2014. augusztus 8., péntek

Ikaria guide

Jó, ez persze túlzás, marad ez az írás is egy sima képes beszámoló, de mivel nincs túl sok minden magyar nyelven erről a(z egyébként nem is annyira) világvégi kis szigetről, próbálok majd több általános és praktikus információt is írni, hátha valaki egyszer fejébe veszi, hogy elutazik oda.


Hogy kiknek való? Például azoknak, akiket már megérintett a görögországi életérzés; vagy azoknak akik a nyaralás során az idő megállását, belassulását keresik és szeretnék; a régi vagy régiesen új hippiknek (akár megélve, akár csak belül érezve ezt), akik a hatvanas és hetvenes évek Krétáját szeretnék, ha nem is viszontlátni, de talán megidézni; vagy éppen azoknak, akik a spirituális Távol-Kelet egyfajta közelebbi alternatíváját szeretnék megtalálni, hiszen ez a hely az, ahol, némileg megmagyarázhatatlanul, a legtovább élnek az emberek a Földön.

Ez utóbbi tény az, mely már hordozott magában akkora hírértéket, hogy valamennyit még a hazai médiában is felbukkant Ikaria neve - még egy női magazinban is lehetett találkozni vele. Ezen kívül magyarul szinte semmi. Világnyelveken ennél jobb a helyzet, van azért infó, Németországból még chater is jár a szigetre. De amiért újabban népszerű lett és szinte minden, szigettel foglalkozó oldalon visszaköszön, az ez a hosszú élet-titka kérdés. Nem mondom, mi is kíváncsiak voltunk arra, hogy az egy hét alatt, amit a szigeten töltünk, észreveszünk-e bármi eltérőt - elsősorban attól, amit ebben az országban eddig már tapasztaltunk (válasz: igazából nem).


A sziget nevének eredete könnyen kitalálható, és az eredet éppen úgy nem az Ikarus buszról jön, ahogy Karpathosé sem a Kárpátokból (ha-ha, bár lehet előbb-utóbb valami sumér meg etruszk őskutató kitalálja, hogy de-de, bizony onnan...).
Szóval az eredete persze mitológiai, mely szerint a sziget partjai közelében jutott túlságosan közel a Naphoz Ikarosz, és zuhant szárnyait vesztve a tengerbe. Görögökről lévén szó természetesen ápolják a mítoszt, még emlékhelye is van a déli parton.


A híres eredet ellenére sem vált soha turistaközponttá (bár a hosszú élet-keresés az amerikaiak kedvét is meghozta a szigetlátogatásra az elmúlt egy-két évben), pedig 'fogadófelszereltsége' alapján éppen lehetne: két, kompok fogadására alkalmas kikötője is van, a nagy gépeket is fogadni képes reptere mellett. Így viszonylag jól elérhető, hajóval és repülővel is, Athénből, Thessalonikiből és Kavalából is (mondjuk utóbbi kettő hajó esetén inkább csak elvi a lehetőség, annyira brutál hosszú az út, elég csak a térképre  pillantást vetni). Ami az akadály, az ide utaztatók árszabása.

A Nel Lines és a Hellenic Seaways a két hajótársaság ami járja az észak-égei szigeteket (update: a Nel már nem, megszűnt), hetente 2-3-szor, Pireuszból nyolc óra, Thessalonikiből és Kavalából rengeteg, közel 22 óra a menetidő. Athénből az ár két főre, egy irányba, decken 70-110 euró között szokott mozogni.


Repcsivel Athénból az Aegean/Olympic párossal lehet eljutni, sajnos az ár az Aegean rendszeres akciózásaikor se megy 70 euró alá (csomag nélkül!), gyakran eléri viszont akár a három számjegyet is.
Thesalonikiből a nagyobbik görög kis légitársaság repüli, a Skyexpress. Ez alapból 84 euró (csomaggal), se fel, se le nem mozdul.

Update: időközben cserélt a két házi légitársaság: Ikariára már az Astra Airlines-szal lehet eljutni, és az ár is javult valamelyest, 65 eurótól vannak a jegyek, időben foglalva. 

Még odajutási lehetőség: játszhat még az is, hogy SKG-ról (vagyis Thessalonikiből) Samosra repülni az Astra Airlines-szal (40 euró, csomaggal) és onnan áthajózni. A hajóút hossza társaságtól és attól függően, hogy Samoson melyik kikötőben szállunk fel és Ikarián melyik kikötőben szállunk le, 70 perc és négy és fél óra között van, az ár pedig 10-15 euró között szóródik.

Más kérdés, hogy alkalmasint és véletlenszerűen lehet kedvezményhez is jutni, módfelett görögösen... a történet a Skyexpress-hez kapcsolódik, fent jelzett változás miatt így ide pont nem igazán illik már alábbi történet, de azért érdekességnek még jó lesz Történt, hogy az idei nagy nyaralás (egyik) helyszíne igen hamar dőlt el, már októberben lefoglaltam a samosi szállást (a beszámoló arról a szigetről itt olvasható).
Repcsimenetrend persze még a kanyarban sem volt, ami iránt én onnantól kezdve, hogy eldöntöttük Ikariát (januártól) intenzíven kezdtem érdeklődni e-mailben a két szóba jöhető társaságnál (ugye Astra és Skyexpress). Ők pedig intenzíven válaszolgatták, hogy jövő hónap elején, a hónap végén, két hét múlva hétfőn...míg nem már bőven májust mutatott a naptár.
Egyszer csak lett menetrend, két és fél órás csatlakozással a Wizz thessaloniki járatához, és egy bónusz meglepetéssel: írt a Skyexpress, hogy hahó, van menetrend és köszönik a több hónapos türelmet, fejlesztések miatt lett ennyire későn nyári timetable, amiért felajánlják, hogy ha hárman utazunk akkor adnak 30% kedvezményt. Mi azonban ketten utaztunk :), ami további levelezéseket jelentett, végül kaptam egy 50 eurót érő kupont, melyet ugyan erre az útra nem használhattunk fel, de egy következőre igen.
Mondjuk, bár tök szürreális az egész (én legalábbis nem értem minek ajánlottak fel bármit is...talán arra gondoltak, hogy túl sokáig hitegettek vagy nem tudom...), jó érzéssel töltött el, az biztos. :)

A repülőút az irtó picike SX-DIA-val különleges élmény volt nekem. 


Sosem utaztam még korábban ekkora géppel: mindössze 3 ülés egy sorban (1+2 elrendezésben), az összkapacitás harminc fő; tárolóhely nincs, az ajtó előtt pedig erősen meg kell hajolni. :) Hangosabb, jobban ráz (de egyáltalán nem ijesztően-azért ez egy modern utasszállító), alacsonyan ülünk, minden turbulencia érződik, de mindez úgy, hogy eszébe sem jut az embernek aggódni, nem csak biztonságos, de annak is érződik az egész. Amolyan vidámparki élményként esett így első tapasztalásra. :) És mivel ezek a gépek jóval alacsonyabban repülnek, remek kilátás nyílt a világra, szépen lehetett követni az utat először Kavala felé (felelevenedett ott ülve a thassosi út, amikor lent, az autópályán gyűrtük le ezt a távot), majd az Athos-hegység ragadott magával...
...aztán máris ereszkedni kezdtünk, ugyanis egy Európában ritka módszerrel közlekedett a járat: minden állomáson és megállóhelyen megállt. :)

A végállomása a mi gépünknek ugyanis vagy Mykonos vagy Kréta, közben azonban megáll Limnoson és Ikarián is. Mivel tankolnak is, ezért le kell szállni pár percre, úgyhogy már Limnoson is jártunk. Egy picit. :) A sziget fő jellemzője a szinte teljes kopárság és a türkisz partmente.


E rövidke szünet után újra a magasba emelkedtünk, hogy balról érintve Chiost, és elkanyarodva nyaralásunk Ikariát követő, második helyszíne, Samos  mellett, megérkezzünk Ikaria szigetére.


Még egy gondolat a repülésről: A Sky-nál a csomagszabályok is eltérnek némileg a szokásostól: a kézipoggyász mindössze 3 kg lehet, amit  le is mérnek (tapasztalva a gép méretét teljesen érthetően). De ha túlhaladás van, nincs nagy baj, max. feladásra kerül az is, nincs büntetés érte. Ha pedig a feladott nagyobb, mint az árban lévő 15 kg, ott van felár de az sem büntetés-szerű: meg van előre határozva a túlsúly díjazása, és a pultnál ugyanannyi a plusz kiló, mintha azt előre tudja az ember és még online adja hozzá a plusz súly árát a jegyéhez (mert ezt is lehet).

Szóval, megérkeztünk...

Hétrét napsütés, masszívan, de nem bántóan dolgozó meltemi, és a reptér környékén limnosi kopárság képében jönnek az első benyomások. A bérelt autó, szélvédőjére ragasztva jó nagy betűkkel a nevemmel már a parkolóban vár - bár a görög autóbérlés eléggé hülyebiztos, de azért ez még náluk se bevett, hogy még átadáskor sincsenek jelen. :) 'Majd ha arra járok, térjek be az irodájukba, hogy elintézzük a papírokat és a fizetést'; ennyi volt mindössze a kérés.

Miközben a reptér a sziget keleti csücskében van, a szállásunk pont ellenkezőleg, a nyugatiban-Nas-nak hívják a 'falut'. Ez azért jó, mert egyrészt át kell hajtanunk Evdiloson, mely az északi kikötővárosa a szigetnek, és itt van az autósok központja is. Így itt útközben megoldjuk a kocsidolgokat, másrészt átvesszük az előre, online megvásárolt samosi Hellenic Seaways hajójegyeket (egyébként esetünkben ez a fent vázolt hajózási lehetőségek közül a 70 perces és 12.50 eurós változatot eredményezte).
Másrészt azért is jó ez, hogy át kell hajtani a szigeten, mert így mindjárt tart egy egy teljes hosszúságú bemutatót a sziget. 
A kopár részt hamar magunk mögött tudjuk; a főváros, Agios Kirikos felett, sőt, már korábban, nyugatabbra, Therma előtt is feltűnnek a görög fenyőkből, valamint a meglepően sok ciprusokból álló pagonyok, melyet itt-ott lombhullatók, kaktuszok, leanderek és olivakertek színesítenek (bár utóbbiból kevesebb van itt, mint ami általában a mediterrániumban megszokott). 


Igencsak szép, úgymond felismerhetően 'görögszigeti' a táj: alant az előbb említett két település, előre és felfelé hegyhátak, ormok emelkednek és süllyednek el, miközben fehér foltként pettyezik e hegyoldalakat az igen apró hegyi falvak, 'tanyaságok'. Ezek mellett még egy (vagyis, kettő) 'dolog' vonzza a szemet: időnként annyira közelinek tűnik Samos legmagasabb hegysége, a Kerkis vagy Kerketeas, hogy olyan, mintha a 'mi szigetünk' része volna; miközben déli irányba a Fourni-szigetek kopár és fehér hegyoldalai látszanak.


Mielőtt folytatnánk az utat a szállásunk felé, térjünk be a dél-nyugati oldal két számottevő településébe. Nyugatabbra esik Therma, melynek neve árulkodó: bizony termálvíz tör elő itt források formájában a tenger alatt és mellett, picit hasonlóképpen, mint Ischia szigetén, Dél-Olaszországban. Csak míg utóbbi tök híres, és eszméletlen embertömeg van, ez jóval kevésbé az: a télvégi hévízi állapotokra emlékeztet itt a főszezon. A hasonlóság abban is áll, hogy a vendégek túlnyomó többsége nemzetiségre nézve német és orosz, és persze nyugdíjas. Ennek is hatása lehet abban, hogy kifejezetten békés, nyugodt, már-már álmos a városka hangulata. 


Maga a vízpart eléggé semmilyen, aprókavicsos, és talán a termálvíz miatt a víz sem valami húde, nem játszik sem kékben sem zöldben, inkább sárgás és szürkés, ha már jellemeznem kell valahogy. Viszont kristálytiszta, ebben mondjuk nagyon keményen megveri Ischiát.


Innen pár perc csak a sziget fővárosa, Agios Kirikos. Nyilván nem egy Kerkyra, de azért a szigeten itt a legnagyobb az élet, a forgalom; A parti sétány is itt a legméretesebb, kis klasszik kiülős helyekkel, éttermekkel és bárokkal. Vannak kisebb-nagyobb élelmiszerüzletek is szép számmal, és az üzemanyag is itt a legolcsóbb a szigeten.
Kétségkívül van hangulata a városnak, kellemes a fehérre meszelt, virágözönbe burkolt házak között, a gyakran meszelt járdákon sétálgatni, vagy éppen frappézni. 

 

Megemlítendő még, hogy van a városnak egy vadonásúj archeológiai múzeuma, melynek központi eleme természetesen az Ikaros legenda, de emellett a sziget ókori és újkori története is bemutatásra kerül.

A fővárosnál döntési lehetőségünk van, merről szeretnénk a nyugati végekre eljutni: lehet dél felé menni, Magganitis felé, és a sziget belsején átkelni az észak-nyugati oldalra; vagy mindjárt a fővárosból északnak venni az irányt, és végig azon az oldalon, viszonylag a parthoz közel (de többnyire jó attól jó magasan) autózni végig a szigetet (a két, itt elváló út Evdilosnál ér majd újra össze). Válasszuk most ezt az utóbbit, de persze megnézzük majd a másikat is később.
Így azonnal hegymászásba kell kezdeni az autóval, hiszen valahogy át kell jutni a hegyeken. Remek a kilátás mindenfelé, nagy erőkkel üvöltenek a kabócák, teljes a görög hangulat. Át (vagy túl-)autózva a sziget gerincén végigfutó hegyvonulaton eltűnik egy időre Fourni látványa, hogy (legalábbis tiszta időben) egy jóval nagyobb társának adja át a helyét a horizonton: innen ugyanis észak felé Chios déli oldala sejlik fel, miközben persze keletre fordulva még mindig társunk Samos is.
A Therma környékén feltűnt lombhullató és fenyő ligetek errefelé újra eltűnnek, ám a kopárság nem jön ettől még vissza: azok a félgömb formájú bokrok kezdenek uralkodni, melyekről a tenerifei beszámolómban azt írtam, hogy görögös hangulatot adtak ott a déli hegyoldalaknak, most pedig az volt az első gondolatom, hogy azt írom, tenerifei hangulatot kölcsönöztek a növények ennek a vidéknek. :)


Eltérés is van ennek ellenére, méghozzá az, hogy ezek sokkal élénkebb zöldek voltak, mint jó pár ezer kilométerrel nyugatabbi társaik. Talán még júniusban sok volt a csapadék, vagy vannak felszín alatti kis vízfolyások amik táplálják gyökereiket, nem tudom. Egy biztos, vonzó alapot biztosítottak a szemlélődésre, így ugyanis volt zöld a szemünk előtt, viszont remekül lehetett átlátni a hegyek esését és emelkedését, belátni az előttünk futó és ránk váró girbe-gurba, szerpentines utakba és rálátni a sziget partvidékére.


Elviekben elhagyunk jó pár kis falut is, táblák is mutatják időnként, hogy jobbra vagy balra kéne letérni némelyikbe (vagy éppen azt, hogy beérünk egybe), de igazából ezek inkább elszórt 'tanyák' összessége, mint valóságos falvak. Olyannyira, hogy időnként, de még a templomok is hiányoznak. Mondjuk nem gyakran azért, az igaz, de megesik. Pedig aki picit is ismeri a görögöket, az tudja, hogy ez kifejezetten nem mondható általánosnak.


Az út teljesen korrekt minőségű (ez az előnye a kései fejlesztéseknek: a legtöbb felület nem túl régi), viszonylag széles is, ám annyit kanyarog, hogy a reptértől úgy 40-50 km-re lévő Evdilosig bizony több, mint egy órát kell autózni. Vagyis, kellene, ha egyben tennénk meg, ám a fotómegállások miatt ez jóval hosszabb lesz. De hát nem sietünk sehová. :)



Evdilos határában körforgalom van. Nem nagy ügy, de mégis mutatja, itt szokott forgalom is lenni. :) Érkezésünkkor mondjuk nem sok volt, lévén ez elsősorban arra az időszakra korlátozódik, mikor kompok érkeznek, öntve magukból a turisták mellett az autókat és a kamionokat, teherautókat is. 



Most azonban (késői szieszta időben vagyunk), majdnem minden és mindenki állt, pontosabban, ült: páran a kikötői öböl menti kafetériákban hűsöltek, van aki (gondolom saját) halászcsónakjában húzta a lóbőrt, megint mások az elég méretes templom előtti fák árnyékában húzódtak meg. A kutyusok és macskák is így tesznek, gyakran együtt várják a napsütés erejének csökkenését, ezzel együtt pedig a kaját biztosító emberek élénkülését .:) (Pár nappal később, mikor elhagytuk a szigetet, tapasztalhattuk a másik oldalt, mikor Evdilos éppen várja a kompot: nyüzsgés, autók, teherkocsik fel s alá, gyalogosok jönnek-mennek, tülkölések hallatszanak, fenti kafetériák töltve vendégekkel, az utazási és autóbérléses irodákban ügyfelek intézik a dolgaikat... Erős volt a kontraszt. :) ).


A város egyébként nem nagy, a kikötőből és annak közvetlen környezetéből áll, valamint a nyugati oldali hegyre fut fel pár utcányit, és érdekes módon az óvárost is itt, nem közvetlenül a kikötő mentén találjuk. De az aztán tényleg pár száz méter összesen. Ám igen kellemes itt lenni, megszállja az embert az újra itt vagyok és a végre érzés, miközben kortyolgatja az első frappéját. 
Itt még többször megfordulunk a szűk egy hét alatt (hiszen mint írtam útelágazás is ez a település), és a végére igazán közel került hozzánk.


Bár a szigetnek egyik szeglete sem emlékeztet igazából egy turistaközpontra, mégis az észak-nyugati rész (Evdilos, Gialiskari, Armenistis és még valamennyire Nas) az, ahol összpontosulnak a vendégek (a már említett, termálvizes pihenést előnyben részesítők kivételével). Ezért a kikötővárost elhagyva már egymást érik a kisebb-nagyobb partszakaszok (eddig is akadtak azért, csak kevesebb). Mondjuk a megközelíthetőségük más kérdés: gyakran elég kemény, lefkadai meredekségű, és még inkább kanyargósságú utacskák vezetnek le oda, ráadásul imitt-amott a kitáblázottság is csorbát szenved...
Könnyű viszont lejutni az egyik legjobb ikariai strandra, az Evdilos és Gialiskari között található Kamposra, mely ha folytatjuk utunkat a szállásunk felé, az első, ami 'szembe jön', miközben ilyesmi táj mellett hajtunk el az autóval:


A lejutás annyira könnyű, hogy gépjárművel is könnyen megoldható; nehezítő körülmény, hogy ott, ahol le kell ehhez térni a főútról, nincsen tábla. :) Ahol viszont van, onnan gyalogosan lehet elérni a beach-et, ám ahol a gyalogút kezdődik, ott megállni nem lehet úgy igazán autóval, max. egy-kettőnek. Ha mégis megoldja ezt a problémát az ember (mert megoldja :) ), akkor pár lépcső vezet le itt az aprókavicsos, szépséges kék színű, kristálytiszta vízhez, mely egész hosszú is, mintegy kétszáz méternyi.


Ráadásul csak kevesen vannak, így pedig különösen megnő a mérete, már úgy érzésre. A strand nyugati szélén éppen épült egy taverna, talán most már üzemel is; ottjártunkkor még nem volt így, ha elkészül(t), biztosan népszerűbb lesz (lett) Kampos.



Tőle gyalogszerrel, száraz és vizes lábbal egyaránt megközelíthető (előbbi módszer esetén a vízbe omló hegyoldal szélén, a sziklákon lehet átmenni - veszélytelen a művelet) egy csodálatos, bájos kis mini-öböl, Partheni. Érdekes, hogy itt viszont működik egy kis taverna, álomszép kilátással nem csak erre a kis partszakaszra, de végig az ikariai partvidékre.


Kampos-szal kapcsolatban van azonban még egy fontos, vagyis, inkább érdekes valami: Ikarián többször előfordul, hogy a nagyobb beachek időszakos hegyi folyók 'deltájában' alakultak ki. Itt a tenger mozgása mellett a folyóvíz is leteszi a maga hordalékát, alakítva ki ezzel igen érdekes alakzatokat és tulajdonképpen hangulatokat is: a folyó ilyenkor állóvízzé válik igazából, hiszen nem éri el a tengert-ott ahol egyébként szokta, most emberek pihennek a fövenyen. Az állóvízben viszont nagy az élet: fák, örökzöldek (melyek elsőrangú természetes árnyékot biztosítanak ingyenesen Kamposon is, de a későbbiekben említendő strandok közül is jó néhányon), nádasok vannak a szélein vagy éppen benne, vízében jó sok a hal, a brekkencsek is zajonganak, vízimadarak úszkálnak benne, valamint mocsári teknősök is, méghozzá hatalmas számban. Kamposon is találkoztunk néhány példánnyal. :)


Kampos még valamiről nevezetes, egy archeológiai látványosságról. Itt feküdt ugyanis az ókori Ikaria gazdag fővárosa, abban pedig egy bizánci odeon, kis színház. Ennek falmaradványai látszanak, történetesen eléggé érdekesen: látszólag egy családi ház kertjében van a látogatható rom. Bevallom töredelmesen, számomra ez az emlék inkább volt így, ebben a formájában vicces, mint kulturálisan izgalmas - bár a helyzet az, hogy sajnos módfelett műveletlen vagyok ezen a téren.


De még messze vagyunk a szállásunktól, így folytassuk az utat tovább nyugat felé. Kampos után újra a hegyre hajtunk, mert ismét a hegyoldalban vezet az út, hátra remek a kilátás a partvidéken végig, balra, vagyis a sziget belseje felé pedig erdős, sűrűnek tetsző a növényzet. Annyira így van ez, hogy ahogyan az Pelionnál is megesett, bizony itt is többször előjön (nyilvánvalóan a sok-sok ciprus hatására) a toszkán hangulatis, még ha persze a már említett görögszigeti érzés is az uralkodó.


Avlakin hajtunk át, ahol szintén van egy kicsi, a végén már inkább csak gyalogosan megközelíthető partszakasz. Kár érte bizonyos szempontból, ugyanis az egyik legideálisabb kisgyermekesek részére: lévén homokos és lassan mélyülő; a nehezebb elérésért azért ajándék is jár, úgy érezheti magát ott az ember, mintha saját strandja lenne.

Gialiskari a 'turistás' helyek legcsendesebbike, vagy legalábbis harcban van Nas-szal e címért. Van ugyan egy icipici kikötője is, de hajó csak elvétve köt ki, leszámítva a helyi halászok pár darab bárkáját. Egyelőre még egy igazi halászfalu ez, annyi különbséggel, hogy felszerelték apartmanházakkal (többsége a hegyoldalban, szédületes tengeri panorámával), tavernákkal, és egy élelmiszerüzlettel. Fejlődésének záloga az, hogy hozzá tartozik 'közigazgatásilag' Messakthi beach, mely talán a legszebb partja a szigetnek-bár egyelőre az oda érkező vendégek is Armenistisből érkeznek inkább, közelebb is van hozzá.
Viszont a lényeg most nem Gialiskari jövője; hanem az, hogy ez a part, és a mellette lévő, már valóban Armenistishez tartozó Livadi valami csoda. 


Igazából egyetlen egy dolog rontja az összképet, mint Görögországban annyiszor: a töménytelen fa villanyoszlop és a rajtuk futó kábel. :) Különben ez a része a szigetnek biztosan közel állna a paradicsomi állapotokhoz. :)


Ugyanis, pontosan annyira és olyan kékek, mint a híres jón-szigeteki híres beachek, viszont egyrészt sokkal nagyobbak azoknál (Messakthi úgy 800 méter lehet, Livadi közel 500), másrészt a fantasztikus türkizség nem csak pár tíz méter szélességben van meg, hanem mélyen benyúlik a tengerbe. Gyakran a szó legszorosabb értelmében amíg a szem ellát, csak ezt a szépséges színt látja.

A part homokos. Belül, a vízben, a víz egy részén (középső terület és attól keletre) pár méterig aprókavicsos, utána homokos, a többi részen pedig végig kellemes, keményen puha homok van a lábunk alatt. Gyakran vannak kellemes hullámok, de úgy, hogy csak a vízben érezni a légmozgást: a parton nem fújja a szél a homokot az ember szemébe akkor sem, ha nem választ napágyat (ami amúgy 5 euró/szett, mindkét part esetén). 


Messakthi esetében mindkét szélén egy kis földnyelv zárja le a partot: nyugati irányban csak azért, hogy annak másik oldalán már Livadiként folytatódjon,  keleten pedig, a kiszögellés szélén, Gialiskari egyik, picike kis temploma "vezeti be" a falucska kikötőjét. De a domboldal parti oldala is nagyon vonzó. Fantasztikus, széllel dacoló (és ezt a formájukban is megmutató, amolyan karpathosos) fenyők borítják elsősorban, és van itt pár, remek elhelyezkedésű apartmanház is. 



Meg teknősök, doszt. :) Ez is folyódelta ugyanis, itt is megvan a most éppen állóvíz, hasonlóan gazdag élettel, és még több páncélossal, mint Kamposon. Akik itt bátrabbak is társaiknál, bizony megesett, hogy a feléjük nyújtott kezet be is kapta egyik-másik, mi baj történhet-alapon. :) Persze ez teljesen veszélytelen volt, semmiféle ereje nem volt a 'harapásnak'.


A szomszédos Livadi is remek, de ha sorrendet kéne állítanom, Messakthi mögé helyezném, de igazából nehezen tudnék erre magyarázatot. Szép ez is nagyon.Ilyen:


Ennek végében már Armenistis házai kezdődnek, és e házaknak szinte a tövében van még egy mini-Livadi is. Úgy tíz méter széles lehet az egész öböl, nagyon finom, sárga homokkal borítva, sziklákkal körülvéve. Délelőtt napozásra, délután hűsölésre is kiváló.



Ez a beach is tómeder időnként (mármint a 'nagy'-Livadi), így természetesen itt is vannak teknőcök. Csak éppen itt nem sokan vannak, hanem rengetegen. De tényleg. Megszámlálhatatlanul sok.


Úgy tűnik, minél nyugatabbra megyünk, annál többen vannak és annál barátságosabbak is: jönnek, és körbevesznek, és van köztük sok picike is, és kíváncsiak, és nézegetnek, és pózolnak a kamerának, és ha hagyod, akkor harapdálnak...

El ne felejtkezzem valamiről: persze, Görögország ez ezerrel - ezért a vicces, eléggé 'unióidegen' vendéglátóipari helyek is megvannak a strandokon. :)



Elhagyva a csodás partokat, máris Armenistisben vagyunk. Sok-sok kávézó, vacsorahely, pékségek, boltok, egy szép templom, egy darab gyrosos, egy picike, de álomszép városi strand alkotja a település lényegi részét, emellett remek helyszínnek bizonyult focivébé elődöntőket és a döntőt megtekinteni. :)


Kék és fehér színben játszó városka ez, mely láthatóan célul tűzte ki magának, hogy a turistákból fog (egyszer majd?) megélni. Minden van ami ehhez kell, de, most még?, igencsak hangulatos is. Itt kikötő sem igazán van, tényleg csak pár rozoga hajó az, ami ide befér.

 

Elhagyva a "resortot", innen már csak egy ugrás a szálláshelyül választott helység, Nas. Jó, úgy szűk tizenöt perces az az ugrás.
Armenistis után a táj már-már kikládosra vált, az uralkodó szín a sárga lesz. Samos persze már mögöttünk, innen már nem látszik egyáltalán, ám feltűnik helyette pár, viszonylag közeli kiklád sziget: Mykonos, Tinos és Andros is jól kivehető Nyugat-Ikarián, sőt, a déli végekről Naxos is simán látható lesz majd.
Nem vagyunk hát egyedül.


Az utunk közben már újra emelkedik, fel, a hegy oldalába ismét, mígnem bele nem szaladunk Nas-ba, mely a központunk lesz tehát majd az itt tartózkodásunk során.


Beleszaladunk, írom, hiszen bizonyos értelemben zsákfalucskáról van szó: legalábbis jelenleg itt ér véget a burkolt út, innen Katigiorgis, a sziget dél-nyugati csücske földúton közelíthető csak meg (elvileg éppen építik a burkolatot, de erre még ottfelejtett munkagépek sem emlékeztettek, csak a már kész finom tükör mutatta, hogy zajlik, zajlott már itt munka bőven. És egykor).
Szóval, mi itt szálltunk meg, egy tengerre néző, csodálatos kilátással rendelkező, klimatizált, wi-fis, barátságos, tágas, virágos, nagy erkélyes, nagyon erősen ajánlott apartmanban, 25 euróért (per éjszaka, két főre).




Ráadásul, a konyharész itt valóban konyharész volt: aki járt már görög apartmanban az tudja, ez egyáltalán nem magától értetődő ebben az országban. Volt minden, mindenből elégséges mennyiség és minőség, még elektromos szúnyogriasztó is volt.
A névadáson szerintem pontosan annyit agyalt Dimitris, a tulaj (aki megérkezésünkkor egy nagy szatyornyi gyümölccsel, innivalóval kedveskedett nekünk), mint a szigetlakók agyaltak a gyógyvizes Therma elnevezésén:

mi van ott? -> termálvíz -> mi legyen a neve? -> Therma.
hol van a stúdió? -> Nas-ban -> mi legyen a neve? -> Nas Studio.
Kész.

Maga Nas fura egy szerzet egyébként. Alapjában nem volt itt falucska, sőt, pl. a google maps szerint most sincs: a pár, egykori, régi házat Kato Rachesnek, Öreg-Rachesnek nevezték, a hegyen lévő, tényleg komoly, rendes település, Christos Raches után; a google is erről tud.
A helyiek gondolhatták úgy, hogy a mostani épületegyüttes előtt véget érő Chalaris szurdok, a túloldali hegyoldalon feltűnő egykori Artemis templom-maradvány, valamint a szurdokban csordogáló (időnként és imitt-amott zubogó) patak/folyócska által kialakított delta (mely persze nyaranta vizet már nem lát, így itt is egy homokos kis öböl van ilyenkor, ugyanúgy, mint az előzőekben már említett három helyen is), együtt a sziget legelragadóbb naplementéjével szolgáltat annyi látnivalót és tennivalót, amire már érdemes turizmust alapozni.
Így kinőtt itt a földből jó pár apartmanház és taverna (egytől-egyig szédületes kilátással), létesült egy autó/motorkölcsönző és egy kihelyezett utazási iroda, egy, éppen a mi tulajunk által vitt mini market, valamint egy pékség (ajánlott étkezőhely: Taverna O Nas-minden idők legjobb tzatzikijével!)


Mondjuk, hogy érdemes volt-e látogatókra alapozniuk, azzal kapcsolatban élnek bennem kétségek: vendég a házaknál még csak-csak akadt, de a tavernák este is szellősek voltak, hogy ebből hogy éltek meg, én nem tudom.
Egyébként az öböl és a szurdok népszerű vadcampingező hely is, amolyan woodstocki hangulatban: egykori és újkori hippik élik meg itt a teljes, de legalábbis annak remélt szabadságot - így a tengerparton nyaranta éjjel-nappal van élet, este tábortüzek gyúlnak, felszűrődik a zene is valamennyire (de egyáltalán nem zavaróan, sokkal inkább csak hangulatot aláfestően). Az ottaniaktól a nudizmus sem áll távol, erre fel kell készülni lelkiekben.

(főleg egy pasinak, mert biztos hülyeség ez, de én úgy vettem észre - Samoson is beleszaladunk majd ilyenbe ugyanis -, hogy a nudisták többsége nem fiatal de legalább férfi. :D)

A szurdok remek túrázóhely: a patakmederben lehet felfelé menni elvileg elég sokáig (és persze fordítva: a sziget mélyéből lefelé jönni akár a tengerig). Mi csak mértékkel próbáltuk, bevallom, de azért kirándultunk egy jóízűt. Érzésre feltétlenül a krétai Samaria jutott eszünkbe, még ha persze jóval kisebb is ez annál. De nem is a méretek miatt éreztünk hasonlóságot, hanem a növényzet, az illatok és a színek miatt. Egyik legvonzóbb része ez a szigetnek.

 
 

Az Artemis templom viszont, azt hiszem, csak igazi hardcore romfigyelőknek ajánlható, nekem legalábbis nehezemre esett még lehatárolni is, nem hogy értékelni a látottakat. Még ha ismertem is a történetét. :) Ez az:



Nas öble, partja, mindene csodás. Két, méretes sziklaszirt közé ékelődött, szinte totálisan nyugati irányba néz, ezért a naplemente tényleg teljesen tökéletes. A víz színe a napsütés beesési szögének függvényében változik, hol türkizkék, hol élénkzöld, és természetesen kristálytiszta: métereket lát maga alatt az ember a mélyebb vízben. Partja többnyire homokos, a vízben viszont elég nagy kavicsok vannak, melyek inkább azért nem zavarnak mert hamar mélyül a víz.
Akár fentről tekint le az ember, akár fordítva, lent van és körülnéz, vagy éppen valamelyik sziklaszirt tetején csücsül, mindenhonnan szenzációs a látvány. Egyébként sokkal szebb, mint akár az itt bemutatott fényképeken, akár más fellelhetőeken: élőben egészen más hatása volt, mint amire számítottunk.



...Szóval, szállás elfoglalva és belakva; folytathatjuk az utazást a sziget belseje felé és a déli partvonalon. Ám előtte még összefoglalásként pár szót írnék erről a "turistanegyedről", melyeket részleteztem az előzőekben: zsúfoltságról sehol sem beszélhetünk tehát, még Armenistis esetében sem, bár ott van azért élet, még tán táncolós hely is akad.
A parti részeken, ahol vannak már feszilitik, ott is mindig talál helyet az ember ha szeretne, akár napágyakban, akárcsak a puha fövenyen; és így, július első felében a legfrekventáltabb helyeken és időpontokban is kényelmesen lehetett enni, beszélgetni, romantikázni a tavernákban, meg tulajdonképpen bárhol. De ezt azért mégis úgy, hogy azt se kellett éreznünk sehol, hogy túlságosan egyedül vagyunk.
Szabályok, tiltások egyelőre még nincsenek sehol, mindent szabad, ami nem zavarja a másikat.

Furcsa volt viszont, hogy ezeken a településeken a külsőségekben mintha igyekeztek volna követni a 'divatot' és elébe is menni a dolgoknak: pl. díszburkolat Armenistis főutcáján, puha párnás kávézók sok helyütt; 'sétányság' máris kialakítva, ha 'belakva' még nincsen is igazán. Vagy, pár strandon már strandröplabda-pálya is van. De ezt a bizonyos előremenekülést leginkább a beülős helyek száma mutatja meg, melyek mintha messze meghaladnák az igényeket - na de majd ha úgy igazán megérkeznek az amcsik az örök élet titkának megfejtésének reményében..


Ha ezt az észak-nyugati partmentét elhagyjuk Ikarián, az esetek (és helyek) nagy részében nem is szükséges különösképpen nyitott szemmel járnunk, hogy észrevegyük: itt az élet minden bizonnyal hasonló ritmusban zajlik sok-sok idő óta. Változást talán a burkolt utak növekvő (lassan növekvő...) mennyisége jelent. Vendégekre olyannyira nem számítanak, hogy nagyságrenddel kevesebb a két-ábécés tábla is, mint az az országban megszokott, ellenben bármikor, bárhol szembejöhetnek szamaragoló nénik és bácsik. A települések nincsenek kiszépítve, látszik, hogy nem gazdag emberek lakják:  a porták tiszták, virágosak, mint Görögországban az szokásos, de picikék, öregek és igen sok olyan van, mely bizony már felújítás érettnek tűnik.
A senkiföldjén bizony itt is van szemét sajnos, ahogy visszaköszönnek az ebben az országban mindenfelé megszokott, ki tudja, miért, de elhagyott, otthagyott munkagépek is. :)

A barangolást kezdjük itt a nyugati oldalon, behajtva felfelé és dél felé a sziget mélyébe. Az első célpont Christos Raches, mely egy komolyan vehető méretű és kinézetű hegyi fal - ez itt a helyi Spilli (Kréta) vagy Litochoro (Észak-Görögország), vagy Olimpos (Karpathos). Kiszínezett, rendbe hozott településről van szó, mely abban látta a kitörési lehetőséget, hogy ő vállalta fel az ikariai night-life bonyolítását. Kissé faramucinak tűnik ez, hiszen azért általában a part mentén szokott ez zajlani, mert hát elég hülye vicc a tök kanyargós utakon egy bulizás után visszaautózni Armenistisbe vagy bárhová.

 
Oké, erre felkészülve itt is vannak kiadó szobák szép számmal, de akkor is fura. Ennek ellenére működik: a falu közepe telis-tele bárokkal, kávézókkal; vannak kajáldák is, de abból jóval kevesebb lelhető fel, mint szórakozóhelyből.


Olyannyira megy a bolt, hogy az előtte fekvő, még nála is jelentősebb kisebb falucska is beszállt a dologba: gyakorlatilag egy központi térből áll a hely, ahol viszont a tavernázást lehet 'bonyolítani', majd innen úgy két perc kocsival a nagy szomszéd. E kis helyet úgy hívják, hogy Agios Dimitros és remek az egész, a zép kis házakkal ésa hatalmas főtéri fákkal, ergo hatalmas bogárricsajjal.


Nem rossz Christos, de sokkal jobbak az odavezető utak, hát még a falu utániak, melyek több irányba is cikáznak mindenfelé.
De előbb a tenger és Christos közötti utakról. Akár Armenistisből, akár Gialiskariból indulunk felfelé, mindkét út csodás. Utóbbinál elsősorban a felszín változatossága ami gyönyörködtet, és a parti kékség látványa. Ennek oka (márhogy a fák hiányáé, mert ettől annyira szabad a kilátás) a görög szigeteket sajnos rendre elérő tűzvész. Itt is erdőség volt, mely leégett, és amire ma a sok-sok megmaradt fatörzs-torzó emlékeztet.


A másik út viszont szinte végig sűrű fenyőerdőben visz, miközben azok a hegyi folyócskák szegélyezik az út mentét, melyek végül Livadinál és Messakthinál érik (érnék) el a tengert.



Közben kis eldugott kápolnákkal találkozunk, valamint már rég nem lakott, réges-régi kőkunyhókkal is. Fantasztikus az illat, ami körbevesz, még Görögországban is ritka a fűszernövények és a fenyők ennyire erős illatözöne. És mivel sok a növény nagyon, döbbenetes erejű a kabócák ricsajozása is.



Ám mindez a szépség csak egy bevezető ahhoz, ami Christos után vár minket, ami kétség kívül a legszebb hegyvidéki utazását hozza el a szigetre tévedőknek: főleg, hogy a térképek, amiket felleltem, akár előre online, akár helyben papíron, kissé lemaradtak az útépítők mögött.: jóval több a burkolt út, mint amire számítottam. Így az ide tervezett max. egy órás körülnézéséből jó fél napos csalinkázás lett.



A táj nem csak magával ragadó de módfelett változatos is. Maradnak többnyire a fenyőerdők, ám mivel egyre feljebb megyünk, a hegyoldalak egyre magasabbra kúsznak, egyre meredekebben esnek alá, egyre mélyebben futnak azok a bizonyos vízfolyások és egyre többször tűnnek fel a sziklás dombtetők, csúcsok. A Chalaris szurdok felső részét elérve pedig megcsodálhatjuk az éles váltását a kopár és az erdős területnek: a szurdok/folyóvölgy egyik oldala őserdő (mármint: ős-erdő), a másikon pedig már szinte kizárólag a világos sziklák uralkodnak. 


Egyébként itt lesz majd egy útkereszteződés, ahonnan egyik irányba Nas felé, a másik irányba délnek lehet autózni. Ebből észak felé még csak a finom tükör van meg (amit feljebb írtam is, hogy már Nasnál is kész), dél felé viszont szabad már az aszfaltozott út.
Elhagyva a kanyont, szinte végig a kopárság az úr, csak imitt-amott törik meg a képet növények, részben telepítettek, részben úgymond eredetiek. Magával ragadó ám ez a kopárság is, nem kell tőle megijedni: nem csúnyább ez a zöldnél, csak másként szép. És ezt a változatosságot ilyen hamar és ilyen élesen megélni, össze-vissza cikázni benne tényleg rohadt jó.


A burkolt út vége jelenleg Vrakadesnél van, innen Katigiorgis felé földúton lehet haladni, hogy pár kilométerrel a dél-nyugati sarokban lévő település előtt újra aszfaltcsíkon autózhassunk be a halászfalucskába.

Hasonlóan erdős-hegyes, változatos és nagyon szép úton érhetjük el Evdilosból egy egészen unikális látványosságát a szigetnek.


Egy monostorról van szó tulajdonképpen, Osia Theoktisti a neve. A monostor is szép, kis harangtorony, kis templom, lélegzetelállító kilátás és a világ legaranyosabb étkezdéje található még itt.

 

Két nagyanyó főzöget, az önreklám és az 'étlap' is sima, kézzel írott A4-es lap, ahol pedig el lehet költeni az étket vagy inni az italt, ősöreg asztalok és faszékek, díszként pedig olyan kavicsok szolgálnak, melyeket ők ketten festegettek be. Különböző virágmotívumok, a sziget rajza díszítik a köveket, vagy csak egyszerűen beszínezték őket...Egyszerűen imádni való: a lélek és a giccs egybeér.:)



Na de a lényeg, az most jön. A monostor része a Theoskepasti kápolna. Ezt nem építették; legalábbis, nem emberi kéz tette azt.
A sziklák alkották ki ezt a szegről-végről házformát, az emberek 'csak' a festésért és a berendezésétt feleltek (felhívom a figyelmet az igencsak picike bejárat fejvédő megoldására :D). Mindez egy sűrű fenyő és tölgyes erdő közepén-mélyén van, feltétlenül erős itt a spirituális hatás. Azt gondolom, már ezért a sehol másutt nem megkapható élményért és látványért is érdemes ellátogatni erre a kis szigetre.


Ám a sziget legeslegszebb útja (és a legeslegszebb partszakasza is) még csak most jön! Ez az a bizonyos déli út, amiről még a fővárosnál emlékeztem meg. Tehát ez is Ag.Kirikost és Evdilost köti össze, ám a déli parton halad, és nem sokkal Magganitis, a keleti irányból  a déli oldalon elérhető utolsó lakott település előtt fordul északra (ha már guide: ez ugye azt is jelenti, hogy a további déli falvacskák, mint a már többször megemlített Katigiorgis nem érhető el innen, max. a tengeren).

Az út kevésbé lényeges a fővároshoz eső harmadában, felében, így tudjuk le gyorsan előbb ezt: eleinte egészen a partmentén halad, és picikét ijesztő: tízből hét-nyolc szálláshely van bezárva. Furcsa, mert nem találtam nyomot arra, hogy Ikaria egykoron híresebb turistacentrum lett volna, miközben ezek a bezárt helyek erről árulkodnak: kifejezetten méretes és hangzatos nevű hotelek voltak egykor, láthatóan gondosan és díszesen építve. Valószínűleg a gyógyvízben bízhattak jobban? Nem tudom. Az biztos, hogy szomorú picikét ez így...
Vannak persze errefelé is kisebb, abszolút nem felszerelt kis strandok is, de például az Ikarosz-emlékhely is errefelé található (szintén közel a parthoz).

De most forduljunk meg, haladjunk inkább északról dél felé: Evdilos után az előző két 'szigetmélyi' kirándulásnál leírtakhoz hasonlót látunk: zöld, pontosabban zöldes minden, néha kontinentális lombhullatók, néha klasszikus píneaerdő a kísérőnk, a völgyekben olivák és ciprusok láthatóak, na persze rendre ott vannak a sziklák is mindenfelé, sőt, egyre több lesz belőlük, egyre pepitábbá válik ilyen értelemben a vidék.


Aztán, bár korábban sem voltunk éppen a tengerszinten, de nekiállunk viszonylag élesen tovább emelkedni, hogy lassan elérjük az út egészen döbbenetes hatású részeit.


 
Ez pont a fent említett elágazás környéke (tehát mögöttünk északnak Evdilos, nyugatnak Magganitis, keletre a főváros az irány), ahol a krétai Xerocamboshoz vezető szerpentinhez nagyon hasonló (legalábbis, a bennem élő emlékek szerint nagyon hasonló) az, amit látunk. Ugyanis innen nyugatra is a kies, világos szürkés/fehéres sziklás hegyek vannak túlsúlyban, így mind kelet felé, mind észak felé átélhetjük azt, amiről a Chalaris szurdoknál már meséltem, a viszonylag élesnek mondható váltást a zöld és a kopár között - csak éppen itt még inkább üt, mivel tényleg irtó meredekek a hegyek, igen hirtelen zuhannak be a tengerbe, sokkal nagyobb a 'beesési szög', mint amott volt.

Látszanak nagyon sokáig, mélyen lefelé minden irányba a kanyargó, széles szerpentinek, még inkább fokozva a mélységérzetet. A horhosokban szabályos leandermezők vannak, teljesen kitöltve a medreket. Egészen csodálatos az élményegyüttes, ami itt éri a látogatót.


Innen Agios Kirikos, a bezárt hoteles rész felé haladva még sokáig maradunk magasan, legalábbis a tengerhez képest, mert felfelé vannak azért már a nagyobb távolságok. Tényleg percenként állunk meg, nem csak fotózni, sőt, elsősorban nem azért: inkább csak magunkba szívni az élményt, leülni a fűbe az út szélén, nézni a vizet, az előttünk lévő hasadékokat, a felettünk lévő hol sziklás, hol olivafával teli hegyeket.


Ha visszatérünk a kereszteződéshez, és onnan a fővárosba vezető keleti irány helyett nyugatra indulunk, hogy a sziget leghíresebb, ám csak gyalogosan elérhető partszakaszát felkeressük, szürreális élményben lesz részünk:


Alagút egy görög szigeten? És pont itt? Hihetetlen! :D El sem tudtam képzelni, hogy milyen lesz majd: ha nincs a túloldalon semmi, akkor is eljöttem volna ide, borzasztó kíváncsi voltam erre a műtárgyra.


Jó, belül a talaj, annak ellenére, hogy aszfaltútról beszélünk, girbe-gurba (tehát nem lukas az aszfalt, hanem minden elképzelhető irányban hullámos, olyan átkelni rajta, mint utazni egy gyorsabb hajóval egy közepesen hullámos tengeren :) ), szóval hozza a görög érzést, de ezzel együtt szerintem csodaközeli a létezése.


Szóval akkor Seychelle.
Így nevezik ugyanis ezt a kis lefkadai jellegű beachet (itt ugyanis a partot hófehér, nagyobbacska kavicsok borítják, pontosan úgy, mint ott a nyugati partot), amit nem nehéz megtalálni,


de egy picikét nehéz megközelíteni. Nem nagyon, de egy zárt cipő nem fog ártani: egy téli vizesárokban vezet le az út, gyakran kell (természetes) lépcsőzni, megcsúszni sem nehéz, felfelé pedig mászókázni is kell egy keveset. De az út nem hosszú, tíz perc kb. mindkét irányban.


Nincs semmi fesziliti, csak a hihetetlen kékség, és a nyugalom-főleg délelőtt. Mikor odaértünk úgy fél 11 felé, összesen voltunk öten a parton. Ez kora délutánra elérte a húsz-huszonöt főt körülbelül, tehát tömeg itt sosincs, ami egy ilyen színvonalú parton egészen különleges élmény...


...Hogy milyen volt Ikaria?
Én először Görögországban 1996-ban voltam, Nyugat-Krétán. Azért pont ott, mert gyermekkorom egyik meghatározó élménye volt a BBC hetvenes években készített, nálunk a nyolcvanas években bemutatott sorozata, a Ki fizeti a révészt?, mely történetesen az akkori Krétán játszódott. Na akkor vésődött belém a kíváncsiság aziránt a világ iránt (ahol Elounda még olyan picike falu volt, mint talán ma Xerocambos, ahol még se Hersonissos, se Gouves, se Malia nem létezett, már legalábbis a mai, elnézést érte, de szerintem ijesztő formájában). Persze '96-ban már messze járt az a Kréta is, de bizonyosan más volt még, mint most: Elafonissire nem vezetett még burkolt út, hogy mást ne mondjak, a főút mentén nyúzták a kecskét az egyik faluban mert este mulatság kezdődött, az Akrotiri-félszigeten pedig még alig volt valami, már turista szállásilag és turista ellátásilag.

Tudom, messzire kalandozok; azért éreztem fontosnak fentieket, hogy érzékelhetően tudjam elhelyezni Ikariát: én legtöbbször ezt a számomra legrégebbi, '96-os Krétát láttam benne, vagy talán még picit korábbit is. Ahol ott van a csodás szépségű Chalaris szurdok, de abban csak addig jutsz el, amíg saját erőből bírsz: nincsenek (még?) segítő madzagok, patakmeder feletti hágcsók, mint a Samarián; a nyers természet van csak maga. Ahol ott van ez a fenti, legutoljára bemutatott strand, de nem épült egy árva lépcső sem, hogy könnyebben elérhessék minél többen (egyébként sőt: állítólag a helyiek, a magganitisiek sokáig titkolni is próbálták a létét, mert féltették a külvilágtól), és egyetlen árva kantin sem települt a partjára; csak a természeti szépséget kapja meg az ember, ingyen.
Ahol még nem települtek meg a gyrososok egymás hegyén-hátán, de tapasztalataim szerint nehéz mellé lőni kajakérdésben. Ahol egyszerűek az utak, de a bérautók is. Ahol még nem kell attól tartani, hogy valami szomszédos ház hátsó falára néz majd az apartman, mert emlékeim szerint nem találtam egyetlen egy olyant sem a keresés során, mely ne nézne a tengerre (beleértve a hegyi falvakban lévőeket is), 'cserébe' viszont nevetségesen olcsóak.
Ahol a kedves helyiek néha picit szánni valóan, néha megmosolyogtatóan, de leginkább, komolyan mondom, elérzékenyítően aranyosan próbálnak megfelelni a a modern turistaipar igényeinek, és próbálnak minél jobb házigazdák lenni, a maguk módján elcsábítani a vendégeiket.
Vannak ennél talán szebb szigetek is (egy biztosan: samosi beszámoló felkészül :)), de szívhez szólóbb számomra kevés. Egyértelműen a legkedvesebb helyeim egyike lett, Kréta, Rodosz és Gavdos mellett, ha sorrendet nem is tudnék mondani. Egyelőre legalábbis még biztosan nem; lehet, idővel letisztázódik majd bennem ez (nem mintha bármennyire is számítana ez persze).

Algiro, a MAV-cars ügyvezető asszonya arra kért elbúcsúzáskor, meséljem el minél több ismerősömnek, hogy jól éreztem magam a szigetükön, és mondjam el nekik, hogy ők, az ikariaiak, szeretettel várnak mindenkit magukhoz.

Vegyük ezt ezúton is átadottnak.

19 megjegyzés:

  1. „hátha valaki egyszer fejébe veszi, hogy arra vetődik”
    Alighogy belekezdtem az olvasásba, már a fejembe is vettem.
    Köszönjük Rollo, már megint perfect.
    Üdv
    Misi(arc)

    VálaszTörlés
  2. Tényleg, te gyakran jársz arra. :) nagyon kíváncsi leszek, te milyennek fogod látni. engem szépen-lassan fogott meg, és most sem gondolom sem a legszebb, sem a legattraktívabb szigetnek. mégis...biztosan vissza fogok még menni. :)

    VálaszTörlés
  3. Uhh, mit is mondhatnék... :) Jól sejtetted te, hogy ebbe én belezúgok. :D
    Mindenekelőtt emelem kalapom a beszámolód előtt - mindegyik írásodat szerettem infogazdagsága és humora miatt, de számomra eddig ez vitte a prímet. Lebilincselő, nevetéssel és "húúúhaa" élményekkel megfűszerezve. Az "ahol a kedves helyiek" bekezdésedben pedig mintegy zárásként minden benne van.
    És persze ismét tetszenek a képek is, a sok zöld, a hihetetlen kék, a bájos falvak. Must see listára felkerült. :)

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm szépen!
    Igen, valóban azt feltételezem, h tetszene neked, bár azt is megmondom őszintén, h bizonytalanság van bennem a hellyel kapcsolatosan.
    ennek oka az amit misinek írtam feljebb: nehezen bújt belém a sziget, nem volt azonnali a hatás; így viszont nem tudom még eldönteni, hogy mennyit tett hozzá az érzéseimhez a lelkem vagy nem tudom hogy is fogalmazzak, és mennyi az, amennyit valóban a sziget 'ér'.
    de azért ez majd kiderül. :) mindenesetre, túlzott elvárásokkal ne menj majd, ha mész, hagyjad a szigetre a dolgokat. :)

    VálaszTörlés
  5. Ha majd mennék, előtte úgyis olvasok/nézek mindenfélét hónapokon át. Ahová eddig így utaztam, sosem csalódtam még pöttyet sem. :) Ha a sok olvasás után marad bennem fenntartás, akkor gondolkodás nélkül máshová utazom. :D

    VálaszTörlés
  6. Beletetted a bogarat a fülembe. Bár én inkább azon gondolkodom, hogy lemenni autóval Törökországba, onnan pedig kajakkal Samos, majd Ikaria. Három-négy ember számára már ingyen van.

    VálaszTörlés
  7. Végre volt időm teljes részletességgel elolvasni a Pelion félszigetes írásod és az új, Ikáriát bemutató guide-ot. Röviden: wow! :) Engem nem könnyű lenyűgözni, de Neked valahogy mindig garantáltan sikerül - a remek írásokkal és a rengeteg lenyűgöző képpel egyaránt. Nagy gratula mindkét új íráshoz, és naná hogy nem is zárhatnám mással, miszerint alig várom a samosi túra mondatokba és képanyagba foglalását is!

    további kiváló útleírásokat kívánva, baráti üdvözlettel: viizo

    VálaszTörlés
  8. Ez tényleg kivételes lett! :-)

    VálaszTörlés
  9. viizo: nagyon köszönöm, nagyon örülök ha tetszik neked! Samos készül, alakul, de még kell egy kis idő mire bevégzem. :)

    VálaszTörlés
  10. Na most lemaradtam. Ugyanis fel van véva a blogod a dashboarban, az olvasnivalók listájában, még a Pilion óta nem jött feed. Gondoltam enézek, nem lehet, hogy ilyen sok ideig nem utaztatok semerre. :-) Hát tessék, két bejegyzésről maradtam le. Most falom.
    Mi Samosszal gondolkoztunk annó Ikariás kombin, de nem fogtak meg a szigetről akkoriban látott képek, nagyon kopárnak mutattak, egy deka olyan zöld nem volt rajtuk, mint nálad. Szóval a te képeid megfognak és sokkal zöldebb a sziget, mint valaha is gondoltam volna.Hangulatos sziget, szépek a partok és a falvak. Mivela jövő évi görög nyaralás még akármi lehet, erősen felveszem Ikariát is a listára. :-)
    A Sky Expressről, jó, hogy írsz, mi most Krétán láttuk őket, hoztunk is prospektust.
    üdv

    VálaszTörlés
  11. Mikor eldőlt ez az idei nyár két helyszíne, bizony meg is ijedtem picit, mikor olvastam nálad Samosnál az Ikariára vonatkozókat. Ez aztán még egyszer eszembe jutott, mikor megérkeztünk, mert a reptér környéke nem volt éppen különösebben szívderítő.
    És még azt is mondom, hogy szépen, lassan, szinte óráról-órára vonzott be minket a sziget, de tény, megtette, nagyon-nagyon jó, 'meleg' érzésekkel gondolunk rá.

    VálaszTörlés
  12. "nagyon kíváncsi leszek, te milyennek fogod látni"
    Most már biztos, hogy meglátom. Szeptember 24 a bűvös dátum, reggel 9-kor már Samoson leszünk, délután meg áthajózunk Ikariara. Utolsó járat Bécsből, 99 Euro/fő, nekünk megfelelő. Vissza már Athénból repülünk Bp-re, 12 éjszaka után. Már csak az arányt kell eldöntenünk, hány éjszaka Ikarian, és mennyi Samoson.
    Misi

    VálaszTörlés
  13. Hű! Őszintén izgulok kicsit, fontos visszajelzés lesz számomra, mennyire vittek el az érzéseim a sziget kapcsán! Nagyon szép utat kívánok nektek!
    Szállást majd helyben néztek vagy van már kiszemelt?

    VálaszTörlés
  14. Köszi, hú, de messze van még. Most még azt sem tudjuk, hogy hol szálljunk le a hajóról. A Mytilene, Samosról jövet először Agios Kirikoson köt ki ugye elvileg, utána jönne Evdilos. Legszívesebben ott, helyben választanék szállást. Csak attól tartok, hogy már valamennyire sötét lesz, nehéz lesz tájékozódni. Hiába szerintem a menetrend, úgysem tartják be. Tavaly szeptember végén, Fournira menet, egy órát tökölt a hajó Karlovassiban. Na, jó, mulatságos volt a sok kamion ki-be közlekedése, de jó lett volna előbb odaérni. Menetrend szerint. Most azért szép lassan felmérjük a szállás-helyzetet.

    VálaszTörlés
  15. Misi, bár már biztos megtaláltátok ezt az oldalt de ha esetleg mégsem akkor segítség lehet (szálláshoz is, meg úgy általában is):

    http://www.island-ikaria.com/

    VálaszTörlés
  16. Szia/sziasztok!

    Húúúú! Régen nem írtak, már megjegyzést ide. Azért köszi a leírást, csudi jó. Máris kedvet kaptam, hogy ellátogassak oda családommal. Mit gondolsz egy 7 és egy 8 éves gyerekkel elmenni oda, jó ötlet? Menyire családbarát a hely? A szállás ahol laktatok? Úgy tokkal vonóval mennyibe került nektek az egész /fő? Ide értem a szállást, utazást, kaját stb.

    Előre is köszönöm válaszod.

    VálaszTörlés
  17. Elnézést a megkésett válaszért, de éppen Görögországban voltam. :)

    Családbarát-e... ha leszámítjuk, h Seychelle-re és Nas-ra szintkülönbséget kell leküzdeni, sztem abszolút az, igen. Sok karonülős gyerekes családot is láttunk.

    Az árakat írtam a posztban is: két főre, júliusban is 25 eur volt az apartman, nagyon szép helyen. Repcsi akkor Thessalonikiből 80 eur volt (feladott csomaggal), de közben már másik társaság repüli, és azt hiszem olcsóbb lett, 60 eur körül. Egyéb eljutási lehetőségeket is írtam.

    És a kaja. Két főre egy vacsora tavernában 20-25 eur, gyros 2-2.50 eur, bolti árak magyar plusz 10-15 %.

    Ha szeretitek a nyugodt, egyedi hangulatú helyeket, sztem keresve se találnátok jobbat! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Igaz jó sok idő telt el. Azért köszi a választ. Sajnos azóta se mentünk el oda nyaralni, de Görög hon más tájaira igen. :) Most azt tervezem, hogy feleségemmel 2-en megyünk, úgy meglepi utazásként... :) Annyiban kérném még a segítséged, hogy érdekelne a szállás ahol te voltál Nas-ba. Akárhogy kerestem, nem találtam. Van valami elérhetősége? Kérlek ne vedd tolakodásnak, de szeretném, ha kapcsolatba léphetnénk. Kérlek szépen keress már meg e-mailben. Amúgy több kérdésem is lenne. Persze nem akarok zavarkodni :) Esetleg megtalálsz a facebook-on is, Chevalier Varga Miklósként, csak írj egy prívát üzenetet, hogy Ikaria és tudom, hogy te vagy az. E-mailem: nikolaos.varga@gmail.com Várom, hogy feleségemmel megoszthassam ezt a csodát, hiszen mindketten oda vagyunk Görög hon szépségeiért. Előre is köszönöm. Miklós

      Törlés
  18. Hello, köszi a rèszletes es èlmènydùs, kimeritő utazàst.😉
    - na jò, az utòbbi a kèsői olvasàs miatt van.
    Remek ìràs, rèszletes, csodàs fotòkkal!!
    Szeretem az ilyen helyeket, nagyon vonzò!!
    Tovàbbi sok szèp utazàst kìvànok!
    Üdvòxlettel, Tímea

    VálaszTörlés