2016. november 19., szombat

Krétai képek

Nem olyan könnyű Krétáról beszámolót írni. Merem állítani, számomra még személyiségformáló is volt ez a sziget, ráadásul (vagy éppen ezért) végigkíséri a teljes felnőttkoromat. De ez csak személyes 'vallomás' volt, a nehézséget nem ez adja, a nehézség tisztán gyakorlatias. Még magyarul is kismillió információ szerezhető a szigetről, lévén népszerű turistacélpont Magyarországról. Számtalan a különböző színvonalú és tartalmú útikönyvek száma, de online is végtelen a tartalom. Van magyar nyelvű általános összefoglaló is a szigetről, de ebben a témában történetesen végtelenül jól használható az index utazási fórumának Kréta topikja is. Aki azt végigolvasva nem tud meg minden fontosat, érdekeset és különlegeset a szigetről.. na most ezt nem tudom értelmesen befejezni, a lényeg, hogy olyan nem létezik. :)


Ráadásul, az ilyen beszámolók, mint amiket többségében én is szoktam írni, felettébb szubjektívek, és általában sem törekednek a teljességre. Kiváltképp megvalósíthatatlan ez ebben az esetben, hiszen a sziget annyira sokarcú, annyira méretes, annyira nehezen bejárható, hogy erre maximum törekedni lehetne.
De most nem is fogok törekedni ilyesmire. Ehelyett kimaxolom a szubjektív nézőpontot, és mindössze egy-egy megélt pillanatra, vagy a sziget egy-egy mini vagy mikro részére fogok fókuszálni, és ezeket egyszerűen sorba rendezem.

A 'képek' előtt a praktikus részek. Repülés wizz air közvetlen járatával, a jegy 13.600 Ft volt, retúr. Ezt még az előző nyár végén vettem, aznap, mikor megjelent az új menetrend, együtt egy 20%-os akcióval és pár új útvonal megnyitásával. Azonban ez messze nem faktum, ugyanezt idén nem lehetett megtenni, mert kifejezetten drágán árazva rakta ki a jövő nyári menetrendeket a légitársaság. 
Szállás Anopoliban az airbnb-n keresztül, (oda még mindig él a mínusz 20 eurós link), Paleochorában pedig a Hotel Margarita nevű apartmanban, közvetlenül megkeresve a szállásadót (bár fent van a bookingon is). Előbbi 35 euróba, utóbbi 40 euróba került, júliusban, két főre. 
Autót az Europeo Car-tól béreltem. Bátran állíthatom, hogy ez a legolcsóbb cég a szigeten. Ez nagy kockázatot azonban nem jelent, kicsit azonban igen. Ugyanis eléggé vegyes a flottájuk életkora. Az idős kocsik is rendben vannak műszakilag, de csak lelakottak tudnak lenni azért, viszont teljesen reális, hogy tök modern, alig futott autót kapjon az ember, ugyanazért az alacsony összegért. További előnyük, hogy nem csak működnek az összes reptéren, de teljesen felármentes az, ha az autót egyik helyen veszi fel az ember és egy másikon adja le. Júliusra, két hétre egy kisautó 287 euró volt (természetesen mindenféle zárolás nélkül, önrészmentesen), egy D-kategóriás egyterű, szintén júliusra, egy hétre pedig 207 euró.

Anopoliban szálltam meg az üdülés egyik részében. Hosszabban, mint terveztem... Leszögezem: nincs itt semmi. Ember sem sok, úgy értem, helyi; turista pedig gyakorlatilag kizárólag átutazóban, ugyanis e kis falu Chora Sfakion és az Aradena-szurdok (és annak nevezetes fapadlós hídja) között fekszik; illetve, gyalogszerrel Loutróba is innen érdemes lemenni.
Persze a fekvése határozottan nem rossz a helynek: dél felé ott nyújtózkodik az egész Líbiai-tenger, északra pedig a Lefka Ori, azaz a Fehér-hegység masszívan kétezer méter feletti csúcsai biztosítják a hátteret, miközben a falu határában olivaligetek zöldellnek szerteszét. 


Ettől még a megérkezés után - bár a szállás kifejezetten magas színvonalú és vadonatúj volt - azt gondoltam, sok lesz az a négy éj, amit ide terveztem. Aztán szépen-lassan összebarátkoztunk, és még két éjszakával meg is hosszabbodott az itt tartózkodás.

Mert extra kedvesek a helyiek, mert egyszerű, nem ezerféle étkeket, inkább csak grill ételeket kínálnak az igazi házi-tavernák, és mert tényleg azt érzi itt az ember, hogy itt ébredve, itt megoldva a futásait, és ide megtérve este, megismerheti, hogy milyen a kirakat mögött még ma is a krétai lét. Mert e lét rideg, néhol sokkolóan szegényes (sehol még az országban nem láttam ennyi, az élet által kissé megtört, ám a hiányos és barna fogak, a millió ránc, a szinte sárgára őszült haj ellenére is magukból az életigenlést árasztó embert), mégis meleg, könnyfakasztó.

Chora Sfakionból Anopoliba (és azon túl)...
...egy szépséges és nagyon szerpentines szerpentinen lehet eljutni. Ám mielőtt eljutunk, érdemes megállni Sfákiában is. Azon kevés hely egyike ez a déli kisváros, mely a húsz év alatt, mióta először jártam ott, előnyére változott. Jót tett neki, hogy lett mára már egy picike sétánya, sok kiülős-beülős helye, kicsit több lett a hajó a környező partokra és Gavdos szigetére, szóval, hogy költözött bele egy kis élet. Mondjuk az változatlanul vicces, ami délután fél hat és hat között lejátszódik. Ekkor érkezik meg a szervezett utas samariásokkal teli komp Ag. Roumeli felől, akik aztán tényleg hosszú és tényleg tömött sorokban és oszlopokban, egy nagy rajként nyomulnak át Sfákián, természetesen pillantást sem vesztegetve a helyre, hogy úgy negyedóra múlva már Vrisses felé tartsanak a buszkaravánnal...


Szóval, a szerpentin. Itt, mit szépítsük, nagyon kopár már a táj. De legalábbis biztosan nem zöld. Mondjuk, annyiban tér el egy chalki-tájtól, hogy nem egy db fa van összesen, hanem úgy egy tucat. Már-már egy park. Főleg, hogy ezek a fák is egy kupacban vannak, letudva ezzel a vegetációt.
Ez sokaknak nem bejövős, tudom; igaz, szerintem csak addig, míg egyszer valamiért élőben meg nem tapasztalnak egy ilyet. És akkor rájönnek, hogy mindegyik szép (már hogy a kopár is meg a haragos zöld is), csak másképp. A vége pedig az lesz, lenne egy ilyen útnak, hogy úgy átlag öt méterenként állnának meg, hogy rácsodálkozzanak a közelben lévő és a távoli, 'összhatásos' formákra, tájra, a világra. 



...A kopárságot pedig csak Anopoli-ig (jó negyedóra, húsz perc ennek az útnak a hossza) kell kibírni. Onnan ugyanis a zsákfalu Ag. Ioannisig hirtelen kizöldül a világ, elsősorban a görög fenyőknek köszönhetően. 



Meg elsősorban a hegy oldalán, a tenger felé eső 'lejtő' azért sziklás marad végig. Meg szerpentines is. De annyira, hogy a Sfakia-Anopoli közötti kismiska ahhoz képest, ami Livaniana felé vezet (ehhez még az aradenai híd előtt kell letérni balra az útról). Na, az van, hogy gáz, nem gáz, de én biza nem mentem el Livanianáig. Az út nagyon keskeny, természetesen korlát még mutatóban sincs, mellette a hegy brutál meredek. Én leizzadtam keményen, alig vártam, hogy mutatkozzon egy hely, ahol meg tudok (vagy merek :) ) fordulni (Fotó ezekről a helyekről nem nagyon van, mert ott nem fényképeztem, hanem vezettem. :) )


Pedig sok autót láttam lent 'a mélyben', úgy értem turistákat szállítóakat is, hiszen Livanianán túl egészen Finikasig lehet itt elmenni, az út második felében földúton. Ez azért jó, mert onnan Loutróba lehet sétálni tovább, azonban szemben az Anopoliból vezető gyalogtúrával, ez már tényleg egy kellemes és kényelmes túra, nem több tizenöt percnél. De ezek a lenti strandok is tök jó helyek, főleg Paleo Finikas (vagy a görögök mindent angolosító mániája miatt ma már inkább Old Phoenix), ami egy mini Loutro egyébként, azzal az eltéréssel, hogy itt még főszezonban is alig-alig vannak. Az előző csokor fotó között is vannak olyanok, ahol feltűnik ez a kis település (vagy mi), közelről meg ilyen:


Na de vissza a főútra, mely eléri az Aradena-szurdokot, és a "fahídon" (azért az idézőjel, mert ez egy fém szerkezetű híd, a 'burkolat' viszont, amin áthaladunk rajta, fapadlóból készült) át is halad felette. Az átkelés elég hangos e műtárgyon, de ez egy modern híd, a közlekedés rajta teljességgel veszélytelen. Bár a völgyet már korábban is meg lehet közelíteni fentről, sőt, lejutási lehetőségek is vannak, ám az egyik legszebb kilátás a völgyre innen esik. 


Innen általában visszafordulnak az ide tévedők, de véleményem szerint rosszul teszik. Jó, nagy truváj már nem következik, de fenyvesekkel benőtt hegyoldalak, remek tengeri kilátás azért igen - na meg a végén a múltból itt ragadt, alig-alig lakott, kicsit szürreális Ag. Ioannis, pár házzal, jópár kecskével, kis kápolnákkal, temetővel. 


Még valami erről a tájékról: Sfakia és Anopili között van jópár strand is; van, ami tök simán megközelíthető, van, ami egyértelműen csak a víz felől, és van, ami kisebb sétával. utóbbi a Glyka Nerá, vagyis Édesvíz beach, ami a főút egyik visszafordítójától indul (ennek ellenére biztonságosan lehet az út szélén leparkolni), az E4-es számú, európai túraút egy szakaszán kell végighaladni, a főúttól bő egy kilométert. Khm, a helyzet az, hogy ezen is beijedtem, itt is visszafordultam. :) Végül is, ugyanaz volt a helyzet, mint az előbb említett livanianás szerpentinen, csak gyalogos méretarányban: baromi keskeny kis ösvény, hatalmas meredély a tenger felé, ráadásul több helyen a hegybe van vájva a kis ösvény, tehát még mélyen meg is kell hajolni a természet előtt. No ez már sok volt, igen óvatosan itt, a meghajlásnál én 'alászedtem', és szépen visszamásztam az autóig. :) Pedig ez sem leküzdhetetlen, rendre 8-10 autó is parkolt az út szélén, és ők mind-mind megtették ezt az utat, kétszer is ugye! Teljességgel érthetetlen a számomra, hogy hogyan. :)


Loutróban...
...egy napot terveztem eltölteni (megszállni nem, júliusban az ott horror ár, meg igazából ekkor eléggé zsúfolt is. Anopoliból mentem oda hajóval), aztán két nap lett belőle. Muszáj volt visszamenni. Pedig mondom, van ember bőven, feltétlenül veszít évről évre a hangulatából (legalábbis főszezonban) de még így is maradt a falunak bőven. 
Itt mindenképpen meg kell állni.
(Eljutás: a nyugat-krétai végeken közlekednek az Anendyk hajótársaság hajói, Paleochora-Sougia-Ag.Roumeli-Loutró-Chora Sfakion útvonalon, valamint Gavdos szigetére; ebből az igazán kínálati menetrendet Sfakia és Loutro között találjuk, óránként, félóránként jönnek-mennek a hajók, 6 euróért per irány. Viszont, nem túl sokáig, csak kora estig. Onnantól pedig a sfakiai kikötőből induló jó pár kishajó és csónak a megoldás, melyek többségében nem menetrend-szerint mennek, hanem amikor csak igény van rájuk. Igaz, ezek főleg akkor érik meg, ha minél többen vannak az igénybe vevők).


Jó, ez nem nehéz, hiszen tényleg nagyon kicsi a hely, pikk-pakk bejárható, de nem is annyira fizikailag értem én a megállást, de legalábbis a lelassulást, mint inkább szellemileg, lelkileg. Inni valamit, enni valamit (10% felár Sfakiához képest), elmenni Finikasba, vagy a másik irányba, kelet felé a partvonalban, a víz felett az E4-en, vagy kis erőgyűjtés után fel, a meredek hegyoldalnak, az Anopoli felé vezető gyalogúton; aztán egy olivafa, vagy egy odatévedt fenyő mellett megállni, leülni, és csak lenni, ott lenni...


...és ennek a résznek a lezárásaként ennél az utolsó képnél szeretnék megállni egy pillanatra. A kerítés! Meggyőződésem, hogy a görög gazdaság legnagyobb baja, hogy ezt a terméket nem tudja világszerte elterjeszteni; a már gyárilag is rozsdás, cserébe soha többé tovább nem rozsdásodó fémkerítést. Ami a legszebb kilátást is stabilan tudja tönkretenni, nem csak elvileg, de gyakorlatilag is örökéletű, sohasem áll megfelelően, mindig dől össze-vissza, ennek ellenére simán kibírja az örökös szelet is. Műtárgy ez, műtárgy, ez nem is kérdés. 

A folytatásban: Imbrosz-szurdok, Sfakia, Sougia, Elafonissi, Paleochora, ITT.

4 megjegyzés:

  1. Na, végre már! Kezdtem aggódni, hogy teljesen hátat fordítottál a világnak! Most görgetek vissza gyorsan az oldal tetejére olvasni. :)

    VálaszTörlés
  2. :) nem, a világnak azért nem, a fórumozásnak egy picit igen, a hellaszozásnak pláne. :)
    És örülök nagyon, hogy te itt vagy. :)

    VálaszTörlés
  3. Kék talicska? Semmi narancssárga betonkeverő?

    VálaszTörlés
  4. Nagyon szép, még eredetiséget megőrző helyet választottál. Ha mennék még Krétára, én is ezt a déli részt választanám.
    a szubjektivitás pedig nekem nagyon fontos, ez az utazási blogoknak a lényege számomra.
    Olyan beszámolókat szeretek olvasni, amiben elmeséli egy emner a történetét és nem csak tényeket, árakat, lehetőségeket sorol fel. :-)
    üdv

    VálaszTörlés