Lazio loholósan 2.

Lazio első részhez katt ide.

Második nap 

Ma a tegnapi drámai tájak után lágyabb, itt-ott már Toszkánára emlékeztető vidék felé veszem az irányt, északra, Viterbo környékére. 

Legelső megálló a Farnese kastély Caprarolában.

Már említettem a családnevet az első résznél; egyike a leggazdagabb és legbefolyásosabb helyi famíliának (pápát adtak meg hasonlóak), az ő villájuk található itt. Jellegzetes, pentagon-forma, szépséges, tematikus szobákkal/termekkel (évszakok, vallásos témájúak, a család történetét elbeszélők, de számomra a legmenőbb a világtérképes szoba volt), és egy négy hektáros olasz kerttel (vagyis: mediterrán kert, csobogókkal/szökőkutakkal és szobrokkal) a kastély mögött. A kertnek az eleje csak bevezetés, fel kell sétálni pár száz métert, ott csaptak bele a lecsóba; idilli, hangulatos, nyugtatós.

Belépő öt euró.

Haladva Viterbo felé maradok a villáknál, a Villa Lante a 'prossima fermata'; gondoltam én, mivel bár olvastam a Vico-tóról, de végül úgy döntöttem, most kimarad, tényleg muszáj szelektálni. Csak aztán megláttam fentről, az út mellől,

és lekanyarodtam mégis. Na ha a Farnese-kertre használtam az idilli jelzőt, akkor ide ez hatványozottan igaz. 

Egyébként ez a tó, ahogy laziói testvérei is, vulkanikus eredetűek, vagyis ami ma víz, az kráter volt, és ezért kifejezetten mélyek is. A Vico 46 méter a legmélyebb pontján, de van laziói tó, melynek mélysége messze meghaladja a száz métert is.

A Villa Lante felé a Monte Ciminón keresztül jutok el. Hihetetlen sűrű erdő borítja a pár száz méter magas hegyet, elsősorban örökzöld tölgy és szelíd gesztenye. Így fénykép nem nagyon tud készülni, pedig szenzációs a hangulata, néhol bekapcsol az autó világítása is, annyira lecsökken a fényerő. Egy ködös hajnalon tök kísérteties lehet.

A Cimino Bagnaiából

 A Villa Lante Bagnaia városkában van (ami persze brutál középkori), és hatalmas, csodaszép kertje van. Többen látták már e kertet, mint gondolják: sok egyéb, főként olasz film mellet a Jude Law-féle 'Az ifjú pápa' című sorozatot is nagyrészt itt forgatták. Maga a villa nem volt látogatható. Belépő ide is öt euró volt. Igen nagy kert, nagy része egy közpark, mely sportoló- és piknikhely a helyi erőknek. Közvetlenül a villa körüli rész ami igazi olasz kert.

Az előtérben látható, középen csobogókat tartalmazó hosszú 'asztal' tényleg asztal: nyáridőben itt szolgáltál fel az étkezéseket ...

Innen pár perc csak Vitorchiano, ami egy 'borgo medievale'. Mondhatnám, hogy nem tudom, ez itt mitől akkora szó, hiszen mindegyik az kábé, de persze azért kitalálható: a sziklafalra épített városka faltól-falig egyben maradt, csak plasztikai műtétek érték maximum. 

Ez persze jó, csak...picit kiveszik így az élet, vagy nem tudom. Pedig lakott, az látszik, másrészt viszont minden zárva, redőny lehúzva, ilyesmi. Később biztos jobb, mert még bőven szieszta időben érek ide; most picit amolyan steril.

Innen pedig a legnagyobb falat következik ebben az utazásban, Viterbo városa. Aminek most egy délután és este alatt kell megmutatnia önmagát, miközben mocsok sok a látnivaló. Nem hogy nem félnapos város, de inkább kettő egész (komoly építészeti és képzőművészeti érdeklődéssel meg bármennyi is lehet). És akkor még nem állunk meg úgy igazán, hogy 'hallgassuk' is kicsit a várost. 

Én mindenesetre imádtam, pedig csak a konkrét óvárost járom körbe, az északi városnegyedekre nem jut most idő.
Megjegyzem még, hogy nagyon büszke Viterbo a filmes múltjára; legalábbis erre következtetek abból, hogy minden téren színes tábla tájékoztat, mikor és milyen filmek - filmek jelenetei készültek az adott téren vagy utcában, és még a hátterükről is megtudok ezekről ezt-azt.

No. A Plebiscitón indulok, ami egy igazi, tágas olasz tér, és az óratorony az első számú truváj (bár itt van a városháza is, remek, látogatható loggiával, mely az északi oldalra néz),

Majd a Piazza dei Cesú következik (templom, nagyon hangulatos tér, egykori figyelő torony),

A Piazza della Mortétól pedig már feltűnik a város vallási központja, a Piazza San Lorenzo. Itt egyrészt szemmel látható az egykori etruszk múlt, ahol a katedrálissal szemközti épület alapján kikandikál az eredeti, két és félezer éves épület, aminek romjaira építették az 'újat'.

És itt van a katedrális és a Pápák palotája is (beugró ezekbe és az archeológiai múzeumba 9 euró). Ugyanis a 13. században (Viterbo műemlékeinek jelentős része származik ebből az időből, amikor nagyobb város volt, mint az akkori Róma) rendre itt tartották a konklávékat is, közte a híres leghosszabbat, mely nem kevesebb, mint 33 hónapig tartott; ráadásul kisebb ráhatással ért véget ennyi idő után is: a várkapitány ugyanis nemes egyszerűséggel lebontotta a bíborosok feje felől a palota tetejét, csökkentette az ételadagjukat, és biztos, ami biztos, rájuk is zárta az egész cuccost. Nos, lett hamar új pápa... ;)

A pápák palotájában megemlékeznek Báncsa Istvánról, az első magyar bíborosról is, akitöbb, viterbói konklávén is részt vett (a fenti monstrén is, de X. Gergely megválasztását ő már nem érte meg...)

Ezután a román kori Santa Maria Nuova templom felé veszem az irányt, majd bevetem magam a Via San Lorenzón az óváros óvárosába. Jellegzetesek a külső lépcsőfeljárók. Nagyon ódon, nagyon élő, mégis igen nyugodt az egész.

Aztán...innen picit elveszek. :)) El is tévedek kissé, aztán ugyan megtalálom az utat, amin haladni szerettem volna, de elengedem, és inkább már csak csatangolok a keskeny, néhol szegényes utcácskákon; elfogadom a tényt, még a falak közötti Centro Storicót se fogom befejezni. :) Úgyhogy inkább megvacsorázom végül jól. :)

Harmadik nap

Ma délnek veszem az irányt, az Èrnici- és a Simbruini-hegységekbe. Legelőbb Anagni a megálló. Szokás szerint egy sziklaszirtre épült a város, mondjuk annyi eltérés van, hogy ez egy hosszú sziklaszirten ül. Ma már, mert azért az óváros csak a déli végét tölti ki. A 'sima' házak csak kisebb részben, de a fő látnivalói jellemzően a 11-12. században épültek. Közép-Itália legnagyobb román kori emléke a Katedrális. És tényleg hatalmas...

Anagninak is van pápás kötődése: bizonyos VIII. Bonifácról van elnevezve a pápai palota, de már előtte is lakták pápák rezidenciailag, a 12. századtól voltak gyakori látogatók itt. Gondolom azért lett éppen ő a névadó, mert ő lett a leghíresebb, lévén ő az egyetlen pápa, akit (állítólag) felpofoztak, Szép Fülöp kezeivel.

Kívülről szinte üt az ódonsága a 14. századi Casa Barenkownak (egy 19. századi svéd festő pingálta ki belülről, innen a név), de belülről valamiért nem látogatható ottjártamkor. 

Anagniból Fiuggi Terme felé indulok. Ez egy az egyben az útikönyvből jön; igazi panoráma utat ígérnek Fiuggi-ig, majd onnan tovább, az Arcinazzo-fennsík felé is.

Nos, Fiuggi-ig ez annyira nem adja (nem mondom, hogy rossz, szép olivaligetes hegy- és domboldalak mellett haladok). Fiuggitól teszek egy kis kitérőt a Lago di Canternóhoz, hogy ki tudjam adni a mai első idilli helyszín címet. Totális a nyugalom, a vízfelszín meg se rezzen. Legalábbis ahol a tó széles, 'rendesen' tószerű, mert az északi, néhol pár méterre szűkölő részén elég komoly a zsivaj: nagyon sok vízimadár népesíti be ugyanis az itt vízinövényekkel is gazdagon ellátott tavat. 

De a táj is gyönyörű; főként keleti irányba szemlélődve, ahol szintén kétezer körüli hegyek emelkednek - éppen feléjük fogok majd tartani.

Az Arcinazzo igazából nem egy nagy szám. Egy kissé lepukkadt, még inkább kihalt hegyi nyaraló település Ami furcsa benne, azok a fenyők: valahogy 850 méter magasságba még nem, a mediterrániumba pedig végképp nem gondolnék lucfenyők sokaságát. A pínea rendben van, ez csodálkozásra késztet.

És ez innen jó sokáig így is marad. Már a csodálkozás. Meg az agyeldobás és hasonlóak. Bevetem ugyanis magam a Simbruini hegységbe. Ami valami meseszép. Főként élőben, és nem csak azért, mert minden körülmények között a valóság több mint a fénykép. De a nap nem tudja, hogy jövök és mindig rossz irányból süt, ami a képek minőségén meglátszik. Hát ez van.

Eleinte...vagyis nem. Tulképp végig erdőség és erdőség mindenütt. Fel, egészen a hegyek csúcsaiig, az út mellett is, mindenhol. Csak úgy kb. ezer méteres magasság felett válik aljnövényzettől mentessé a bükkös, majd még tovább emelkedve már kiterjedt, amolyan skóciai mező jelzi, a csúcs közelében haladok már. 

Ismét kezd elcsúszni a napom, oda se neki, sportcipő fel és irány az erdő és a mező...

Egyedül mondjuk nem vagyok. Sok tucat lovacska étkezik, szaladgál mindenfelé, nyakukban kolomppal, amitől csak úgy zeng az eleve nem rossz akusztikával rendelkező fennsík.

szerintem tök érdekes, hogy a talajt 'adó' szikláknak és a fák törzsének mennyire ugyanaz a színhatása

piknik :)

Errefelé is van síközpont. Livata a neve. Az alpesi sí mellett (ha nem előtte) sífutó pályák is vannak az erdőségben sokfelé. Kissé lepukkant állapotban van ez is, aztán hogy ez csak nyári állapot-e, vagy sztenderd, azt nem tudom.

Végül, Subiacóban fejezem be a napot.

Elég menő ez a város is, felcsapták ezt is az elérhető sziklaorom tetejére jól. Azonban a város Nursiai Szent Benedeknek köszönhetően vált világszerte ismert zarándokhellyé. A település mellett van az a barlang, ahol az ifjú Benedek (az 5. század végén) három évig élt remeteéletet, és amellett és annak közelében emelték az általa alapított szerzetesrend első kolostorait. Ezek közül kettő ép (és működő) ma is, az egyik az ő nevét viseli, a másik pedig ikertestvéréét, Szent Skolasztikáét. Utóbbi a nagyobb, és az egyedüli meglévő a még Benedek által alapított 13-ból. Jelenlegi formája a 11-15. század között alakul ki.

A Szent Benedek-monostor későbbi alapítású, a 11. században kezdték építeni, és egészen a 14-15.századig dolgoztak még rajta, kívül is, belül is. Hasonlóan sziklamonostor, mint a korábban megismert ferences Greccio. Ebből, az alsó templomból lehet eljutni a Sacro Specóba (vagyis szent barlangba), ahol Benedek élt. Sajnos a látogatási idő igencsak véges, délelőtt egy kicsi és délután egy kicsi. Mindezt nem hogy szigorúan de veszik, de le is rövidítik: bár menetrend szerint még fél óra volt a bejárásra, már nem engedtek be sajnos.
Mindenesetre, az épített látvány mellett a környezet is bizonyosan elmélkedésre késztető.

Nos így. Másnap délelőtt már csak a tengerhez ugrottal le a reptérre hajtás előtt.
Szóval picit loholós lett ez a túra. Egyszerűen rengeteg az érdekesség, a látnivaló, a szépség. Habzsolja az ember az élményeket. Még abból is kimaradt jó pár dolog, amiket beterveztem - pedig már eleve lemondtam a tartomány déli részeiről, Nettunóról, Gaetáról, a Circeo-fokról, Montecassinóról és még egy sor izgalmas helyszínről. De nem jártam a bomarzói Szörnyek parkjában, nem jártam Tarquiniában, nem jártam egy sor tónál: a Lago di Saltónál, a Lago di Braccianónál, a Lago di Bolsenánál. Nem néztem meg Alatrit, Rietit, ahogyan a collepardói és a viterbói botanikus kertet sem; sőt, Viterbót is csak szőrmentén.
Ám mindezek ellenére egy nagyon gazdag utazásnak éltem meg a laziói napokat. Sokkoló települések, álomszép természeti környezet, őrült hosszú történelem, hihetetlen változatosság tartomány-szerte. Csakis azért nem mondom biztosra, hogy ha már elkezdtem, akkor egyszer majd be is fejezem a felfedezését, mert annyi de annyi hely van, ahová még el kéne menni...De nem lepődnék meg azért azon, ha akár már mondjuk jövőre az április vége vagy május eleje ismét valamelyik római reptéren érne, igyekezve felvenni a bérautót, hogy útra keljek ismét a latinok egykori földjén.