2019. szeptember 19., csütörtök

Skyros guide 2. (a sziget déli része; a sziget turistaútjai)

Harmadik rész Skyros-északkal pedig itt.

...Szóval akkor a déli kőrengeteges rész, ahová Linariától érdemes indulnod. Pár km a kikötővárostól Kalamitsa beach, mely kavicsos (egyébként, jó közelítéssel: délen fehér apró kavicsos, északon homokos többnyire a föveny), jó hosszú, és (talán a város közelsége miatt) egész látogatott is. Határozottam nem rossz strand, érdemes a Linariából jövő úton idáig erre tekeregni. A part mellett az odavezető útért is már megéri egyébként, nem beszélve a sziget e rideg oldalának világvége érzetéért, mely majd továbbhaladva délnek vár rád.



Miközben Skyrosdél egyre jobban kezdi megmutatni magát, 'történik' még egy pillanatnyi zöld-szünet. Ez Nyfi-beach, illetve mögötte, az út mellett egy természetes forrás (ugyanezen a néven). Ez utóbbi az okozója annak, hogy e picike, nagyobbrészt homokos part környezete sűrű leanderes-egyéb bokros-cédrusos.
Tulajdonképpen aztán csak lassan 'múlik el' e zöldülés, majdnem a következő strandig tart. Ez pedig Kolymbada. Hosszú (elérni is; legalábbis jó pár száz métert kell a főúttól sétálni a fövenyig), áthatóan kék (méghozzá az árnyalatváltós típusból), és képtelenség olyan időszakot találnod, amikor ne tudnál nyugodtan pihenni itt.


Na most. Innen autóval már csak tájat nézni tudsz. Azt még jó sokáig, mert a burkolat szépen áthasítja itt a szigetet, hogy egy amolyan krétás szerpentinnel a nyugati, dél-nyugati oldalon egészen a partig hatoljon. Azonban a végcél ugye egy katonai támaszték, így végig nem közlekedhető, vagyis partot itt már nem fogsz elérni. De határozottan érdemes: sokszínű sziklák, a világ mögötti kis tanyák, sok kecske a földön, vadmadarak az égben, a fene tudja pontosan, hogy hol megbújva, de a kabócák se felejtik el képviseltetni magukat, közben pedig itt-ott feltűnik a látóhatáron Evia déli csücske, talán még Andros is. Szóval...jó nagyon, na.


Emellett, lehet túrázni. Például Ruppert Brooke, brit költő sírjához; bevallom azonban, én nem találtam; ahol szerintem lennie kellett volna, ott szintén egy katonai támaszpont volt. Úgyhogy ez nem adta ki nekem. Ellenben, van egy olyan, hogy Renes-bay. Na, ez a beach például rendes 4x4-es kocsival még meg is közelíthető; ha az nincs, marad a kiadós séta (vagy futás, én történetesen így cselekedtem). Az út/túra bokros, néhol tujás, elképesztően vadregényes tájon át történik, minden pillanata élvezetes. A vége pedig egy olyan, tényleg karibi jellegű (mini)strand, konkrétan (és nyilván) nulla fővel, hogy megőrülsz...(Tényleg egy baj van vele: vissza is köll kaptatni a gépjárműhöz.. :) ).



Az első részben tettem már említést Skyros jól jelzett, és háttérirodalmilag is jól 'megcsinált' hat darab túraútvonaláról. Nos, ha nem is egészen, végképp nem végig, de ez a fenti, Renes-öbölt elérő séta a hatos számú útból volt egy 'részlet'. Ezen kívül a kettesen, a négyesen és az ötösön jártam még. Utóbbi kettő déli, azokkal kezdem, utoljára hagyom a kettest, amivel egyúttal ügyesen át is kötök majd a sziget zöldebbik felére. Így.
Az ötös, mely az Achilli-öbölből indul (névadó valóban Achilles; a mitológia szerint innen indult a Trójai-ütközethez), a végcél pedig a helyiek talán leginkább szeretett temploma, az Ag. Artemios. 3 km per irány az út, a szintemelkedés nettó 230 m. Az úton: szakadékok (köztük a legnagyobb, ahová, khm...ahová bejárat is van - lásd fotó lejjebb :) : Gaidourorema), horhosok, bokrosok, fennsíkok, állatjó a kilátás szerteszét, színárnyalat-orgia is van, amit csak akarsz. Mivel a képek e mélységeket és magasságokat tökre nem adják vissza, ezt a képek mennyiségével próbáltam áthidalni. :)



Rövidebb, de meredekebb a négyes út.  Bő két km per irány, de ezalatt is megvan a 250 méter szint. Indulás szintén Achilli környékén, a cél pedig a helyi Profiti Ilias kápolna - és a kilátás onnan...nagyon kemény. Szó szerint 360 fokos. Látszik a Chóra, előtte Magazia beach. Látszik Achilli öble, de látszik a poszt elején tárgyalt Kalamitsa is, ahogyan a harmadik skyrosi posztban majd közelről is látszó, már bőven északi Pefkos is. Lélegzetelállító.


És akkor rá is fordulok a kettes útra, mely a leghosszabb a skyrosi jelzett turistautak közül, illetőleg minden körülmények között északon van már. Ez egy körút, 14 km összesen, a főváros a kiinduló- és végpont is, a kirándulás pedig mélyen behatol a sziget közepébe, az Anavallousa nevű részére, mely Skyros első számú természetes víznyerőhelye. Van erre minden: nyilván legelőbb is kilátás, mert egészen mérsékelten haladunk csak sík vidéken. Aztán kápolnák, kis tanyák, és üde zöld szinte minden szinte végig.



A folytatás és befejezés északkal, elsősorban strandokkal, na és kiértékeléssel pedig itt.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése