A mai nap központi kérdése a Caldera de la Taburiente déli központja, a la Cumbrecita. Ez az északi hegység (ugye a déli volt a Cumbre Vieja, mondjuk úgy, hogy az LP-3-as úttól délre). Szintén egykor vulkán volt, és a Mirador de la Cumbrecita az egykori kráterbe enged bepillantást, méghozzá délről. Mintegy nyolc km az egykori kráter átmérője, és majd az északi szélére is menni fogok - ott emelkedik a Rooque de los Muchachos (Fiúk sziklája), mely 2423 méterével a sziget legmagasabb csúcsa is egyben. E kettő pedig talán La Palma legnépszerűbb spotjai. Olyannyira, hogy pl. ide, a Cumbrecitába csak úgy nem is lehet idejönni. Időpont foglalás szükséges. Vagy a helyszínen, vagy online itt.
Ettől még egyébként ingyenes, csak korlátozott az egyszerre a nemzeti parkba beengedett látogatók (pontosabban az autók...) száma (de annyira, hogy húsz perccel korábban érkezve szépen várakozni kényszerültem a parkolónál, mert nem volt az 'én időmig' szabad hely).
Gyalog egyébként be lehet jönni - de érdemes szem előtt tartani, hogy a sorompótól még négy, masszívan emelkedő km a bázis, ahonnan a kalderai túrautak egyáltalán elindulnak...
Ezen kívül lehetőség még a taxi, pl. Los Llanosból, azoknak ugyanis bármikor szabad az út.
Nos nekem a mai napra van foglalásom, déltől, ezért erősen bizakodom délelőtt abban, hogy a napsütés, a jó fényviszonyok kitartanak ma is.
Kitartanak. :) És már az előbb említett, még autós négy km is varázsos. Délceg elf-seregként emelkednek a hatalmas fenyők, mögöttük pedig erődöt formáznak az őket körbeölelő szikla monumentumok.
A három kilátót is feltáró 'alap' kört teszem most meg, ami kb. két óra alatt teljesíthető, a nemzeti park weboldala szerint.
Fenyvesben jártam tegnapelőtt is a Cumbre Viejánál, de azt gondolom, ezek a fenyők nem azok a fenyők. Mintha a törzsük mintázata is eltérne, és ezek levelei élénkebb zöldek és más árnyalatúak is. Na és talán főként: azok nem, ezek viszont nagyon is illatoznak azzal a jellegzetes, édeskés illattal, mely a mediterrán fenyőket jellemzi. Így elkap egy kis görögös hangulat is, ami sosem tesz rosszat. :)
A két órára tippelt körút még egyet sem vesz igénybe. De két és fél órára van parkolóm, úgyhogy a számos túraútvonal közül elindulok a Pico Bejenadóhoz tartón. Na az egészre már nincs esélyem, lévén ez egy 4 km hosszú, és ezalatt 600 méter szintet emelkedő, irányonként 2.5 órára ígért kirándulás; de gondoltam, egy részét azért már csak sporttechnikailag is bejárom.
Az út elején a hivatalos infós tábla figyelmeztet arra, hogy mennyire meredek, és arra is, hogy tériszonyosok inkább ne (ahogy a tábla fogalmaz: hacsak nem szeretnéd magad a lenti kirándulóúton találni magad.. ;) ). Nekem nincs, de bő fél km után mégis emiatt szedem alá: brutál keskeny, brutál mély, brutál nem merek tovább menni. :D
Mindegy; eszébe ne jusson senkinek nem eljönni ide; fejbe verős a természet szépsége, ereje, az idő relatív természete...minden.
Mindegy; eszébe ne jusson senkinek nem eljönni ide; fejbe verős a természet szépsége, ereje, az idő relatív természete...minden.
A Mirador el Time már az észak-nyugati régióhoz tartozik. Ezt eddig ugye még nem érintettem. Az alapján, amit az ide úton, illetőleg a kilátóból látok, ez ridegebb, barnább, mint az eddigiek. Majd meglátjuk, mi lesz a végső véleményem, mert majd fogok persze jönni ebbe a térségbe is; most csak úgy ráköszöntem egyelőre, egy újabb délutáni strandolás előtt.
...Amit az ettől úgy húsz percre délre fekvő Charco Verdén ejtek meg. A strand az itteni szokásos: fekete homok, kékes víz (merthogy a strand neve a partvonalon széles körben élő mohára hajazó, pici virágból jön, nem a víz színéből), a környezet viszont...picit agrikulturál. :)
Még három kép, a nap végéről. Sajnos csak állóképek (ráadásul autóból...), de magyarázok hozzá, mert igen jellemző, amit mutatni szeretnék velük. Ez pedig a 'felhőfolyás'. Gyakran nem az általunk megszokott tempóban mozognak a passzátfelhők, hanem sokkal de sokkal gyorsabban. Megesik, hogy e sebesség miatt olyan hatást kelt, mintha valaki túltöltötte volna felhővel a hegyet, ami így túlcsordul és sebesen folyik alá, éppen úgy, ahogy a tej folyik ki a fazékból, ha túlforraljuk. Úgyhogy ezt kérem hozzágondolni a fényképhez. :)
Még három kép, a nap végéről. Sajnos csak állóképek (ráadásul autóból...), de magyarázok hozzá, mert igen jellemző, amit mutatni szeretnék velük. Ez pedig a 'felhőfolyás'. Gyakran nem az általunk megszokott tempóban mozognak a passzátfelhők, hanem sokkal de sokkal gyorsabban. Megesik, hogy e sebesség miatt olyan hatást kelt, mintha valaki túltöltötte volna felhővel a hegyet, ami így túlcsordul és sebesen folyik alá, éppen úgy, ahogy a tej folyik ki a fazékból, ha túlforraljuk. Úgyhogy ezt kérem hozzágondolni a fényképhez. :)
6. nap
...mivel az ötödik csak parti pihenéssel telt, lévén az előző éjszaka egy gyomorrontással színesedett.
A napot ott kezdem, ahol tegnapelőtt abbahagytam: maradok a keleti és északi(bb) részen. Méghozzá városnézéssel. Tazacorte, a sziget amúgy legmelegebb települése, kifejezetten hangulatos hely ugyanis. Picike, kanári stílusú házak alkotják az óvárost, de emellett szerves része a városnak az óceáni látkép is: több strand, és a nyugati oldal fő kikötője is itt van.
Innen bevetem magam a Barranco de los Angustias-ba. Egy időszakos folyóvölgy ez, mely tulképp egy természetes 'kijárata' a Taburientének. A szurdokban is lehet sétálni, de fel lehet kutyagolni is, illetőleg autóval is megközelíthető a Mirador de los Brecitos. Az útról sokat elmond, hogy a barrancóban taxik sora áll, hogy az idáig autóval jövő turistákat felvigyék a 10 km-re lévő kilátóhoz (51 euróért per autó...). Az út ugyanis sok-sok helyen borzasztó keskeny, sok-sok száz méteres, közel függőleges szakadékkal közvetlenül mellette, és néhol komoly úthibák is előfordulnak. Nem véletlen a 20 km/h-ás sebességkorlátozás - őszintén szólva, ezt a sebességet átlagban is csak alulról lehet megközelíteni...
Egy kis pihenés a tazacortei strandon, mely jó nagy, és egy elég határozott szikla által védett...
...Majd az észak-nyugati oldalon haladok, 'felfelé', vagyis északnak. Elhagyom az El Time kilátót ismét, a cél most a Porís de Candelaria. Vagyis a kalózbarlangok.
Ha Charco Azul és La Fajana egymás testvérei természetes medence tematikában, akkor Punta Talavera és Candelaria is az, sziklába fájt 'lakóegységek' ügyben - de utóbbi azért jóval sokkolóbb, nagyobb.
Mielőtt azonban még 'odaérnék', megjegyzés az utakról. Sehol eddig, ahol én jártam nem volt ennyi ennyire szűk, ennyire meredek út, mint épp La Palmán. Sima, településeken belüli utak is észvesztően tudnak emelkedni, és a hegyi szerpentinek némelyike is elég brutális.
Ugye tettem az előbb említést a Brecitos kilátóhoz vezető útról - na ez, ami a kalózbarlangokhoz fut le, méltó társa annak. Minőségben mondjuk alatta marad, jelentős része odavetett beton, cserébe viszont van korlát, ami nem elhanyagolható nyugalmi forrás. Úgyhogy na...csak óvatosan, merem állítani. És drukkolni erősen, hogy ne jöjjenek szembe...legalábbis nagyon nem mindegy, hogy hol, mert tényleg van pár hely, ahol ötletem nincs, mi lett volna, ha jön az ellenforgalom.
Tény, hogy a megéri az út a végigvergődést. Kedvesen helyreállított, jól ellátott macskákkal felszerelt, 'hogy voltak képesek a korabeli technikával megépíteni'-érzést biztosító a helyszín.
Mondjuk, kihalt sajnos, az igaz. Tárolóknak használják, mindennapi élet lényegében nincs. Vagy nem nagyon; elsősorban tourist spot ma már.
Candeláriából még mindig északra tartok. Las Tricias mellett/alatt felhagyott sziklalakások is vannak (Cuevas de Buracas), oda sétálnék le. A műfaj ugye nem idegen a kanárikon, pl. Gran Canarián is láttam hasonlókat.
Egy remek útvonal ez!
Egyrészt, újra visszatérnek a fenyők erdőileg, míg a valamennyire lakott részeken megspékelve van minden furcsa tavaszi hangulattal. Ugyanis eltérően az eddigi, négy szigeten szerzett élményeimtől, La Palmán viszonylag jelentős a lombhullatók száma. Azt mondom, úgy 20 %-ot is kitehetnek. Még komplett erdőket is alkotnak (bükköst méghozzá; amelyek, ezek szerint, nem hajolnak meg a helyi klíma előtt, mint a tölgyek, melyek hajlamosak elörökzöldesedni már a mediterrániumban is, lásd még pl. paratölgy; de a bükk nem viccel).
Emellett van jó csomó mandula, kevesebb alma,- és cseresznyefa, és sok virág, pl. krókuszok vagy nárciszok, melyek most, február első felében már virágoznak, sőt, a fák éppen már zöldellni is kezdenek - mint otthon, április elején-közepén. Na, és attól furcsa picit e tavaszság, merthogy közben határozottan nyári a meleg, fürödhetsz az óceánban, érik a körte (vagy valami ahhoz nagyon hasonlító...)
Így. És egész sok itt is a sárkányfa, pedig az 'ő völgyük' még nem is ez. A sziklalakásokért viszont teljes tévedés volt a gyaloglás. :)
(Posztkészítéskori kiegészítés : Érdekes célpont volt ez. Ugye magáért az ún. truvájért nem is érte meg, és ahogy látom a fotókat, nem adják vissza azokat a színeket, érzéseket, nyilván pláne nem az illatokat, melyek bizony annyit jelentettek, hogy mégis az egyik csúcspontja volt ez a kirándulás ennek az utazásnak)
7-10. nap itt olvasható.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése