2019. szeptember 26., csütörtök

La Gomera ('19 február)

...Az úgy volt, hogy az utazás időpontjához képest (ami '19 februárjában volt) sokkal-sokkal korábban vásároltam egy tenerifei repjegyet. Nem volt olcsó a korábbi években megszokott, átszállással bonyolított kanári jegyekhez képest (40e retúr), de úgy gondoltam, mivel közvetlen a járat Bud-ról, belefér. Aztán a Wizz menetrendet módosított (persze szokásuk szerint nem értesítettek...), ezért újra csekkoltam valamikor ősszel, hogy mennyiért is tudnék eljutni a szigetre, ha mégis átszállnék. Na itt volt egy kis döbbenet, ugyanis a Wizz és a Ryan volt szíves egy Bud-Bcn-Tfs-Mxp-Bud kört szektoronként 10 euróért mérni; e negyven eurót pedig túlképp lefedezte az a húsz százalék, amennyivel többet fizet vissza a Wizz lemondás esetén, ha azt kreditáltatja az ember. Úgyhogy mégis átszállással közelítettem meg a tetthelyet, az utazást pedig a Wizz fizette jól.

No, szóval így jutottam Tenerifére. Viszont ezúttal a legnagyobb kanári sziget csak ugródeszka volt: a cél a los cristianosi kikötőből ötven percnyi kompolásra (ár: 34 eur per fő per irány) lévő La Gomera szigete. A második legkisebb a hét 'nagy' kanári szigetből, formára nagyon hasonló Gran Canariához. Tulajdonképpen változatosságra is, még ha konkrétan sivatag itt nincs is - van helyette viszont a világban ma már szinte egyedülálló szubtrópusi őserdő. És mivel jóval kisebb, így a változatossága, sokszínűsége is drámaibb, sokkolóbb; gyorsabban követik egymást az 'események', ahogy közlekedik az ember a szigeten.


Mondjuk télen (ahogy olvastam legalábbis) időjárás szempontjából rizikósabb (a másik kettő nyugati szigettel, La Palmával és El Hierróval együtt), mint a négy, tőlük keletebbre fekvő. A hegyvidéki rész csapadékosabb, ködösebb, miközben kisebb enklávékra szűkül mindössze az örök tavaszi-kora nyári terület. Na most ebből én szerencsére semmit sem vettem észre: a 2017-es lanzarotei februári nyárhoz hasonló idő volt a teljes héten: a part mentén - ráadásul függetlenül attól, hogy északon vagy délen voltam - bőven-bőven húsz fok feletti,  kellemes, kora nyári meleg és állandó napsütés volt a trend, amihez képest a hegyekben, ezer méter felett annyi volt az eltérés, hogy ott 'csak' 17-20 fok volt rendre. Rajzolni sem lehetett volna tökéletesebbet. Igaz (csak hogy találjak valami ürömöt az örömben), így alig-alig tapasztalhattam meg, miért is kapta a gomerai őserdő a cloud forrest nevet. Mert felhőket tulképp mindössze az egyik délután láttam ott, ahogy méltóságteljes folyókként 'buktak alá' a zöld hegyek oldalain és völgyeiben.

Viszonylag gyorsan letudom a strandkérdést; La Gomera ebben kifejezetten gyenge, nem ezért érdemes ide ellátogatni, hanem kirándulni, túrázni jó. Keresztül-kasul hálózzák be a szigetet a jól jelzett turistautak, melyek nyilván éppen olyan változatos környezetben haladnak, mint amennyire változatos ez a kicsi kanári föld. Vagyis nagyon. :))
Érdemleges beach a fővárosban, San Sebastianban (kettő), Valle Gran Reyben (attól függ, hogy számoljuk: szerintem kettő, de olvastam négynek is) és Playa de Santiagóban van. Utóbbi egy kis kikötőváros a sziget déli oldalán, a strand pedig homokos, és mivel vulkanikus itt minden, így persze sötétszürke. Most télen nincsen itt nagy élet; jó, La Gomera határozottan nem Tenerife, de még csak nem is Lanzarote, de pl. Valle Gran Rey sokkal inkább él és mozog ebben az időszakban is.


Ettől még kötelező elkarikázni Santiago felé, mert hát az út... 
Vagyis, utak, mert a GM2-es főútról két lehetőség is van lejönni ide. Egyrészt mindegy, melyiket választjuk mert mindkettő nagyon állat. Másrészt lehetőség szerint mindkettőt járjuk be, mert mindkettő nagyon állat. 


Kifejezetten kedves kis város a Nagy Király Völgy. Van helyi erőkkel lakott része is, miközben hosszan elnyúlik a dél-nyugati partvonalon a főként a turizmusnak áldozó rész. Bár itt, a város előtt tulajdonképpen több kisebb-nagyobb, jobban-kevésbé organizált strand is van, de én ezeket egynek számolom, lévén szinte összeérnek. 


A második a város északi végétől egy karnyújtásnyira található Playa del Inglés. Ez nagyon jó beach. Puha homok, de az a fajta, amit valamiért nem fúj úgy a szél. Csodálatos a hely mikorklímájáért felelős, sötét monstrumként a beach fölé tornyosuló hegy, a Merica. Az óceán is a legtöbbször itt a legmelegebb, viszont érdemes vigyázni, mert borzasztó hirtelen keletkeznek hatalmas hullámok, ami a sziklás partszakaszon nem vidám, ha nem óvatos az ember (Jó pár tábla is figyelmeztet erre, igen sokan maradtak örökre a vízben az elmúlt évtizedekben). De ezzel együtt messze ez a legjobb strand itt,  és nem is csak la gomerai, de szerintem komplett kanári viszonylatban is a jobbak közé tartozik.


Menő Valle Gran Rey déli vége is. Ott van a kikötő, los gigantes-szerű, szinte szabályos függőleges sziklafalaktól védve. Ráadásul errefelé haladunk át a hagyományos, eredeti településen is, ami határozottan nem ront a térség hangulatán.


San Sebastianban igazi városi beacheket találunk. A kisebbik a város északi határában van, a másik a déli végénél. Itt tulképp zsák az utca, úgyhogy eltévedni nem könnyű. :) A kikötő is itt van, de mivel messze nem nevezhető forgalmasnak, így ez a tény itt inkább vonzást fokozó, mint csökkentő. Kifejezetten érdekes volt követni a partról a hajók mozgását, a kikötői (mondom: módfelett nyugodt) életet.


Az út a két 'nagyváros' között egészen arcpirító, alig lehet végül eljutni San Sebastiánból Valle Gran Rey-be, hiába mindössze szűk másfél óra az út elvileg (azért sokat elmond a szigetről, hogy a távolság mindössze ötven kilométer egyébként...). A probléma az az, hogy folyamatosan megszeretne állni az ember. Hogy tovább rontsák a helyzetet, a spanyolok egy sor miradort (vagyis kilátót) is kialakítottak, hogy ezt meg is tudja tenni az ember. Egészen elképesztő.
Azért is jó ez az út, mert egy nyilván vázlatos, de teljes képet mutat La Gomeráról. Áthalad kevesebb növényzettel bíró, így a felszín szabdaltságát jól megmutató részeken éppúgy, mint azon a bizonyos babér-őserdőn, miközben szembejön a tengeren túl hol Tenerife, hol La Palma, hol pedig El Hierro szigetének legalábbis a kontúrja. Míg az út végén, végefelé elérjük a széles, hosszú és igen mély gran rey-i völgyet, mintegy felrakva a pontot arra a bizonyos i betűre.


Igazából van még egy-két part (konkrétan négyet fogok említeni :D), ahol akár fürdeni is lehet. Ezek közül az első a Valle Gran Rey-től délre lévő La Rajita. Egy egykor igen sikeres élelmiszeripari üzem volt itt (hal-, és elsősorban tonhal feldolgozó, melyben a múlt század első felében rendkívül gazdagok voltak ezek a vizek), ennek maradványai előtt van a kis beach. De jobb ez, mint ahogy hangzik, mert ha ipari is volt itt a közeg egykor, mára ebből csak egy, egyébként szép, persze pusztuló épület és a kikötő maradványa látszik, a hatás pedig semmiképp sem olyan, mintha seb volna a tájon. 


De az utazás ide az igazi élmény; ez egy ilyen hely lesz. Mindig zöld, ott is zöld, ahol kopár (kivétel az óceánhoz már igen közel, ott már elbarnulnak a sziklatömbök). Tök jó, zsebkendőnyi kis falvak során vezet az út, tényleg folyamatos az ámulás is, és a számos fotószünet is (utóbbit itt csak kisebb mértékben a kialakított kiállók, nagyobb mértékben a gyér forgalom segíti).


Valle Gran Rey-től pedig északra van a talán leghangulatosabb partszakasz, ahol jártam: Alojera. Igazából egy kis halászfaluról van szó; ennek megfelelően kizárólag halas kajáldák működnek pl. Mondjuk a többes szám, meglehet, túlzás, egy biztos van mindenképp. :D
Tényleg a hangulat az, ami a székbe, a fövenyre, akármire préseli itt az embert. Görögös házak, hátul méretes hegyek védik, miközben szemből az óceán teljes erővel dolgozik: hatalmas hullámok csapkodják a partot és az egészen a partig húzódó épületeket.

Az út pedig ide...hát, ilyesmi...

Végül (partszakaszilag végül) Santa Catalinát említem meg. Ez a sziget észak-keleti oldalán van, nem messze Hermiguától. 
Hullámos, fekete homokos ez is, egy (nem túl impresszív) babán ültetvény tölti ki a méretes kavicsokkal borított part nagy részét.



És volna még egy, tartok tőle, hogy a legjobb, amit viszont kihagytam okosan. Ez Playa de Vallehermoso, a sziget északi oldalán. A nevet adó településtől (mely a sziget régi fővárosa, szép, színes házakkal) pár percre van. Egykor olyannyira felfejlesztették, hogy még medencéket is építettek mögé, mely később teljesen torzóvá vált, mikor az út egy vihar során tönkre ment. De felújították, és elvileg ismét üzemel, igaz, elvileg csak nyáron. Én azt hiszem érdemes elballagni ide, már csak az út miatt is, mert az erre is ütős; meg aztán innen indulnak túrautak egészen a parthoz közel, az óceánba eső sokszáz méteres hegyvonulat oldalában is.

A kép innen: https://guiaislascanarias.com/playas-la-gomera/playa-vallehermoso/
Már megemlékeztem a GM2-GM1-es számú utakat érintő főváros-Valle Gran Rey 'fővonalról', a következőkben ezen fogok kalandozni, le-lekanyarodva erről. Elsőre a nyugati végétől nem messze fekvő Arure nevű település mellett állunk meg, ahol is a Mirador Ermita del Santót találjuk. Erről, a szokványos, egy autóparkolónak megfelelő és jellegű kilátókkal szemben jól kiépített, kifejezetten gyalog bejárható teraszról egészen szenzációs kilátás esik a Gran Rey völgyre és tovább, az északi irányba is. Egyik oldalában egy étterem is van, ami azonban nem üzemel. Ez meglepett, hiszen ez a kilátókomplexum a nagy lanzarotei építész César Manrique egyik műve (és egyetlen la gomerai). Ennek megfelelően brutál jó az egész, ívek láncolata, miközben szabályosan beleolvad a tájba, legyen szó a 'sétálóutakról', a támfalakról, vagy a csupa ív épületről.

A sziget közepén találjuk a kiterjedt Garajonay Nemzeti Parkot. Ez felöleli a teljes őserdőt, sőt, még kiterjedtebb is annál. Egészen varázslatos és mesebeli ez a vidék, az egyik legszebb, amit módom volt látni a világban. Eleve fent vagy baromi magasságban, ergo, ahol arra a növényzet lehetőséget biztosít, a világ végére is el lehet látni (ha jó az idő :) ), látni a szomszédos szigeteket, vagy éppen La Gomera hegyvidékének hajlatait, falait, fennsíkjait, miegymásait. 
Ilyen messzelátó hely Alto de Garajonay. Kvázi a sziget tetejéről van szó, a főútról egy kb. húsz perces séta feljutni ide. Konkrétan látni mindhárom szomszédos szigetet, és kis túlzással 360 fokos panoráma esik La Gomerára is. 
Egyébként, ez nem volt teljesen így 2012 előtt. Akkor hatalmas tűz pusztította az őserdőt, a rekultiváció azóta is nagy erőkkel zajlik; legalábbis, információs táblák lépten-nyomon tájékoztatnak erről, de minden bizonnyal ez messze nem csak marketing itt. 




A jellemző la gomerás időjárásban 'jön elő' igazán az erdő leginkább misztikus térségének, az El Cedro völgynek a varázsa; ám mint írtam, teljesen nyári időm volt végig, így a misztikusság inkább mesébe illőre módosult. El Cedro egy kvázi-falu; régen persze nem csak kvázi volt. Ma is 'működik', de inkább tartja fent magát az itt található  (nagyon hatvanas évekbeli, hippikorszakos) campingből és a kis kávézóból, ahol szinte mindenki megáll fogyasztani valamit (mindez meglátszik a személyzeten is, a kedvesség csak szőrmentén tapasztalható; de ez szinte védjegyévé vált a helynek, több helyen is olvastam, hogy tök okés, csak hát pokróc a kiszolgáló néni. És minden szó így igaz! :D).


Innen szinte kötelező kör elsétálni az Ermita Nuestra Señora de Lourdes kápolnához. Nem egy komoly túra, talán ha két km-re van mindössze a völgytől, ahová akár még autóval is le lehet merészkedni, bár az út nagyon keskeny és nem jó minőségű. És jobb is gyalog, beleveszni a rengetegbe. Nézni, ahogy a babérfák néhol hihetetlen sűrűséggel sorakoznak és hajlanak egymásba, nézni, ahogy a rájuk felfutó kúszónövények és a rengeteg moha tényleg ősivé varázsolja az erdőséget, sokkolódni, hogy mellkasig érő kutyatejek és végetérni nem akaró páfránymezők nőnek szerteszét, érezni a hőmérséklet-különbséget aközött, ahová be-beér a napsütés és ahová csak a pára jut el...


...De bármerre, bármelyik úton bátran lehet a Garanojayban barangolni, mind-mind unikális élmény. Ott is, ahol nem babér a fő növényzet takaró, mert olyan részei is vannak egyébként, de persze örökzöld a növényállomány mindenütt, abban hiba nincs. Az út menti miradorok is úgymond össze vannak kötve túrautakkal, így pedig tényleg  tök jól személyre lehet szabni a kirándulások hosszát, egy-két km-től akár messze a nemzeti parkon túl is, teljes szigetszélességig. A posztnak még az elején linkeltem is egy oldalt e turistautakról, de printben is beszerezhető, sőt, tulképp kint, már a természeteben is tök sok helyen vannak táblák, melyek könnyen értelmezhetőek, az utak pedig elsőrangúan irányítottak; tényleg ez itt a fő truváj, úgyhogy fel vannak készülve.


 Agulót mondják a sziget legszebb településének. Az észak-keleti oldalon fekszik, közel az óceánparthoz. Tényleg kedves is hely, sok-sok színes ház, sok tapasozó, állandó 'kinti élet' teszi mozgalmassá. Vicces, hogy egy focipálya kvázi kettészeli a várost, általában ez nem így szokott terveződni. :)


Persze itt is igaz: akármerről is jövünk, az út szenzációs. Ilyen például a főváros felől:


Hanem Agulo felett van, a városból is látszik, igaz, csak picike pontként fent, a szédítő magasságban La Gomera, hogy is mondjam, első számú kilátója, a Mirador Abrante. Sokan ezt gondolják Cézar Manrique alkotásának, de nem, az a már említett Valle Gran Rey-béli, csak részben működő. Ez 2013-ban nyílt meg, nyilván van mellette-benne kávézó is, és már bőven a posztmodern, üveg-világ gyermeke az építészetben. Maga az építmény is, és amiért készült, a kilátás is egészen fantasztikus.


Nem beszélve a tájról. Már hogy, a közeli tájról. Ahol a talaj egészen konkrétan vörös. Az előrehaladott erózió nyomai ezek, ahol már minden szerves fedőréteget eltakarított a felszínről a szél és a gyakori pára. Illetve, mindent mégsem, hiszen ezek között a körülmények között is élnek itt valamiféle cédrus-kezdemények, dacolva minden kihívással...
A kilátótól két kilométerrel lejjebb van az egyik nagy látogatóközpont a szigeten (a másik Alto de Garajonay alatt, a főút mentén; ezekben egyébként lehet beszerezni térképeket is a túrautakról), ahol egy kis botanikus kert is van; érdemes ezt a kis túrát gyalogosan megtenni, mert tényleg olyan a táj, amit nem nagyon lehet látni másutt.


Furcsa dolgok mindig ezek a mi mennyire tetszett-dolgok. Ez már a negyedik kanári sziget volt, ahol jártam (jövő februárra felkészül: La Palma). Tenerife volt az első, ezért mindig lesz bennem melegség a legnagyobb szigettel kapcsolatban. Talán komplexségben egyik sem veheti fel a versenyt Gran Canariával. Míg a háromszáz tűzhányós Lanzarote annyira különleges, ráadásul éppen jó szinten nyugodt, hogy örök élmény marad mindig.
Na, szóval azt akarom csak mondani, hogy képtelenség objektív mércével mérni, és az utazás során kapott emberi benyomások, az akkori érzések sokban befolyásolják a személyes értékítéletet. Így most és jelenleg éppen azt mondom, számomra a két kisebb sziget, Lanza és La Gomera a leginkább bejövős. Ez a kis kompakt, elképesztően látványos, hangulatos sziget egyfajta kivonatát adja az eddig általam látott kanári-világnak, ergo jóval erősebben, sokkolóbban, intenzívebben jönnek az élmények, hol a tájak, hol a szelídség, hol a vadság képében vagy formájában.
Szerintem nézzétek meg jól!

4 megjegyzés:

  1. Szerintem az egyik legeslegszebb út, amiről eddig írtál. :)

    VálaszTörlés
  2. Még a vártnál is jobban tetszett nekem, valóban nagyszerű hely ez a kis sziget!

    VálaszTörlés
  3. Nagyon jó hogy ezt így összefoglaltad, köszönjük. Okt 6.-tól ott leszünk, és bejárjuk egy részét, amiket ajánlottál.
    Aztán indulás tovább, de még nem találtam meg a módját, hogy hogyan fogunk átjutni El Hierrora... és onnét La Palma-ra :-)))

    VálaszTörlés
  4. el hierróra közvetlenül szerintem sajnos sehogy, vissza kell menni tenerifére.

    VálaszTörlés