A következő címkéjű bejegyzések mutatása: bosznia. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: bosznia. Összes bejegyzés megjelenítése

2021. november 14., vasárnap

Bosznia '21. július (Banja Luka, Jajca, Kravica és főként Sutjeska N.P-Trnovacko jezero)

 ...Mivel sajnos a járvány közben eltűnt a közvetlen szarajevói repülőjárat, így ez a pár napos kirándulás gépkocsi részvételével történt. Ami annyiban mindenképpen jó megoldás lett, hogy így odaúton (merthogy a bázis ötlet, még a covid idők előttről a Sutjeska Nemzeti Park volt) felkerestük Banja Lukán át Jajcát (Ez ugye a régi, még Mátyás és még korábbi időkből származó magyar neve, természetesen most Jajce a neve. De mivel az eltérés kicsi, és nekem a Jajca jön a nyelvemre a gyermekkori, hobbi szintű mindenféle térkép-nézegetésből adódóan, így ezt fogom használni), majd Hercegovinán át a Kravica-vízesést is, ahol a korábbi boszniai utazásaimon még nem jártam. 

Mivel ezúttal barátokkal keltünk útra, nem is kevesen, mindjárt négyesben, és a többiek még 'bosznia-szüzek' voltak, így jutott idő Szarajevóra és Mostarra is (ezekről korábbi írások: Szarajevó itt, Mostar pedig itt olvasható).

2018. május 8., kedd

Szarajevó körül-belül

Két barátommal úgy döntöttünk, balkanizálódunk ezen a tavaszon. Hamarosan Macedóniában fogunk eltölteni egy hosszú hétvégét, míg április vége felé Bosznia fővárosa volt soron.

Ketté szedem e beszámoló tartalmát. A belvárosi, "kötelező" látnivalókról csak távirati stílusban írok, hogy nagyjából azért meglegyenek egyben ezek is. Utána pedig a mondjuk úgy, élményekről, szerintünk különleges helyekről mesélek.

Baščaršija. A muszlim óváros. Origója, jelképe és központja a mór stílusú, fából készült ivókút a Galamb téren (Sevilj), melynek megvan az azért annyira nem egyedi misztikuma is: aki iszik belőle, visszatér a városba. Jó hír, hogy emögött nem az van, hogy ha valaki túléli ezt a műveletet, akkor biztosan meglépi az újrautat - lévén nagyon büszkék is a helyiek a karszt ivóvíz minőségére.

2018. február 14., szerda

(Montenegró előtt és után): Mosztár és Dubrovnik

2005-ben fordult elő utoljára, hogy nyaralni nem repülővel, hanem autóval indultam. Hogy most (most = 2017 szeptember legeleje) miért győzött a saját járgány? Nem a repjegy árak miatt, mert még augusztus legvégére-szeptember elejére is voltak (éppen csak, de mégiscsak) 10 ezer Ft alatti retúrjegyek is Podgoricába. Az ok a montenegrói autóbérlés volt. Irreális árajánlatokat kaptam sorozatban még a helyi kis cégektől is, és az üzletpolitika sem volt mondjuk görögösen laza és barátságos. Tulajdonképpen az olaszországi viszonyokat másolják, csak éppen jóval öregebb gépparkkal. Úgyhogy ez nem volt valami vonzó perspektíva.
Az már sokkal inkább, hogy menjünk sk, de nem fogunk sietni, oda is, vissza is beiktatunk úgy pihenőt, hogy az aktív pihenés is legyen; így odaúton Mosztárban, visszaúton pedig Dubrovnikban töltöttünk el egy kis időt.
Most ezekkel az oda- és visszaúti élményekkel kezdem a beszámolót (plusz az utazással kapcsolatos dolgokkal, mint pl. útvonal), és aztán jön majd egyben Montenegró.

A két közbeikatott helyszínből már világos, hogy teljesen más úton mentünk, mint jöttünk. Oda az Udvar-Samac-Zenica-Szarajevó-Mosztár úton értük el a pihenőhelyünket. Talán ez a leggyorsabb mód a magyar főváros felől, viszont szebb minden bizonnyal van ennél (legalábbis  azt olvasom, hogy pl. Jajce/Jajca felé végig álomszép a táj), ez ugyanis igazából Szarajevó után válik emlékezetessé, ahogy az út a Neretva folyó völgyébe ér. Mondjuk akkor viszont nagyon, tényleg áll-leesős az egész. Hatalmasak a mélységek és magasságok, melyek gazdagon váltakoznak is, csodás a sok zöld és a hófehér sziklák találkozása, és egészen sokkolóan szép a Neretva vize.
Egyébként: egyetlen pillanatra sem jutott eszünkbe, hogy ne lennénk teljesen biztonságban, leszámítva a traffipaxozó ébereket. Boszniában, bár épül, de még nincs sok autópálya, Szarajevó környékén van már kész egy viszonylag hosszabb szakasz, melynek útdíja kb. 5 eur. Bosnyák márkát váltani nem igazán érdemes, mindenhol lehet szinte kártyával és/vagy euróval fizetni.

Hanem Mosztár...