A következő címkéjű bejegyzések mutatása: olimpia. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: olimpia. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. május 8., kedd

Szarajevó körül-belül

Két barátommal úgy döntöttünk, balkanizálódunk ezen a tavaszon. Hamarosan Macedóniában fogunk eltölteni egy hosszú hétvégét, míg április vége felé Bosznia fővárosa volt soron.

Ketté szedem e beszámoló tartalmát. A belvárosi, "kötelező" látnivalókról csak távirati stílusban írok, hogy nagyjából azért meglegyenek egyben ezek is. Utána pedig a mondjuk úgy, élményekről, szerintünk különleges helyekről mesélek.

Baščaršija. A muszlim óváros. Origója, jelképe és központja a mór stílusú, fából készült ivókút a Galamb téren (Sevilj), melynek megvan az azért annyira nem egyedi misztikuma is: aki iszik belőle, visszatér a városba. Jó hír, hogy emögött nem az van, hogy ha valaki túléli ezt a műveletet, akkor biztosan meglépi az újrautat - lévén nagyon büszkék is a helyiek a karszt ivóvíz minőségére.

2015. április 16., csütörtök

Újrabarcelona

Éppen az előző poszt elején írtam, hogy nem szokásunk igazából visszatérni egy már megismert, "megjárt" helyre, ezzel szemben eddig idén kettőből kettő az arány az újra felkeresés javára; ennyit az elhatározottságról. :)
Van azért két 'mentségem' is. Az egyik, amint azt is írtam a fent említett posztban,  hogy azért a városok másképp számítanak, oda többször is előfordulhat az ismétlés. A másik, hogy mikor nagyon régen, talán még tavaly nyáron, lefoglaltam ezt a március végi hétvégi (péntek reggel-vasárnap reggel) kirándulást BCN-re, a terv az volt, hogy vagy a tavaly márciusi costa bravai felfedezőt folytatom a francia határ felé, vagy délre, a Costa Dorada felé veszem az irányt.
Azonban az egy év alatt alapjaiban változott meg a korábbi, igen barátságos spanyol autóbérlési gyakorlat, egyértelműen az olasz példa felé mozdultak el-árban is, feltételekben is. Ez azt jelentette esetemben, hogy az egy évvel előtti napi 5 eurós reptéri kocsibérlés kb. 35-40-re emelkedett, de legalább már 'járt' volna vele sok száz eurós zárolás is, ami korábban szintén elképzelhetetlen volt...
...Úgyhogy, mivel az ezt megelőző kettő, vagyis inkább csak másfél barcelonai út során egészen alapvető nevezetességek maradtak ki, egyáltalán nem volt nehéz újraterveznem és csak klasszikus városi utazássá alakítanom ezt a kétnapost.

2014. november 13., csütörtök

Athéni évzáró

Korfu, Lefkada, Platamonas/Olimposz/Meteórák, Pílio, Thassos, Rodosz, Santorini, Patras, egy gondolatnyi Thesszaloniki, Karpathos, Samos, Ikaria, Kréta és Gavdos.
Fenti helyeken jártam eddig az ott átélt, ott látott és ott kapott élmények hatására kedvenccé lett országomban, ami már van annyi, hogy feltűnően hiányozzon belőle a főváros, Athén.

Mulasztásomra két indokom is van. Az egyik inkább érzelmi: kevés kivételtől eltekintve véleményem szerint nem 'állnak jól' a városok Görögországnak. :) Itt persze nem egy-egy sziget max. kisvárosi méretű 'fővárosaira' gondolok (mert azok között bizony akadnak igazán kedvesek szép számmal), hanem a valóban nagy vagy nagyobb városokra; közülük én csak Kerkyrát találtam igazán vonzónak úgy összességében-de ez meg a velenceieknek köszönhető, ezt lássuk be. :)

A másik indok már merőben materiális: vagy drága, vagy körülményes, vagy drága és körülményes volt az odajutás. Ez nemrég, a Ryanair görög belföldi piacra történő belépésével alapjaiban változott meg: az addig közel egyeduralkodó Aegean és Olympic súlyos konkurenciát kapott azokon az útvonalakon amelyekre a legellentmondásosabb megítélésű ultra low-cost cég betette a lábát. Ilyen a két legnagyobb város közötti kapcsolat is, ahol a napi tíz Aegean/Olympic mellé immár napi hat FR járat társul-keményen szorítva le az árakat.

Ez a harc ott tart most, hogy alkalmasint egy(!) nappal előre is lehet még akár 24 euróért is SKG-ATH jegyet venni az Aegeanra, míg a Ryanair-re semmikor sem komoly kihívás 20 euró alatt jegyet vásárolni (miközben 25-nél drágább jegy beszerzéséhez kifejezetten ügyetlennek kell lennünk), de kis odafigyeléssel 10-15 euróért is utazhatunk itt.
Thesszalonikibe pedig egyszerű a menet: telente hetente kétszer, nyáron háromszor juthatunk el Pestről a Wizz-zel, időszaktól függően nagyon olcsó/olcsó/vagy elfogadható árakon.
 
Szóval, ha már a 'probléma' bé része megoldódott (egyébként: BUD-SKG-BUD 2x4.090 Ft volt, pontokból; az SKG-ATH Aegeannal 24 euróba, az ATH-SKG Ryanair-rel 15 euróba került), akkor nem volt kérdés, hogy Athént, minden kétségem, felemás információim ellenére, legalább egyszer, de látni kell. :)

(Update: és azóta a Ryanair közvetlen Budapest-Athén járatot is indított, így még egyszerűbbé vált a városba történő utazás).