A következő címkéjű bejegyzések mutatása: görögország. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: görögország. Összes bejegyzés megjelenítése

2023. április 24., hétfő

Kalymnos. (2022 nyara)

Kalymnos. A szivacsbúvárok és a sziklamászók görögországi központja. Előbbi ugyan már leáldozóban és inkább marketingfogás mára (természetesen minden is tele van helyi szivacsokkal), utóbbi viszont még erősen felfutóban. Mindenesetre valóban igen sok mászót látni, amin egyébként nem is lehet csodálkozni. Miközben alant csoda szép a tenger, a sárgás, fehéres, erősen a függőlegeshez közelítő, égbe törő szikla meredélyek biztosan nagyon hívogatóak lehetnek (annak, aki nem bír tériszonnyal :) ).

2023. március 26., vasárnap

Telendos és Pserimos. (2022 nyara)

Gondolkoztam, megér-e egy külön posztot a Kalmynos melletti két kicsi sziget, Telendos és Pserimos, vagy csak applikáljam be őket a kalymnosi posztba. Végül úgy döntöttem, legalább eképpen felhívom rájuk a figyelmet, mert egy-egy rövid utazást feltétlenül megérnek.

 

Kósz. (2022 nyara)

Jesolo. Vagy ha már Görögország, akkor Parália Katherini. Minduntalan ezek a helyek jutottak eszembe Kószon. Pedig ezzel a jellemzéssel túlságosan is szigorú vagyok, hiszen a többnyire ugyan átlagos (miszerint sem különösebb problémával, sem különösebb truvájjal nem rendelkező) strandok mellett természeti, de különösen kulturális látnivalók is akadnak a szigeten bőven (igaz, a fent említett két helyhez is köthető ilyesmi, hiszen előbbi esetén ott van főként Velence és a lagúnák, utóbbinál pedig mondjuk a Meteorák vagy az Olympos-hegység

Szóval végtelenül turistás, na. Azonban érzetre másképp az, mint ahogy a többi, ezzel a jelzővel szintén jellemezhető görög térség vagy sziget. Azokon megfordulva többnyire az volt az érzésem, hogy volt ott speciális légkör egykor, csak feloldódott a turizmus évtizedei alatt. Kósz pedig olyan, mintha mesterségesen hozták volna létre a semmiből, mintha nem lett volna hagyománya. Hangulattalan;  görög hangulattalan. Miközben ez a hagyomány mentesség nagyon nem igaz, hiszen az egyik legrégebben lakott sziget, komoly, mind görög, mind római kori antik múlttal. Úgyhogy nem tudom igazából szavakba ölteni, mi végre is jött ez az érzés, mindenesetre így volt. Egy sok évvel előtti görög beszámolóban írtam, hogy a síkvidék nem áll jól Görögországnak; Kósz nagyobbik része ilyesmi, úgyhogy talán ez is belejátszott; főként, hogy ahol viszont hegyvidéki a környezet, mindjárt más volt az összkép.

2022. június 14., kedd

Mamma mia, Skiathos! '22. június legelején

Sokáig nem volt egyszerű eljutni a Szporád-szigetcsoport szigeteire; legalábbis értelmes áron. Aztán a legnagyobb és legdélebbi tagjára, Skyrosra ez pár éve megoldott lett, ám az igazán ismert szigetek továbbra is kihasználták az első Mamma mia! film népszerűsítő hatását (ugyanis azt a mozit ebben a térségben forgatták. Skiathos mellett a szomszédos Skopeloson, valamint a másik irányban a Pelion-félszigeten).

2022-től (de legalábbis 2022-ben) azonban ez megváltozott, mert Bécsből lett közvetlen Ryanair-járat Skiathiosra, ahonnan pedig mind Skopelos, mind a részben természeti rezervátum Alonnisos is könnyen és gyorsan elérhető. Én június elején utaztam, ekkor a repcsi is gombokért volt (de ahogy most lecsekkoltam, ez a főszezonra már nem mondható el; mindenesetre ez egy új opció, ami ha megmarad, akkor minden bizonnyal lehet majd találni évről-évre jó lehetőségeket).

Ami elmondható Skiathosról azonnal (és ez igaz a két másik mamma miás, fent megnevezett szomszédjaira is): brutálisan zöld. Valószínűleg a szintén zöld 'alapszínű' Jón-szigeteknél is inkább az. Kis mérete ellenére rengeteg strandja van, melyek egytől-egyig képeslap-szintűek (más kérdés, hogy néha alig látni valamit is az umbrellaerdőtől - de erről majd később). Ahhoz képest, hogy mennyire felkapott lett, mely mindenféle luxus apartmanok és high-tech kávézók képében is megjelenik, meglepő, hogy aszfalt út csak a sziget keleti oldalán van. A szállás és az autóbérlés esetén nem feltétlenül, de a tavernáknál érződik az árban is feljebb kalibrálás (például a Pelionnal összevetve). 

Számos part nem érhető el a szárazföldről semmilyen módon; ilyen a sziget egyik legismertebb strandja, a természetesen filmszereplő Lalaria beach is. Szóval, ide hajó kell; ebből indul számos, számos útvonalon minden reggel, függően a tartalomtól (vagyis hogy hová megy még az adott hajó) 12-30 euró között. Ha szerencséd van és éppen kifogod azt a hajót, ami legelőször ér ide, akkor még módodban lesz igazán látni,

2021. november 1., hétfő

A Kiklád-szigetcsoport szélén: Amorgosz 2.

Itt folytatom. Méghozzá innen.

Chórából délnek indulunk, a sziget legismertebb része felé. Ha lenne a közelben valami turistás hely, akkor ide jönnének az egynapos hajókirándulások. Ám ilyen nincs, muszáj Amorgoszra jönni, hogy lássuk. Például Agia Anna és Sirma beach-eket,. Picikék, főként az első, és helyi mércével mérve népszerűek is, talán nem a hétvége a legjobb időpont a látogatásra ezért. 


A Kiklád-szigetcsoport szélén: Amorgosz 1.

Tíz napot töltöttem a szigeten. Ami teljes anakronizmus ha hallgatunk minden utazók legokosabbikára, de ezt még véletlenül se tegyük; már amennyiben érdekel minket a célpont is, nem csak valamilyen tömegközlekedési eszközön szeretnénk fáradtan bóbiskolni és kirakni egy méretes pipát, miszerint ez is megvolt. 

Őszintén szólva azokon a helyeken kívül, amin a helyben utazás közben a szállástól és szállásig rendre át kellett menni, nem is tudom, voltam-e bárhol kétszer. Őszintén szólva jelzett turistaútból is van kilenc (részleteket ezekről itt találsz), ahogyan szintén őszintén szólva strand is van számos. És nagyon görög, nagyon kiklád (értsd: nagyon kék-fehér), nagyon régi falvacskákból is jó néhány. Őszintén szólva. És akkor még nem beszéltünk a tényleg világhíres, közel ezer éves, egészen sokkoló hatású Chozoviotissa kolostorról (amiről részletesebben a második poszt elején írok).

2021. március 2., kedd

Hydra, Pórosz és a Methana-félsziget (2020 nyarán)

Egy viszonylag gyors ötlet majd döntés eredménye lett ez az út. A kinézett-tervezett, menorcai üdülés elmaradt, mert addigra, mikorra mentünk volna, már bőven beindultak az újrazárások és törölték a repjegyeket; azonban Görögország tök jól védekezett, így oda még simán lehetett utazni augusztus második felében is. Végül kisebb bizonytalankodás után úgy döntöttünk egy barátommal, hogy gyorsan neki is indulunk.

2021. február 26., péntek

Dodekán apróságok: Arki és Lipsi szigetén (utazás 2020 nyarán)

Ugyanazon az utazáson, amin Leroson is voltam, ennél a kicsi szigetnél is jelentősebben kisebbeket is felkerestem. Tényleg apróságok: Arki nagyságrendileg a tizede, míg Lipsi szűk harmada déli szomszédjának (és hogy a kedvenc Gavdoshoz mérjem: Arki 1/5-ödnyi, Lipsi 1/2-nyi Gavdos).

Ráadásul, nem véletlen, hogy a szokásos végződések helyett e két szigetnél a többes számot jelentő -i (vagy -oi) van a szavak végén: ugyanis tulajdonképpen szigetcsoportokat alkotnak (a két legnagyobb Arkos és Lipsos) és e hatalmas terület a környező szigetekkel együtt értendő. Eljutás: egyrészt mindkettő benne van a nagy szigetjáró hajók menetrendjébe is (nyilván nem mindennap kötnek ki ezeken a szigeteken), így Pireuszból, és Chios-Samos-Rodosz felől is elérhetőek. Emellett, kis társaságok is járnak, Kalymnosból-Lerosról és főként Pathmosról.

 

Arki azt hiszem messze a legvilágvégibb hely, ahol nekem módom volt járni. Ehhez a szigethez képest Gavdos maga a Cote d'Azur nyüzsgése. Legalábbis nyáron, mert Gavdos ugye kb. lakatlan télen, Arkira viszont kimutatnak ötven helyi lakost is. Hát nem tudom...a kétségeim jelentősek erre nézvést.

Mindenesetre, ami egyáltalán nincs: értelmezhető burkolt út és autó. Ami van: kopár szikla. Meg pár bokor és cédrus; de inkább azért szikla. Sárga, barna, zöld... Rengeteg kecske. Három taverna. Egy-két apartman. Kettő, esetleg és jó indulattal három vagy négy strand. Egy értelmezhető méretű, és még egy-két alig-kápolna.

És be is fejeztük. Ha kiterjesztjük a dolgot, akkor az egyik 'Arki-szigeten', Marathin van további két alvóhely és egy taverna (ide én nem mentem át, így erről nincsen 'elsőkézi' információm).

Úgyhogy, természetközeli, világból kiszakadós, nagyokat túrázós, még több könyvet elolvasós üdülésre ideális; minden másra ott a mastercard.

2021. február 19., péntek

Leros guide (utazás 2020 nyarán)

...Azért nem telt el utazások nélkül 2020 nyara. A tervek ugyan újra és újra íródtak, míg végül redukálódtak kizárólag görög célpontokra (hiszen legnagyobb meglepetésemre a semmiképpen sem a szabálykövetés és rendszeretetük miatt kedvelt görögök végig borzasztóan sikeresen védekeztek). 

Ezen célpontok közül még július legelején, közvetlenül a nyári nyitáskor a Dodekán-szigetvilág felé vettem az irányt. Hogy könnyebb legyen elhelyezni: közülük a legismertebb Rodosz, és az onnan nagyjából északra elhelyezkedő kisebb-nagyobb szigetek tartoznak ebbe a csoportba, egészen Samosig, (amit már az Észak-Égeiek közé sorolunk).

Egyébként a 'dodekán' szó a tizenkettőből jön, merthogy elvileg ennyi sziget tartozik ide. De mit is írtam előbb a görögökről? Ennek megfelelően: nem, nem tizenkét szigetből áll a csoport, hanem többől, tizennégy-tizenöt összejön még az értelmezhető méretűekből is. Így. :)

Na, de hogy a lényegre térjek: én a legészakibb hármat vettem célba közülük, Arkit, picit lejjebb Lipsit (ezekről lásd következő poszt hamarosan), és a hármas óriása, Leros.

 

2019. szeptember 19., csütörtök

Skyros guide 3. (a sziget északi része)


Északon teszek egy kört ebben a posztban, mondjuk Chórától Linairáig, és érintek majd minden lényegest. Előbb az észak-keleti oldal. Szerintem a legkevésbé érdekes része a szigetnek az ez. Van egy két strand, sőt arcehológiai szájt is, és én ide rakom a tájolásilag pont északra néző repteret is Ugyanis aztán e létesítménytől nyugatra már igazán szépséges lesz a táj, csoda partokkal sorozatban.

Kareflou strandja határeset 4x4-szükségileg, bár végül is a Swift szépen abszolválta (legalábbis így emlékszem :) ).  Az út szép; néhol egyértelműen a görög fenyők a janik, sok helyütt ennél cizelláltabb a (táj)kép, a leanderekkel, a sokárnyalatosan zöld és sárga bokrosokkal, az olivafákkal.


Skyros guide 1. (utazási és sziget információk, Chóra - a főváros, Linariá - a kikötő, és környékük; az skyrosi pónilovakrul)

(a poszt megjelenési dátuma csalós; az utazás 2018 júliusában volt) 

Kezdjük az alapokkal. Skyros a Szporád szigetcsoport legdélebbi szigete. És messze a legismeretlenebb is, legalábbis úgy másfél évtizede. Addig egyformán voltak ismeretlenek.
Azóta a többi már szinte Santorini-szinten vált látogatottá. Történt ugyanis akkor egy filmforgatás az északi szporádokon, és a Mamma Mia!-láz beszippantotta Skopelost és Skiathost. Skyrosra nem jutottak el a filmesek, így a sziget maradt csöndes és békés. És elég szegény. Például rendes főutak is vannak egyelőre burkolat nélkül (bár ettől még hatvannal is simán lehet rajtuk menni).


Skyros guide 2. (a sziget déli része; a sziget turistaútjai)

Harmadik rész Skyros-északkal pedig itt.

...Szóval akkor a déli kőrengeteges rész, ahová Linariától érdemes indulnod. Pár km a kikötővárostól Kalamitsa beach, mely kavicsos (egyébként, jó közelítéssel: délen fehér apró kavicsos, északon homokos többnyire a föveny), jó hosszú, és (talán a város közelsége miatt) egész látogatott is. Határozottam nem rossz strand, érdemes a Linariából jövő úton idáig erre tekeregni. A part mellett az odavezető útért is már megéri egyébként, nem beszélve a sziget e rideg oldalának világvége érzetéért, mely majd továbbhaladva délnek vár rád.