Sokáig nem volt egyszerű eljutni a Szporád-szigetcsoport szigeteire; legalábbis értelmes áron. Aztán a legnagyobb és legdélebbi tagjára, Skyrosra ez pár éve megoldott lett, ám az igazán ismert szigetek továbbra is kihasználták az első Mamma mia! film népszerűsítő hatását (ugyanis azt a mozit ebben a térségben forgatták. Skiathos mellett a szomszédos Skopeloson, valamint a másik irányban a Pelion-félszigeten).
2022-től (de legalábbis 2022-ben) azonban ez megváltozott, mert Bécsből lett közvetlen Ryanair-járat Skiathiosra, ahonnan pedig mind Skopelos, mind a részben természeti rezervátum Alonnisos is könnyen és gyorsan elérhető. Én június elején utaztam, ekkor a repcsi is gombokért volt (de ahogy most lecsekkoltam, ez a főszezonra már nem mondható el; mindenesetre ez egy új opció, ami ha megmarad, akkor minden bizonnyal lehet majd találni évről-évre jó lehetőségeket).
Ami elmondható Skiathosról azonnal (és ez igaz a két másik mamma miás, fent megnevezett szomszédjaira is): brutálisan zöld. Valószínűleg a szintén zöld 'alapszínű' Jón-szigeteknél is inkább az. Kis mérete ellenére rengeteg strandja van, melyek egytől-egyig képeslap-szintűek (más kérdés, hogy néha alig látni valamit is az umbrellaerdőtől - de erről majd később). Ahhoz képest, hogy mennyire felkapott lett, mely mindenféle luxus apartmanok és high-tech kávézók képében is megjelenik, meglepő, hogy aszfalt út csak a sziget keleti oldalán van. A szállás és az autóbérlés esetén nem feltétlenül, de a tavernáknál érződik az árban is feljebb kalibrálás (például a Pelionnal összevetve).
Számos part nem érhető el a szárazföldről semmilyen módon; ilyen a sziget egyik legismertebb strandja, a természetesen filmszereplő Lalaria beach is. Szóval, ide hajó kell; ebből indul számos, számos útvonalon minden reggel, függően a tartalomtól (vagyis hogy hová megy még az adott hajó) 12-30 euró között. Ha szerencséd van és éppen kifogod azt a hajót, ami legelőször ér ide, akkor még módodban lesz igazán látni,
...mert aztán kikötnek a hajók, és...
A másik, csak hajóról elérhető hely Tsougria - esetében ez feltétlenül megbocsájtható, lévén egy kis szigetről van szó, Skiathos és Skopelos között. Van egy központi strandja, aminek már a görögöktől szokatlan névadása is figyelmeztet a part jellegére: La Isla. Szó se róla: kiemelt szépségű átlátszó, zöld vízével és aranyhomokjával, mögötte egy kis lagúnával és az átható, sűrű erdőséggel. Csak éppen szól hangosan a zene, sőt, ahogy az éttermeknél vannak beinvitálók, hogy ott egyél, itt fiatal lányok vannak rendszeresítve - hogy feküdj (és fogyassz) az általuk promotált napágyon...
Úgyhogy arrébb köll menni. Például déli irányba, ahol Paralia Tsougria húzódik, ami tulképp pontosan olyan, mint La Isla, van mögötte lagúna, sűrű erdő, viszont nincs senki a partján.
Ennek az is az oka, hogy egy ideje elhagyatott lehet, teli van elszáradt tengeri fűvel a homokos part, úgyhogy kevésbé komfortos; ennek minden előnyével és hátrányával. Egyébként a legjobb rész az itteni lagúna partja volt. Hallod a tengert, hiszen tökre a partján vagy gyakorlatilag; ám kontinentális vízimadarak jönnek-mennek a vízen, a dús füvet vadkecskék legelik a túlparton...végtelenül idilli az egész.
Az egyik képen itt fent már látszott egy épület, méghozzá egy eléggé megtermett épület, ami nem tudom mi lehetett egykor: a falak között munkagép-maradványok vannak, de ennél kevés dolog általánosabb Görögországban ugye. Kívülről pedig mintha valamiféle vallási építmény lett volna - na de azt pedig egészen kivételes esetben hagynak amortizálódni Hellászban.
Mindenesetre, az viszont nem kérdés, hogy a két strand közötti sziklaormon vallási épület áll: az Agios Foros kápolna.
Kastro a sziget egykori fővárosa, pontosabban egykori városa (merthogy több nem volt). Több száz éven keresztül töltötte be szerepét, majd a görög függetlenségi harcok után a lakosság átköltözött a mostani fővárosba. Pontosabban, visszaköltözött. Ugyanis gyárilag ott éltek, csak a kalózoktól nem találtak megnyugvást. Ezért a város fogta magát, és a XIV. században a sziget észak-nyugati sarkán lévő,
sokkal jobban védhető, meredek sziklafalak feletti platón épített új
városba költözött át. Ez egészen a görög függetlenségi
harcokig így maradt - amikor pedig felhagyták a települést és közel fél évezreddel később újra benépesült a tengerparti város.
Mára Kastro egy régészeti feltárássá vált (alapvetően látogatható, de éppen
most nem, mert most tényleg a régészeké a terep). A hajótúrám része volt ez is, de ellentétben Lalariával gyalogtúra is vezet ide, illetve a mellette lévő, tavernás beachre.
A főváros állandó lakossága ötezer fő körül van - és ez nagyjából meg is egyezik a sziget állandó lakosságával. Vagyis az egyetlen értelmezhető település ez a szigeten, a többi, ha léteztek is valamilyen formában a múltban, ma már szinte kizárólag nyáron lakottak, turisztikai célból (na és a nagyszámú jómódú nyaralótulajdonos is jellemzően nyáron teszi ide a székhelyét). A 'chórasága' (a szó, chóra, egyébként alapvetően annyit tesz, hogy település, lakott rész, de emellett kapott egy olyan jelentést is, hogy a lakott rész hegyen van, vagy hegyre fut fel, magasan van) tulajdonképpen duplán is igaz, ugyanis mindjárt két dombra épült. Ahol a kettő összeér, ott van Bourtzi, a félsziget, ami igazából sziget volt, csak összekötötték a várossal. Rajta egy kis, velencei stílusú erőd, mely két dologra emlékeztet. Egyrészt, hogy öt évszázadon keresztül a Velencei-köztársaság része volt Skiathos (míg meg nem érkeztek a törökök, és el nem foglalták). A másik, hogy bár célja (meglepetés!) a város védelme volt, a a célt azonban nem érte el - na ezért történt a fent már elmesélt Kastróba költözés.
A Chóra két dombja két óvárost is jelent, nekem ezek közül a délebbi volt az érdekesebb. Építészetileg hasonlóak, ám a tény, hogy ott picikét Mykonos-jelleggel egészen a vízig mennek a házak (csak itt ugye dombról!), míg a másik előtt "csak" a kikötő és egy klasszik tengerparti promenád van, nekem ezt a sorrendet adta ki.
És akkor nézzük a 'vidéki' Skiathost. Ehhez egy térképet is mellékelek jól (kattintás után nagyítható és akkor jól olvashatóak a strandok is). A vastag fehér a burkolt út, a vékony fehérek és a pirosak már nem azok. A számozás pedig a buszmegállókat jelöli. Ugyanis a keleti oldalon kifejezett strandjárat működik, ahol a buszmegállóknak nem a sokak számára nehezen kiejthető görög nevei vannak, hanem simán megszámozták őket, mely a megállókban is jól láthatóak.
A reptértől keletre van a Punta, egy kis félsziget, mely elsősorban a luxus nyaralókról szól; fantasztikus kilátással egyrészt a partszakaszra előtte, és szemben a fővárosra.
A
keleti oldal strandjai jó darabig igen hasonlóak. Mind igencsak
látogatott, mind aprókavicsos (mely hol szürke, hol sárga), mind jól
felszerelt, melyekben a napernyő-napágy-zuhany-vécé-kajaellátó mellett a
muzsika, a szelfista csajok és 24/24-ben feszítő skacok (nem könnyű munka) is
beletartoznak.
 |
| Megali Ammos, ami még tulképp a fővároshoz tartozik |
 |
| Mikro Vasilias |
 |
| Megalo Vasilias |
 |
| Achladies |
 |
| Tzaneria |
Aztán Kanapitza beachtől változás indul be. Több dologban is. Egyrészt, innentől tovább délre és aztán a mind a déli, mind a nyugati oldalon egyértelműen homokos partszakaszok lesznek, melyek többnyire sárgák (gyakran sokkolóan azok), hol inkább fehérhez közelítők, de határozottan finom homok lesz mindenütt.
Aztán abban is változást hoz Kanapitza, hogy bár vannak még innen aszfalt úton is elérhető strandok, de már messze nem az összes. Írtam a poszt elején, hogy nincs túl sok burkolt út, gyakorlatilag a sziget belsejében és a nyugati oldalán alig-alig. A földutak azért nem rosszak, személyautóval is járhatóak (nyilván óvatosan; és ha itt ér valami a bérelt autóddal, arra nem érvényes a biztosítás).
Ilyen Ag. Diamanti is, ami a dél-keleti csücsökben található, és az odajutás a földutas rész után még további szűk egy kilométeres gyaloglást is igényel. Itt is van taverna (micsoda hangulatos és jó méghozzá!), egy részén umbrella is, mégis a keleti (és majd látjuk mindjárt, jó pár további déli) full-organized strandokhoz képest ez a kis öböl azért nagyon más. Szerintem jobb, még jobb.
Vromolimnos (ismét burkolt utas, akár buszos elérésű strand) az egyik legszebbnek mondott, és az is, már amennyi látszik belőle; Ag. Paraskevi széles, homokos strand, csomó bárral; Troulos kisebb, de minden másban hasonló az előzőhöz.
 |
| Vromolimnos |
 |
| Ag. Paraskevi |
 |
| Troulos |
Az előző háromnál jóval kisebb és keskenyebb Maratha egyedisége nehezen megfogható; tényleg inkább érezhető. Például, itt is van zene. Csak éppen nem a szokásos tik-tok slágerek, hanem meditációs, csöndes; kifejezetten bátorít is rá a közeg, hogy efféle tevékenységbe kezdj. A parton végtelenül szelíd hattyúk. A víz színe itt is csodás persze, miközben még a vízben is érzed a hátteret és természetes árnyékot is biztosító fenyvesek édes, parfümös illatát. Azt érzed, mintha valaki szándékosan lelassítaná az időt.
A strandrajárós busz végállomása Koukounaries; Lalaria és Vromolimnos mellett Skiathos legismertebb partszakasza. Egy sós tó mellett húzódik, jó hosszú strandról van szó. Ami miatt ismert lett, a még Skiathoson is kiemelkedő puhaságú homokos föveny és a türkisz zöld víz. És mindez igaz is - csak hát, hol a part?...
Oké, ha kellően közel mész, meglesz az...
Lesz még vagy féltucat strand; előbb azonban kulturálisan képzek, aztán visszatérek a világi hívságokhoz.
Már sok száz méterre a Moní Evangelista monostortól hallani, ahogy méretes hangszórókból szól az öblös férfihang, amit én úgy dekódolok végül kulturális képzésileg, hogy mise zajlik. A XVIII. század végén alapították az Athos-hegyről* érkező (ott a keresztény tanításokkal kapcsolatban nézeteltérésekbe keveredő) szerzetesek. A terület közepén áll a XVII-XVIII. századi ikonokat tartalmazó, bizánci stílusú, három kupolás templom, körülötte pedig a szerzetesek hálóhelyei és munkaterületei.
Fontos szerepet töltött be a kolostor a görög függetlenségi harcok idején; komoly ideológiai alapokon dolgoztak itt az úgörög identitáson, melynek egyik leglátványosabb kifejeződése, hogy - mondják - itt hozták létre (fizikai valóságában is) az első, újgörög nemzeti lobogót.
* Athos-hegy: a három Chalkidiki-félszigeti 'ujj' közül a legkeletebbi, mely egy kvázi-önálló szerzetes állam, ahová sokáig csak orthodox zarándokoknak volt módja bejutni; ez már nincs így, ha igen komplikáltan is, de már van mód más vallásúaknak is belépni - de továbbra is csak férfiaknak; nő több, mint egy évezrede nem járt a szerzetes köztársaságban...)
Ennél jóval kisebb kolostor a mélyen a sziget közepén, a hegyvidéken, fenyőerdők között kiemelkedő Panagia Eikonistria. Ennek története, hogy a XVII. század közepén Symenon, egy aszkéta pap egy éjjel egy fénylő pontot vélt felfedezni mélyen az erdőben. Közelebb ment és meglátta Szűz Mária ikonját egy magas fenyőfán ringani. Elmesélte az élményt Kastróban (ugye tudjuk már, hogy akkoriban ott volt a főváros), másnap így már sokadmagával ment vissza és tapasztalták meg a csodát. Természetesen az erdőnek erre a részére építették fel később a monostort. Az ikon maga most is Skiathoson van, a városi templomban; onnan minden novemberben viszik egy fesztivál keretében az eredeti lelőhelyére, és úgy tartják, ahogy közelednek, úgy válik most is egyre fényesebbé és csillogóbbá.
Egyébként itt kicsit tartottam attól, hogy megismétlődik a tavaly nyári amorgoszi élmény. Miszerint erről a helyről is azt olvastam, mint az ottani Valsamitis kolostorban átéltem, hogy ha itt belépsz, akkor szociális életet fogsz élni: az itt élő elmesél majd mindent, megkínál ezzel és azzal, aztán amikor ő gondolja, akkor mehetsz majd tovább. Ezért kissé úgymond macskásan közelítettem meg a helyet, nesszenése sem volt a lépteimnek, ám hiába: az apáca megjelent. És kölcsönös üdvözlés után leült az előtéri pergola alá. Beletörődve vártam a sorsom, fejben már átszervezve a nap további részét, de nem...nem történt semmi. Csöndesen végignéztem a helyet, rácsodálkoztam jól, majd távoztam... Nem volt kedve most a néninek a vendéglátásomhoz.
Back to the beaches. Koukonariestől (egyetlen kivétellel) az összes földutas és/vagy gyalogos elérésű. Utóbbi az igaz Megali és Mikro Banana partokra - hacsaknem itt szállsz meg, mert mögöttük, sorompós lezárással exkluzív apartmanok sorakoznak a hegyoldalban, és azokhoz vezet burkolt út...Megali ennek megfelelő felszereltségű; az akár a szárazföldről, akár a tenger felől megközelíthető Mikro sincs parlagon, viszont egy határozott különbség van köztük: utóbbi naturista.
Krifi Ammos-szal lényegében ráfordulunk a sziget nyugati, Pelion-félszigettel szemközti oldalára. Az utazás tehát földúton történik, amiből az egyik legkirályabb a Koukounariestől idáig tartó rész. Nyilván tök zöld a környezet, és a kilátás is szinte végig komoly - mind a sziget előtti partvonalra, mind pedig az egész közel lévő félszigetre. Mivel nyugati oldal, így értelemszerűen kifejezetten naplementés 'vidék' ez, amire készülnek is, a beach taverna is késő éjszakáig üzemel ezért.
...Majd beérkezünk a Mandraki nevű régióba, ezzel együtt a fenyvesbe, ahonnan rendre részben organizált, többnyire kedves és többnyire szeles strandokhoz van mód lejutni (utóbbi tulajdonság jót tesz nekik szerintem egyébként). Táj, kilátással:
Közben Mandraki strandjai, miszerint Xerhis,
Elia, ahol a föveny mélyen az erdei részbe is benyúlik, és nagyon széles, nagyon hosszú partvonalról van szó,
Valamint Agistros, mely 2022 június elején 'nem üzemelt' (tartok tőle valamilyen beruházás kezdődhet éppen).
Közben (ez már aszfalton is lehetséges) eléri az ember a korábban már mesélt Panagia Eikonistria kolostort (felerősítem még közben a korábban mondottakat: az utazás végtelenül hangulatos Skiathos erdeiben, itt-ott szenzációs kilátással több irányba is), ami előtt a hosszú, az előző strandokhoz hasonlatos Megalos Aselinost nézhetjük meg (ez az egyetlen nyugati oldali part, mely burkolt útról is működik),
Míg a monostor után (immár ismét földúton) Mikros Aselinost, egy egészen határozott hatvanas évekbéli hangulattal.
És körbeértem. Konklúzió? Hm... Mikor Görögországba megyek, én rendre úgy érzem, megérkeztem. Ez az érzés most is megvolt. Az nem biztos, hogy mikor ezekre a görögországi megérkezésekre gondolok majd például télvíz idején, akkor feltétlenül egy skiathosi kép ugrik be majd elsőként, de nagyon hiányzott volna, ha éppen ide nem jutok el az országban.
Aztán majd remélem meglátom, hogy milyen összkép alakul ki bennem a két keleti szomszéd, Skopelost és különösen Alonnisost is látva.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése