Volt egy számomra nevezetes nap idén februárban, amit egy portugáliai kiruccanás koronázott meg.:)
Nagyon vártam ezt a pár napot (összesen négyet, ebből egy nap volt Barcelona), ugyanis soha korábban nem jártam még ebben az országban (miközben vágytam oda), sőt, az Ibériai-félszigeten is csak egy hónappal korábban jártam először (erről készült beszámolóm már olvasható is ezen a blogon).
Mivel ugye repüléskedvelő vagyok, ezekkel az információkkal
kezdem az élménybeszámolót: odafelé a cél bcn, közvetlenül, lényegileg 100%-os lf, fogyasztás is
jelentős. vicces volt bud-on a kapunál egy hölgy, aki a sorban szépen kivárta a
sorát, ahonnan eltanácsolták, mivel ő nem barcelonába, hanem londonba szeretett
volna utazni-de őt márpedig kifejezetten ebbe a sorba irányították, mondta.
Majd elódalgott szegény, nem kicsit felhúzott orral, sértettséggel a
lelkében.:)