A következő címkéjű bejegyzések mutatása: galichnik. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: galichnik. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. szeptember 3., kedd

Nyugaton, a már Északon - Macedóniában. 1: Matka kanyon, Mavrovo Nemzeti Park, Galicsnik, Gari, Debar-tó ('18 május)

Második rész Ohriddal, St. Neummal, Galicica nemzeti parkkal itt. 
Egy későbbi, újabb macedón út pedig itt.

A pár héttel korábbi szarajevói út után kipróbáltunk a barátaimmal egy másik balkáni célpontot is, az itthon gyakorlatilag csak onnan ismert Macedóniát, hogy akik autóval mennek Görögországba, azok átutaznak rajta. Pedig ennél sokkal többet érdemelne. Igaz, az odautazó szempontjából nem rossz ez, mert így egy nagyrészt még érintetlen területet fedezhet fel. Persze a helyiek nézőpontjából más lehet a helyzet, hiszen egy láthatóan is szegény országról van szó, és kevés kitörési pont látszik egyelőre. Talán most, a névváltozás után, ha tényleg megnyílik az út számukra az Unió felé (update: a görögök után most a bolgárok nehezítik a dolgot, nehezményezve, hogy a macedónok önálló nyelvként gondolnak a bolgárhoz valóban meglehetősen hasonlító nyelvükre).

Egyébként érdekes szerintem, hogy a magyar nyelv mennyire ügyesen 'kezelte' e névvitát a görög és a macedón fél között. Ugye a probléma az az, hogy van egy makedón görög tartomány is, mely névadója az egykori ókori nép, ahonnan Nagy Sándor is származik, és ezzel a görög nemzeti érzés egyik bázisát is adja. Mindeközben a volt legdélebbi jugoszláv tagköztársaságban élők is makedónoknak mondják ugye magukat, a bolgárhoz tehát nagyon hasonló (sokak szerint annak egyik dialektusának felfogható), szláv nyelvük ellenére. Na ezt oldotta meg a mi nyelvünk leleményesen: a szláv ország Macedónia, a görög tartomány Makedónia. 
 
Egy hosszú hétvégét töltöttünk az országban, autót helyi erőtől bérelve (cseppet sem olcsón egyébként: 141 euró volt a négy napra, igaz, önrészmentesen, egy vadiúj Opel Corsa járt ezért az árért), és azzal fedeztük fel az országnak a nyugati részét. Szkopjét mondjuk pont nem; a Grujevszki-féle balkán-barokk nem vonzott annyira, illetve elég is volt belőle annyi, amennyit akkor láttunk, amikor a reptérről az autókölcsönző belvárosi irodájához mentünk, mert bankkártyával csak ott lehetett fizetni.
Nagyon kemény egyébként. :) Nem mondom, hogy nem érdemes megnézni, tényleg ritka az ilyen világszerte is; meg azért van itt (albán) bazár is, pici óváros is... Mégis így elsőre inkább a vidéki látnivalókat választottuk. 
 
Legelőbb is a főváros abszolút vonzáskörzetében lévő Matka-kanyont. Ez olyan a szkopjeiknek, mint mondjuk a Normafa a budapestieknek. 'BKV'-busz is jár ki (nagy nehezen meg is tud fordulni a keskeny, a végén már igencsak szedett-vedett utacskán...), és rengeteg helybéli. Szombaton feltétlenül.