Jesolo. Vagy ha már Görögország, akkor Parália Katherini. Minduntalan ezek a helyek jutottak eszembe Kószon. Pedig ezzel a jellemzéssel túlságosan is szigorú vagyok, hiszen a többnyire ugyan átlagos (miszerint sem különösebb problémával, sem különösebb truvájjal nem rendelkező) strandok mellett természeti, de különösen kulturális látnivalók is akadnak a szigeten bőven (igaz, a fent említett két helyhez is köthető ilyesmi, hiszen előbbi esetén ott van főként Velence és a lagúnák, utóbbinál pedig mondjuk a Meteorák vagy az Olympos-hegység.
Szóval végtelenül turistás, na. Azonban érzetre másképp az, mint ahogy a többi, ezzel a jelzővel szintén jellemezhető görög térség vagy sziget. Azokon megfordulva többnyire az volt az érzésem, hogy volt ott speciális légkör egykor, csak feloldódott a turizmus évtizedei alatt. Kósz pedig olyan, mintha mesterségesen hozták volna létre a semmiből, mintha nem lett volna hagyománya. Hangulattalan; görög hangulattalan. Miközben ez a hagyomány mentesség nagyon nem igaz, hiszen az egyik legrégebben lakott sziget, komoly, mind görög, mind római kori antik múlttal. Úgyhogy nem tudom igazából szavakba ölteni, mi végre is jött ez az érzés, mindenesetre így volt. Egy sok évvel előtti görög beszámolóban írtam, hogy a síkvidék nem áll jól Görögországnak; Kósz nagyobbik része ilyesmi, úgyhogy talán ez is belejátszott; főként, hogy ahol viszont hegyvidéki a környezet, mindjárt más volt az összkép.
