A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Ag.Ioannis. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Ag.Ioannis. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. december 26., hétfő

Gavdos guide

Kapcsolódó írások ehhez a poszthoz: mindenekelőtt a két krétai írás, hiszen a nagy szigetről utaztam át ide. Ezek itt és itt olvashatóak.

De előzménynek számít, már úgy jellegükben, két korábbi 'guide', melyek - ahogyan majd ez a poszt is teszi -, szintén viszonylag kevéssé ismert, ám annál izgalmasabb és vonzóbb görög szigetet mutat be: Ikaria és Chalki.

Gavdos, a legdélibb lakott görög sziget (mondjuk ha a nem lakottakat is számítjuk, akkor is ez a legdélibb :) ), Kréta dél-nyugati partjai alatt található, 33 km2 a területe, és a hozzá legközelebb eső Sfakia kikötőjéből szűk 50 km-re és 70-120 percre (függően, hogy milyen hajóval tesszük meg az utat) fekszik. Kísérője is van, Gavdipoula, vagyis 'Gavdoszocska', ami szinte teljesen kopár és persze lakatlan szikladarab a sziget észak-nyugati oldalához közel.

2014. június 16., hétfő

A kentaúrok földjén - a Pelion(Pilio)-félsziget 1. (főként észak)

Thessalonikiből, ahová gyorsan és jó sokszor remek árakon lehet utazni repülővel (nekem ez most 7 ezer volt retúr; még januárban vásároltam, vagyis 'pontoztam'), viszonylag kevés, még valamennyire autentikusnak de legalábbis nem túlságosan zsúfoltnak, hogy ne mondjam lelakottnak számító helyszín érhető el Görögországban, legalábbis szerintem.
Közülük kettő a tavalyi június elején meglátogatott Thassos sziget, és a tavalyról idénre tolt, picit misztikus, az antik görögök vallási életében fontos szerepet betöltő, itthon még nem igazán ismert (pedig autóval is könnyen elérhető), változatos, zöld (és változatosan zöld) félsziget, a Pelion vagy Pilio-félsziget.