Korfu, Lefkada, Platamonas/Olimposz/Meteórák, Pílio,
Thassos, Rodosz, Santorini, Patras, egy gondolatnyi Thesszaloniki, Karpathos, Samos,
Ikaria, Kréta és Gavdos.
Fenti helyeken jártam eddig az ott átélt, ott látott és ott kapott élmények hatására kedvenccé lett országomban, ami már van annyi, hogy feltűnően hiányozzon belőle a főváros, Athén.
Fenti helyeken jártam eddig az ott átélt, ott látott és ott kapott élmények hatására kedvenccé lett országomban, ami már van annyi, hogy feltűnően hiányozzon belőle a főváros, Athén.
Mulasztásomra két indokom is van. Az egyik inkább érzelmi: kevés kivételtől eltekintve véleményem szerint nem 'állnak jól' a városok Görögországnak. :) Itt persze nem egy-egy sziget max. kisvárosi méretű 'fővárosaira' gondolok (mert azok között bizony akadnak igazán kedvesek szép számmal), hanem a valóban nagy vagy nagyobb városokra; közülük én csak Kerkyrát találtam igazán vonzónak úgy összességében-de ez meg a velenceieknek köszönhető, ezt lássuk be. :)
A másik indok már merőben materiális: vagy drága, vagy körülményes, vagy drága és körülményes volt az odajutás. Ez nemrég, a Ryanair görög belföldi piacra történő belépésével alapjaiban változott meg: az addig közel egyeduralkodó Aegean és Olympic súlyos konkurenciát kapott azokon az útvonalakon amelyekre a legellentmondásosabb megítélésű ultra low-cost cég betette a lábát. Ilyen a két legnagyobb város közötti kapcsolat is, ahol a napi tíz Aegean/Olympic mellé immár napi hat FR járat társul-keményen szorítva le az árakat.
Ez a harc ott tart most, hogy alkalmasint egy(!) nappal előre is lehet még akár 24 euróért is SKG-ATH jegyet venni az Aegeanra, míg a Ryanair-re semmikor sem komoly kihívás 20 euró alatt jegyet vásárolni (miközben 25-nél drágább jegy beszerzéséhez kifejezetten ügyetlennek kell lennünk), de kis odafigyeléssel 10-15 euróért is utazhatunk itt.
Thesszalonikibe pedig egyszerű a menet: telente hetente kétszer, nyáron háromszor juthatunk el Pestről a Wizz-zel, időszaktól függően nagyon olcsó/olcsó/vagy elfogadható árakon.
Szóval, ha már a 'probléma' bé része megoldódott
(egyébként: BUD-SKG-BUD 2x4.090 Ft volt, pontokból; az SKG-ATH Aegeannal
24 euróba, az ATH-SKG Ryanair-rel 15 euróba került), akkor nem volt
kérdés, hogy Athént, minden kétségem, felemás információim
ellenére, legalább egyszer, de látni kell. :)
(Update: és azóta a Ryanair közvetlen Budapest-Athén járatot is indított, így még egyszerűbbé vált a városba történő utazás).
(Update: és azóta a Ryanair közvetlen Budapest-Athén járatot is indított, így még egyszerűbbé vált a városba történő utazás).



















