Athéni évzáró

Korfu, Lefkada, Platamonas/Olimposz/Meteórák, Pílio, Thassos, Rodosz, Santorini, Patras, egy gondolatnyi Thesszaloniki, Karpathos, Samos, Ikaria, Kréta és Gavdos.
Fenti helyeken jártam eddig az ott átélt, ott látott és ott kapott élmények hatására kedvenccé lett országomban, ami már van annyi, hogy feltűnően hiányozzon belőle a főváros, Athén.

Mulasztásomra két indokom is van. Az egyik inkább érzelmi: kevés kivételtől eltekintve véleményem szerint nem 'állnak jól' a városok Görögországnak. :) Itt persze nem egy-egy sziget max. kisvárosi méretű 'fővárosaira' gondolok (mert azok között bizony akadnak igazán kedvesek szép számmal), hanem a valóban nagy vagy nagyobb városokra; közülük én csak Kerkyrát találtam igazán vonzónak úgy összességében-de ez meg a velenceieknek köszönhető, ezt lássuk be. :)

A másik indok már merőben materiális: vagy drága, vagy körülményes, vagy drága és körülményes volt az odajutás. Ez nemrég, a Ryanair görög belföldi piacra történő belépésével alapjaiban változott meg: az addig közel egyeduralkodó Aegean és Olympic súlyos konkurenciát kapott azokon az útvonalakon amelyekre a legellentmondásosabb megítélésű ultra low-cost cég betette a lábát. Ilyen a két legnagyobb város közötti kapcsolat is, ahol a napi tíz Aegean/Olympic mellé immár napi hat FR járat társul-keményen szorítva le az árakat.

Ez a harc ott tart most, hogy alkalmasint egy(!) nappal előre is lehet még akár 24 euróért is SKG-ATH jegyet venni az Aegeanra, míg a Ryanair-re semmikor sem komoly kihívás 20 euró alatt jegyet vásárolni (miközben 25-nél drágább jegy beszerzéséhez kifejezetten ügyetlennek kell lennünk), de kis odafigyeléssel 10-15 euróért is utazhatunk itt.
Thesszalonikibe pedig egyszerű a menet: telente hetente kétszer, nyáron háromszor juthatunk el Pestről a Wizz-zel, időszaktól függően nagyon olcsó/olcsó/vagy elfogadható árakon.

 

Szóval, ha már a 'probléma' bé része megoldódott (egyébként: BUD-SKG-BUD 2x4.090 Ft volt, pontokból; az SKG-ATH Aegeannal 24 euróba, az ATH-SKG Ryanair-rel 15 euróba került), akkor nem volt kérdés, hogy Athént, minden kétségem, felemás információim ellenére, legalább egyszer, de látni kell. :)

(Update: és azóta a Ryanair közvetlen Budapest-Athén járatot is indított, így még egyszerűbbé vált a városba történő utazás).

A városba bejutás az olimpiára készült metróval bolondbiztos, és kb. 3/4 óra az utazás belvárosig, a Synthagma vagy a Monasthiraki megállóig. Minden jól kitáblázott a reptéren, ráadásul a metró- és elővárosi vonatcsarnok (ez egy, így figyeljünk, mire szállunk) nincs is túl messze a terminál szélétől. A három napos közösségi közlekedési bérlet húsz euró, és már érvényes a reptéri járatokra is-ez korábban nem így volt. 

Vannak a metrón kívül kifejezetten reptéri buszjáratok is: az X93 északi irányból hatol a városba, az X95 a központi térre, a Synthagmáig közlekedik, az X96 pedig a pireuszi kikötővel teremt átszállásmentes kapcsolatot-ahová akár elővárosi vasúttal is eljuthatunk, ha a busz és egy átszállással a metró nem volna elég választék.

Szállást a Monasthiraki közvetlen közelében találtam, 30 euró volt a duplaágyas szoba per éj egy kifejezetten színvonalas büféreggelivel; ennél az Omonia környékén olcsóbban is tudtam volna de azt nem mertem bevállalni. Ugyanis ha azt mondom, hogy az a helyi nyócker, nem mondtam el vele semmit. :) A nápolyi Garibaldi tér is bőven nívósabb környék... Még nappal csak-csak, de nekünk hazafelé bizony korán kellett kelni, úgyhogy szégyen, nem szégyen, de megrettentem tőle. Nem is bántuk meg, mert a Jason Inn ugyan nem éppen up-to-date, de tiszta, az athéni ókori látnivalók és két metróvonal perceken belüli elérését biztosító hotel, abszolút az ajánlott kategória.

Első blikkre, aztán gyakran sokadik blikkre is, Athén hozza a görög városokra jellemző, amolyan közel-keleties, észak-afrikai hangulatot: a közlekedési rendetlenség, a véget nem érő dudaszó, a zaj, a bazári, bolhapiaci hangulat, a lakóépületek formája és kialakítása mind-mind ezt erősíti, és bizony szemét is van rendesen (bár hozzáteszem, nem ez utóbbi a fő 'felelős' az érzetért, mert pl. érzésem szerint nem, hogy Nápoly de még Róma sincs e tekintetben jobban rendben a görög fővárosnál).

Aztán azért ha az ember kilép ebből a bizonyos nyóckeres részből és határoló területeiről, akkor fenti érzés hol finomodik, hol sok egyéb behatással társul, hol teljesen átalakul. Utóbbira talán legjobb (de nem egyetlen) példa az athéni óváros, sőt ó-falu, a Plaka.

Hogy miért falu? Az elővárosaival együtt most majd' 4 milliós metropolisz, mely már az ókorban is hatalmas volt (lakosságilag akkori mércével, hatásilag pedig akármilyen mércével is mérve), a történelem viharaiban alaposan megtépázódott, különösen a török fennhatóság évszázadai alatt. Olyannyira így van ez, hogy 1833-ban, amikor a modern Görögország megalakult, sokkal inkább egy eszmét választottak a fővárosuknak, mint egy települést: Athén lakossága akkor mindössze 4 ezer főt számlált ugyanis...

Ennek köszönhető a mai város szerkezete: egyenes sugárutak, közöttük összekötő körutak viszonylag szabályosan, építészetileg pedig kevés kivételtől eltekintve meglehetősen egyszerű, ahogy az egy hirtelen, szinte a semmiből, nem túl sok pénzből felépült városhoz 'illik'.
A középkor szinte teljesen kimaradt itt, pontosabban ami volt azt meg akkurátusan pusztították el a görögök, hiszen az egytől-egyig a török hódoltságra utalt, főként mecsetek, minaretek képében.

Szóval, Plaka. Andalító, az autóktól mára szinte teljesen megszabadított, girbe-gurba és/vagy lépcsős utcácskákkal, keskeny, egy-két emeletes házikókkal sűrűn beszőtt lakónegyed az Akropolisz északi oldalán, kb. az Akropolisz és a Monasthiráki metrómegállók között. Amolyan beleveszős hely ez; ezt segíti a sok kis kiülős beülős vendéglátóegység is. Remek kilátás esik több helyütt is a sziklára, ez nappali fény mellett is csodás, hát még esténként.

Ókori helyszíneket is körülölel a negyed, pl. a Római agorát, és a Szelek tornyát (mely éppen felújul; körbe van állványozva, így semmi sem látszik belőle), de a Plaka szélén találjuk Hadrianus igencsak méretes könyvtárának maradványait is.
Az óvárosnak ezen, Monasthiráki felé eső, a sziklától legtávolabbi része már nem a kisvendéglős, csendes ejtőzésről szól, hanem a konzumálásról: bazársoros utcák és éttermes utcák váltakoznak és keverednek itt.

Mivel ugye errefelé laktunk, a számunkra Görögországban elmaradhatatlan estebéd elköltését is itt ejtettük meg, amivel kapcsolatban megosztok egy igen pozitív élményt és egy kisebb csalódást.
Kezdem utóbbival. Több helyütt is olvastam a Bairaktaris tavernáról, mint az egyik legjobbról a műfajban errefelé. Nos, míg a horiatiki és a tzatziki valóban remek volt, addig a muszaka (az étlap szerint: our famous moussaka...) és a gyrostál komoly csalódás. Rengeteg mócsing, a hús nem mindenhol sült át rendesen, de legalább kihűlve hozták, és nem is gyorsan. Fogalmam sincs, mi történhetett a hellyel, ez így elég harmatos volt.

Hanem a kellemesség. A Plaka belső részén, a mindjárt részletesen is mesélésre kerülő Anafiotika alatt találjuk a Tripodoron utcácskát, azon pedig a hol Scholarhionak, hol pedig To Gerani/Kouklisnak nevezett ouzerit. Itt két módon tudsz ételhez jutni. Az egyik a hagyományos, rendelsz a 18 féle lehetőségből és ennyi.
A másik, hogy vannak 1-2-3-4 főre afféle menük, melyekhez jár a fenséges kenyér, másfél liter ásványvíz, 0.25 l bor/0.33 l sör/ egy soft drink fejenként, desszert, és két fő esetén 5 féle étel, melyet magad választhatsz ki aképpen, hogy egy méretes tálcáról kiválasztgatod. Van itt minden ami egy görögös vacsihoz kellhet, előételektől a főételeken át a halakig...
...Ennek ára így két főre 28 euró. Szerintem nem túl drága ha nem is a legolcsóbb; de érték oldalon is sok minden áll.

Szintén pozitívan tudok nyilatkozni a Thissiou metrómegállónál induló sétálóutca elején található helyről, ami annak ellenére, hogy szintén a behívogatós fajtába tartozik, nagyon finom vacsorával szolgált.

A gasztronómiai kitekintés után vissza a városhoz, még mindig a Plakához, méghozzá annak egy egészen speciális kis szögletéhez, az előbb már megemlített Anafiotikához.

Jó száz éve rengeteg munkáskéz vándorolt Athénba a görög szigetvilágból (lévén a hatalmas városfejlesztés rengeteg embermennyiséget igényelt), főképpen a különlegesen szélsőséges éghajlatú kiklád szigetekről.
Ezt a területet ők, a Kikládokról származók vették/vehették birtokukba (a neve pedig azért lett éppen ez, mert az Anafi nevű, Santorinitól keletre fekvő eldugott kis szigetről elszármazott két munkás lett az első állandó lakó- ha történetesen amorgosiak költöznek be, akkor lehet, hogy most Amorgosotika lenne :) ), építve maguknak új otthont, melyet az elhagyott földre emlékeztetően akartak kialakítani.

Nos, ez tökéletesre sikerült! Bent a metropolisz közepén, a fő turistalátványosság lábainál egy kis mesevárost találunk, egy mai napig lakott skanzent. Egészen pontos a szigetérzés amit itt kapunk, a hófehér (vályog)házakkal, kék és bordó ajtókkal és zsalugáterekkel, bougainvilleákkal, leanderekkel, és rengeteg, az utcára kitett cserepes növénnyel a fehérre meszelt, igen keskeny, zsákutcás, lépcsős járdákon. 

Persze az eredeti kiklád lakosság mára már felhígult, elsősorban a múlt század húszas éveinek elején, amikor is a két ország közötti lakosságcsere folyományaként sokan ide kerültek a ma már Törökországhoz tartozó Kis-Ázsiából. 

A negyedet mostanában (értsd: utóbbi tíz, tizenöt év) kezdték csak el védeni, értékének megfelelően kezelni: korábban a mai negyven-párdarab háznál jóval több volt, de folyamatosan bontották őket, meg akarták szüntetni, hiszen eléggé értékes helyen fekszik. Most már ez nem veszélyezteti, a kihalás azonban állítólag annál inkább.

A Plaka felett és körül találjuk az ókori Athén maradványait, a város első számú turistavonzó 'attrakcióját'. Az Akropolisz egy kb. 150 méterre kiemelkedő sziklafennsík, mely északi oldalon szinte falszerűen tör felfelé, déli irányból azonban kisebb a hatás, szépen folyamatosan emelkedik ki.

Belépődíj: 12 euró (november és március között minden hónap első vasárnapján ingyenes; ezt szerencsésen meg is csíptük :) ), de nem csak az Akropoliszra érvényes, hanem további hat ókori helyszínre ill. létesítménybe is. Ezek pedig az Akropolisz múzeum, Görög és Római agóra, Hadriánusz könyvtára, az Olimposzi Zeusz temploma és a Keramikosz ókori temető.

Természetesen szintén megtekinthetőek ezzel a jeggyel (hiszen bár nem tartoznak szorosan az Akropoliszhoz, de egy kerítésen belül vannak vele) az ókori Athén életében igen fontos szerepet betöltő Herodes Odeon (mai napig tartanak benne előadásokat, nem is akármilyeneket: lépett itt fel Maria Callas, Pavarotti de Sting is; lenyűgöző, méretes létesítmény, még romjaiban is döbbenetes akusztikával) és a színjátszás egykori bölcsőjének, Dionüsszosz színházának maradványai.

Engem személy szerint nagyon megérintenek ezek a réges-régi, letűnt korokra emlékeztető helyek, melyek egy olyan világból maradtak ránk, amikor az élet minden szeglete más volt. Nem elsősorban arra gondolok, hogy nem volt tévé meg robbanómotor; inkább arra, hogy nem létezett még (vagy csak éppen, hogy) a keresztény-zsidó kultúrkör, mely itt Európában meghatározza a mindennapokat, a jó-rossz relációt, és ad egyfajta általános, már-már kódolt szocializációt mindannyiunk számára, függetlenül attól, hogy vallásosak vagyunk-e vagy sem.

Számomra szólnak e helyek létezésünk hiábavalóságáról is, de ugyanígy mesélnek az élet erejéről, nagyságáról. A kulturális, pontosabban művészi nagyságról sajnos kevésbé-módfelett keveset értek hozzá, nem nagyon tudom megállapítani, melyik dór vagy jón oszlop a szebb és különlegesebb, vagy mit is 'kell' megfigyelni egy szoborban.
Talán fenti hiányosságom okán is alakult úgy, hogy sokkal jobban érdekelnek azok a maradványok, melyek az akkori hétköznapokról szólnak, vagy konkrétan azok keretei voltak. Ilyen pl. Rómában a Forum vagy Ostia Antica, ahol órákat tudtam elgondolkozni, egy-egy 'utcában' elképzelni az egykori életet.
Na ilyesmi az Akropoliszon nem történt velem. Itt elsősorban a méretek nyűgöztek le, a gondolat, hogy hogyan a viharban voltak képesek eleink megépíteni ezeket a hatalmas, díszes és aprólékosan kidolgozott építményeket. Elképesztő tudást, logikát, problémamegoldó képességet, na és nagyon komoly hitet feltételeznek ezek a (szinte kizárólag vallási okból emelt) csodák.

Ám a dolog jelenlegi formájában kissé, hogy is mondjam, kilúgozott. Olvasmányaim alapján a jelenlegi Akropolisz egy konkrét archeológiai gondolkodás alapján 'épül', mely természetesen teljesen 'görög-alapú'; mindazt ami nem illik ebbe a képbe, eltüntetik, eltüntették. Pedig alakítottak rajta, építettek benne sokat a rómaiak majd a törökök is, egy komplett kis városnegyed élte benne mindennapi életét-ennek az emlékét hiányoltam én tehát egy kicsit (ám azért fenti dolog alól is van kivétel: Herodes odeonja későbbi is, római is).

A fent látható építményeket, építésük okait, az antik Athén politikai viszonyait különösebben nem részletezném, vannak erre remek információs források számosan. Annyi bizonyos, hogy mindegyik, úgymond 'álló' épület még egy laikus számára is sokkoló, hatásosságukban, méreteikben és kidolgozottságukban egyaránt.

A szikla körül találjuk a görög agórát, valamint az antik Athén legjobb állapotban megmaradt vallási helyét, Hefaistos templomát. Mindez ráadásként egy hatalmas park ma már tulajdonképpen, melyben mindenféle fenyők mellett igazi görögös, fehér sziklákat is láthatunk, ami sosem esik rosszul az embernek ha szeret ebbe az országba járni. :)

A kilátás minden irányban szenzációs innen. Lent a fehér színű főváros, zaj ide alig hallatszik fel, és mind észak, mind dél felé van egy-egy origó, amihez képest minden látnivalót elhelyezünk. Észak felé ez a Lükavitosz hegy, dél felé pedig a tenger, pontosabban a Saroni öböl.

Persze az origók mellett a város 'lenti', igencsak fontos/érdekes/izgalmas látnivalói is remekül beazonosíthatóak, így pl. az Olimposzi Zeusz temploma, a Zappeio, mely Athén talán legnagyobb parkjában, a Nemzeti kertben fekszik, a parlament épülete vagy az egy 'személyben' az antik és a modern érához is köthető Panathenaic stadion, mely az 1896-os, első újkori olimpia legfőbb színtere.

Sajnos csak pár (jópár) oszlop és az 'alap' maradt meg a Zeuszhoz címzett templomból. Grandiózus, hatalmas épület (volt), már méreteivel is sugallva Zeusz nagyságát, erejét, hatalmát a hozzá képest jelentéktelen halandókhoz képest. Vagy legalábbis én így dekódoltam, miért lehetett ekkora, miért lehetett ennyivel nagyobb, mint például az Akropoliszon épített szent helyek.

Tőle minimális séta a központi park déli végein a Zappeio. Az archaizáló, de 19. századi épület az első újkori olimpiára készült, de persze, ha már itt volt, a másodiknál, a 2004-esnél is használták: az elsőnél itt voltak pl. a vívó versenyek, a másodiknál a sajtóközpont, de itt írták alá Görögország uniós csatlakozási szerződését is. Nagyon szép állapotban van, kívül-belül, oldalt remek mandarin fasor szegélyezi, az épületfront előtt szökőkutak...

A mandarinfákat elhagyva jutunk be a tulajdonképpeni parkba, mely egy igazi mediterrán, szubtrópusi kert, kis állatkerttel, dísztavakkal, kafeterionnal, rózsaalagúttal, miegymással (például teknősökkel, melyek nélkül úgy tűnik nem múlik már el nekünk görögországi út. Most kettőt láttunk, az egyiket itt a parkban, a másikat pedig az Akropolisz lábainál, a színházhoz közel).

A parkban járva-kelve Santa Cruz de Tenerife hasonló létesítményei jutnak eszembe. Sok a virág még most, késő ősszel is, igazán csodás lehet tavasszal, nyáron és kora ősszel. De most is minden zöld, buja és ápolt, barátságos az egész.

Az andalgás végcélja pedig a Parlament a Synthagma téren, mely híres a szerintem kissé öncélú, népviseletes katonás őrségváltásról turisztilag, és az utóbbi évek hatalmas tüntetéseiről politikailag.
Egyébként kellemes, imitt-amott amolyan nagyvilági Athén talán legközpontibb tere a környező nagy szállodákkal, háttérben a pálmafás, zöld parkkal.

Számomra az egyik legnagyobb élményt az 1896-os olimpiai stadion jelentette a városban.
Eleve a környék is tök jó: egy domboldalban van a létesítmény, a domboldal pedig telis-tele píneákkal, kaktuszokkal, séta (vagyis ahogy láttam sokkal inkább futó)utakkal, kicsit távolabb pedig vonzó villanegyedet találunk, ha akarunk.

De a stadion is fantasztikus. Nyilván a mai modern fociarénákból számos jóval nagyobb nála, de azért jó nagy így is, hát még ha tudjuk, hogy 2500 éve emelték a görögök-először, mert úgy kétszáz évvel később újjá- vagy átépítették, abból a fehér márványból melyből ma is áll. Itt zajlottak az első újkori olimpia legfontosabb eseményei (pl. nyitóünnepség, atlétikai versenyek), de a 2004-es játékokon is volt dolga, ugyanis stílusosan itt volt a maratoni futás finise.

Szerintem lenyűgöző mindenhonnan szemlélve, alulról, középről és felülről is. Belépő 3 euró, ehhez jár egy soknyelvű audiokommentár, valamint beléphet az ember a stadion 'gyomrában' található múzeumba is, ahol olyan ereklyéket láthatunk, mint az összes olimpiai fáklya (az alább linkelt képen a pekingi mögött a londoni látható).  

Amúgy a hely abszolút használt, ahogy láttam, sima tornaórákra is kijönnek ide a környékbeli iskolákból. 

Talán sokan gondolják azt, hogy Athén arculatát elsősorban az Akropolisz határozza meg, valahogy úgy, mint Budapestét a Gellért-hegy. Hát nem, van ugyanis egy jóval magasabb (amúgy éppen a Gellért-hegyhez hasonlító magasságú) kiszögellés is, ez pedig a Lükavitosz-hegy. Környéke Athén Rózsadombja (hogy folytassam a budapesti hasonlítgatást), vagy tán inkább Váci utcája, annyira sok az üzlet is. Utóbbiak persze inkább még a hegy lábánál, aztán feljebb már a lakóövezet dominál, de szállodák, nagykövetségek is találhatóak erre.

A hegyre egy ugyan Teleferiknek nevezett eszközzel lehet feljutni, ami azonban valójában egy sikló. Mármint, akkor lehet használni ha nem akar az ember gyalogolni, mert egyébként persze lehetséges úgyis. Viszont, még akkor sem tudja teljesen megúszni az ember a felfelé gyaloglást, ha a gépesített feljutást választja, ugyanis a lakóövezet tetejéről indul csak a járat.
Mindenesetre így látnivalót viszont nem kap a júzer, a hegy gyomrában történik ugyanis az utazás. Ára 5 euró egy irányban, és azt hiszem 7 vagy 8 retúrban.

Viszont, utóbbit semmiképen sem ajánlanám; bár a kilátásért még ebben az esetben is érdemes felmenni: fent egy nem éppen olcsó étterem, és egy kis kápolna várja a kirándulókat, meg mondom, a kilátás, körkörösen.
De bizony nagy élmény lesétálni onnan! Egy agave bokrokkal (köztük néhol embermagasságúakkal-és itt magáról a növényekről beszélek, nem a virágzatukról, amik pedig konkrétan famagasságba is elérnek) és más kaktuszokkal sűrűn benőtt domboldalon vezet az út, ahol persze vannak píneák és egyéb örökzöldek is szép számmal. A séta éppen a tengerrel és az Akropolisszal szemben vezet (sajnos pont szembe sütött a nap mikor ott jártunk, így a fotók siralmasak lettek amit eléggé sajnáltam; erre is érdemes figyelni ha valaki erre jár), tényleg úgy van, hogy akár közelre néz az ember akár a messzi távolba, mindenfelé sokkoló a látvány.

Ugyan eredetileg nem terveztük, de végül csak nem tudtunk lemondani arról, hogy lássuk a tengert. :) Így mindkét ott töltött nap kizarándokoltunk oda. Egyszer villamossal mentünk (időnként le-leszállva róla, és valamely tetszős külvárosi részen körbepillantva egy kicsit), egyszer pedig metróval, Pireuszba, a kikötőbe, hajókat nézegetni. Pireuszra nem nagyon maradt időnk (és őszintén szólva energiánk), abból beértük most annyival, hogy a kikötőből nem metróval hanem busszal jöttünk vissza a városba, mely ugyan expressz volt de azért körbevitt minket a kikötővároson.

A villamosos úton előbb Glyfadáig mentünk, és a következőket állapítottuk meg: nem a tengerpartért érdemes ide jönni (szürkés, kavicsos-homokos partszakaszok, nagyon semmilyenek, Olaszországban van ilyenből rengeteg), szörnyen nem törődnek szezonon kívül a tisztasággal, valamint, hogy a víz még mindig kellemes volt, mindegyik partszakaszon volt is pár fürdőző.

Aztán Glyfadából Pireusz felé folytattuk a villamosozást, méghozzá azért, hogy majd a végállomáson kívülről megnézzem az Olympiakos stadiont, de még előtte, leszállva  Flisvosnál, tegyünk egy kerek sétát a kiterjedt yachtkikötőben (nos, az biztos, hogy semmiben sem marad el mondjuk egy riviérai kikötőtől, eszméletlen micsoda szépségeket láthat az ember) és a tengerészeti múzeumnál.

Utóbbi nem egy épület vagy hasonló, hanem pár darab hadi és egyéb hajó, melyek közül az egyik múzeumnak van berendezve, egy másik pedig úgymond eredeti állapotában tekinthető meg, de olyan szintig, hogy a konyha vagy a mosószoba is teljesen berendezve látható. Belépő 5 euró, de csak akkor ha a múzeumhajóra is fel akar menni az ember, minden más ingyenes megtekinthető.

Én mindenképpen ajánlom ezt a programot is belevenni egy athéni kirándulásba; egyrészt ugye, ott a tenger; kiválóan láthatóak a Saroni öböl szigetei közül Aegina és Szalamisz, mindjárt egy kis igazi szigethangulatot kölcsönözve az utazásnak. Másrészt remekül lehet andalogni a nagy yachtok között, a széles, modern, virágos és zöld sétányokon.

Ennyi fért bele két és fél napba a számunkra, úgyhogy akkor-összegzés.

Kevés tökéletes város van, Athén sem az, messze nem az. Sokszor sok a szemét, ijesztő állapotú (és úgymond túlságosan nagy) a bevándorlónegyed, rengeteg a tag-ekkel összerondított épület mindenütt. Szomorú, sőt, kifejezetten lehangoló a tengermelléken az olimpiai létesítmények helyzete, még kívülről is: elhagyott, elhagyatott, totálisan gazdátlan világ; ismerem ennek az okait de így is nehéz ezt elfogadni.

Ám nekünk tetszett Athén, nagyon is tetszett. Ehhez kellett a csodaszép, húsz fokot is meghaladó, napsütéses idő, és a jó időpontválasztás is: itteni szinthez képest nem voltak annyira sokan, de mivel a lombhullatók aránya elhanyagolható, minden zöld volt-sőt, üde zöld, mintha csak tavasz volna. Ezt tovább erősítette a sok virág, ami kicsit furcsa látvány volt november legelején; egyedül a leanderek vették komolyan, hogy melyik évszakban járunk.

De tetszett a város hangulata is, a segítőkész, barátságos, mosolygós lakosokkal, tetszett a rengeteg hatalmas és szép park, a remek közösségi közlekedés, a tenger, sőt, a szigetvilág közelsége (gondolok itt az öbölbéli szigetekre na és természetesen a kis városi ékszerdobozra, Anafiotikára), az antik emlékek sokasága városszerte, a kulturális gazdagság és nyitottság, a külvárosok mediterrán és lakható, nyugodt közege.

...Úgyhogy ide is jó volna még visszamenni...