Visszatértem Tenerifére

...Igazából viszonylag ritka az az eset, amikor egy-egy helyre újra visszatérek. Előfordul azért, főleg városokba, de más esetben is meg- megesik; idén is lesznek még visszatérős helyek, város is, sziget is, utóbbi persze már Görögországban. De azért alapjában ezt kerülöm, aminek igen egyszerű oka van: a világ, de még Európa is nagy, az élet pedig rövid. :) Így megpróbálok minél többet látni belőle addig, amíg lehet.

Mi vezetett vissza mégis Tenerifére? Elsősorban a tulajdonképpen minden szempontból tökéletes egy évvel előtti élményeink. Másodsorban, hogy maradt még ott annyi, számunkra fontos látnivaló, hogy így érezzük tökéletesen úgymond 'bejártnak' a szigetet. Harmadsorban pedig azért, mert az idénre kinézett Gran Canaria sehogyan sem váltott ki belőlünk akkora érdeklődést, hogy mindenáron oda szervezzük meg a téli kirándulást. Így végül újra Tenerife mellett döntöttünk, a szigetcsoport többi tagja pedig egy esetleges későbbi út során kerül(het, esetleg) felfedezésre.

Mivel írtam már nem is keveset e legnagyobb kanári szigetről (tavalyi út első rész itt, második rész itt, harmadik rész pedig itt olvasható) ezért értelemszerűen most csak arra koncentrálok, ami számunkra új volt, amolyan felsorolási jelleggel, de azért bízom benne, ettől még a poszt olvashatósága nem romlik számottevően.

Utazás: meglehetősen hasonlatos módon zajlott, mint egy éve. Akkor Bud-Bcn-Tfn-Mad-Bud volt, most hazaúton is Bcn lett, igen kellemes, szűk három órás átszállással. Annyiban is hasonló volt az utazási metódus, hogy odaúton újra a barcelonai reptéren éjszakáztunk. De ennek most nem kényszerűségi oka volt, hanem egészen egyszerűen szerintünk ez volt a kényelmesebb megoldás.

 

Ugyanis lehetett volna úgy is repülni, hogy az esti Ryanair helyett a másnap reggeli Wizz-zel indultunk volna Bcn-be, onnan négy órás átszállással Vuelinggel Tfn-re. Alapból ez ugyan drágább, de ha a Vueling egyik akciójában megvásároltuk volna a jegyeket akkor a két lehetőség pár euró eltéréssel ugyanannyiba került volna (Ami egyébként így 121 euró volt retúr). Viszont azt gondoltuk, hogy a reggeli Wizz-hez is tulképp az éjszaka közepén fel kell kelni, így az az éjszaka így sem, úgy sem az alvásról szól, sőt, a reptéri éjszakázásnál (mivel erre ez a reptér kiválóan alkalmas) még talán többet is tudunk pihenni. Így is történt, az este fél 11-es érkezés után megnéztünk egy filmet, majd az esti mosakodás után szépen nyugovóra is tértünk, és egészen fél ötig húztuk a lóbőrt. :) Tovább nem is nagyon lehetett, ugyanis reggel a 'hathuszassal' már el is repültünk délnek, és reggel kilenckor már a szigeten voltunk (másik megoldásnál ugyanez: délután három előtt valamivel), így pedig tulképp egy teljes értékű nappal tudtuk kezdeni a pihenést.

Egyébként szerencsére mind a négy szektor tökéletesen eseménymentes volt, mindenhol pontos indulással és érkezéssel. Se csomagellenőrzés, se csomagelvétel nem volt sehol, pedig mindegyik szektornál meglehetősen magas volt az lf.
Egyébként nem csak az első, de az összes szektor Ryanair volt, így végig élvezhettük a különösképpen engedékeny kézipoggyász szabályzatot (aki nem ad fel csomagot annak ez jelentős könnyebbség) és a foglalt ülést; ellenben a hajnali járatoknál alkalmazott csökkentett kabinvilágítás kevéssé hasznos ezen a szinten, az összhatás alig marad el a teljes lámpázástól.

Időjárás: miközben az egész minket megelőző időszakban nagyon kellemes időjárásról olvastam, addig a mi periódusunkra égszakadást és földindulást ígértek a különféle oldalak. Na jó, ez persze túlzás, de tényleg 'csak' 14-16 fokot, és még a déli végekre is számottevő mennyiségű esőt jelzett előre a meteorológia, és ez így is maradt az egész ott tartózkodásunk során. Mármint az a része, hogy rossz időt jeleztek előre mindig a következő napra-mert a tények szerencsére másképpen alakultak. Bár ijesztően indult a dolog, lévén TFN-en szitáló eső, párás, ködös idő, jó erős szél és kifejezetten alacsony hőérzet fogadott minket. De már Santa Cruztól hirtelen javulásnak indultak a dolgok, és aztán már minden nap volt legalább 21 fok (egyik nap 24 is), miközben Los Cristianos fő beach-én 22 fokos volt az óceán; tavaly egy-két fokkal az idei alatt maradt az átlaghőmérséklet, igaz cserébe valamivel többet vagy zavartalanabbul sütött a nap, mint idén. De összességében szavunk nem lehetett az időjárásra- főleg, hogy ahogy azóta követem, tényleg bejött a rosszabb idő végül, úgyhogy mi kifejezetten szerencsések voltunk még.

Szállás: na most ugye egyszer volt Budán is csak kutyavásár, így sajnos a tavaly alaposan kiélvezett Regency-féle ingyenes utazás után idén már kellett fizetni a szállásért is, és az étkezésekért is. :) Hosszas keresgélés után, és a keresőoldallal szemben nem is tudom igazából miben gyökerező ellenállásomat leküzdve az airbnb oldalán foglaltunk egy önálló kis lakást Callao Salvajen, félúton Los Gigantes és Playa de las Americás között. Közvetlenül az óceánparton, méretes erkéllyel mely a vízre (és az előttünk lévő kis vulkanikus homokos playa-ra) nézett. A háznak volt saját medencéje is. Maximálisan elégedettek voltunk a választással. A házigazda végig segítőkész és kedves, míg az ügymenet teljesen egyszerű és extra gyors volt, és a 40 eurós éjszakánkénti ár is barátságosnak volt mondható (ebben benne van 20 euró kedvezmény is, amit bárki megkap, ha ezen a linken regisztrál az oldalra).

TF-28-as út: nem tudom mennyire általános mostanában ezt használni (a rajta tapasztalt forgalom alapján nem nagyon), de aki teheti és ráér, az hajtson rajta végig bátran! Ez tulajdonképpen a régi főút a főváros és a déli napsütéses sarok között, a pre-autópályás időkben mindenki ezt használta. Mondjuk még ha beleszámítjuk is azt, hogy akkor még nem volt akkora a forgalom, nem lehetett gyenge az itteni közlekedés! Egy kifejezetten keskeny útról van szó ugyanis (tudom a mellékelt képekről ez nem jön le, de ennek csak az az oka, hogy ahol keskeny volt ott esély sem volt fotómegállást tartani), rengeteg kis híddal (melyek a hegyekből lezúduló vízmosások által vájt kisebb-nagyobb kanyonok felett ívelnek át), melyeken rendre kvázi egyszerre csak egyirányú a közlekedés. 

Miközben errefelé csavarog és az úton kanyarog az ember, csodákat talál! Elbújt kis falvakat, ahol a pár km-rel arrébb húzódó turizmusnak nem sok nyoma van (egyébként is ezt a dél-keleti részt tartják a legkevésbé a turizmusra épülő tájegységnek); szinte elhagyatott, a középkorból itt maradt, sőt állítólag még a guanchok által is lakott falumaradványokat, szépséges, barátságos, módfelett a tájba és a környezetbe illeszkedő templomokat, rengeteg sok virágot és egyéb dísznövényt (vagy olyan növényt ami otthon dísznövény, itt meg úgy nő, mint a mesebeli égig érő paszuly), na és természetesen lenyűgöző tájat. Észak felé a La Canadas déli lejtői látszanak, majd onnan le a már jelzett vízfolyások, meredélyek szabdalják a tájat, vagy éppen egy hegyoldal szélén megyünk egy borzasztó keskeny szerpentinen felfelé.

Séta a Masca-szurdokban: ez az egyik, ha nem 'a' leghíresebb sétaút a szigeten; tavaly kimaradt, de most valamilyen mélységig feltétlenül szerettünk volna 'belegyalogolni'. Azt, hogy egészen az óceánig sétáljunk le Masca falucskából túlságosan drágának vagy kavarásosnak találtuk (autóval Los Gigantes, ott lepark, onnan busszal és átszállással fel Mascába, majd az óceántól hajóval vissza az autóhoz), így miután a fórumon többen is tanácsolták a félig le majd vissza-megoldást, ezt választottuk. Nekünk három és fél óra volt ez a séta, és minden perce megérte! :)
Eleinte (meg ugye a kirándulás legvégén is) a falu adott egy remek hátteret, színes virágaival, kedves épületeivel, a sok-sok pálmafával a meredek domboldalon. Később, ahogy egyre mélyebbre értünk, úgy kezdett el szűkülni a völgy, kezdett el igazán szurdokká keskenyedni a szurdok. A növényzet is átalakult, pontosabban módosult: a fent is, meg hát az egész szigeten hatalmas mennyiségben és választékban előforduló kaktuszok itt abszolút uralkodnak, miközben egyre nagyobb számban jelenik meg a nád, lévén a szurdokvölgy alja egy kis (néhol nem is annyira kis) patak tulajdonképpen. 

Ez is, meg a hatalmas, függőleges sziklák is felidézik bennem a krétai Szamaria-szurdokot, mely Európa legnagyobb ilyen völgye. Persze az én, természetesen cseppet sem elfogult nézőpontom szerint az szebb is azért egy picivel, de tényleg csak egy kevéssel. :)

A forgalmuk is hasonlít, mindkettőben jó sok a kiránduló: lépten-nyomon félre kell állni, kisebb részben a szembejövők miatt (lefelé azért nem, mert kevés a felfelé jövő, visszafelé pedig már azért nem, mert délután volt, a lefelé indulók nagyobb része már nekiindult addigra), nagyobb részben a nálunk gyorsabban haladók miatt. 

Egyébként egy átlagos szinten 'formában lévő' felnőtt embernek nem különösebben megterhelő ez a séta. Mászásra nem igazán van szükség, egy-egy szikláról és -ra kell le- és felkapaszkodni, meg nyilván kellemesen elzsibbad az ember lába a monoton felfelé gyaloglástól, a lihegés is bejátszik gyakran, de szerintem  ebben semmi extrém megterhelő nincs. Már ahogy mi csináltuk legalábbis, mert volt egy olasz pár, akik futószettben tették meg oda-vissza az utat. Mármint, hogy tényleg futottak is, oda-vissza! Na azért az nem mindegy... :) Persze ettől még királyság volt utána leautózni Costa Adejére, és az óceánpartra kifeküdve élvezni a kellemes napsütést egy finom fagyi társaságában. :)

Teno Alto: A terv eredetileg nem ennek az eldugott, mini hegyi falucskának a felkeresése volt, hanem megkíséreltük elérni a sziget észak-nyugati csücskét, Punto de Teno-t-ám sajnos akár csak egy éve, ismét le volt zárva az út az ott gyakran tomboló erős szél és az ebből fakadó kőomlás-veszély miatt. Így úgy döntöttünk, hogy úgyis sok szépet olvastunk erről a térségről, így El Palmarnál lekanyarodtunk a Buenavista del Nortét és Santiago del Teidét összekötő útról (ez a mascai út egyébként), hogy bevessük magunkat e módfelett szeles hegyek közé.

Végtelenül kies vidék ez, cseppet sem véletlen, hogy (párban a sziget keleti végével, Anagával) a legritkábban lakott része a szigetnek. Út is alig vezet ide: jó, ha másfél sávos az út nagy részén, majd a falucska után, ahonnan többfelé ágazik a 'főút', hogy elvezessen kisebb farmokhoz, farmcsoportokhoz, 'tanyákhoz' végképp elkeskenyedik, és a burkolatuk is valamiféle betonos-köves valamire vált a korábbi aszfaltból.

De nem csak az út típusa változatos hanem a táj is: kezdünk El Palmarnál klasszik tenerifei vidékkel: pálmák, embertelen sok agavé meg másféle kaktuszok, na meg a kis 'bonsai-fák' borítják a hegyes-dombos vidéket. Később, magasabbra érve jelentősen megváltozik a táj: a talaj vöröses árnyalatú lesz, az út pedig erdeivé válik, örökzöldekből, fenyőkből áll a növénytakaró. Itt-ott fehér sziklák kandikálnak ki, úgyhogy jöhet a szokásos analógiám: fehér sziklák, vöröses talaj, fenyőerdő, fenyőliget és átható fűszerillat-igen, görögországos a hatás teljesen egyértelműen. :)

Aztán elérjük a falut, ami kis túlzással egy tsz központhoz hasonlít (magyarán egy majorság), persze van egy picike temploma is, meg egy kocsmája és boltja, ahol azért elsősorban az idevetődő turisták vásárolnak a helyi termékekből, elsősorban kecske- és juhsajtokból. 

A falu egyébként egy fennsíkon fekszik, ahol az eddigi fenyves véget ér, de a kaktuszok is kisebb számban térnek csak vissza-errefelé a gyep az uralkodó, felteszem a nagyon erős szél miatt más alig-alig tud megélni. Így viszont (zöld fennsík) amolyan skót vagy ír hatású a környezet (pontosabban, ilyennek gondolom azt, mert sajnos nem jártam még arra).
Akármilyen is, érdemes errefelé elcsatangolni, még ha az időjárás nem is a legkellemesebb, bőven van mi kárpótoljon ezért a hiányosságért (a sajtokat megkóstolni pedig kötelező!).

Most pedig három olyan hellyel folytatom, ahol már jártunk tavaly, de vagy annyira tetszett, hogy újra vissza szerettünk volna menni, vagy egy éve nem felkeresett részeit néztük meg.

Utóbbi az igaz Puerto de la Cruzra. Szerintem a sziget talán legvonzóbb települése ez, rendezettségével, nyugalmával, elképesztő dús vegetációjával, izgalmas óceánpartjával.

És kertjeivel, melyek közül idénre a Jardín Botanico jutott. Nem mai alapítású, 1790-ben az akkori spanyol uralkodó építette, azzal a háát, szerintem minimum nem megalapozott céllal, hogy a trópusokon őshonos növényfajokat majd itt jól hozzászoktatják a mérsékeltebb klímához, és akkor majd bírni fogják az egyébként csöppet sem kellemes madridi teleket is.

Nem bírták. :) Ám a kert azért itt maradt, csodaszép és változatos tartalommal, hatalmas és minden bizonnyal jó öreg fojtófügétől, gumifákon és vadbanánon át sok-sok olyan növényig, melyeket otthon szobanövényként ismerünk (jóval törpébb kivitelben persze), na és mindenféle virágokig. 

Innen belevetettük magunkat a város kis kertes utcáiba, igen nagy élményt adtak a remek, bizony komoly jómódról árulkodó porták és villák. Majd irány egy másik park, vagy parkszerű, a Playa Jardín. Alapvetően ez egy jó hosszú, fekete homokos part, ami így télen a hatalmas hullámok által jó pár részre van szabdalva; tilos is a fürdőzés, ami nem meglepő, eszméletlen méretűek a hullámok, nagyon viharos a tenger (miközben egyébként tíz méterre a parttól alig-alig érezzük a szelet). A beach mellett/fölött pedig itt is egy trópusi jellegű kert van, kis sétálóutakkal, kiülős helyekkel, kávézókkal. 

Szintén felautóztunk idén is a Teidéhez, a felvonóig. Ami új volt, hogy most más úton tettük ezt meg. Míg tavaly dél felől, Vilafloron keresztül hatoltunk be a La Canadas-ba, idén ezt nyugati irányból indítottuk, Chió-ból, a TF-38-as úton. Miközben itt is megvolt a másik úton is meglévő sorrend ahogy a táj és a növényzet megváltozik felfelé haladva (vagyis: előbb a déli, dél-nyugati tenerifei tájnak megfelelő pálmás, kaktuszos, de alapjaiban azért inkább kopár táj, majd ebből fenyőerdő, fenyőliget, végül belépve a katlanba kopár, kősivatagos táj), de az átmenetek sokkal lassabbak, kevésbé élesek és egyértelműek voltak, mint ott. Miközben már teljesen formátlan, magas kupacokat alkottak a megkövesedett lávafolyások, mégis megéltek még e dombhátakon is a fenyők mindenfelé, néhol egy magamfajta laikus számára kissé érthetetlen módon-helyen.

A katlan pedig újra lenyűgöző volt, sajnos kevéssé tudják az én képeim visszaadni azt a nem is tudom, azt a végtelenség-érzést, amit e kiterjedt, speciális klímájú, érdekes, izgalmas, és egyben nagyon rideg táj nyújt.

Na és Los Gigantes a végére. Új információk ehhez kapcsolódóan nincsenek, jönnek mindjárt a képek, szerintem ide tényleg igaz, hogy többet mondanak minden szónál. Továbbra is király hely ez, senki ki ne hagyja ha a szigeten jár! Lenyűgözőek a hatalmas, több száz méter magas, függőleges, égbe emelkedő sziklafalak az óceánparton, bájos a városka is a rengeteg sok virággal, ápolt villával, a kikötőjével. Érdemes picit beleveszni a település kicsi utcácskáiba, part menti sétányába is, garantálható ugyanis, hogy mind a közeli, orrunk előtt lévő látnivalók mind pedig a távolabbi kilátások is nagy hatást gyakorolnak az utazóra.