Újrabarcelona

Éppen az előző poszt elején írtam, hogy nem szokásunk igazából visszatérni egy már megismert, "megjárt" helyre, ezzel szemben eddig idén kettőből kettő az arány az újra felkeresés javára; ennyit az elhatározottságról. :)

Van azért két 'mentségem' is. Az egyik, amint azt is írtam a fent említett posztban,  hogy azért a városok másképp számítanak, oda többször is előfordulhat az ismétlés. A másik, hogy mikor nagyon régen, talán még tavaly nyáron, lefoglaltam ezt a március végi hétvégi (péntek reggel-vasárnap reggel) kirándulást BCN-re, a terv az volt, hogy vagy a tavaly márciusi costa bravai felfedezőt folytatom a francia határ felé, vagy délre, a Costa Dorada felé veszem az irányt.
Azonban az egy év alatt alapjaiban változott meg a korábbi, igen barátságos spanyol autóbérlési gyakorlat, egyértelműen az olasz példa felé mozdultak el-árban is, feltételekben is. Ez azt jelentette esetemben, hogy az egy évvel előtti napi 5 eurós reptéri kocsibérlés kb. 35-40-re emelkedett, de legalább már 'járt' volna vele sok száz eurós zárolás is, ami korábban szintén elképzelhetetlen volt...
...Úgyhogy, mivel az ezt megelőző kettő, vagyis inkább csak másfél barcelonai út során egészen alapvető nevezetességek maradtak ki, egyáltalán nem volt nehéz újraterveznem és csak klasszikus városi utazássá alakítanom ezt a kétnapost.

Utazási infók: út oda-vissza Wizz Air, egyik irány 3.990 Ft, másik 40 euró, pontokból vásárolva. Mindkét járat pontosan indult/érkezett, az lf úgy 75-80%-os lehetett. Napsütéses, gyönyörű, látványos út volt, azonban az ablakon kitekintve  megpillantva az Alpok még mindig havas hegyeit, hallhatóan többen is megemlékeztek az előttünk pár nappal ott szerencsétlenül jártakról.

Ami eltért a szokásostól: nem állt csőre a gép BCN-ben, sőt, kifejezetten hosszú buszozás volt a terminálig, mivel egészen kint álltunk meg, a logisztikai csarnokoknál.

Szállásnak újra a reptértől pár perc buszútra lévő Centre Esplai Alberguet választottam. A bookingos hetes körüli osztályzat pontosan jellemzi a helyet, vannak előnyei és hátrányai is számosak. Utóbbiakat viszont már megismertem, készültem ellenük (füldugó a durván vékony falak ellen, egy meleg pulcsi a kissé bizonytalan fűtés/légkondicionálással szemben, tolerancia a kissé későn elszenderedő tinikkel szemben), az előnyeit meg élveztem: reptérről és reptérre pikk-pakk el lehet jutni, és a városközpont (közelebbről a Placa Espanya) sem gond egy cseppet sem: a 65/165-ös busszal harminc perc alatt, átszállás nélkül elérhető. Aztán, a szobához jár wi-fi és büféreggeli is, még ha utóbbi kifejezetten az egyszerűbb fajtából való is. Az ár a két éjre így 49 euró volt a TravelRepublicon foglalva (ugyanez a bookingon: 70 euró...). 
És mivel most írok az utazásról, talán itt van a legjobb helye egy friss metrótérképnek, plusz egy, a metrózáshoz kapcsolódó megjegyzésnek. Ugyanis érdemes észben tartani, hogy a barcelonai metróban igen komoly sétákat lehet tenni átszállásokkor. Például, ezen az úton én 35 km-t sétáltam össze, és ebből ugyan nem jelentős amit a metróban tettem meg, de azért bizony abból is összejött több mint két kilométer! Pedig egy darab T-10-et használtam el mindössze a külvárosban megszállva is, ami önmagában elvitt belőle négyet; vagyis nem a metróaluljáróban töltöttem az idő nagy részét.
És akkor a térkép, íme:

Szóval, maradtak ki fontos helyszínek a korábbiak során, mégis egy olyan hellyel kezdtem a kirándulást, ahol mindkét korábbi út során megfordultam. Ez pedig a Montjuïc (ejtsd: 'montzsüik'), vagyis a 'Zsidók hegye'. Központi szerepet vitt a '92-es olimpia alatt, fontos és érdekes múzeumok is vannak itt. Ha a Placa Espanyáról a 150-es busszal jövünk fel ide, akkor a járat szépen fel is fűzi ezeket: jön a Palau Nacional, a Magica Fontana, aztán a Pablo Espanyol 'műskanzen'. Következik az uszoda, az egykori láng talapzata, majd az Olimpiai Stadion és mellette az Olimpiai Múzeum. Ezután érinti még a járat a Míró múzeumot, majd a siklót és a libegőt is, hogy végül elérje a végállomását, a hegy tetejét uraló Vár lábát (ahová a belépő: 5 euró). 

Szóval sok a látnivaló, ám amiért számomra igazán érdekes és lenyűgöző ez a hegyoldal, azok a szépséges parkjai. Tulajdonképpen az egész az, ennek ellenére nem függenek össze, nem csak elnevezéseikben de valamennyire kialakításukban is különböznek. Vannak olyanok, melyekben mintha csak egy csúcsra járatott Margitszigeten járnánk, vannak kaktuszkertek, van egy kiterjedt botanikus kert, de vannak olyan részek is, ahol úgy éreztem magam, mint tavaly novemberben Athénben, lefelé tartva a Lükavitosz-hegyről. Ez főként a tenger felőli oldal sétaútjain fordult elő, ahol agavé kaktuszok hatalmas számban szegélyezték azokat.

A kilátás elképesztő: a város felőli oldalon lábaink előtt a több mint másfél milliós katalán főváros, könnyen beazonosíthatóak a kiemelt látványosságok, a Tibidabo, a Sagrada, az ultramodern irodaház, a Torre Agbar, majd Barceloneta...és itt elérve a tengert következik a méretes kikötő, előbb a turistahajókkal majd a végeláthatatlan konténervárossal, melyek között több méter magas gólyalábakon egyensúlyozó targoncák szorgoskodtak hangyamódra.
Szerintem (vagyis nekem) csak itt, a Montjuïcön el lehetne tölteni akár két napot is, élvezve a nyugodt környezetet és a remek közeli és távolabbi kilátásokat.

Ami a Sagrada Familiát illeti (odajutás: L2 metró; ha valaki a pénztárakhoz akar közelebb lenni mikor kijön a metróból akkor a szerelvény elejét válassza, ha pedig a híres homlokzatot szeretné azonnal megpillantani, akkor pedig hátra szálljon; belépő 15 eur, toronylátogatással 19, plusz 4 az audioguide. Torony nélkül, de Güell parkkal-pontosabban a Gaudí házzal 18.50), nos, én a maroknyi kisebbséghez tartozom...engem nem talált meg úgy igazán valamiért.
Vagyis...a főhomlokzat, ami még 'tényleg' Gaudí, na az nagyon. Monumentális, van benne valami őskeresztényi tisztaság, és ha végigmegy az ember tekintete az épületen fellelhető szobrokon és az egyéb hihetetlen aprólékossággal kidolgozott, khm, izéken, úgy érzi, mintha egy fura háromdimenziós festményt nézne. Vagy valami különleges, körbejárható képregényt. 

Viszont ami most is épül hozzá...hát nem tudom. Elhiszem én, hogy minden kő az eredeti tervek alapján épül be a helyére, mégis, valahogy az már nem ért el engem. Vagy, legalábbis most még nem ér el, mert nem tudom belelátni pontosan, milyen is lesz majd egyszer-méghozzá elvileg most már aztán igazán nem is túlságosan soká...

Nem tudom mennyire lehet csalódásnak nevezni ezt a sagradás élményt (komolynak semmiképp), mindenesetre ebbe a határesetes halmazba tartozik a híres Hospital de Sant Pau is (vagyis Szent Pál kórház; belépő 8 euró, odajutásra használható az L5 és az L4 metró is). Szép volt kívül, szép volt belül, szép volt tulajdonképpen a kertje is, mégis, engem valahogy kevéssé fogott meg. Az autentikussága pedig megkérdőjelezhetetlen, egészen 2009-ig üzemelt eredeti funkciójában. Szerintem még nincsen teljesen kitalálva a jövője, sok épület (belső) karbantartás alatt van, és ami látogatható, abban is érezni véltem valamiféle esetlegességet.

Ha a Montjuïcöt megfeleltetjük mondjuk a budapesti Gellérthegynek, akkor a Tibidabo a János-hegynek és a Városligetnek az ötvözete lehetne. A feljutás többféleképpen is lehetséges, szerintem a legjobb az S1-es 'HÉV'-Sikló-111-es busz kombó. Olcsó is, lehet siklózni is, és Vallvidrera, ahová a sikló visz, igazán bájos kis hely.

Ugyan az állatkert nem itt van (de majd megyünk oda is picit lejjebb), de a vidámpark igen, amit akkor, ha valamit úgy hívnak, mintha a szó legalábbis egy gyerekmondókából volna kiemelve, teljesen magától értetődőnek gondolok (pedig egyébként nagyon nincsen szó ilyesmiről, bibliai eredetű a Tibidabo szó).

Az élményparkot kihagytam, legalábbis ahová már karszalag is kellett volna (egyébként kő drága a hely, majdnem 30 eurót kóstál az alapjegy). Jó kiterjedt létesítmény ez, a hegyoldal jelentős részét elfoglalja, és ez a tény azért eléggé unikálissá teszi, hiszen majdnem mindenhonnan látszik az egész város, háttérben a tengerrel...határozottan nem rossz.

A hegy tetején fekvő templom, a Sacrat Cor nekem nagyon tetszett, be is lehet menni, ingyenesen. 'Fiatal' építményről van szó, neogótikus stílusban emelték a huszadik század első felében.

Az élménypark főbejárata és a templom által uralt tibidaboi 'főtértől' 800 méteres séta az olimpiára felépített hatalmas tévétorony. Ez a kis gyaloglás már csak azért is megéri, mert közben csodaszép és részben évszázadosnak tűnő villák mellett haladunk, és mindenfelé remek kilátás esik.

A torony látogatható, még ha viszonylag korlátozott nyitvatartással is. 2015-ben így:

A belépő 5.60 euró, ezért kaphat az ember egy kis tárlatot az építésről, közvetlenül a bejárat mögött, majd egy liftezést a 10. emeletre, mely 131 méterre van az alapzattól. Ez messze van még a csúcstól, mert az majdnem 290 méterre emelkedik ki, de mivel maga a torony eleve 445 méterre van a tengerszint felett, azért eléggé problémamentes a kilátás. :) Vagyis, csak majdnem az, mert természetesen teljesen burkolt ez a kilátószint, üvegkalitka tulajdonképpen, nem is lehet ráadásul megközelíteni a széleket. Emiatt véleményem szerint még talán tériszonyosnak is bevállalható. Talán ebből a szempontból a legizgalmasabb rész maga a liftezés lehet, mely három oldalán is üvegezett, és értelemszerűen valamennyire mozog is; viszont egy pillanat az egész.

A Tibidabóról lefelé a Tram Blau, vagyis a Kék Villamos felé akartam menni, méghozzá gyalogosan. Azt olvastam ugyanis, hogy a villamosvégállomásra tartó sikló (tehát ez nem ugyanaz a járat, amivel felfelé mentem, speciális díjszabása is van) nyomvonalának közelében futnak le gyalogutak. Nna, azért ez kissé laza megfogalmazás így. Bár valóban érinti az út a funicolart párszor, de sokkal inkább szerteszét forgolódik az út, míg le nem ér a hegy aljához. Kiadós séta ez, ha nem is túlságosan megterhelő.

Sajnos tábla nincs, hogy merre kell menni. A következő képen kékkel jelölve a rendes, szabályos nyomvonal látható, mely eleinte egy rendes út járdával, majd azt kell elhagyni egy apró kavicsos sétaútért. A piros vonal pedig azt mutatja, ahol le lehet vágni egy jelentős darabot az útból-viszont ekkor fel kell készülni arra, hogy gyakran hajolgatva, és viszonylag jelentős szinteséseket áthidalva kell haladnunk a sétaútig. Más kérdés, hogy szerintem megéri, mert remek erdőségeken és ligeteken hatolunk így keresztül.

A huszadik század legelejéről itt maradt villamos remek látvány, viszont a pár perces útvonalának megkérik az árát, 5.50 euróba kerül (ide nem jó a T-10). Aki kikerülné, megteheti, picit hosszabb útvonalon, de ugyanúgy az L7-es metró végállomására viszi a 196-os busz is.

Volt itt ugye egy Olimpia 1992-ben, ahol mi magyarok is rendkívül sikeresek voltunk, meg emlékeim szerint szervezésileg is kivételesen sikeres rendezvénynek számított. Mindenesetre mindazokban, akik már akkor is sportkedvelők voltak, különleges élményként maradhatott meg. Nekik, de őszintén szólva tényleg csak nekik érdemes lehet beiktatni egy rövid túrát az olimpiai faluhoz is. Közel van a tenger úgyis, jövet-menet éppen belefér. De igazából nem egy komoly látnivaló, egyfajta lakótelep ez ma már-hozzátéve, hogy több, mint húsz évvel ezelőtt kifejezetten modernnek hathatott. 

Innen már csak egy ugrás egyrészt a tengerpart, másrészt Barcelona egyik legnagyobb parkja, a több, mint 31 hektár alapterületű Park Ciutadella. Vagyis Fellegvár park, aminek hirtelen nem találja az ember a magyarázatát, lévén tök sík részen fekszik, és vár sincs itt. Már. De volt, aminek megmaradt részei alkotják (vagy abból alakították ki) a park legfontosabb épületét, a katalán Parlamentet. Mellette terül el 14 hektáron a helyi állatkert (ahová a belépő 18 euróba kerül).

Park, mediterrán környezetben; ez determinálja azért, hogy mi várhat ott ránk: rengeteg virág, rengeteg zöld, rengeteg örökzöld, és valami hihetetlenül sok ember. Minden korosztály képviselteti magát. A klasszik gitáros, füvön fekvős csoportoktól kezdve a jógázókon és a sakkozó meg petangozó nyugdíjasklubokon át a futókig és pingpongozókig (na és összebújva andalgókig), tényleg mindenki itt van.

Valamint...nos, a helyzet az, hogy melegek és leszbikusok is vannak szép számmal. Ennek oka az egyébként, hogy a barcelonaiak kifejezetten a toleranciának, egymás megértésének címezték e parkot. Például, van itt egy gloriett is, ami egy 24 évesen, brutálisan meggyilkolt transzszexuálisnak állít emléket.
E gloriett a park egyik legérdekesebb építménye mellett van, melynek tervezése a fiatal Gaudí nevéhez kötődik, és azt hiszem, nem kicsit 'ókorizál'. Leginkább szökőkútnak lehet nevezni, hiszen a monumentum központi 'eseményei' a szökőkutak meg egy vízesés, melyek körül vannak építve lovasszobrokkal, sárkányszobrokkal, lépcsőkkel, terasszal, miegymással. Egy biztos, igen látványos a dolog. A szökőkutak körüli medencében pedig kacsák jönnek-mennek, köztük jelenleg számtalan miniatürizálttal, melyeknek a hangjuk még inkább cukiságfaktor emelő, mint a kinézetük, pedig az is ott van azért a szeren. :)

A park (egyik) főbejáratához egy hatalmas pálmafákkal szegélyezett, nyílegyenes allé vezet, melynek elején emelkedik a barcelonai diadalív, vagyis az Arc de Triomf. Az 1888-as világkiállítás főbejárataként szolgált, kétségkívül monumentális a hatása; nekem legalábbis nagyon tetszett. Igaz, főként együtt szemlélve a környezetével: mögötte a Ciutadella felé vezető, szépséges palotákkal is szegélyezett pálma allé, előtte és körülötte mindenfelé szecessziós (szerintem szecessziós) lakóházak, méretes platánokkal az útmentén.

Természetesen nincsen Barcelona tenger nélkül...

...Viszont most kimozdultam Barcelonetából, és kicsit északabbra is elmentem. Na nem sokkal, csak az Olimpiai Kikötő környékére, illetőleg a mellette hosszan elnyúló Platja Nova Icariára. Egyrészt, számomra tök jó neve van, másrészt azt olvastam róla, hogy ez jóval nyugodtabb, mint a városközponthoz legközelebb fekvő partszakaszok. Na, azért ez így nem teljesen igaz, vagy legalábbis nem pontos.

Hatalmas az élet itt is, csak éppen a relaxálók mellett hihetetlenül sokan sportolnak, magas szinten űzik a strandröplabdát és a strandteniszt is (tényleg, ilyen is van). Mindezt karbantartott, kiépített, minőségi pályákon és körülmények között. Jó volt itt lenni, nem is volt semmi kedvem továbbmenni; inkább vásároltam egy tejeskávét, néztem a sporteseményeket, élveztem a 23-24 fokos pompás időjárást, és hallgattam a tenger morajlását egészen a rám esteledésig.
Tökéletes volt.