Korábbi bemutatók kevésbé ismert görög szigetekről:
Bajban
voltam ennél a posztnál. Talán ezért is készült lassan (az út még 2017 június
elején volt). Számomra Görögország egy speciális szeglete Európának. Itt tudok
a leginkább kikapcsolni, önmagamhoz visszatalálni, lenyugodni, feltöltődni.
Lenyűgöz a hol kopár, hol meghökkentően zöld táj, a szép, és gyakran még
kevéssé megtalált tengerpartok, a magától értetődő vendégszeretet, az ínyemre
való konyha. Mindezen jóságokat rendre meg is kapom ott, vezessen utam bármerre
az országban és a kiterjedt szigetvilágban. Tulajdonképpen egy kivétel volt, a
Chalkidiki-félsziget - de az meg annyira turistás, felkapott, és történetileg is annyira
'zavaros' vidék, hogy igazából ez nem volt egy nagy csoda a számomra.
Leszvosz
viszont teoretice mindenben megfelel annak, amit én keresek Görögországban. Mégsem
lett ebből most kötődés. És igazából nem is tudom megtalálni az
okát.
Mindenek
előtt azonban (ha már guide), akkor a hasznosságokról. Eljutás, szállás,
miegymás.
Bár
tőlünk nincs közvetlen repülés persze, azért nehéznek és drágának semmiképpen sem
nevezhető az eljutás. Egyrészt Európából több helyről vannak járatok, olyan városokból is,
melyek Pestről könnyen és olcsón elérhetőek. De a legjobb mód azért Athén vagy
Thessaloniki felől, ahonnan az Aegean/Olympic párossal, valamint az egyik kis,
helyi görög társasággal, az Astrával is el lehet érni. Utóbbinál 40 euró körül
van egy jegy per irány, viszont ez feladott csomagot is tartalmaz. A 'nagy'
páros esetén jóval nagyobb a szórás, de a rendszeres akciókban Leszvoszra simán
lehet 19 eurós jegyeket zsákolni (per irány, és ebben nincs feladott csomag).
Az
átszállóhelyek közül Athént az Aegean-nal, a Ryanair-rel és most már a Wizz Air-rel is elérhetjük, Szalonikibe jelenleg csak a Wizz Air repül. Én utóbbit választottam,
mivel innen 2017-ben igen kényelmes átszállás adódott, odaúton 5 órás, visszaúton
mindössze másfél órás csatlakozással.



















