A következő címkéjű bejegyzések mutatása: merikia. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: merikia. Összes bejegyzés megjelenítése

2021. február 19., péntek

Leros guide (utazás 2020 nyarán)

...Azért nem telt el utazások nélkül 2020 nyara. A tervek ugyan újra és újra íródtak, míg végül redukálódtak kizárólag görög célpontokra (hiszen legnagyobb meglepetésemre a semmiképpen sem a szabálykövetés és rendszeretetük miatt kedvelt görögök végig borzasztóan sikeresen védekeztek). 

Ezen célpontok közül még július legelején, közvetlenül a nyári nyitáskor a Dodekán-szigetvilág felé vettem az irányt. Hogy könnyebb legyen elhelyezni: közülük a legismertebb Rodosz, és az onnan nagyjából északra elhelyezkedő kisebb-nagyobb szigetek tartoznak ebbe a csoportba, egészen Samosig, (amit már az Észak-Égeiek közé sorolunk).

Egyébként a 'dodekán' szó a tizenkettőből jön, merthogy elvileg ennyi sziget tartozik ide. De mit is írtam előbb a görögökről? Ennek megfelelően: nem, nem tizenkét szigetből áll a csoport, hanem többől, tizennégy-tizenöt összejön még az értelmezhető méretűekből is. Így. :)

Na, de hogy a lényegre térjek: én a legészakibb hármat vettem célba közülük, Arkit, picit lejjebb Lipsit (ezekről lásd következő poszt hamarosan), és a hármas óriása, Leros.