A kentaúrok földjén - a Pelion(Pilio)-félsziget 1. (főként észak)

Thessalonikiből, ahová gyorsan és jó sokszor remek árakon lehet utazni repülővel (nekem ez most 7 ezer volt retúr; még januárban vásároltam, vagyis 'pontoztam'), viszonylag kevés, még valamennyire autentikusnak de legalábbis nem túlságosan zsúfoltnak, hogy ne mondjam lelakottnak számító helyszín érhető el Görögországban, legalábbis szerintem.
Közülük kettő a tavalyi június elején meglátogatott Thassos sziget, és a tavalyról idénre tolt, picit misztikus, az antik görögök vallási életében fontos szerepet betöltő, itthon még nem igazán ismert (pedig autóval is könnyen elérhető), változatos, zöld (és változatosan zöld) félsziget, a Pelion vagy Pilio-félsziget.

E földről 'származnak' a kentaúrok, köztük a leghíresebb, Kheirón vagy Chiron is, aki pl. a gyermek Achillest is tanította azon a sziklaormon, mely Mylies falucska mellett egy kisebb túra során fel is kereshető.
De járt erre (Affissosnál, ahol szinte minden nyári zsongás e köré a monda köré van felhúzva) Iaszón királyfi is az argonautákkal, Kis-Ázsia felé tartva, hogy megszerezze az aranygyapjút; igaz, szemben egyéb helyekkel (például Limnos szigetével, ahol ott jártukkor bizonyos, módfelett véres előzmények következtében csak nők éltek, és így az ötven argonauta harcos, mit volt mit tenni, benépesítette a szigetet, mert hát mégis csak a jövő a legfontosabb ugye), itt nem voltak izgalmas 'eseteik'-csak inni álltak meg. :)

Híres még a hely arról is, hogy működik itt egy keskeny nyomtávú, 600 milliméteres kisvonat, mely üzem még egy gőzössel is büszkélkedik (sajnos csak ritkán fűtik be). Nem lehet ilyesmiből már túl sok Európában, de tán a világban sem; ráadásul mindez egy vasúti hagyományokban nem túlságosan erős országban van.

Na és végül a legnagyobb truváj, hogy itt is játszódik pár jelenet a Mamma Mia-ból, még ha nem is ez volt a központja a felvételeknek (már ami nem egy stúdióban készült...) hanem az innen tényleg csak egy köpésre lévő Szporád szigetcsoport.

Pár szó a repülésről és az autóbérlésről:

Szekunál abszolút nem volt senki, de tényleg, egyetlen lélek sem-úgy megyünk, mintha csak elsőbbségivel mennék. Aztán lounge-reggeli, majd kapu, szokásos budportos csomagellenőrzéssel-jó sokan fizettek jó sokat...
Jó 3/4 ház, pár perc késés skg-n, ahol meglehetősen felemás idő fogad.
Átveszem a kocsit újra csak a Poseidontól. Az ára az egy hétre 140 euró volt teljes nullázó biztosítással, ráadásul a bérelt mini helyett egy 70 ezret futott Hyundai I20-at kaptam, mely szerencsére megelégedéssel szolgálta azt az 1200 km-t amit megtettünk vele.

Azért is lett ennyi a leautózott út, mert bizony a félsziget picit arrébb található: mintegy három órányi autózásra van a reptértől.

Szóval, megoldva a 'kötelezőeket', útnak indultam délnek, tapasztalva, hogy Thessaloniki és környéke meglepően jó bőrben van, már önmagához képest. Ennek oka a most még több virág, főként leander. Aminek szépsége ugye szerves része Görögországnak (is, ahogy általában a mediterrán térségnek), ám sosem nyűgöztek még le ennyire, mint most. Talán a szokásosnál több csapadék az oka vagy nem tudom, de még a 'sima' halvány rózsaszín is olyan élesen virít, mintha egy túlszaturált fényképet nézne az ember. Semmi elhervadt, bebarnult szirom, csak üde virágözön, sok-sok színben, és szinte mindenütt.

Hozzáteszem, rá is fér a tájra, főként Thessaloniki környékén, mert ha az nem lenne akkor az utak mentén az elszáradt gazok áradata vinné el a tekintetet-később és másutt ez megoldódik, hiszen a virágok mellé belép a csodálatos környezet is, de a városból az Olympos felé haladva eleinte kevés dolog tudja megfogni az embert (mármint ugye a virágok kivételével).

Az ebédidő Olympic beach környékén ér, így mivel abból Platamonast már ismerem a tavaly pünkösdi út miatt, oda térünk be: nosztalgiázom kicsit, eszem egy gyrost a tavalyi helyen, felkeresem az apartmanunkat, majd folytatom az utat Larissa irányába. A várost elkerülve az idő végképp nem kegyelmez, szakad az eső, és egészen 15 fokig süllyed a hőmérséklet-határozottan nem ilyennek gondolja az ember a június eleji Görögországot.

Mire elérem Volost, mely a Pilio-félsziget 'fővárosa' (pontosabban Magnisiáé, mely tartománynak a félsziget is része, egyébként együtt a Pilio melletti szporád szigetekkel), Görögország ötödik legnagyobb városa (125ezer lakossal) és harmadik legnagyobb kikötője, az idő csak azért nem mondható novemberinek, mert ugye minden zöld-de a hőmérséklet, a reménytelenül szakadó eső és a kora esti sötétség mind az évnek azt az időszakát idézi.

Így érem el a végcélunkat, Kala Nerát, mely egy felettébb nyugodt kis párutcás üdülővároska, hatalmas platánokkal, virágos kertekkel, ápolt épületekkel, hangulatos parti sétánnyal. A sétányról pedig fantasztikus a kilátás az egész Pagasitikos öbölre, látszik az egész félsziget, egészen a picike Palio Trikeri szigetig, melyről még esik valamennyi szó a későbbiekben.

Ám most még maradjunk Kala Neránál. Leszögezendő ugyanis, hogy ez a félsziget tán legközpontibb része. Földrajzilag is: innen szinte mindegyik 'sarok' bő egy órányira van (ha Volost is saroknak tekintjük akkor persze nem, az jóval közelebb van).
De nem csak így, hanem nyaralási szempontból is: mindenféle feszilitik, bazárok, üzletek megtalálhatóak itt, jónak mondható a buszközlekedés, népek is vannak (főként görögök, kisebb számban britek és németek, még kisebb számban szlávok), van napágyas strand, méghozzá viszonylag hosszú is. A napágyakat azért említem, mert e tulajdonság nem is olyan egyértelmű errefelé.

Méghozzá két okból. A félsziget belső, Pagasitikos öböl-parti oldalán azért nem nagyon vannak, mert a part amolyan medencés: nincs mellette, vagy csak nagyon keskeny a föveny, néhol az olajfák adhatnák (imitt-amott adják is) az árnyékot közvetlenül a vízparton.
A külső oldalon pedig még nem alakult ki többnyire a turistaüzletág, gyakran csak az elképesztő szépségű partok vannak magukban. Pedig itt nem csak, hogy szebbek a partok, de szélesek és hosszúak is.
De láthatóan felfutó fázisban van ez a dolog; ezért itt kevesebb a már leamortizált, bezárt egykori szálláshely, és azért meg- megjelent már a napágy- és ernyő üzletág is: Agios Ioannis például egy partszakaszból egy komplett, elég zsúfolt üdülővárossá fejlődött.

 

Ismét elkalandoztam: Kala Nera.

Szállásom a Pagaseon studios medencés apartmanházában egy első emeleti stúdió. Nem túlságosan tágas, ha nem is mondanám szűkösnek, viszont kellemesen berendezett, nagyon tiszta, a kert pedig nagyon szép és ápolt. 25 euró volt per éj, és a korai időpont ellenére majdnem teljesen telt ház volt. Jó fej a tulaj is, kifejezetten ajánlott a szállás, jó választás volt. Ja, a part és a sétány 70 méterre.

A parti úton van egy Parishoz címzett taverna (update 2024: időközben sajnos bezárt; azért benne hagyom a helyről írtakat, ha már annyira kellemes emlék), melyről ódákat zengenek a neten-nem véletlenül. Első este ide tértem be, bár nem eleve célirányosan, ugyanis az az igazság, hogy teljesen elfelejtettem mindazt, amit előzetesen olvastam erről. Az tűnt csak fel, hogy ezen a helyen az asztalok nagy része foglalt, miközben a többi helyen szinte csak lézengés van. Mi lehet az ok, gondolkoztam el ezen, mikor végre észreveszem a cégért, ahonnan már beugrott, hogy én 'ismerem' ezt a helyet.

Ezek után egyértelmű volt, hogy kipróbálom, és bizony bejött.

Mindjárt úgy kezdődött, hogy jött az egyik felszolgáló, hozza az étlapot valamint egy ajánlatot, utóbbit szóban: igyak vele mindenek előtt egy tsipourot. Hozza is a poharakat, tölt, koccintunk, mindenki egészségére.

Belemerülnék ezután az étlapba, ám hamarost újra jön: hoz fokhagymás-olivás, isteni finom, vastag pirítóst, egy kis tányért, rajta oliva, olivaolajos paprika, kőrözött-féle, ami igazából valami kenhető sajtkülönlegesség, és pár szelet pici szardínia.
Természetesen mindez grátisz. Ugye az, hogy étkezés után jöhet valami kis ajándék, azt a Görögországot járók tudják. Ám, hogy már az elején, a meze is az, azt hiszem nem általános, nekem egyetlen egyszer volt ilyesmihez szerencsém, még 2009-ben Krétán, minden idők legnagyszerűbb étkezésén, mely a fővárosban esett meg.

No, de aztán persze rendeltem is: egyszerűen remek az étek, és több, mint kiadós a mennyisége.

A vacsoravégi ajándék sem marad el: kaptam egy kis házi lekváros, joghurtos édességet is, fizetek a főnöknek, jattal kemény 22 eurót. Elköszönnék, el is enged, de előtte még honnan jöttünk, majd megpróbálja kimondani, h egészségedre, parolázik, mosolyog... Komolyan, szinte még az idő is szebb lett a végére

Egy biztos: ha valaki erre jár, de akár csak a környéken is, pl. kocsival Athénba/Pireuszba jövet-menet, térjen le erre, ide. Azt hiszem, nem fogja megbánni. Én mindenesetre minden este itt ettem, pedig nem szoktam minden este étterembe járni. De most inkább másutt fogtuk meg a költségvetést. Érdekes volt, hogy a második naptól már a borravalót sem fogadták el, olyannyira, hogy euróra nem kerek összeg esetén lefelé kerekítették azt, így rendre 15 és 20 euró közötti összeget fizettem. Ja, és egyik este még egy pelionos útikönyvet is adott.

Ígérem, most már nekikezdek a Pelion ismertetőnek.

A félsziget nem túlságosan nagy kiterjedésű (ennek ellenére lehet időt tölteni az utakon, hiszen hegy és így kanyar van rengeteg; és bár alapjában az utak jó minőségűek és elég szélesek is, sok helyütt igencsak lekeskenyednek: hol a lehetőségek szűkösek, hol a természet győzte le a görög útfenntartást, és nőtte be felében-harmadában az egyik sávot.. :) ), ám nagyon változatos, mely alapján jól elkülöníthető részeket különböztethetünk meg, nagyjából az égtájak alapján. Ezt ráadásul többféle bontásban is elvégezhetjük.

Működik egyszer észak-dél relációban. Az északiban a magas hegyek teljesen kontinentális módon takartak a növényzettel, szabályosan megfigyelhető a rétegződés (lombhullatók, majd fent fenyők), és néhol már-már annyira sűrű a növényzet, mint Tenerifén az Anaga-félsziget őserdős erdeiben.

A településeken itt fedezhető fel leginkább a pelioninak mondott építészeti stílus, és egyáltalán, itt vannak klasszikus értelemben vett falvak is-na és sokkal sűrűbben is lakott, mint a dél.

Az a dél, ahol, bár a zöld uralma megmarad és az északi fákból is van számos, mégis sokkal intenzívebb az olajfa, a pínea, és a mindenféle cserjék és bokrok jelenléte. Erre a felszín is szabdaltabb, öböl öblöt kísér, ritkábbak a települések, melyek gyakran inkább elszórt házak összefoglaló nevei, mint valódi falvaké. Vagy éppen parti kis 'resortok' csak, melyekben téli időszakban aligha lehet komoly élet.

'Legalul' pedig már igen vonzó kilátás esik részint Skiathosra és Skopelosra, részint arra az Eviára, mely egyre inkább egy jövőbeni célponttá kezd kikristályosodni bennem (update 2024: eltelt közben tíz év, és még mindig nem jutottam el oda. :)), és ezek, valamint a kis eldugott parti házcsoportok kialakítása, kedvessége, időtlensége miatt is egyértelmű itt a világvégi sziget-érzése az embernek.

De beszélhetünk kelet-nyugati elkülönülésről is, még ha azért az észak-déli is az erősebb. Belül, az öböl oldalon, mint már írtam fentebb, egy nyugalmas, már-már tavi hangulat van, végig vannak (legalábbis Mylináig) kis parti falvak, üdülők. Míg kívül, a keleti oldalon, ahol a gyakran szeles és hullámos Égei-tenger mossa, szabdalja a partokat, lenyűgöző, csodaszép vidék fogadja a látogatót, szép öblökkel, fantasztikus színű vízzel, különleges 'kiképzésű' strandokkal.

Fent leírt különbségek viszonylag egyszerűen észrevehetőek, vagyis élesek, kontúrosak; mikor autóztam egyikről a másik felé, szórakoztam is ezzel, találgattam, hol lehet pontosan a 'határ', mekkora (mennyire keskeny) a határsáv a különböző 'régiók' között.

Pelion északi részén, egymáshoz közel, egy útra kényelmesen felfűzhetően három említésre méltó, különleges, 'híres' település is található, természetesen a hegyvidéken.: Portariá, Chania és Makrinitzia.

Közülük a középső és legkisebb Portariá, mely selyemfeldolgozásáról és míves fazekasságáról híres; vagy volt híres. Előbbinek kevés, utóbbinak annál több nyomát találjuk: egymás mellett számos ilyen üzletet is van, melyben mindenféle alakú és méretű, natúr vagy festett, használati- vagy dísztárgyat megvehetünk.

Ha Kala Nera felől, a voloszi főutat Agriánál elhagyva közelítünk e hegyi falvakhoz (ami nem a főút, mert az Volosból megy; ez egy keskeny, kanyargós utacska), az első ebből a háromból a jól csengő nevű Chania. Ápolja is a kapcsolatot a kellemes velencei óvárossal rendelkező krétai nagy testvérrel, legalábbis erre enged következtetni a városka határában elhelyezett nagy, görög nyelvű, Krétát, azon belül Chania elhelyezkedését ábrázoló és mutató térkép is.
Na most, ő a legmagasabb pelioni település, 1200 méter körül van (közbevetőleg: ez a félsziget kb. 35 km hosszú és úgy 10 km széles, legmagasabb pontja 1539 méter. Elképzelhető, mennyire ütős az ilyen kicsi területen a tengerszinttől ilyen magasra törő hegyek látványa).
Chania sícentrum; ez azért nem éppen gyakori errefelé. Ráadásul viszonylag hóbiztos is, mely remek (a téli sportokhoz remek) mikroklímájának köszönhető, melynek okán bizony előfordul, hogy még júliusban is be kell durrantani estére itt a kandallókat.
Ebből kis ízelítőt én is kapok: bár aznap, mikor erre jártam, lent, a parton is csak 22-23 fok volt és amolyan szűrt napsütés, de azért az itteni 11 fok, szél, és köd más minőséget képviselt, elég szürreális volt. Főleg, hogy alig hagytam el aztán Chaniát, pikk-pakk kitisztult az idő, sőt, valamiért kifejezetten élesekké is váltak a kontúrok. Mármint, élesebbé, mint ilyen esetekben egyébként szokott, sokkal erőteljesebb volt a választóvonal a ködös-párás-hideg rész, és a 'normál' üzem között.

Számomra az utolsó, de Volosból jövet egyébként az első ebből a hármasból Makrinitsa, mely talán a legturistásabb hegyi falu, melynek oka a szinte teljes egészében megőrzött pelioni stílusú, egységes épületegyüttes.

E pelioni stílus tulajdonképpen felfogható egy görög válasznak, egy görög iránynak az alpesi, hegyvidéki helyeken látható, szerkezetükben és díszítéseikben is 'faközpontú' épületekre.

Jellegzetességük az egyszerű, mértani formák, az első (vagy felső) szinten történő konzolos kiszélesedés, a speciális zsalugáterek és az ablakok feletti, fából vagy kerámiából készült díszítések. Szintén jellemzőjük még a tetők anyaghasználata, mely szinte egyöntetűen a félszigeten bányászott, szürkésfehér palakövekből készült (melyek még tengerpartot is 'burkolnak' itt, pl., Kalamakinál), sőt, ha éppen nem fehérre meszelik a falakat akkor még a külső burkolat is készülhet ezekből a kövekből.

Ámulatba ejtő a falu főtere: azon túl, hogy mindenütt egységesen ez az építészeti stílus uralkodik, eszméletlen méretű platánok és (talán) juharfák nőnek itt, igazából fel sem foghatom, hogyan nem türemkednek ki mindenfelé a gyökereik. Csodálatos, ősöreg példányok.

Az északi hegyi falvak közül még megemlítendő Zagora, mely a  félsziget legészakabbik részén fekszik, és talán a legméretesebb is- de végül én itt nem jártam.

Annál inkább jártam azonban Tsagaradában, mely a kiinduló pontja a legnépszerűbb keleti strandokhoz vivő utaknak, és valójában nem is egy település hanem négy kisebb: így hosszan elnyújtózik mindenfelé a hegyoldalakon. Jellegzetesen pelioni falu ez is, de közel sem annyira érintetlen, mint Magnitsia.

Kala Nera felől közelítve ehhez a településcsoporthoz végighaladunk a félsziget talán legszebb útvonalán, mely zöld sziklafalak (mármint persze nem a sziklák ilyen színűek, csak telis-tele vannak fákkal és egyéb zöldellőkkel) között kanyarog, oldalt méretes szakadékokkal, melyek néhol összeszűkülnek, és zubogó patakmedreket alakítanak ki.

Viszont, mint említettem, innen kell lemenni a főútról a nevezetes partokhoz, elsősorban Agios Ioannishoz és Papa Neróhoz (alábbi képen elöl az utóbbi, hátul ez előbbi :) ).

Papa Nero tényleg 'csak' egy partszakasz, igen apró kavicsos-homokos fövennyel, nagyon szép, zöldeskék színű vízzel, kevés napágyas résszel (ami nem fogyasztásért jár, hanem pénzért, 6 euró a két napágy és a napernyő). Azért is különösen feltűnő a napágyak kevés száma, mert egy kifejezetten hosszan elnyúló beachről beszélünk, több száz méter a kiterjedése. A part menti utacska mentén pedig van pár taverna és kafeteria, valamint pár darab apartmanház is.

Azonban bármennyire is szép a víz, meg hely is van bőven, engem valahogy nem nyert meg igazán-talán az lehet az oka, hogy a kisebb, eldugottabb öblöket jobban kedvelem.

Még kevésbé lett az enyém a Papa Nerótól csak egy kőhajításnyira elterülő Agios Ioannis (olyannyira pici a távolság, hogy át is lehet gyalogolni, amit gyalogos híd is segít, lévén a kettőt itt nem valami sziklaszirt, hanem egy-természetesen időszakos-folyó szeli ketté). Pedig ez a legnépszerűbb partszakasz (napágy itt is pénzért, itt is 6 euró a szett ára), melyet szépséges színű vízének, homokos partjának és hatalmas méretének köszönhet. Ám e népszerűségnek következménye is van, teljesen beépült már, egy szabályos kis városka alakult ki. Jó, a teljesen beépült az túlzás, lesz ez még ennél sokkal beépültebb is, még sok hely van a hegyoldalon.. De azért lent, a partmente már tényleg zsúfolt, egymás hegyén-hátán a sok-sok kiadó szoba, taverna, bazár, fagyizó, és a többi 'kellék'.

Jelenleg ez még amolyan idegen test a területen, hozzá fogható központ sincs, nem hogy itt, az egyébként is vadabb keleti oldalon, de az öbölben sem.

 

Szintén Tsagaradából érhető el a félsziget szerintem legszebb, leginkább ámulatbaejtő strandja, a fentiektől picikét délebbre található Milopotamos (egyébként ez a partszakasz feltűnik az első Mamma miában is). A víz itt, mint egyébként végig az Égei tenger oldalán szépséges, a zöld és a kék színeiben játszik, partja azonban amolyan lefkadásan kavicsos, fehér kavicsos.

Gyönyörű, felül növényekkel borított sziklás öbölben fekszik, ráadásul két része van: egyharmad/kétharmad arányban ossza fel egy betüremkedő szikla, mely alatt azonban át lehet járni. Jellemző erre a strandra az intenzív hullámzás (ahogyan általában is ezen az oldalon, leszámítva a két előbb említett nagy strandot: persze ott is vannak hullámok, de gondolom a nagy kiterjedésük miatt ott kevésbé erősödik ez fel), főleg a szűkebb részen, fantasztikusan lehet élvezni a játékot. :)

Sokan nem voltak, bár itt is van pár napernyő, és egy kávézó/taverna kombó is rendelkezésre áll.

A parkolóból két úton lehet lejutni-vagyis gyalogolós, lépcsőzős a dolog, de nem különösebben fárasztó azért. És mindenféleképpen megéri a belefektetett energiát!

Sokkal komolyan túra elérni Fakistra beachet (Milopotamostól északra, a következő öböl). Pedig álomszép, és nevezetes is (lehetne): pár kocka erejéig ez is feltűnik az Abba filmben, határozottan nem véletlenül.

Teljesen izolált strand ez, pici is, és mentes mindenféle ellátástól. Mint említettem, kiadós séta elérni, ráadásul onnan, ahol az autót lehet hagyni igen meredek is. De gyönyörű, picit costa bravás hatást keltett bennem.

 

Ha már a filmnél vagyok, folytatom még egy olyan területtel, mely szerepelt benne, és melyhez még mindig Tsagaradán keresztül visz az út. Damouchari a becsületes neve. Van egy dolog, amiben eltér a másik kettő, már említett 'filmes' strandtól: erről tudom is, hogy hol lelhető fel a filmben! :) Mikor Meryl Streep barátnői megérkeznek a filmbéli névtelen szigetre, akkor itt találkoznak egymással (pontosabban, itt is, vegyítve vannak a képek ugyanis skopelosi felvételekkel).

Mindenesetre annyira tele van bájjal ez a kis falucska, vagy nem is tudom mi is pontosan ez, amit tényleg érezni lehet csak. Egy már alig használt, néhol már víz alatt lévő, természetes eredetű kikötőről van szó, partján isteni kis kiülős helyek, virágok sokasága mindenütt; majd e kis öböl túlsó oldalán egy másik, picit hosszabb öböl, ami strandként, szintén lefkadásan fehér kavicsos strandként 'üzemel', de nincsen felszerelve, egy kiülős faerkélyes hely van mindössze itt. A két öböl között pedig a kiszögellésen egy várrom található, teljessé téve a már-már giccses képeslap élményt.

Azért a két rész között nem kell megmászni a hegyet, alul is összeköti őket egy keskeny kis utcácska, mentén pár taverna meg üzlet van úgy, hogy az egész 'falu' egy olajfa ligetben van tulajdonképpen.

Van még itt, északon valami, amiről az írás elején már tettem említést, méghozzá a keskeny nyomtávú kisvonat. Neve is van: Moutzouris, azaz Piszok. :) Gyakran csak simán gőzös vontatású szerelvényként említik, ami sajnos egyáltalán nem igaz: csak néhanapján fűtik fel azt, helyette egy sima, egyszerű kis német gyártású diesel vontat, a hatás kedvéért gőzmozdonynak formázva.

Ettől még élmény az a másfél óra, amit a hegyek között, kluggyogva és csikorogva, 20 km/h-s sebességgel megtesz a vonat, csodás kilátást adva a Pagasitikos öbölre, a Pelion-hegységre, és az érintett kis településekre.

Több, mint száztíz éves már az üzem, egy olasz építész 'találmánya' volt, és eredetileg persze Volosig húzódtak a sínek, de az a szakasz már réges-rég (egészen pontosan 1971 óta) nem üzemel. Persze Görögországban vagyunk, így voltak szívesek gazdagon és széles körben mementókról is gondoskodni: még Volos tengerparti részén is előbukkannak a vágányok, sőt, igazából az a kevesebb, ahol már felszedték a síneket. Van sok olyan hely is, ahol a sínközt viacolorral befedték, így lesz az egykori vasútból modern járda. :)

Ma Ano Lechoniából Mylies faluig lehet utazni a kisvasúttal (közte egy negyedórás megállóval Ano Gatzéán, ahol lehet enni-inni, és egy kis múzeum is nyitva áll, kizárólag csak akkor, amikor ott van a vonat :) ), melyhez persze fapados, régi kocsik dukálnak (ennek ellenére helyjegyes az utazás. :) ). Öt kő- és egy, igen izgalmas fémhíd is van a vonalon (nincsen túlburkolva, abszolút le lehet látni a mélységbe, ráadásul miközben a híd egyenes, a sínek ívben vannak rajta fektetve), pár darab rövid, és egy komolyabb alagút mellett.

Letűnt kort idéz a felső végállomás: a mozdony nem csak körbejár (vagyis megkerüli a szerelvényt, hogy újra előremenetben vihesse a vonatot), hanem még fordítókorongra is megy, ami azonban nem, hogy nem elektromos de mindenféle egyéb gépiesítést is nélkülöz: hatan fordítják meg a kis mozdonyt, tolva-húzva azt. Nem tudom hány ilyen van még Európában, lehet, hogy akad még egy-kettő, de érzésem szerint már a világban sincs túl sok ilyen.

Az utazás ára egyébként 10 euró per irány, 18 euró retúr. A menetrend nem éppen kínálati: 10-kor indul Myliesbe, onnan 15 órakor vissza. A felső végállomáson egy kis ebéddel, túrázással (ne feledjük: itt találjuk a sziklát, ahol Achillest is tanította Chiron), végül is el lehet tölteni éppen az időt, de aki nem szeretné az 14.15-kor kap visszabuszt (sima KTEL, de modern, légkondis, sőt wi-fis járműről volt szó), mely 1.60-ért elviszi az indulóállomásra. A buszsofőr nem egy, khm, nem egy olasz buszsofőr, vagyis segít, szól, hol kell leszállni, úgy működött a járat, mint egy turistabusz szinte.

Mutatok még pár fotót Myliesről is, ilyen (és ilyen szűkös) falu ez:

És az elsősorban az északi oldalról szóló beszámoló végén még pár szó legyen a fővárosról, Volosról is. Nos, egy igazi görög nagyváros: fehér, négy-ötemeletes, jellegtelen épületek erdeje, számottevő óvárosi rész nélkül. Persze van parti sétánya, sok-sok kiülős-beülős hellyel, ahogy parkok is vannak; de egyiket se nevezném megismételhetetlennek.

A kikötője nagyon komoly, bár a kompokon kívül nem érintik túlságosan gyakran turistahajók, inkább a teherforgalom dominál.

Rendelkezik még egy magas szintű archeológiai múzeummal, egy egész jó focicsapattal, valamint a környezetében két, viszonylag híres ásatási terület is felkereshető, Sesklo és Dimini.

A legszebb látvány Volosra kívülről, fentről, a hegyekből esik, onnan csodaszép ahogy betölti az öböl egész északi oldalát a város.

Folytatás a déli résszel itt.