Második rész Ohriddal, St. Neummal, Galicica nemzeti parkkal itt.
Egy későbbi, újabb macedón út pedig itt.
A pár héttel korábbi szarajevói út után kipróbáltunk a barátaimmal egy másik balkáni célpontot is, az itthon gyakorlatilag csak onnan ismert Macedóniát, hogy akik autóval mennek Görögországba, azok átutaznak rajta. Pedig ennél sokkal többet érdemelne. Igaz, az odautazó szempontjából nem rossz ez, mert így egy nagyrészt még érintetlen területet fedezhet fel. Persze a helyiek nézőpontjából más lehet a helyzet, hiszen egy láthatóan is szegény országról van szó, és kevés kitörési pont látszik egyelőre. Talán most, a névváltozás után, ha tényleg megnyílik az út számukra az Unió felé (update: a görögök után most a bolgárok nehezítik a dolgot, nehezményezve, hogy a macedónok önálló nyelvként gondolnak a bolgárhoz valóban meglehetősen hasonlító nyelvükre).
Egy későbbi, újabb macedón út pedig itt.
A pár héttel korábbi szarajevói út után kipróbáltunk a barátaimmal egy másik balkáni célpontot is, az itthon gyakorlatilag csak onnan ismert Macedóniát, hogy akik autóval mennek Görögországba, azok átutaznak rajta. Pedig ennél sokkal többet érdemelne. Igaz, az odautazó szempontjából nem rossz ez, mert így egy nagyrészt még érintetlen területet fedezhet fel. Persze a helyiek nézőpontjából más lehet a helyzet, hiszen egy láthatóan is szegény országról van szó, és kevés kitörési pont látszik egyelőre. Talán most, a névváltozás után, ha tényleg megnyílik az út számukra az Unió felé (update: a görögök után most a bolgárok nehezítik a dolgot, nehezményezve, hogy a macedónok önálló nyelvként gondolnak a bolgárhoz valóban meglehetősen hasonlító nyelvükre).
Egyébként érdekes szerintem, hogy a magyar nyelv mennyire ügyesen 'kezelte' e névvitát a görög és a macedón fél között. Ugye a probléma az az, hogy van egy makedón görög tartomány is, mely névadója az egykori ókori nép, ahonnan Nagy Sándor is származik, és ezzel a görög nemzeti érzés egyik bázisát is adja. Mindeközben a volt legdélebbi jugoszláv tagköztársaságban élők is makedónoknak mondják ugye magukat, a bolgárhoz tehát nagyon hasonló (sokak szerint annak egyik dialektusának felfogható), szláv nyelvük ellenére. Na ezt oldotta meg a mi nyelvünk leleményesen: a szláv ország Macedónia, a görög tartomány Makedónia.
Egy hosszú hétvégét töltöttünk az országban, autót helyi erőtől bérelve (cseppet sem olcsón egyébként: 141 euró volt a négy napra, igaz, önrészmentesen, egy vadiúj Opel Corsa járt ezért az árért), és azzal fedeztük fel az országnak a nyugati részét. Szkopjét mondjuk pont nem; a Grujevszki-féle balkán-barokk nem vonzott annyira, illetve elég is volt belőle annyi, amennyit akkor láttunk, amikor a reptérről az autókölcsönző belvárosi irodájához mentünk, mert bankkártyával csak ott lehetett fizetni.
Nagyon kemény egyébként. :) Nem mondom, hogy nem érdemes megnézni, tényleg ritka az ilyen világszerte is; meg azért van itt (albán) bazár is, pici óváros is... Mégis így elsőre inkább a vidéki látnivalókat választottuk.
Legelőbb is a főváros abszolút vonzáskörzetében lévő Matka-kanyont. Ez olyan a szkopjeiknek, mint mondjuk a Normafa a budapestieknek. 'BKV'-busz is jár ki (nagy nehezen meg is tud fordulni a keskeny, a végén már igencsak szedett-vedett utacskán...), és rengeteg helybéli. Szombaton feltétlenül.
Egy mesterséges víztározó maga a 'Matka', ami a méretes hegyek közé zárt Treska folyón hoztak létre. De a sétautak (amiből a folyó mindkét oldalán találunk egyet-egyet; nem beszélve a mészkőhegyekbe mélyen bevezető utak sokaságáról) nem csak a 'tó', de a folyó mentén is messze felvezet. A táj szenzációs, nagyon idilli; a kialakított pihenők gyakran nagyon virágosak, meglepően ápoltak (mert szemeteléstől mentesnek a lehető legnagyobb jóindulattal sem nevezhető az ország...), és több helyen kis orthodox kápolnák is feltűnnek. Na meg persze éttermek is. A séta mellett egyébként hajókázásra is van lehetőség a tavon-folyón, egész messzire is felmennek, egy cseppkő-barlangig.
Innen már egyértelműen nyugatra megyünk, fel a hegyekbe, a Mavrovo Nemzeti Park területére. Az országnak ezen a részén egyértelműen az albánok vannak többségben, az ortodox-keresztény falvak csak csipkézik a láthatóan mohamedán települések sokaságát (melyek közép-európai szemmel nagyon érdekesek: hiszen az épületek, a hatvanas évek elején és a hetvenes évek végén épült "családi házak" olyanok-hasonlóak, mint akár a magyar vidéken; csak a templom helyett mecset és minaret van a falu közepén).
A táj többnyire vad és nagyon zöld, ami a természetet, míg szintén vad ám szegényes, ami pedig az épített (vagy építendő) környezet illeti. Ez például egy autópálya lehajtó:
Mindeközben...
Első szálláshelyünk a Mavrovo-tó partján van, ahol egyébként télen sícentrum is működik (már hogy ugye a környező hegyekben), így viszonylag turistás a hely. Újabb otthoni analógia: olyan galyatetős, már ami a szálláskínálatot, a népszerűségét, a sok kis nyaraló meglétét (és megint csak küllemét, stílusát) illeti. A különbség azért van, mindjárt a hegyek magasságában is, hiszen itt 1400-1800 méterig is emelkednek.
A templom a vízben a 19. század közepén épült Szent Miklós, amit (a falujával együtt) 1952-ben árasztottak el (ez pedig akkor Bözödújfalura hajaz).
Itt, Mavrovóban találjuk az ország egyik legrégebbi (és egészen tökéletes állapotban lévő), 1020-ban alapított monostorát, a Szent János Bigorskit. Sok százéves freskók és ikonosztázok láthatók, szenzációs kilátással, és felismeréssel, miről vagy miről is szól napjaink Macedóniája: a szemben lévő hegyen egy albán falu van, ahonnan jófajta erősítéssel szól a mikforon-müezzin, hogy jól hallható legyen a kolostorban tartózkodók számára is 'másik oldal'.
A monostortól nem messze találjuk a Radika vízesést, mely a Balkánon a legnagyobb a maga nemében. Itt kaptunk önkéntes felvezetőt is, ami egyáltalán nem volt haszontalan: a jelzettség nem tökéletes (bár egyáltalán nem rossz azért), és egyes elágazásokban jól jött, hogy volt kire hagyatkozunk. Hogy érdemes ide besétálni, azt kénytelenek lesztek elhinni nekem, mert bár úgy emlékeztem, készült ott is kép, de sehogyan sem találom. Csak az odavezető útról (mondjuk az sem rossz) és az idegenvezetőnkről. :)
Galichnik (vagy Galicsnik) teoretice egy igen hagyományos, nagyon macedón (lényegében: zsák)falu, a Mavrovói-tó déli oldalán. Mármint, a tó déli oldaláról lehet felautózni a hegyekbe, ahol az út végén találjuk ezt a kis települést. Őszintén szólva, láttunk ennél (szerintünk) macedónabb macedón falut is, ám ezzel együtt az az út, ami idehoz, hivatalosan is megérdemelte tőlünk a panoráma jelzőt. Előbb sűrű erdőségben kanyargott, majd valamikor 1800 méteres magasság felett már az erdő sávját elhagyva elskótosodott a táj. Meg el is téliesedett; lévén itt, május ide, május oda, még igen magas hófalak rekedtek meg egy-egy speciális mikroklímájú hasadékban egyrészt, na meg a hosszú tél itt-ott az út minőségében - néhol egyáltalán a 'létében' is - megmutatkozott másrészt.
Hatszáz éves a szerkezet, a monda szerint pedig azért épült és azért itt, mert az akkori helyi (ottomán) földesúr egyik vadászata során az általa hosszú időn keresztül leteríteni vágyott, és ekkor megsebzett szarvas éppen itt ugrott át a patakon, és halt meg a túloldalon. A földesúr által szinte sebezhetetlennek vélt állat iránti tiszteletből építette a hidat. Mindenesetre, a patak szélsebes, nagyon hegyi, és nagyon idilli.
Hanem, Gari és az autentikussága. Hasonlítok újra: grúziai hatás jutott az eszünkbe. Igaz, úgy, hogy csak készülünk oda és a felkészülés során tanultak alapján érzem ezt. Mindegy, Gari egy szegény, hegyi zsákfalu a Mavrovo déli végein; az út is alig éri el. Az (egykori..) épületek alapján mintha régen vagy egyszer jobban mentek volna itt a dolgok. Az elnéptelenedés az egyik, ami az ember eszébe jut, hiszen néhol a természet hangjai az egyedüliek, melyek hallhatóak, emberi életnek csak múltbéli nyomai tűnnek fel. Másutt viszont nagyon is aktív a falu, sok a kisgyerek is a kertekben, már-már fesztiválozós a közösségi hangulat. Meglehet, hétvégi házakként használják, nem tudom.
Nyilván nem maradt ki első macedóniai kirándulásból az ország messze legismertebb része, az Ohridi-tó. Mielőtt azonban rátérek a tóra és a névadó városra a beszámoló következő részében, muszáj jó pár fénykép erejéig megállni az úton is. Ez az út Mavrovo felől előbb a Debar-tavat érinti, mely hol határozottan víztározós (hiszen igazából az), hol pedig szinte folyóvá keskenyedő...
...majd a Fekete-Drin sebes folyású vize mellett kanyarog. Ez a rész - igaz, pici távolságot kell tartani hozzá, vagy picit össze kell húznia az embernek a szemét - de a lombard tóvidéket juttatta az eszembe. A néhol tóvá szélesedő vízfolyásból hirtelen az egekbe törő, nagyon zöld hegyek, a víz nyugalma, a szorosan a part mentén szaladó aszfaltcsík mind-mind ezt az érzést erősítette. Persze, nem a mostani például Comói-tóra gondolok, hanem egy legalább száz évvel korábbira, hiszen az ottani sokkoló villáknak és miegymásoknak itt nyoma sincs; csak a nettó természetnek.
És hogy miért kell mégis a távolságtartás? Mert sajnos közelre tekintve, a folyó partja, hiába erdős nagyon a rész, gyakran borzasztóan szemetes. Komolyan, az jut az ember eszébe időnként, hogy szabályosan kihívás lehetett sok helyre bevonszolni a szemetet. De a kitartás meg tudja hozni az ő gyümölcsét, esetünkben - sajnos.
Második rész Ohriddal, St. Neummal, Galicica nemzeti parkkal itt.
Egy későbbi, újabb macedón út pedig itt.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése