Nagyon izgalmas májusban északra utazni; kétszer élet át egy szezonban a tavaszt. Miután itthon már réges-rég elvirágzottak a tavaszi virágok, a nárcisz, a tulipán, az aranyvessző, véget ért már hetekkel ezelőtt a cseresznyefa virágzása éppúgy, ahogy az orgonáé - Lettországban mindez csak most, csak ilyenkor, május derekán történik meg.
Annyiban is érdekes ez innen, Magyarországról nézve, hogy mintha az egész összecsúszna: akkor, amikor nálunk fentiek színesbe borulnak, lomb, zöld még nagyon mérsékelten van. Ott viszont ebben kisebb a lemaradás a hazai viszonyokhoz képest, ami végképp egy végtelenül üde összhatást és -érzést biztosít.
Fenti képek a város, vagyis inkább csak a belváros legnagyobb parkjából a Bastejkalna Parksból valók (és bár felfogható ez több parknak is, az -s a végén még véletlenül sem a többes szám jele. A lettek úgy gondolkodtak, hogy a hímnemű főnevek végére minden körülmények között odabiggyesztik az 's' végződést. Parks, bars, sőt, külföldi tulajdonneveknél is: Bill Clintons.)
Még hajókázni is lehet a képeken is látszódó készséggel a parkon végigfutó csatornán (50 perc, 15 eur), ami azért mutatja a park kiterjedését (ahogyan az is mutatja, hogy itt található a Nemzeti Színház és az Opera, és a város egyik fontos találkozási pontja, a Szabadság-emlékmű, vagyis a Brīvības piemineklis is).
De ezen kívül is nagyon sok a növényzettel borított terület a városban (azért nem mondom, hogy 'zöld terület', mert az évnek határozottan nagyobb részében itt lomb nélküliek a fák), ami 'illik' is nagyon Riga hangulatához. Ami egy nyugodt, élhető város hangulata, miközben kulturálisan igencsak kevert: a lett mellett releváns az orosz kultúra jelenléte is, miközben városszerkezetileg, építészetileg, a múltjában igen jelentős a német hozzáadott érték is.
Mindjárt ezzel, a német hatással folytatom (lévén az óváros jelentékeny része oda kötődik), de előbb egy negyedik, vagy három és feledik kultúráról ejtek pár szót - ez pedig a szovjet. Nem jelentős ez ma már, de egyelőre még megtaláljuk a Főpályaudvarnál (Centrālā Stacija) - bár már épül a szupermodern, de a múlt pályaudvaraira hajazó új - és különösképpen a Centrāltirgusnál, azaz a Központi Piacnál. Európa egyik legnagyobb területű, minden nap nyitva tartó marketje úgy néz ki, mint egy két világháború közötti repülőtér-parkoló a négy, hatalmas párhuzamos, és egy 'keresztben álló' hangárral. Ha pedig bemész, megcsap a szovjet idők lehelete. A pultok kinézete, az egykori szovjet köztársaságok termékei, közben egyfajta lelakottság érzés is van; de nem, hogy nem bántó, de kifejezetten izgalmas az időutazás.
Eskü jön az óváros, de közben arra gondoltam, ha már itt járok, előbb még lezárom a környéket. Ez az 'itt' ugyanis a Maskavas Forštate, azaz Moszkva kerület, vagy 'Kis-Moszkva'. Az óváros mellett terül el, a Daugava folyó partján. Természetesen az orosz beáramlás szovjet-Lettország idején igen jelentős volt (még ma, 30 évvel a függetlenség után is az országnak csak 62%-át teszik ki lettek, és minden harmadik lett állampolgár orosz anyanyelvű), de az messze nem akkor kezdődött: a városnak ezen a részén például századok óta élnek, akiknek őseik vallási okokból menekültek ide a XVII. században.
Nem kétséges: eléggé lepukkant. De még romjaiban is őrzi jellegét, a fabordás házai, az óváros németes szervezettségével mindig is szembemenő szabálytalan utcái, a mostanság trendivé alakuló, romkocsmás 'szigetei' nagyon izgalmasak.
A kerület jelképe a Lett Tudományos Akadémia art deco-jellegű toronyépülete (a toronyba fel is lehet menni), ami egyszerre illik is egyfajta Sztálin-barokkságával egy moszkovita területbe, de ad egy kontrasztot is a közegének.
Ellépve a szovjet korszaktól (de az oroszoktól nem), ide illesztem még a város legnagyobb orthodox templomát is (Pareizticīgo katedrāle). A szovjet időkben planetáriumként működött...Nos, már nem. Neobizánci stílusban a XIX. század végén épült.
Óváros is coming. Vagy lettül: VecRīga. Én a folyópartról indultam, itt szálltam le a reptéri 22-es buszról (btw: a reptéri busz normáls tarifás, ami perpill 1.15 eurót jelent. A 3 napos bérlet 10 euró, azonban észben tartani: naptári napos, nem 72 órás!). Itt mindjárt betekintést kaptam a városra annyira jellemző, sok helyen újra és újra feltűnő, modern szobrokra nézvést (miszerint a 'Lett mesterlövészek szobra'; erősen vitatott a műtárgy, lévén a lett mesterlövészek történelmi szerepe is az),
majd mindjárt ott magasodott előttem a város egy legnevezetesebb épülete, a Feketefejűek Háza. A holland reneszánsz céhház 2001-ben újult meg a második világháborús, majd szovjet érás sérüléseiből. A neve onnan jön, hogy az alapító testvériség védőszentje a fekete bőrű Szent Móric volt (egyébként: szintén tőle jön Mauritius neve is).
A tér másik oldalán a Városháza emelkedik, a koromfekete Megszállás Múzeuma mögött pedig már magasan kiemelkedik a Szent Péter-templom (Pēterbaznīca) karcsú tornya.
Leglényeg: fel lehet menni a 72 méter magas toronyba, 12 euróba kerül, és lifttel történik. Egyebek: eredetileg fa ácsolatú templom, a XIII. század legelejéről, melyet a XV. században építettek át kőből.
A templom mögött-mellett a Brémai muzsikosok szereplőiről mintázott szobor, a Mentzendorff-ház (-nams; XVI. századi épület, belül XVII-XVIII. századi német polgárcsalád életmódjáról), a Szt. György (alapvetően román kori) templom, amiben az Iparművészeti múzeum található, majd pedig a Jana sēta (János-udvar) mellett a Szt. János templomhoz érkezünk (Jāņa baznīca; 1582-ben itt tartottak először litván nyelvű szentmisét).
Folytatva a kalandozást az erősen németes hangulatú utcácskákban, kiérünk a Lívek terére (Līvu laukums; névadó a Lettország keleti részén élő finnugor nép - igazából, helyesebb már a múlt idő, bár most nagy energiákat mozgósítanak a nyelv valamiképpeni megőrzésére). Ez egyrészt egy amolyan Vörösmarty-tér, budapesti 'nyelven' szólva. Rengeteg vendéglátó hely szegélyezi és tölti meg a teret, miközben a keretet az óvárosi épületek, a ma a filharmónikusok hangversenytermét biztosító, egykori Szt. János Nagy Céh épülete (Lielā ģilde) - és a Cicaház (Kaķu nams; a 'farkas' k betűt ty-nek ejtjük) adja. Utóbbi is céhház, és azt tartja a legenda, hogy a ház gazdájának rossz véleményét a szomszédos céhekről a macskái úgy fejezték ki, hogy felmásztak a toronyba és a hátsó felüket mutatták szentjánoséknak. Aztán béke lett, és a macskák megfordultak, azóta szembe néznek a másik épülettel (mint duplán macskatulajdonos mondom, messze nem életszerűtlen a történet).
A rigai városfal mára erősen sérült, de nem tűnt el teljesen. Az egykor 18 db toronyból egy maradt, ahogyan eredeti formájában a kapuk közül is csak az ún. Svéd-kapu (Zviedru vārti) maradt fenn. Mellette húzódnak a Jakab kaszárnyák (Jēkaba kazarmas), melyek ma trendi kávézók, éttermek sorát jelenti (eredetileg a XVIII. század elején érkező oroszok előtt jó egy évszázadig itt uralkodó svéd hadsereg részére épültek).
Átlépve a kaput Riga egyik legrégebbi részein járunk, bár a házak többsége ragyogóan felújított. Pár lépes csak a Szt. Jakab katedrális (Rīgas Svētā Jēkaba Katedrāle), mely annak ellenére a város legnagyobb katolikus temploma, hogy itt tartották 1552-ben az első lutheránus istentiszteletet (merhogy Lettország elsősorban evangélikus a német történetiség okán, de mint egy barátomtól megtudtam, a Baltikumban a vallás a kis terület és a kis lakosság ellenére meglehetősen kavarcs: a lettek között az evangélikusok mellett katolikusok és orthodoxok is vannak, az észtek alapvetően evangélikusok és csak kis részben katolikusok, de vannak észt orthodoxok is, miközben egész Európában az észtek a legateistább népcsoport. A litvánoknál majdnem egyszerű a helyzet: a lengyelekkel közös történelem szinte 'előírja', hogy katolikusok legyenek - ám ott vannak a lipekek, akik ugyan kevesen vannak, ám - muszlimok, akik beloruszul beszélnek...)
Na de vissza a Szt. Jakabhoz. Szóval, a lutheránus istentisztelet ellenére máig katolikus, mivel bizonyos Báthory István lengyel király, amikor átmenetileg birtokába került Riga, gyorsan átjátszotta okosba' a katolikusoknak, akik köszönték szépen, és onnantól már megőrízték maguknak jól. Így.
 |
| A Jakab-kaszárnyák |
 |
| A Svéd-kapu |
A rigai óváros közepe tehát a Doma laukums, melynek névadója az egész Baltikum legnagyobb temploma, a Szűz Mária-katedrális (Svētās Marijas). Ezt tudom róla: az északi gótikára jellemző a hagymakupola-szerű tornya, oromzata a német Hanza-kereskedőházakra hajaz, nevezetes a 6768 sípból álló orgonája, mely elkészültekor a világ legnagyobbja volt.
A tér is tök jó, mondjuk inkább az esetek 30%-ban, amikor nincs rossz idő; akkor megtelik a tér, nagyon él, a vendéglátóhelyek is kitelepülnek. Mint a képeken látszik, ottjártamkor ezekről szó sem volt.
A Dóm térről a folyópart felé egész angolos hangulat uralkodik (erre a szovjet filmkészítők is rájöttek: készült ugyanis egy szovjet sorozatváltozata is Sherlock Holmes-nak, ahol a Baker street-et a rigai Januiela iela alakította). De a londoni érzet nem véletlen: a XVIII-XIX. század során jelentős angol, khm, kivándorlás történt ide, elsősorban kereskedők által; Napóleon egyenesen London külvárosának gúnyolta a várost. Ennek emléke ezen utcák mellett a Daugava partján emelkedő, az utolsó tégláig Angliából érkező anyagokból emelt anglikán templom is.
A szűken vett óvárosi karikát a Rigai várnál (és a mellette lévő, türkizkék színével a klasszikus templomkülsőktől elütő Fájdalmas Szűzanya, lettül Sāpju Dievmātes templommal) zárom.
Az első várat a lívek emelték még 1330-ban, ezt 1652-ben tervezték át a svédek; ma két múzeumnak ad otthont.
Riga nevezetes a XIX. század végéről, a XX. század első feléből származó rengeteg art-nouveau stílusú épületéről. Ennek fő lelőhelye persze nem az óváros, de azért itt is található jó pár. Például a Neiburgs hotel is megmutatja, mit is értünk e stílus alatt...
De a fő art-nouveau-lelőhely az Elizabetes iela (Erzsébet utca) és az Alberta iela és környéke. De tényleg csak a fő, mert összességében a város épületeinek harmada, a belsőbb városrészek esetén azok 40 %-a született a szecesszió jegyében. Ez a stílus ugye Budapesten is itthon van, mégis, szerintem a rigai dekorációban és színekben intenzívebb, mint az itthoni.
A helyi kötődésű építészek mellett az egyik legaktívabb bizonyos Mihail Oszipovics Eisenstein volt - a Patyomkin páncélos rendezőjének apja.
No, még sok minden van itt, de inkább fotókból, a szöveg már kevesebb lesz, úgyhogy ha összességében viszonylag hosszú lesz is ez a poszt, nem nyitok egy újat. Akit eddig érdekelt, az már talán itt marad.
Az egyik mondanivaló a Pārdaugava városrész (vagyis: 'A Daugava felett', Rigának a folyó tenger oldali része) egyik kerülete, a Kvancielma kvartāls (-negyed) és környéke. Itt is az van, hogy vissza a XIX. századba, de annak picit sem a dekadens jugendstíljébe; hanem az orosz dácsák világába. Miszerint színes (esetenként: egykor színes...), fa, de legalábbis fa borítású, díszes, tényleg már ránézésre is orosz hatású házak, mindez rengeteg sok zöld között.
 |
| Szia Uram, nyárfából 15 méter magas, mocsok hosszú sövény érdekel?.. |
A másik, és egyben utolsó mondanivaló pedig Jūrmala, Riga első számú tengerparti resortja (ezt is jelenti egyébként a neve, hogy tengerpart), pontosabban annak központi, Majori nevű része. Ide busszal vagy vonattal lehet kijutni, 1.30-1.40 euróért, kb. fél óra alatt. A vasút nagyon állat, amennyiben kedveled a vaskerekűeket: itt megmaradt a szovjet időkből a széles nyomtáv, ennek megfelelő az űrszelvény is, úgyhogy határozottan szélesek a kocsik. Azok a kocsik (pontosabban motorvonatok), melyek szintén azokból az időkből maradtak, ha (részben) meg is újultak. De királyság volt utazni rajtuk.
Na, de vissza Jūrmalához. Ami itt van:
- végeláthatatlan homokos beach (más kérdés, hogy mikor és mennyire fürödhető persze; ellenben tök izgalmas volt a számomra, aki eddig főként déli tengereknél járt, lombhullató fákat látni tengerparton)
- hatalmas, színeivel szerintem kifejezetten meséből kilépő hatást keltő orthodox templom
- szintén fa dongájú régi, és azokhoz szervesen illeszkedő modern épületek (de a régiek is itt jóval jobb állapotban, mint Kvancielmán)
- sétálóutcák, nyaralók, nyolcvanas évek
- és borzasztóan sok növényzet a gyakorlatilag asztallap domborzatú területen (tényleg, van egy kilátó is; hát az azért vicces így). De tényleg asztal: egész Lettország legmagasabb pontja (azt, hogy hegye, ők sem használják) kemény 312 méterrel emelkedik a Balti tenger fölé.
Ez az információ pedig tökéletes ahhoz, hogy lezárjam ezt a posztot azzal a felszólítással, hogy menjetek Lettországba jól, mert jól fogjátok érezni magatokat! (És Litvániába is menjetek, mert már oda is lehet közvetlen járattal).
 |
| A kilátó |
 |
| A kilátás |
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése