2022. május 15., vasárnap

Beszámoló Szardíniáról (legalábbis ami az északi, észak-nyugati részét illeti), de csak kevéssé fog szólni a tengerpartokról, aminek nem csak az az oka, hogy a sziget sokkal több azoknál

...Hanem az időjárás. Mind az utazásom előtt, mind utána csodálatos idő volt, míg az én négy napom alatt...nem. Kettőn gyakorlatilag végig esett, volt, hogy annyira, hogy abszolút az apartmanban ragasztott a nap jó részén.

Így az észak-keleti csoda strandokra, a Smaragd partra (Costa Smeralda), vagy a Maddalena-szigetekre el sem jutottam.

Úgyhogy ami most itt lesz: városok, némi történelem és egy kis tájképezés.

De először arról a kevés tengerpartról, amit (az utolsó nap már bejavult időjárásában) sikerült azért megcsodálni. Mert szó se róla: joggal ismert a valóban nagyon karibi-like strandjairól a sziget. Ugyan szerintem ez teljesen félreviszi az ismerkedést, mert jóval, de jóval több/más Szardínia, mint szép strandok sorozata. Egy nagyon impresszív, sokszínű, egészen konkrétan ancient kultúra földje ez, ahol egy identitására, nyelvére (ami ugye nem az olasz, hanem a szárd; és még ebből is van több dialektus a szigeten!), évezredes történetére nagyon büszke nép él.

Erről még lesz szó, de előbb akkor egy kiadós képsorozat az észak-nyugati strandok közül Pelosáról (és Pelosettáról), valamint a Capo Falcone holdbeli, kies kőrengetegéről,
 
 
az egykori bánya bejáratánál lévő (és ezen ipari múlt okán egészen speciális hangulatú) Argentieráról,
 
 
Alghero egyik végtelen hosszúságú strandjáról, a Maria Píáról,
 
 
és egyáltalán a tájról, ami a szigetnek ebben az északi-nyugati csücskében várja az embert májusban.

 
Az észak-nyugati sarok (de talán az egész sziget) egyik legismertebb spotja a Grotta Nettuno, vagy Neptun-barlang, ami a Capo Caccia "félszigetén" van, úgy félórányi autóútra Algherótól (buszjárat is van).  Na most, ha nem volna itt a barlang, akkor is must see helyszín a szigetnek ez a része. Fehér sziklák és harsogó zöldesség, de közben már brutális módon mediterrán is - ezt úgy értem, hogy a sziget belső része, legalábbis itt északon ad klasszik kontinentális hangulatot is. Nyilván nekem mindenről is valami görög helyszín jut eszembe, úgyhogy ez a rész olyan Jón-szigetes, lefkadás, kefalóniás érzetű.

 
A barlang pedig. Lehet jönni hajóval 10 euróért Algheróból, ez esetben a 654 lépcsőfokból annyit jársz be, amennyi jól esik - ha a szárazföldön, akkor nincs opció. Egyébként a lépcsőben határozottan nem kicsi szám megtévesztő; kevésbé fárasztó ugyanis felfelé is (vagy csak borzalmasan jó erőben vagyok?). Az pedig nyilván nem kérdés, hogy sokkoló a látvány a barlangig - majd a barlangban is a mintegy félórás, vezetett, többnyelvű túra során (beugró 14 eur).
 
 
Nureghe. Kizárólag Szardínián található, ősi, a megalit korban emelt, kör alapú épületek-építmények-erődök, melyeket Kr.e. 2000 és 700 között emeltek. Hagyok időt...
Az nem egyértelmű, mikor és honnan népesedett be a sziget. A legnépszerűbb-legvalószínűbb, hogy Észak-Afrika felől, és hogy ez ugyanaz a népcsoport, akikből a tenger keleti oldalán etruszkok lettek - és emeltek maguknak ott 'halmokat', míg az ide érkezők 'hengereket'.
Nyelvükről nem tudunk sokat, miközben az építmények mellett (amikből tényleg rendkívül sok maradt meg szerte a szigeten) tárgyak, műtárgyak is ismertek. 
Az egyik legteljesebb nuraghe az Alghero mellett található Palmavera (belépő 5 eur). Persze nagyrészt csak az alapok kerültek elő a feltárás során, de a középső tömb nagyrészt ép - és lenyűgöző. Lenyűgöző, hogy nagyságrendileg három és fél ezer évvel ezelőtt, évszázadokkal a görögök, hát még a rómaiak előtt mire volt már képes a homo sapiens. Eleve fizikailag, mert rettentő méretű kövekkel dolgoztak. És másrészt is fizikailag, hogy kevésbé kimunkált tudományos tudással is volt képesség ahhoz, hogyan emeljenek olyan műveket, mely képes nem hogy nem összedőlni, de akár évezredeken át masszívan állni és védeni.

 
Ezzel a nagyrészt napsütéses fényképek 95%-án túl is vagyok; a tengerparti, tengermellékieken még nem, hiszen Alghero következik.
Vagy ha tetszik: Alguer. Van olyan vége a városnak, ahol nem is az olasz neve van kiírva, hanem ez a változat, ami pedig az ott lakók nyelvén van. De ez nem a szárd.
Alghero ugyanis a katalán nyelvterület legkeletibb része; és ez nem valami olyan, ami mára a múlt ködébe vész, hanem egy nagyon is élő identitás. Nézzük csak meg a város zászlaját és címerét:
 
 
És tele van katalán zászlóval számos kapualj, kapsz paellát kvázi az összes étteremben, és az utcanevek is kétnyelvűek (amiken előbb jön a katalán).
Ahogy Sajó Tamás mondja több, mint értékes blogjában: a nagy víz nem elválaszt, hanem összeköt. 
 
 
És még szintén tengerpart, de már az északi oldalon: Castelsardo. Egy hirtelen emelkedő sziklaszirtre települt város, tetején a Castello dei Doria (ma már inkább rom) kastéllyal (belépő 3 eur), mely már elnevezésében is jelzi a genovai 'indulást'. 
Nyilván menőbb lett volna napsütésben, de igazából az égi mordor fíling illett a hatalmas sziklagörgetegeken az ég felé emelkedő, avítt, ősi falakhoz.
 
 
Jön még Sassari (ahová el se mentem volna, ha jó az idő, és bizony kár lett volna kihagyni) és Tempio Pausania, ám előbb egy képsorozat az észak-szárd májusi tájról.
 
Sedini, Museo Domu De Janas La Rocca, azaz a Tündérház
A Roccia dell'Elefante - nomen est omen
paratölgyes

Sassariban lépten-nyomon Dél-Olaszországban érzi magát az ember. A közlekedés kaotikusságától kezdve az épületek időnkénti lelakottságán át azok stílusáig rendre valahol Róma alatt érzi magát az ember; néhol konkrétan az örök városban, annak EUR negyedében, amikor meglátja a Bíróság brutalista stílusú tömbjét,

hol Nápoly sikátoraiban,

hol egyenesen valahol külső Campaniában.

Vagy egyenesen Spanyolországban; legalábbis ami a Cattedrale di San Nicolát illeti. Ugyanis az eredeti román alapokra katalán-gótikus stílusban emelték a XIII. században. És miközben a XVIII. századig az összes stílust magán viseli a reneszánsztól a neoklasszikusig, addig a homlokzat barokkja szintén erősen ibériai jegyeket mutat (és egy maximálisan amatőr megjegyzés: szerintem a színére is igaz ez).

Végül a főtér, a Piazza d'Italia, ami pedig - elszakadva az eddigi déli matériától - bármelyik észak-itáliai városban is lehetne véleményem szerint, és nagyrészt XIX. századi. Hatalmas tér egyébként.

No, végül még pár fénykép Tempio Pausaniáról (ahol pedig én korzikai hatást véltem felfedezni), miközben mondok egy gyors maszekutazós álláspontot a szigetről. Oké, részben én most pont beszoptam az időjárást, ennek ellenére mindazoknak, akik nem feltétlenül elsősorban strandolni szeretnének, a lehető legjobb időpont az utazásra a tavasz. Rendre azért határozottan jó az idő (még az északi partjai a szigetnek is Rómától délre esnek), miközben egészen sokkolóan zöld és virágos ilyenkor a sziget, és a partokat is módunkban van természetes állapotukban látni (lévén szezonban nem látsz semmit, annyira tele vannak csapva umbrellákkal). Arról nem beszélve, hogy az őrizetlen, poros, burkolatlan parkolókban is 2.50 eur az ár per óra, és 15-20 eur per nap... És tényleg nagyon de nagyon sokan vannak.

Úgyhogy én a magam részéről folytatni tervezem ilyen tavaszi, de legalábbis szezonon kívüli utakkal a sziget megismerését (amennyiben nem csak az idei évre szólt a Ryanair ötlete, hogy a nyári járatait már áprilistól egészen október végéig biztosítja), mert érzésem szerint Szicíliával összemérhető az itt található, felfedezhető, tapasztalható természeti és kulturális gazdagság és érdekesség.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése