2016. december 26., hétfő

Gavdos guide

Kapcsolódó írások ehhez a poszthoz: mindenekelőtt a két krétai írás, hiszen a nagy szigetről utaztam át ide. Ezek itt és itt olvashatóak.

De előzménynek számít, már úgy jellegükben, két korábbi 'guide', melyek - ahogyan majd ez a poszt is teszi -, szintén viszonylag kevéssé ismert, ám annál izgalmasabb és vonzóbb görög szigetet mutat be: Ikaria és Chalki.

Gavdos, a legdélibb lakott görög sziget (mondjuk ha a nem lakottakat is számítjuk, akkor is ez a legdélibb :) ), Kréta dél-nyugati partjai alatt található, 33 km2 a területe, és a hozzá legközelebb eső Sfakia kikötőjéből szűk 50 km-re és 70-120 percre (függően, hogy milyen hajóval tesszük meg az utat) fekszik. Kísérője is van, Gavdipoula, vagyis 'Gavdoszocska', ami szinte teljesen kopár és persze lakatlan szikladarab a sziget észak-nyugati oldalához közel.


Bár még egy általános iskola is van a "fővárosban", de azért túl sokan nem maradnak itt télre. Tényleg csak pár család él a szigeten, kvázi mezőgazdaságból (meg a nyári szezonban megkeresettekből), ami nyilván olivatermesztést és állattenyésztést jelent, de ez esetben nem véletlen, hogy nem hallottak még a szakértők sem a híres gavdosi olivaolajról. Na persze nem a minősége miatt, az nagyon is rendben van, hanem mert amennyi itt van, abból nem nagyon jut exportra. Az állatok végképp csak az önellátást szolgálják, azt hiszem.
Természetesen ahogy az ország legnagyobb részén, itt sem igazán alkalmas komoly mezőgazdaságra a talaj, azzal együtt sem, hogy legdélibbsége ellenére sem kopár igazán. Vagy legalábbis nem általánosan, és messze nem annyira, mint pl. a Kikládok, vagy a kisebb dodekán szigetek, pl. a fent már említett Chalki. Bokrok, kisebb, a vízhiány miatt gyakran csenevész fácskák szinte mindenütt vannak, a vízben gazdag(abb) hegyoldalkon, völgyekben pedig már-már erdőre jellemző sűrűséget érnek el a növények, elsősorban a görög fenyők. 


Komoly, hegyszerű kiemelkedések nincsenek a sziget kis területén, de azért dimbes-dombos szinte az egész (kis területe ellenére 300 méter feletti a legmagasabb pontja), aki szeret túrázni, egész megterhelő utakat is össze tud állítani, miközben az úthálózat hiányosságai miatt igazán könnyű kirándulások nincsenek is, ezért valamekkora, ha nem is hú-de-komoly kitartásra szükség lehet például még akkor is, mikor el szeretnénk érni egy-egy remekbe szabott partszakaszt.

Sarakiniko (ami annyit jelent: "a szaracénoké", utalva a szigetet is elérő egykori oszmán uralomra) mondjuk pont nem ilyen. Aszfaltút vezet ide a kikötőből, akár még gyalog is megtehető, idefelé egészen lágyan esik a táj a tengerig. Az aszfaltút nem véletlen, ez a széles, hosszú, finom sárga homokos beach a sziget "turistaközpontja". Nyilván gavdosi mércével mérve. Ez annyit jelent, hogy ne számítson senki a krétai Xerocamboshoz mérhető nyugalomra, itt van élet, vannak turisták is érzékelhető számban. De ezzel együtt szintén nem érdemes számítani még csak plakiasi (hogy maradjak dél-krétai példáknál) resort-fílingre sem. Nincsenek például napágyak egyáltalán, és az élet itt azt jelenti, hogy a beach 'hátsó részén', szépen sorban vannak kis éttermek és kávézók, ahol az asztalok és a székek közvetlenül a parti fövenyre vannak kihelyezve. Szállást is kínál némelyik, illetve a part menti domboldalon is vannak elszórva apartmanházak. 


Sokan itt nem ezt választják, hanem vadkempingeznek; ez itt teljesen megszokott, engedélyezett. A parton és a domboldalon is sokfelé vannak itt görög fenyők, de még inkább cédrusok, szinte mindegyik árnyékában van Sarakinikón egy-egy sátor felállítva. 


A tenger értelemszerűen kristálytiszta (már hogy nem is csak Sarakinikón, de egész Gavdoson); Görögországban ez eleve szinte alapvetés, de itt, a végeken végképp nincs semmi, ami szennyezhetné a vizet (emiatt egyébként az éjszakai égbolt is sokkolóan szép, tényleg el is felejtettük a városokban élve már, mennyi számolatlan csillag is van a fejünk felett!). A teherhajók is viszonylag messze kerülik el, ipar pedig égen s földön nincsen semerre sem. Szóval, szépséges a víz, és ezen a beachen szépen-lassan mélyül, sokáig lehet évezni a hullámokat (melyek gyakoriak), és kisgyerekekkel is kiváló. Utóbbi csoportnak az talán kevésbé lehet az, hogy itt bárki, bármikor leveheti a fürdődresszét; nincs kifejezetten nudista rész, Gavdos pontosan arról szól, hogy itt mindenki annyira szabad lehet, amennyire csak szeretne, és mindenki toleráns a másikkal.


Hogyan jutunk el Gavdosra?


A bázismódszer az Anendyk Lines hajójának a használata. Sajnos a menetrend nem igazán kínálati, és olcsónak sem nevezhető. Húsz euró felett van a jegy per fő a szigethez legközelebbi Chora Sfakionból indulva is, és aki autóval menne, annak is borsosan mérik az árát. Fenti linken megtalálhatóak a részletek, azért nem írom ide le külön, mert a legfrissebb infók számítanak úgyis, melyeket aktuálisan lehet csekkolni a cég honlapján.

A görög társaságnál gyakran előfordul, hogy csak igen későn teszik ki a következő szezonban érvényes menetrendeket, ez az Anendyknél máshogy szokott lenni, hamar hivatalos lesz és így szervezhető egy utazás. Nagy változások, azt hiszem, nem szoktak lenni, lévén 2009-ben és 2016-ban is ugyanakkor, pénteken, szombaton és vasárnap ment hajó Sfakiából Gavdosba.
Emellett még Paleochorából/Sougiából is elérhető a sziget, rendre hétfőn és szerdán. Tipp: ezek a járatok lehetővé teszik azt, hogy e két nap is visszajussunk Sfakiába is, méghozzá úgy, hogy ezzel a hajóval visszajönni Ag. Roumeli-ig, ahonnan egy másik járattal el tudunk hajózni Sfakiába is.

2016-tól azonban bővült a kínálat egy kishajóval is, melyet egy német-görög család üzemeltet:

http://gavdos-cruises.jimdo.com/
Ez húsz euró per út, jóval gyorsabb, mint  a komp, napi járat, így lehetővé vált egy napra is átmenni erre a kis szigetre (mondjuk szerintem legalább egy estét töltsünk ott, rendkívül kellemes dolog ugyanis egy gavdosi este). E kishajó hangulata pedig...de erre még visszatérek majd a poszt legvégén. 


Mondom majd a strapásabb beacheket is, de a következő, Ag.Ioannis még nem ilyen. Nem csak az én írásomban a következő, hanem népszerűségben is, illetve földrajzilag is, hiszen a kikötőből az északi oldalon nyugat felé haladó műút is idáig ér, Sarakinikón át. Bár itt egy picit már kell gyalogolni, mert igazából az út nem ér el a partig, földút sincs; a parkolótól egy tíz perces séta kell, hogy elérjük az aranysárga homokkal borított, lejtős fövenyt, melynek hátsó részén árnyat adó cédruserdő, cédrusliget van. Persze itt is sokan vadkempingeznek, és itt még gyakoribb a nudizmus. A víz hamarabb mélyül, és még többször hullámos, mint Sarakinikón, mivel nem egy védett öböl ez, mint az, hanem 'telibe' kapja a Líbiai-tenger hullámait. Így a kicsiknek gondolom kevésbé jó, a nagyoknak viszont nagyon király.


Pótamos a sziget nyugati oldalán fekvő öböl, mindkét oldalán hirtelen és meredeken emelkedő hegyek között. Varázslatosan szép hely (és ez már olyan, ahová gyalogolni kell, már ha nem hajós kirándulással érkezünk ide). A homok aranylása lélegzetelállító, a víz zöldje ámulatba ejtő, a táj körbetekintve szép és fehér és zöld, a hihetetlen meredélyeken is vígan szökellő kecskéktől hangos. Vadkempingesek még ide is eljutnak, valószínű az egész nyarat itt tölthetik, mert hajó/csónak nem volt kikötve, gyalogosan pedig nem hiszem, hogy gyakran megteszik az öböl és a burkolt út vége közötti sétát. Annál az jóval strapásabb, főként felfelé. De csodaszép! 
 

A túra kezdőpontja Ambelos, ami hivatalosan egy falu, a valóság pedig az, hogy falu - volt. Egy idős házaspár és az állataik a hírmondók, meg egy pár, nagyjából még álló kőépület, es az egykori kőépületek egykori alkotóelemei. Hangulatos a közeg, de bizony elég szomorú is egyben. Talán ha nem lenne már itt ez a két ember sem, egyszerűbb volna elmenni mellette, így jobban megérint, a bőröm alá kúszik egyfajta távolságtartó szomorúság.  


Potamos felé innen csak az út eleje ilyen kopár, ahogy magam mögött hagyom azt a fennsíkot, ahol az elhagyott falu is fekszik, és megkezdem a kanyargós, sokszor megtörő ereszkedést az öböl felé, egyre dúsabb és magasabb lesz a növénytakaró.
Én a reggeli órákban jöttem, de akinek fontos a fotózás, talán inkább délután jöjjön, akkor sokkal jobbak lesznek a fényviszonyok, ahogyan ennek nehézségei a fotóimon is látszódnak. De talán nagyjából átmegy, hogy milyen lenyűgöző lehet élőben. 


Hol szálljunk meg Gavdoson?

Vadkempingezni bárhol lehet, engedélyezett. Sokan teszik ezt, még 2009-ben, első ottlétem alatt magam is kipróbáltam. Szálloda nincs, apartmanok vannak, de annyi nincsen sehol, hogy mondjuk akár egy rövid utcát kitegyenek. Tényleg elszórva itt-ott, egy-egy. Mindezek négy "helységben" vannak: Sarakiniko, Kórfos, Ag.Ioannis és a főváros, Kastri. 

Na itt megállok egy pillanatra, mert érdemes pontosan képbe helyezni Kastri főváros-jellegét. Egyáltalán, város-jellegét. Mert nagyon messze van attól. Pár kőház, egy pékség, két kafenion, meg a kb. 10-15 darabos házcsoport szélén az iskola. Így. :)

Szóval szállások. Kastri a sziget közepén van, tehát az itteni lakások nem part mentiek, ám ettől még tengerre nézőek, csak távolabbról. :) De mivel nincsen magasházakkal beépítve a sziget, Kastri elhelyezkedése olyan, mintha egy széles teraszként szolgálna Gavdos északi fele. Itt még tök új, tök modern szállások is vannak, akár a bookingon is megtalálhatóak.

Kórfos az egyike azon helyeknek, ahol a turizmustól függetlenül is éltek/élnek, afféle halászfalu. Már hogy az kb. két család, akik lakják, ebből éltek, élnek. Na meg ma már elsősorban abból, hogy nyaranta adnak ki szobákat, és van itt egy-két haltaverna is. Partja kristálytiszta, viszont kavicsos, mondjuk szerintem ez kicsit sem hátrány. 


Sarakiniko a leginkább központi hely, mint már írtam erről. Jó pár taverna, kávézó, de még élelmiszerbolt is van itt. A domboldalon pedig szintén jó pár szálláshely, amiktől többnyire gyalogosan, a homokon keresztül lehet elérni a partot. A kilátás ezekből csodás, nappal is, éjjel is. Alábbi két fotó a Consolas Stúdióban készült, én itt szálltam meg.


Ag. Ioannis-nál, a partnál van egy szálláshely kis étkezdével, emellett az út végén is, ahol a gyalogszer indul, van egy taverna/kiadó szobás.

Fentiek mellett meg lehet még szállni Karavéban vagy Karavén, a kikötőben, ott is van kiadó hely, és szintén van itt egy étterem, plusz egy kis közért is.

Ami még fontos lehet: A víz itt különleges kincs, becsüljük meg. Erre időnként akaratlanul is felhívják a figyelmünket, mert bár rengeteget fejlődött a víz (és az elektromos áram) stabilitásában a sziget, de kisebb kimaradások bármikor előfordulhatnak - és elő is fordulnak. :) 

A következő térségnél a fényviszonyok pont kedvezőek voltak, ott én követtem el egy műhibát a fényképeknél, nevezetesen ejtődött egy zsír (vagyis naptej)folt az objektíven, ami sajnos látható nyomott hagyott az alábbi képek közepén. Így itt is marad a bizakodás, hogy azért a lényeg "átmegy".
A cél itt Tripiti beach elérése, mely a sziget déli csücske, egy amolyan lefkadai-kék vízzel (és a partján lefkadai-fehér kavicsokkal). Ilyen:


Ez a déli csücsök egyben Európa legdélibb pontja is. A ponton, ami egy jó magas sziklaszirt, legalábbis a tenger felől nézve (a szárazföldön is kell gyürkőzni is kicsit, de azért nem egy legyőzhetetlen akadály az elérése) egy kb. két ember magasságú, óriásoknak méretezett szék áll, ráfestve angolul (mondjuk nem helyesen :) ), hogy Európa legdélibb pontja.
Egy szék. 
Gondolkodhattak a helyi démoszban, mi is lenne a megfelelő turista-spot, és a fa szék, amire fel kell mászni lett a győztes idea. Így. :) Egy biztos, a kevés gavdosi turistának ez egy alap-fényképezőhely (és a hajós kirándulásoknak is biztos pontja) . 


Tök jó ez a székes pont, a kilátás onnan, ahogyan remek maga Tripiti is. De itt is igaz, hogy a kirándulás oda, az a legesleg. Kórfosból indulva nem is megterhelő igazából, bár azért 4 km-ről van szó, és ugye oda-vissza meg kell tenni. Viszont Kórfosból kevés a komolyabb emelkedő/lejtő, és végig kiépített, nem is túl régen kiépített, táblákkal is megfelelően ellátott a gyalogút. Én azonban nem innen jöttem, hanem kicsit feljebbről, Vatsiánától indulva. Nem azért, mert túlélő túrára készültem, hanem akkor még azt hittem, hogy a Vatsiána és Kórfos közötti út is burkolt már. Nem volt az, és bár egy kis (régi) Vitara volt a bérautóm, úgy döntöttem, hogy nem megyek tovább, inkább innen indulok neki. A hossz így is kb. 4 km, annyi a különbség, hogy nagyobb a szintkülönbség (a két Tripiti felöli utolsó egy kilómétere már közös egyébként).
Mondom, ez kicsit trapás, főként visszafelé, de megérte, mert szenzációs kis túra. Módfelett görögös, kopár, erdős, ligetes, kék, zöld, fehér, sárga, vörös, kabócás, kecskés, ragadozó madaras, szélfútta fenyőfás, vicces útbaigazító táblásos, elhagyott kőépületes az egész kirándulás. 


Hogyan közlekedjünk Gavdoson?

- gyalog. Remek túraútvonalak vannak, kitáblázottak, jól követhetőek. 
- taxival. Vagy olyasmivel. Csomó helyen, majd minden villanyoszlopon és egyéb táblákon is megtaláljuk az ezzel foglalkozó(k) telefonszámát
- busszal. Mert van busz! Kórfos-Sarakiniko-Ag.Ioannis (és szükség esetén a kikötő) érintésével viszonylag sűrűn megy a Ktel-busz, melynek menetrendje szintén sokfelé van kifüggesztve. Emellett egy afféle "turistajárat" is közlekedik.


 - hajóval. Többen is szerveznek Gavdos körüli kirándulásokat, elsősorban Potamosra és Tripitire. Szintén mindenfelé ajánlják a szolgáltatásukat.

- autóval. Ugye van komp, és bár a krétai kölcsönzők biztosítása nem érvényes, ha elkompozunk a szigetről, sokan áthozták magukkal onnan. Erre nincs feltétlenül szükség, mert több szállás is ad autót, ha van rá igény, de még egy kis helyi kölcsönző is van.


Ennyi. :) Az utazási módoknál leírt kishajóval tértem vissza a nagy szigetre Gavdosról. És ez a kishajó út életem kiemelkedő hajós élménye volt. De egyébként abszolút értelemben is, azt hiszem.
Hasított, mint a szél. Bárhová ki lehetett ülni/állni, ahová csak mert az ember. Costas, a kapitány, maga volt a megtestesült görög sztereotípia: őszbe hajló, göndör bundesliga-frizura, felül egy fekete polárpulcsi (júliust írunk!), a nadrág egy bő és vastag szövet, a megjelenést pedig egy fekete veszkócsizma tette teljessé. Következetesség, kérem szépen, csak semmi stílustörés!

A kassza szerepét egy eredeti funkcióját már rég elvesztett, de e szerepkörben hosszú másodvirágzásra okkal számító kapszulás mosószer-doboz látta el - merem állítani, páratlanul.
Az utazóközönség szintén megjegyzendő: a cigarettáját kézzel sodró, ötvenes athéni tanár úr, hippi hölgyek festőspalettával, anyuka a kisgyerekével, amerikás görög pár, a piros Marlborót szinte folyamatosan pöfékelő, a ráncai alapján nagyjából 107 éves, ettől még az összes hölgynek a szelet folyamatosan (és persze csakis görögül) toló szálkás, tengeri medve.


...És közben isteni az idő, ahogy az nyáron Görögországban lenni szokott, nem sivatagi forróság, hanem tökéletes nyári. Csak Gavdos, csak Gavdos ne távolodna annyira gyorsan. Bár ekkor még várt rám ezernyi jó és az a lelki támasz, amit számomra, nagyon úgy néz ki, elsősorban ez az ezernyi ellentmondással küzdő, rideg de csodás föld adhat; mégis, egy kicsit keserédes volt a búcsú.

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése