Krétai képek, folytatás.

Első rész ITT.
Ezerkilencszázkilencvenhatban Stavrosban szálltunk meg. Ez északon van, Chania közelében, a kerek formájú Akrotiri-félsziget északi oldalán. Igazi világvége hely volt; emlékszem, több útitárs nehezményezte is ezt, mert a buliközpontok jóval arrébb estek. A Zorba,a görög című filmből ismerhető ez a vidék; minden giccses görög est alapvetése az a szirtaki, ami ebben a filmben csendült fel először (lévén ez nem nép, csak népies dal), méghozzá éppen Stavros partjánál, itt kezd táncba 'a görög'.

Hogy ez a hely mivé lett! :o Én nosztalgiázni mentem ki oda (sőt, még azt is terveztem sokáig, hogy majd egy-két-három éjszakát itt is töltök el, szerencsére másképp döntöttem), gondoltam felkeresem az egykori szállást, ténfergek egy kicsit, átbeszélem magammal az eltel két évtizedet... Na, ebből nem lett semmi. Siófok-Aranypart egy nulla ehhez képest. Nem is értem, miért nincsenek még itt úgy igazán a magyar irodák...Műfűvel terített beach-bárok, giccs-vidámpark, upsz-upsz zene, beállított hajkoronák, műmájerek, na persze emelt árak... És a part bejáratánál egy ember nagyságú fénykép Anthony Quinnről, hirdetve, hogy ez itt kérem szépen Zorba partja... 

Hát nem. Ez a leghatározottabban nem az ő partja. 

Ahogyan nem lehetne az a híres Elafonissi sem. Tudom-tudom, masszívan a kisebbséghez tartozom a véleményemmel, de én, a magam részéről, oda, soha többé. Persze, karibi színek, meg rózsaszín homok, meg pihe-puha homok, meg kis homokpadok, meg, meg...de akkor sem. Ilyen szintű part van még Krétán, ahol mondjuk lát az ember valamit a többi embertől, mert itt, július első felében, itt nem nagyon. Kicsit nem figyelsz, és simán hasra esel a szelfiző meg fészbúk portfóliókat készítő és készíttető bombacsajokon (mert itt az úgy kell, hogy le kell feküdni a homokba, ami azért tök jó ötlet, mert így még több helyet foglalnak, és végképp alig van sansz elérni a vizet), na és embereikben, miközben ahhoz, hogy úgy igazán átlásd a környezetet, nem árt két és fél méteresre nőnöd, annyi az umbrella mindenfelé.

Mindegy; szép, nagyon szép, de számomra ez már a túmáccsnál is túmáccsabb. 

Viszont, jó ötlet az E4-es túraúton elindulni délnek, Kedrodados irányába. Ez is beach, ez is hasonlóan homokos és kék, mint a nagy tesó, csak egyelőre még alig ismert, így alig vannak. Meg autóval se annyira egyszerű elérni (el lehet személykocsival is, nem ezzel van a probléma, hanem a földút minőségével, meg a táblázottsággal). Viszont az E4-en sima, az út meg egész látványos, viszont egy kis időbe beletelik. Ez már csak ilyen... 

Na de! Említettem az első posztban, hogy két helyen is belém költözött a zizz, egyszer a livaniánai szerpentinen, másodszor pedig a Glyka Nera beach-hez vezető gyalogúton. Na, volt egy harmadik ilyen is ez alatt az utazás alatt, ez pedig az Elafonissire való odajutás alatt történt.

...Mert mondta nekem a here (ingyenes útvonaltervező, offline, nagy királyság, nagyon ajánlott), hogy Paleochóra felől Voutas és Elos felé közlekedjek, ahogy ugyanezt mondta nekem pytmis kolléga is az index fórumról, na de ha én látom, hogy vezet Gialoson át is egy sokkalta rövidebb út, és mi több, még útjelző tábla is mutatja ezt a helyszínen, akkor csak felülbírálom már ezt, hiszen se a görögök, se én nem lehetünk ennyire hülyék.

Dehonnem lehetünk...

Mert görögék szorgalmasan táblázták Gialostól tovább is Elafonissit , egészen Sklavopouláig, sőt, még ott is kitettek egy táblát, hogy merre kell ott fordulni. Csak út, az nem vezetett aztán már tovább... Csak földút. Vagyis, inkább kavicsos, köves. Még itt sem lett volna gond, ha ezt észlelve Sklavopoulából továbbmegyek Voutasnak, és onnan aztán már a sima, eredeti körön utazom, de mivel ki volt ugye táblázva, azt gondoltam, rendben, nem burkolt az út, de biztos a minősége okés lesz majd, na meg mindössze 12 km, ráadásul lefelé, nem lesz ezzel gond.

Jó, végül is probléma nélkül leértem, az igaz, mit is akarok... és e 12 km időráfordítása sem volt több egy jó erős százhúsz percnél... erős sétatempó, na. Mert az út keskeny, rossz minőségű, kátyús, szerpentinezős... tenyerem izzadt, mindenem izzadt, szidtam önmagam, szidtam görögéket, nevettem magamon, nevettem görögéken, ha még nem említettem volna, akkor mindenem izzadt... Így telt el ez a röpke két órácska.

Nem mondom, a livániai utat meg a glyka nérai sétát bárki nyugodtan próbálja meg, valószínűleg tízből nyolcan kinevetnek, hogy mi gondja volt ezzel a maszekutazósnak. De ezt a túrát, személyautóval egyelőre inkább tényleg ne... :)

Van még csalódásos hely, bár messze nem úgy, mint fenti kettő volt. Ez pedig az Imbrosz-szurdok. Kréta második legnagyobb szurdokvölgye (persze a Szamaria után), és nem mondom, tök szép meg minden... De nem nyűgözött le mégsem. Egy sima séta Gavdoson szerintem jobb, érdekesebb, szebb, mint ez. Túl sokat ehhez nem is tudok hozzáfűzni, inkább mutatok jó sok fényképet, aztán mindenki maga eldönti, hogy szerinte milyen (már, ha nem látta már maga is, mert akkor még a fotókra sincs ehhez szükség).

Paleochóra és Sougia
Paleochoránál, magánál a városnál, vagy városban, két nagy strand van. A fő egy jó méretes homokos part a város keleti oldalán; én mondjuk ezt használni annyira nem tudtam, mert az utazás alatt csak itt (de itt stabilan) dolgozott a meltemi nevű szél. Ennyire...:)

A túloldalon egy jóval kisebb, csendesebb, nagy köves part van, ami tök jó annak, aki szereti az ilyet - én szeretem. De, ha ettől a köves parttól tovább megyünk kelet felé, akkor pár km-re (az út fele földút, de simán járható, igaz, masszívan poros lesz a kocsi, úgy egy centi vastagon) elérjük Gialiskari beachet. Aminek egy része, jó része homokos (úgy nagyjából), amit a helyi erők nem is rejtenek véka alá, és egy ízléses, visszafogott molinóval ezt jelzik is nekünk.

A homokos beach környékén még további, ám nagy kavicsos, végtelenül nyugodt strandok is vannak, pl. úszkálni ezek sokkal jobbak.

Egyébként Paleochóra az általam gondoltnál nagyobb és városiasabb város. Kicsit zsúfolt is, ami a fura városszerkezet műve. Egy félszigeten fekszik tulajdonképpen, ám a területnek az a része, aminek a legfelkapottabbnak kéne lennie, nem hogy nem felkapott, de gyakorlatilag lakatlan. Ez a félsziget csúcsa, ahol ugye mindenfelé tengeri a kilátás, még sincsen semmi. Egy kicsike kikötő, egy-két megkezdett, de már soha be nem fejezendő épület és a nihil, ennyi.

Beljebb viszont, és pont ott, ahol a félsziget elkeskenyedik, tök sűrű lesz az utcahálózat, ám nem a mai autózás igényeire szabva. Ettől még majdnem mindenhol lehet autózni (napközben; estére jó pár utat zárnak le, és tesznek sétálóvá a szezonban), pontosabban, lehetni éppen nem lehet úgy igazán, de mindenesetre engedik.

Paleochorának vannak jó tavernái, ami ebben az országban azért elő szokott fordulni. Viszont, itt van egy rossz is. Utóbbi nem semmi, ilyet én még Görögországban nem tapasztaltam ugyanis. Borzasztó, összecsapott ételek, mintha egy ál-görög taverna volna. Érthetetlen volt a léte egészen egyszerűen. Tök jó helyen, a szomszédban több remek hely is, ez meg...

Na de ajánlok szerintem nagyon jókat is. Az egyik a Palm Tree vagy Finikas. Ez napközben egy beach-bar, de az ekkor kapható kaják is elsőrangúak (bár egyszerűek). Este pedig már-már egy fine dining hely lesz, újragondolt helyi ételekkel. A másik pedig egy klasszikus taverna, barátságos kiszolgálással, méretes adagokkal, visszafogott árakkal (alábbi fotóra katt, és akkor látszanak, hol vannak ezek a helyek).

Sougia pedig nagy királyság. Nem kihalt, van minden, de mégis a nyugalom az úr, meg a csodás táj. Mondjuk megszállni azért csak akkor, ha nem akar az ember kirándulni, mert minden mocsok messze van innen. Még Paleochora sincs közel. Na de pihenni, feltöltődni, hatalmasakat enni, kirándulni, kabócákat hallgatni, mindent elengedni és relaxálni naphosszat, keresve se lehet jobb helyet találni. Még családoknak sem, elég sokan voltak itt kisgyermekkel. Persze csak akkor okés, ha a kölykök le tudnak mondani a homokozásról, mert azt nem lehet: Sougia partja álomszép, kristálytiszta, nyugodt, de kavicsos. 

És még maga a hely, a 'falu' is tök jól néz ki. Semmi (majdnem semmi..) görögös lazaság (merem állítani, a rozsdás vaskerítés is alig-alig jelenik csak meg), ápolt épületek, rengeteg virág, és még a keleties giccsel is óvatosan bántak.

Utazás Paleochóra és Sougia között az egyik legnagyobb dolog. Van rá mód több is, egyik lassabb, mint a másik. Hegyek, meredélyek mindenfelé, szok között, és azokon kanyarognak ezek a többségében viszonylag szűk helyi útvonalak. A 'bázisút' a Paleo-Strati-Temenia-Rodovani-Moni-Sougia útvonal. Ez szinte végig rendesen kétsávos, persze azért kanyargós, és szépséges. Néhol kopár csak, kréta ezen vidéke igen zöld. A nyár is mást jelent itt, tényleg magasan kanyargózunk ugyanis néhányszor, és a partmenti hőmérséklethez képest még a nyár közepén is simán lehet 7-10 fokkal hűvösebb is. Meglátszik ez a növényzeten is, mert a persze itt is megtalálható olivaligeteken és cédrusokon kívül komoly számban vannak mérsékelt övi, lombhullató fák, ligetek.

Még jobb, még izgalmasabb az az útvonal, mely Gialiskari mellől indul, és Anidrin és Prodomin keresztül éri el a bázisutat, valahol Temenia után. Eleinte, közel még a partvidékhez szinte őserdei a sűrűség, vegyesen eukalipuszból és különféle lombhullatókból. Később, feljebb ez ritkul, cédrus, fenyő, oliva lesz az úr, meg a görögsárga hegyoldalak is megjelennek. Az út nagyon keskeny, néhol nagyon kanyargós és meredek is. Itt is volt egy izgulós élményem. :)) Közmű-kivitelezés folyt; mivel az aszfaltot fölbontani még mindig egyszerűbb, mint a sziklákba közműfolyosót kialakítani (ráadásul az út mellett itt hely se lett volna rá igazán), ezért az útba tették a vezetéket, majd miután készen volt, visszaaszfaltozták. Na de utóbbi művelethez kell egy teherautó az anyaggal, kell egy ún. 'finisher', ami teríti az aszfaltot, és kell egy úthenger, ami a legvégén átmegy a kész felületen majd még egyszer. Mindez ugye egy egysávos úton, amit nem zártak le a forgalom elől. Mikor elértem ezt a rövid gépláncot, néztem a dolgozókra rémülten, hogy én akkor most merre és hogy. Hatalmas mosoly volt a válasz, és mutogatták, hogy ne féljek én semmitől, a kocsik mellett ők gyönyörűen elnavigálnak, úgyhogy 'múv'. Akkor menjünk, gondoltam...Jobbra tőlem kettő centire a munkagépek, balra pedig konkrétan a semmi, mert az autó kereke éppen hogy a szakadék 'jó' szélén volt, finoman ott tartva azt a mosolygós irányítóm útmutatásait követve.

Az E4-en a Sougia és Lissos közötti túraút az egyik legjobb kiránduló útvonal a szigeten. Nem túlságosan megerőltető, de azért már megérzi az ember mire visszaér Sougiába, pont annyira, hogy már istenien essen utána a csobbanás a hűs habokba, vagy/és valami könnyű étel és egy remek frappé az egyik parti vendéglőben. De amiért nagyon tetszett, hogy Lissosba érve az fogalmazódott meg bennem, ebben az útban szinte minden benne volt Krétáról. A kezdőpont, Sougia a görög vendégszeretet és a remek étkek, míg a végpont, Lissos maga a régmúlt, a dicső görög ókor. Az út pedig kompaktsága ellenére bemutatja a görög mediterránium változatosságát. Van itt kopár fennsík, fehér, sárga és vörös sziklákkal, és ugyanilyen talajjal éppúgy, mint az elemekkel dacoló, szélfútta fenyőliget, illetve az út első harmadában sűrű erdőség. Na meg a Líbiai-tenger...

Két nehezen vagy nehezebben leküzdhető része azért van az útnak. Az egyik Sougiától nem messze, ahol az addigi völgyet, időszakos patak medret elhagyjuk, és elég élesen kell felbaktatni az erdős hegyoldalra. A másik pedig Lissosnál, ami szintén egy szurdokvölgy kijárata tulajdonképpen, és e völgy oldalán kell leevickélni, illetve felkaptatni.

Bár messze nem vagyok különösebben autentikus ebben a két részes leírásban többször előforduló E4-es jelű túraúttal kapcsolatban, de általánosságban annyit megjegyzek azoknak, akik nem ismerik de érdeklődnek, hogy nagyrészt átlag túrázók számára is leküzdhetőek, és egész jól kitáblázottak, kijelöltek. Ezeket a sárga-fekete színeket kell keresni, fákon, de köveken is, ezért is érdemes itt a lábunk elé is nézni. 

Jövök majd valamikor egy Gavdosról szóló poszttal is.