Bosznia '21. július (Banja Luka, Jajca, Kravica és főként Sutjeska N.P-Trnovacko jezero)

 ...Mivel sajnos a járvány közben eltűnt a közvetlen szarajevói repülőjárat, így ez a pár napos kirándulás gépkocsi részvételével történt. Ami annyiban mindenképpen jó megoldás lett, hogy így odaúton (merthogy a bázis ötlet, még a covid idők előttről a Sutjeska Nemzeti Park volt) felkerestük Banja Lukán át Jajcát (Ez ugye a régi, még Mátyás és még korábbi időkből származó magyar neve, természetesen most Jajce a neve. De mivel az eltérés kicsi, és nekem a Jajca jön a nyelvemre a gyermekkori, hobbi szintű mindenféle térkép-nézegetésből adódóan, így ezt fogom használni), majd Hercegovinán át a Kravica-vízesést is, ahol a korábbi boszniai utazásaimon még nem jártam. 

Mivel ezúttal barátokkal keltünk útra, nem is kevesen, mindjárt négyesben, és a többiek még 'bosznia-szüzek' voltak, így jutott idő Szarajevóra és Mostarra is (ezekről korábbi írások: Szarajevó itt, Mostar pedig itt olvasható).

A határok közül odaúton a horvát-bosnyák határ volt komolyabban fékezős (közel két óra volt az áthaladás Bosanska Gradiskánál), a többi három átkelés egyszerűen és gyorsan ment. Gradiskát elhagyva aztán hamarosan indul a szórakozás: egy elképesztően zöld, csodálatosan hegyvidéki, remek hangulatú, még mindig egyértelműen olcsó, nekünk, látogatóknak szerencsére (a helyiek szempontja nyilván nagyon más) még mindig viszonylag kevéssé felfedezett tájak sorozata vár az utazóra (a felfedezetlenség nyilván nem Mosztárra és a fővárosra értendő, meg biztosan nem is Neumra, de az ország jelentős része még mindig elsősorban a helyiek és a délszlávok által látogatott nagyobb számban). 

Például Banja Luka nem is volt tervben. Nyilván az megvolt, hogy a boszniai szerbség központja, hogy komoly 'szerepet' vitt a háború idején is, mégis elkerültük volna - ha nincs útépítés, ami bevisz a városba. 

vegyük észre az építmény eklektikusságát! fele rom, fele épül, az egész a szétesés szélén, mégis, a kerthelyiség üzemel : upsz, egy épületben benne az egész ország...

Így viszont lett hosszú séta a Vrbász/Orbász, az itt még bőven sebes vizű folyó partján, ugyanitt egy remek ebéd, majd tovább Jajcáig is igen lassú lestt a haladás, annyira remek volt a táj, ahogy szédületes kanyarokat (néhol a Shkodrai-tó hasonló részeire emlékeztető) vevő folyó keresztül- és átszeli a hegyvidéket, míg végül a Bosznia egyik legszebb részének tartott úton feltűnik a szomszédos hegyoldalban Jajca.

Miről ismerjük Jajcát? Erről (fotó innen):

 

Csontváry Jajcei vízesés című festménye a Magányos cédrus mellett (mögött?) az egyik leghíresebb műve. Véletlenül sem udvarolok magamnak azzal, hogy értenék a képzőművészethez, mindenesetre hogy ez a festmény gyönyörű, arról azért nem nyitok vitát. :)

Persze, ma már nem egészen ilyen a látkép. Főként nem onnan, ahonnan ma meg lehet nézni úgy alapvetően. Bár, egy menő drótköteles csúszással át lehet jutni arra dombra, ahonnan az én álláspontom szerint ez a kép készülhetett, és ahonnan pontosan szemből és kellő magasságból látható, ahogy a Pliva beömlik a Vrbász folyóba.

Szóval, most én ilyennek láttam:

Egyébként elképesztő a víz ereje! Sok fokot hűl a levegő ahogy hirtelen a közelébe ér az ember, és arra semmilyen esélyed nincsen, hogy ne legyél egy merő víz. :)

A város a szerb köztársaság és a föderáció határán fekszik (már a föderációban), így a város már nagyon de nagyon multikulti. A keleti és nyugati kereszténység és a muszlim vallás is képviseltetve van, mind lakosságban, mind turistákban mind pedig városépítészeti értelemben. Központi eleme a város tetején az egykori vár, alatta körbe szaladnak le az óváros utcácskái.

Jajca mellett van a Plivsko jezero, vagyis Plivai-tó. Alapvetően természetes víztározóról van szó, amin azonban (már a Monarchia idején) elindult a víz erejének használata, így mai formájában már mesterséges a tó. Ami igazából kettő, a kisebbik nagyrészt konkrétan egy strandént üzemel, a nagyobb pedig kirándulós, csónakázós hely. 

A tó egyik legnagyobb látványossága a Mlinčići vízimalmok. Háromszáz éve kezdték telepíteni őket a Pliva két része közötti 'szünetre', volt idő, amikor száznál is több ilyen működött itt. Ennyiről ma már szó sincs, de így is elég sok van, és tényleg fantasztikus hely! Az a minimum, hogy a Gyűrűk urában, a hobbitok földjén érzi itt magát az ember. Ezt a fantasy hangulatot a fények, a zöld árnyalatai csak tovább fokozzák.

Mostar és a Kravica-vízesés felé indultunk, ennek érdekében átszeltük Hercegovinát, mely néhol egy végeláthatatlan, tágas fennsík...

...Hogy Kravica térségében már egy egészen másik világba csöppenjünk. Ez bizony hiába Bosznia-Hercegovina, már a tengermellék, a hangulat mediterrán és dalmát. 

És (konkrétan ami a vízesést illeti) kissé bazári. Legalábbis az én ízlésemnek ez már túlságosan sok ember volt, én az ennél picit nyugodtabb helyeket jobban kedvelem általában. Érzésem szerint egy off-seasonos utazás ide jobb ötlet, több látszik az egyébként szenzációs természetből is, és a hangulat is jobban kiadja upsz-upsz zenebona nélkül. 

A Sutjeska Nemzeti Park Bosznia és Montenegró határán fekszik, mondjuk Tjentište a központja. Ide feltétlenül releváns számú idézőjelet kell érteni, lévén Tjentištét még falunak sem lehet nevezni igazán. Valójában eg eléggé különös szerveződésnek számít, ilyesmik itthon nem igazán vannak. Hosszú-hosszú kilométereken keresztül tart, házak itt-ott, foltokban vannak, és ahhoz, hogy azt mondjuk, hogy van egy élelmiszer üzlet, bizony komoly pozitív hozzáállás szükséges (egy 2m x2m-es kis alagsori valami, ahol elképesztő zsúfoltságban vannak eléggé érdekes módon hűvösen tartott, ki tudja mióta ott lévő termékek; feltétlenül érdemes megnézni közelebbről, nálam megnyerte a best ever szürreális üzlet díját).

Van még pár apartman, nagyságrendileg három étterem, és a régi Jugoszlávia legmonumentálisabb második világháborús emlékműve. Mindjárt jön is ez, de előtte még dél-nyugatról fel kellett autózni ide a hegyekbe; és bizony az úton is vannak említésre méltó spot-ok.: például a Stjepan grad vagy a Klinje-víztározó. 

Annak ellenére, hogy a mai napig nem jutott igazából nyugvópontra a délszláv ellenségeskedés (sőt...éppen a minap olvastam, hogy a Bosznia Szerb Köztársaság vezetője ismét megkísérli szétbontani az országot..), én úgy érzem, a második világháborús, partizános múltat egyként érzik magukénak, és ezek emlékeit egyrészt óvják, másrészt tisztelik is. Szarajevóban láttuk, hogy egy ilyen emlékműnél muszlim bosnyák és helyi szerb is fotózkodott, méghozzá korhatártól is függetlenül, fiatalok is fontosnak tartották ezt. Persze az ismereteim felettébb felszínesek, simán tévedhetek is, de talán érdemes lenne ezzel kezdeni valamit arra nézvést, hogy több szó eshessen arról, ami összeköti ezeket a népeket. 

Nyilván ez a gondolatmenet már felvétele az előbb elveszített fonálnak a legnagyobb háborús emlékművel kapcsolatban. Ez a 1943-as csata tiszteletére emeltetett, természetesen (csak rá kell nézni) bőven a jugoszláv időkben. Bevallom, nekem tetszik, de azt is megértem, ha valaki szerint 'sok'.

Megjegyzem még, hogy a három tjentištei étteremközül az egyik itt, a főút menti látogatóközpontban van; és merem állítani, hogy kerüljétek el. fantasztikus jókat ettünk a boszniai napok alatt újra, konkrétan bárhol. Kivétel ezt az egy helyet; ez nem csak kinézetében, de minden ízében, minden felszolgálójában a balatoni nyolcvanas éveket idézte. Mivel a másik két itteni restoran mocsok jó, teljesen felesleges ebben elrontani az élményt.

Na, de szóval Sutjeska, azon belül még egy gondolatnyi Tjentište. Úgy tűnik pl. a google- műhold felvételeken, hogy van itt egy kis tó is. Nos, az nincs - medence van. Na, a bolt mellett ez volt a másik szürreális élmény. Lévén, hogy ami tónak kicsi, az medencének nagyon nem az!...:)

A 'strandból', a mellette üzemelő bárból (mit bárból, egyenesen 'espresso'-ból !) egyszerűen süt a gyermekkorom, a nyolcvanas évek hangulata. Simán elhittem volna, ha megjelenik Borivoje Šurdilović a Forgó szélből. Aszfalt sportpálya! Tűzoltó tömlőn keresztül szivattyúzzák a vizet a patakból a medencébe! Varázsos, andalító, kedves, egyedi hangulatú hely.

vegyük észre a fekete tömlőt a kopott gyepen :)

Tjentištéből út vezet fel Prijevorig. Vagyis, az egyszerűség kedvéért nevezzük így: út. Mondjuk előnye is van a minőségének, miszerint gyakran lépésben haladva alaposan van idő belemerülni a tájba, a kilátásba, és két oldalt a rengetegbe, ami a Perućica nevet viseli. Perućica egy őserdő. Látogatható, de nem ad hoc. Bejelentve, vezetővel, kizárólag az általa meghatározott útvonalon. Ennek itt kevésbé a sajnos Boszniában még mindig releváns problémát jelentő, a háborúban lerakott aknák az okai (ez a térség egyébként viszonylag kevésbé volt a harcok színtere), hanem elsősorban a terület védelme. Sajnos mára elenyésző mértékben maradtak fent Európában 'igazi' erdők (ellenben az arcunk nagy, hogy más térségek mit képzelnek, hogy leutánozzák azt, amit itt eleink évszázadokon át tettek...; természetesen kiemelten fontos lenne, hogy ott ne kövessék el ugyanazt, de véleményem szerint a sokszor kioktató attitűd nem valami hatékony), úgyhogy azt a keveset már nagyon őrzik. Ezen kevesek egyik legkiterjedtebbje ez az erdő. 

Prijevor egyrészt egy magától kialakult parkoló. Másrészt egy kilátó is van. Harmadrészt (és persze messze elsősorban) egy kiterjedt fennsík (-nyereg), egészen lenyűgöző kilátással; a fennsíkosságból adódóan teljesen körben méghozzá. Északi és keleti irányban, alattunk, a  őserdő látható, értelemszerűen itt felülről (míg Prijevor felé haladva 'oldalról'). 

Nyugaton és délen pedig Maglić-hegység hatalmas hármas kőtömbje emelkedik az égbe: a Vučevo, a Volujak, és középen a névadó, 2356 méteres magasságával Bosznia legmagasabb csúcsa, a Maglić.

De még ez is picit boszniás. Ugyanis ez a 2356 méteres kiszögellés igazából nem a hegy csúcsa. Az 12 méterrel magasabb - csak éppen már Montenegró része (ahol viszont annyi a hatalmas hegy, hogy az ottani top tízben sincs benne). Így lesz Bosznia csúcsa egy hegycsúcs -ami igazából nem is az. :)

Két irányból is fel lehet mászni a Maglićra: a Prijevor-nyereg felől kifejezetten mászós, felszereléses - ellenben rövid. Vagy dél felől, Montenegróból, A Trnovačko tótól. Ez hosszabb, kevésbé meredek; ám azért még így is éppen eléggé meredek ahhoz, hogy tériszonnyal ne sikerüljön. Higgyük ezt el, tapasztalatból beszélek... :)

...A tapasztalás pedig onnan, hogy Prijevorból áttúráztunk a tóhoz. Amely túrának minden perce és minden métere totálisan megéri. Tényleg, az út is pazar végig, nézzél éppen csak magad köré vagy a távlatokba; ahogyan ez a különleges, amolyan svájci érzetű tengerszem is egy valóságos csoda. 

Ez a fenti, utolsó kép ott készült, ahol visszafordultunk a Maglićra vezető útról; miközben nagyjából négykézláb ereszkedtünk vissza, még megalázott minket egy terepfutó idős úr, aki ugyanitt simán elszaladt mellettünk úgy, mintha legalábbis a Hortobágyon lett volna. :D

No, ennyi, hogy ne mondjam, ennyike. Összefoglalásnak pedig csak annyit mondanék, hogy: sokat, sokszor a Balkánra mennetek, ne féljetek, jó lesz!