(Montenegró előtt és után): Mosztár és Dubrovnik

2005-ben fordult elő utoljára, hogy nyaralni nem repülővel, hanem autóval indultam. Hogy most (most = 2017 szeptember legeleje) miért győzött a saját járgány? Nem a repjegy árak miatt, mert még augusztus legvégére-szeptember elejére is voltak (éppen csak, de mégiscsak) 10 ezer Ft alatti retúrjegyek is Podgoricába. Az ok a montenegrói autóbérlés volt. Irreális árajánlatokat kaptam sorozatban még a helyi kis cégektől is, és az üzletpolitika sem volt mondjuk görögösen laza és barátságos. Tulajdonképpen az olaszországi viszonyokat másolják, csak éppen jóval öregebb gépparkkal. Úgyhogy ez nem volt valami vonzó perspektíva.

Az már sokkal inkább, hogy menjünk sk, de nem fogunk sietni, oda is, vissza is beiktatunk úgy pihenőt, hogy az aktív pihenés is legyen; így odaúton Mosztárban, visszaúton pedig Dubrovnikban töltöttünk el egy kis időt.

Most ezekkel az oda- és visszaúti élményekkel kezdem a beszámolót (plusz az utazással kapcsolatos dolgokkal, mint pl. útvonal), és aztán jön majd egyben Montenegró.

A két közbeikatott helyszínből már világos, hogy teljesen más úton mentünk, mint jöttünk. Oda az Udvar-Samac-Zenica-Szarajevó-Mosztár úton értük el a pihenőhelyünket. Talán ez a leggyorsabb mód a magyar főváros felől, viszont szebb minden bizonnyal van ennél (legalábbis  azt olvasom, hogy pl. Jajce/Jajca felé végig álomszép a táj), ez ugyanis igazából Szarajevó után válik emlékezetessé, ahogy az út a Neretva folyó völgyébe ér. Mondjuk akkor viszont nagyon, tényleg áll-leesős az egész. Hatalmasak a mélységek és magasságok, melyek gazdagon váltakoznak is, csodás a sok zöld és a hófehér sziklák találkozása, és egészen sokkolóan szép a Neretva vize.

Egyébként: egyetlen pillanatra sem jutott eszünkbe, hogy ne lennénk teljesen biztonságban, leszámítva a traffipaxozó ébereket. Boszniában, bár épül, de még nincs sok autópálya, Szarajevó környékén van már kész egy viszonylag hosszabb szakasz, melynek útdíja kb. 5 eur. Bosnyák márkát váltani nem igazán érdemes, mindenhol lehet szinte kártyával és/vagy euróval fizetni.

Hanem Mosztár... 

Nem nagy város; a külső kerületek balkános szétszórtságot, és mondjuk úgy, mérsékelt jólétet mutatnak, a belső rész ápolt és felújított. Utóbbi persze alapvetően előny, mégis ezen az úton (később, majd Montenegróban), éreztük ennek bizonyos hátrányát, de erről majd a következő posztban. Itt mindenesetre nem, teljesen magával ragadott minket a város. Minden sarkon szembe jön velünk a történelem, és annak következménye, a kulturális sokszínűség. Igaz, ez utóbbi sokat csökkent, ma már talán inkább jelenti a turisták sokaságából adódó keveredést, mint a helyiekét, következtében mindannak, ami jó húsz évvel ezelőtt történt...

...Melynek szomorú mementói szerte az országban megtalálhatóak még, így persze Mosztárban is. Például itt van ez a temető...A turistanegyedből szinte ki sem kell lépni, hogy ide jusson el az ember; szinte mindegyik síron ugyanaz az évszám, és majd' mindenki végtelenül fiatal...

'91-et írtunk, mi éppen Velencébe utaztunk osztálykirándulásra. Megnyílt a világ, hát mentünk. Öreg (már akkor is öreg) 'panorámás' Ikarusszal, két éjszakát gyakorlatilag a buszban töltve. Valahol Olaszországban, az egyik autópálya parkolóban megállt mellettünk két, jugoszláv rendszámú busz, velünk kb. egyidős jugoszláv iskolásokkal. A buszaik sokkalta a mienk előtt jártak, és bizony az öltözködésük is közelebb állt az olaszokéhoz, mint a miénkhez; bizony, picit irigyek voltunk rájuk, mennyivel jobb nekik, a 'jugóknak'...

...Aztán eltelt mindössze pár év. Azok közül a srácok közül jó páran, akik ott, az olaszországi parkolóban még éppen olyan arcoskodó középsulisok voltak, mint mi, szóval közülük sokan általunk elképzelhetetlen borzalmakon mentek keresztül, és/vagy kerültek ilyen nyughelyekre, mint ez; még azelőtt, hogy úgy igazán elkezdődhetett volna az életük. Miközben mi egyetemre jártunk, dolgozni kezdtünk, szerelmesek lettünk, éltük és élhettük az életünk...

A város leghíresebb látványossága az eredetileg 1556-ban épült Öreg-híd (Stari Most); szerencsére augusztus legvégén már nem volt ott akkora tömeg, mint egy-egy elrettentő főszezoni fényképen látni lehet, de azért ekkor is a siserehad zöme itt tartózkodott. Az 1993-as felrobbantása utáni újjáépítése csodásan sikerült, köszönhetően annak, hogy nem csak anyagában, de technológiájában is igyekeztek az eredeti építési módszert követni. A hídról ugrálás (kis pénzért cserében persze), szerintem jópofa dolog, ügyes húzás, mondjuk egészen biztosan nem csinálnám utánuk. :)

Fontos látnivaló még a város legnagyobb mecsete, az Öreg-híddal tulképp egyidős Karadjozbeg mecset, valamint a Koski Mehmed pasa mecsete (mely egy ugrásnyira van csak a hídtól), és az a Hercegovina múzeum, melynek lábainál van a feljebb már mutatott, ugyanolyan évszámokkal teli temető.

A montenegrói szállásunk Budvában volt, oda Mosztárból mi a Stolac-Bileca-Vilusi-Risan-Perast-Kotor útvonalat választottuk; ez szinte végig remek volt, gyér forgalom (traffipax azért, szépen elbújva, több helyen is működött), nagyrészt jó útminőség, és (már Montenegróban) több helyütt kifejezetten élvezetesen autózható, kellemesen kanyargós szakaszokkal. Viszont! A határ után, már Montenegróban, volt jó pár kilométer, amin az út egészen katasztrofális állapotban volt! Ott jártunkkor ez tetéződött azzal, hogy le is szűkítették, aminek oka a kezdődő felújítás volt. Nem tudom hogyan áll ez, de ha kész lesz, akkor szerintem kifejezetten ajánlott útvonal lehet ez a Kotori-öböl felé.

...Vissza pedig Herceg Novin át utaztunk Horvátországba, ahol a ragúzai szünet után végig az autópályán haladva utaztunk haza.

Na most, Dubrovnik... Szó se róla: az Adria ékköve, meg az egyik legszebb történelmi város, na meg Trónok harca, stb., stb... szóval tényleg, fantasztikus város, módfelett különleges. Csak ne tudnák ezt egyrészt a helyiek, másrészt mi, turisták is ennyire... Ugyanis számunkra tényleg megkapta a már komikusan drága jelzőt a város (3-4 ezer forint egy alap pizza, nem is túlságosan közel a városfalaktól is hasonló árú parkolási díj, stb...tiszta Skandinávia), miközben azzal együtt is, hogy tudtuk, hogy itt nagyon sokan lesznek, mégis meghökkentő volt a tapasztalás, hogy tényleg ennyire sokan vagyunk.

Úgyhogy én azt javaslom, 1: Dubrovnikot érdemes látni, viszont a leghatározottabban csakis télen. A klímája ezt megengedi, kis szerencsével 10-15 fokban és napsütésben sétálgathatunk a történelmi falak között, és felteszem az árak is moderáltabbak, legalább egy kicsivel.

Úgyhogy én azt javaslom, 2: miután megnéztük (mert tiszta sor, ezeket látni kell) a Főteret a Szent Balázs templommal, a fő utcát, a Stradunt (vagy Placát), végigmentünk (70 kunáért) a várfalon, megnéztük a Királyvár-helyszíneket, ezért (is) felmentünk a Minceta erődbe, akkor távolodjunk el egy kicsit; nem is kell nagyon. Mert még ebben a magas népsűrűségben is, ha felmegyünk a határoló dombokra, szinte bármelyik irányba is (mindezt még masszívan a városfalon belül gondolom) mindjárt megváltozik a kép: háziak ülnek a portájuk előtt, gyerekek játszanak a játszóterükön, macskák mutatkoznak a legváratlanabb helyeken...hogy is mondjam, elkezd történni egy átlagos nap.

 

Szintén érdemes Ragúza várfalon túli életét is megfigyelni. Egyrészt szépséges villák sora van itt, 

másrészt szintén kívül van a Lovrijenac/Szent Lőrinc-erőd, mely lentről is, és fentről is nagyon tekintetet vonzó (és egyébként szintén helyszíne a fantasy-sorozatnak).

Folytatás ide kattintva, színtisztán Montenegróval.