2017. február 14., kedd

Lanzarote. Utazás és első két nap.

Mindez idáig akkurátusan kerültem azt a fajta élménybeszámoló írást, mely a történések sorrendjében meséli el az eseményeket. Most azonban alapjaiban csavarok egyet ezen. Ugyanis nem csak időrendben, de mindjárt az egyes napok estéjén, frissiben és a helyszínen írom le az élményeimet. Későbbre, itthonra már csak az átolvasás, javítás, kiegészítések maradtak.

Az utazás napja
A repcsi ma délután, késő délután ért Lanzarote-ra, így a mai nap egy gyors helyzetértékelésből, a közvetlen környék felfedezéséből, a szállás elfoglalásából, és egy remek esti futásból állt. Így azt hiszem, ennél jobb helye nem is lehet a praktikus információk közreadásának.


Repülés a Wizz Air közvetlen járatával. November közepén foglaltam le, 13.5 ezer forintért. Retúr... Ugye itt kétszer öt órás repülőútról van szó, úgyhogy ez a leghatározottabban az egyik legolcsóbb, legjobb ár/érték arányú repülőjegy vásárlásom volt. Talán a pár évvel ezelőtti, százforintos jegyeké volt csak jobb; ha egyáltalán.
Szállás ismét az airbnb-n. Bevallom, olcsóbbnak gondoltam Lanzarote-ot teoretice, de azért kis utánajárással akár hotelt, akár apartmant lehet korrekt áron találni. (25 eurós kuponért pedig érdemes lehet itt regisztrálni - vagy akár újraregisztrálni, ha valakinek van már airbnb-accountja). A szállásadó nagyon közvetlen, segítőkész, minden flottul ment egyelőre.
Autót az Autoreisentől béreltem, 72 euróba került egy hétre, természetesen önrészmentesen, deposit mentesen. A legkisebbet béreltem, de egy majdnem vadonatúj, 11 ezer km-t futott Renault Cliót kaptam. Viszont, a pultnál egy órát kellett sorba állnom... 
Belépők: a legfontosabb helyekre standard 9 euró (Timanfaya Nemzeti Park és a két lávabarlang), máshová 4-4.50 euró. Van 'bérlet', mely választhatóan 3,4 vagy 6 helyre jó. Áruk: 20, 26 és 30 euró.


Hanem a fényképek. A 'nagy' utazó otthon felejtette a fényképezőjét... Úgyhogy e poszt összes fotója telefonnal készült csak. Egyébként sem vagyok egy komoly fotós, így meg pláne kihívással küzdenek a képek. Szóval akinek ezeken is tetszik a sziget, az menjen bátran, élőben még jobban fog. Akinek pedig nem, az se vesse el, mert élőben sokkal jobb. :)


Azt is hozzátenném a fénykép kérdéshez, hogy az út előtt a hót' profi képek között se nagyon láttam olyat, ami igazán visszaadná azt, amit a helyszínen kap az ember. Sokkal izgalmasabb, szebb, változatosabb, színesebb, sokkolóbb, lenyűgözőbb élőben. Jó, ez valamennyire általában is igaz, de én úgy érzem, Lanzarotéra fokozottan az.

Egyébként első benyomás: mintha a Westworld egyik világa lenne, annyira makettszerű az egész. Az utak újak, a felfestések újak, a házak csillogós fehérek, a pálmák is szinte kivétel nélkül pontosan olyanok, mintha rajzolva lennének, annyira szabályosak. És még a vulkánok is egyenes szárú, szabályos háromszögekként emelkednek ki. Nagyon tetszik. :)


Első nap
Másnap a Timanfayával tervezem kezdeni, mivel felkészítettek, hogy oda reggel érdemes menni, mielőtt a turistabusz-áradat ideér. Így is tettem - miután megjártam a repteret ismét, ugyanis a kabátom sikeresen ott hagytam... De meglett, úgyhogy hurrá!, irány a Timanfaya, alig a nyitás után meg is érkeztem. 
És valóban határozottan érdemes ekkor jönni, ugyanis mire a buszúttal végeztem (itt a jegyárban egy szűk egy órás buszos utazás van benne, audioguide-dal - csak úgy, szabadon nem kószálhatunk össze-vissza, szigorúan természetvédelmi a terület; ha a buszút nem vonzó, vezetett gyalogtúrát is lehet választani, előre, nagyon előre foglalva időpontot), már sokszorosa lett a parkoló autók száma.


Fantasztikus ez a körutazás! Sokkoló felszíni formák, színek (elképzelni se lehet, mennyi árnyalata van a barnának, a vörösnek, a feketének, a zöldnek), emelkedők, lejtők, szinte alagutakat képező lávahullámok. Nagyon jó az audioguide is: nem is túl részletes, nem is túl rövid, pont annyi, amennyi így hirtelen befogadható.
Háromszáz éve, 1730 és 1736 között keletkezett ez a terület, pontosabban akkor vált ilyenné. Vulkánok százai emelkedtek fel 'hirtelen' és pusztították el mindazt, ami addig itt volt. Növényzet, állatvilág, jó pár falu... Lassan kétszáz éve nyugodt már a föld (a 19. század elején történt az utolsó kitörés), de annyira lassú itt az erózió (köszönhetően a nagyon kevés csapadéknak), hogy szinte pontosan ugyanolyannak látjuk, mint a milyen a megszületése után volt. Mindössze csökött bokrok, imitt-amott valamiféle mohafélék alkotják a növényzetet, és az állatvilág is kisebb gyíkokra, rovarokra korlátozódik mindössze.


...Hogy a föld évszázados csöndje csak látszólagos, mutatja az az egy-két truváj, amit a buszút mellett még bemutatnak a helyiek. A kvázi a földön és a földtől megsülő grill, a gyújtós nélkül, 'magától' lángra kapó szalma, az üregbe öntött vödör hideg víz, ami egy pillanattal később forró gejzírként csap sokméteres magasságba, vagy a földön lévő, megmarkolható, forró 'talaj' (kavicsok, vulkanikus hamu) bizonyítja, bizony morajlik alattunk a mély. Hogy kihagyhatatlan ez a kirándulás egy lanzarotei útnál, az nem is kérdés.

Innen El Golfo felé vettem az irányt. Ez egy minifalu az óceánparton, mellette pedig egy kis zöld tó van, alig száz méterre az óceántól. Algák festik annyira eltérővé az óceánhoz képest. Charco de los Clicos a neve, és itt, Lanzarotén nem okoz meglepetést, hogy egy elsüllyedt vulkán krátere a tulajdonképpeni tó. Olvastam én, hogy ide napnyugta felé érdemes jönni, de nem hallgattam erre az intelemre. Fotózni pedig akkor lehet, vagy még reggel, de dél körül, amikor én voltam ott, csak mérsékelten... Viszont később, az utolsó előtti napon 'szabályos' időben is eljöttem ide, amikor igazán meg is lehetett örökíteni a tájat.


Playa Blanca felé haladva útba esik először Los Hervideros, majd a sóbánya. Utóbbiban nehezen tudom megfogalmazni, mi tetszik, de tetszik. Végtelenül kies, romos, elhagyatott(nak tűnik, pedig még van termelés most is - látszódott sódomb, amiből vagy ahová talicskáztak is, és árusítják is az itt kitermelt sót sokfelé; persze nem ez adja már Lanzarote bevételeinek számottevő részét, mint egykoron)... De pl. ahogy egy egészen mini, a földből éppen csak kilátszó, piros szárú és levelű kis virágocska be tudta színezni imitt-amott a környezetét, az valami nagyszerű szerintem.


Los Herviderosnál az óceán ereje barlangokat és alagutakat fúrt a vízig lefolyó, ott megszilárdult lávába. Szép hely; például biztosan szebb, mint a bánya. De engem annyira nem fogott meg mégsem. 


Lanzarote mai képéért César Manrique a felelős. Innen származott el, és már ismert építészként tért haza, és vette irányítása alá a sziget építészetét. Ő tervezte szinte az összes meghatározó épületet és építményt, a timanfayai központi épülettől a Jameos del Aguán át a Mirador del Rióig (és egy saját villáig - az is látogatható). És 'miatta' nincsenek itt négy emeletesnél magasabb szállodák (kivétel a fővárost), meg végeláthatatlan üdülővárosok sem, mint Tenerifén vagy Cran Canarián. Megmaradt az egész sziget nyugodtnak, átláthatónak, emberi léptékűnek. Ilyen Playa Blanca is. Abszolút turistaresort, de ízléses, barátságos, ápolt - és (szinte teljesen) hófehér.


Pont úgy meg annyira hófehér, mint a 'sima' települések, és majdnem annyira ápolt. Mert az a kettő, amiben ma jártam, a kicsike Fermés (egy 17.századi templommal és félelmetes kilátással Playa Blancára és a szomszédos Fuerteventurára),


és a nagyobbacska (de messze nem nagy) Yaiza ápoltsága nagyon nem egyszerű. Tiszta, frissen mosott, frissen festett, frissen kertészedett... Megint csak: makettvilág. :)


...És e képek gyakorlatilag bármelyik településen készülhettek volna (és ez majd látszódni is fog a későbbiekben), mert a fehérre meszelés, a zöld ablakkeretek/zsalugáterek, a rengeteg pálma és a sok virág (főleg muskátli) mindegyiknek sajátja.

...Még Playa Papagayo-ra szerettem volna elmenni, de délutánra befelhősödött, ott pedig pont a víz a lenyeg, az pedig napfényben mutatja meg a legszebb színeit. Így ide majd visszatérek még

Kis színes: Lanzarote tutti nevezhetne a Legszebb Körforgalmak a Világon-versenyre. Baromi ápolt, rendezett, színes, gyakran szobros szinte mindegyik. :)


Második nap
Reggel Costa Teguise híresebbik strandjára indultam, a La Cucharasra. Sárga homokos ez is, mint Playa Blancán. Őszintén szólva, ott még biztos voltam abban, hogy hozott homok az, nem gyári. De miután itt is az van, el is bizonytalanodtam, lehet mégis helyi homok ez? A vulkanikusság miatt nem ez volna a logikus, viszont itt nem olvastam olyan homokhordásról, mint a két legnépszerűbb kanári sziget esetén. Aztán a mai napon, kicsit később, a Jameos de Agua nevű helyen, ahol egy kiállítás is van a sziget vulkanikusságáról, meg úgy általában a témáról, szóval ott tudtam meg, hogy bizony helyi homok ez, méghozzá a sárgás színűek is (részben) vulkanikus kőzet maradványok. Ennyiféle van parti homok van Lanzarotén:


Egyébként La Cucharas, meg úgy az egész Costa Teguise nagyon tetszik nekem. Pedig ez is turistaközpont, de akkor is. Hihetetlen mennyiségű pálma, hangulatos épületek és kertek, nagyon szép óceánpart... simán szállnék itt (is) meg.


A Jameos de Agua és a Cueva de los Verdes 'testvérek'; közel is vannak egymáshoz, a Cuevától (az van feljebb) még látszódik is a Jameos központi épülete. Mindkettő a La Corona vulkántól kiinduló, 7 km hosszú, az óceánig (pontosabban az alá...) érő láva-alagút, láva-barlang része. A Cueva Verdes, ahogy neve is mutatja, egy igazi barlang, amit két km hosszan lehet bejárni, vezetővel. Se növény, se állat, se semmi nem él itt meg, ellenben standard 18 fok van. Mindig. Télen, nyáron, éjjel, nappal, függetlenül attól, milyen az idő kint. Érdekes a szűk egy órás séta, a mi szemünknek főként különösek a láva-cseppkövek. És volt egy pillanat, ami engem teljesen elámított. Már csak azért is megérte bemenni. :) Nem írom le miről van szó pontosan, mert szerintem úgy hat ez, ha annyira nem számít rá az ember, mint amennyire én nem számítottam. Mert végül is egészen triviális a dolog, de vicces, mennyire meg tudja tréfálni az embert egy optikai csalódás. Ha valaki nagyon kíváncsi, miről is van szó, biztos megtalálja a neten.


A Jameos már közel van nagyon az óceánhoz, van víz, és van élet is a barlangot itt már betöltő vízben. Az alábbi fotón azok a sok kis fehér csillogósok nem mások, mint a csak itt élő, picike, 2-3 centis albínó rákocskák. :) Persze élőben nem csak egy fényes pontot lát az ember, hanem teljesen rendben látja a kis állatkákat.


A tavasbarlangot elhagyva jön a múzeum, amiről már beszéltem, közte pedig egy mesterséges tó (inkább medence), aminek nem értem pontosan a szimbolikáját, de ez mindegy is: tök szép.


Egyébként már az odajutás is erre a részre egy élmény volt, mert a szigetnek ez a - Malpais de la Corona nevű - része egész zöld a kis földszintes, labdaformájú bokroktól, közöttük pedig ott a végtelenbe tartónak tűnő aszfaltcsík, a hátteret pedig a névadó vulkán biztosítja...


Számomra mindkét hely nem kicsit érte meg a látogatást, és ugyanez áll a Kaktuszkertre is. Bár kisebb, mint amire számítottam. 1400 faj otthona ugyanis, azt gondoltam ez kitesz pár hektárnyi parkot. :) Nem tesz ki, csak kb. egyet; de azért tényleg nagyon ott van. Persze ez is Manrique munkája, amit már így két nap után meg is ismer itt az ember, annyira jellegzetes: növények, geometria, ívek, zöld és fehér, és lávakövek.


Szintén Manrique a San Bartolomé határában, a sziget geometriai középpontjában épített Parasztház és Múzeum. Afféle mini-skanzen ez, az egykor volt lanzarotei hétköznapokat mutatja be a kis kiállítás. Ez egyébként ingyenes, nem is valami nagy szám, viszont az út, amin a Kaktuszkert felől ide autóztam, eléggé az. De előbb pár fénykép erről.


Szóval, az út. A kaktuszkert után, mindjárt Guatiza után letértem a legegyszerűbb útról, és felkanyarodtam a hegyekbe, El Mojón és Los Valles felé, az LZ-405-ös útra. Keskeny, alig-aszfalt néhol az út, de azért tök simán járható. Lanzarotei mértékben erre is zöldek a hegy- és domboldalak, mezőgazdaság is látszik itt-ott, a sokféle, virágzó kis növénytől (gondolom azoktól) mindenfelé tavasz-illat érződik.


Los Vallestől már ismét komoly úton haladok (az LZ-10-esen), ahol előbb felhajtok a Santa Barbara erődhöz (benne múzeum a kivándorolt lanzaroteiekről, 3 euró), ahonnan valami csoda a kilátás. Elém tárul a Timanfaya rengeteg vulkánkúpja, az óceán végtelensége, La Graciosa szigete, közvetlenül alattam pedig Teguise városa.


Az erőd után be is térek ebbe a városba, hozza a szokásos helyi ízt: fehér, zöld (mondjuk sok helyen barna is :) ) és békés. És van itt egy komoly piac is egyébként, a szigeten a legkomolyabb.


2 megjegyzés:

  1. Nagyon klassz, hogy erre a gyönyörű szigetre utaztatok.
    A fényképezőgép miatt egy pillanatra visító rohamot kaptam, azt hiszem, én belehaltam volna, vagy vettem volna ott valami picit ;-) de a mobilos képek is gyönyörűek.

    VálaszTörlés
  2. akarom:) most és azonnal...tudtam én hogy jó hely :)
    Én Dubaiban hagytam "el" a fényképezőt, de mire jó egytelefon :)

    VálaszTörlés