2016. március 11., péntek

Gran Canaria, 2.rész (A Cumbre, Tamadaba, Valle de Agaete, Guía, Teror, Las Palmas, Tejeda és a Jardín Botanico)

(Előzmények itt.)
...Azért csak feljutottam a hegyvidékre. Nem mindenhová; ottlétem alatt a GC-600-as út, amin keresztül a Roque Nublo 80 méter magas sziklaorma és a sziget legmagasabb pontja, a közel kétezer méteres Pico de las Nieves megközelíthető, végig zárva maradt.
De ameddig járható volt, ott aztán volt élet! Legalábbis hétvégén, amikor a szigetlakók apraja-nagyja útra kelt, hogy havat láthasson. :) Ment a hógolyózás, hagyományos módon, a szabadtéren is, de a szembe közlekedő, egyébként idegen autósok között is, mini-hóembereket raktak az autók motorháztetejére, és egyáltalán, úgy viselkedtek kettőtől kilencvenkét éves korig, mint a kisgyerekek.



 

Itt a hó igen ritka, hiszen 'csak' szűk kétezresek a hegyek, ellentétben Tenerifével, ahol a Teide a maga majdnem négyezres magasságával szinte minden évben kap a fehér takaróból; igaz, messze nem annyit, mint idén, ami még Gran Canariáról nézve is feltűnt: nem egyszerűen havas volt, hanem összefüggő és vastag hótakaró borította, és nem csak maga a hegy, de az egész Canadas is fehérbe öltözött.
Persze az ottani hóvastagságot nem innen állapítottam meg, hanem ahogy azt már említettem az első részben, tényleg szinte kizárólag ezen molyoltak a tévében és az újságokban, lehetetlen volt nem informálódni a szigeteken kialakult helyzetről.


Nekünk, akik, ugyan úgy tűnik, hogy egyre csökkenő mennyiségben, de még ismerjük a havat, simán 'csak' érdekes látványt nyújtott így a táj; egyrészt a felkészülés során a fényképeken mindig barna volt a sziget-tető, míg most amolyan tarka, másrészt a lisztes domboldalak a  kanáris 'bokorfák' zöldje alatt és között valahogy nagyon nem volt 'oda illő'.
Viszont az ayacatai kereszteződéshez (ott találkoztam először a helyiek autósorával) Mogán felől vezető GC-605-ös út, mely első próbálkozásra nem jött össze, annál sokkolóbb volt. Ez az út a Pajolanesen vezet keresztül, melyet a sziget egyik legromantikusabb vidékének mondanak. Jelentsen ez bármit is, valóban fantasztikus a táj. Dél felől indulva előbb egyre sűrűbb növényzetű, egyre meredekebb hegyoldalak között kanyarog a keskeny, frissen felújított út. Brutál kilátás van minden irányba, üde zöld minden, az élményt pedig még fokozni is tudják az egy-egy kis völgyben előbukkanó hangulatos kis villák.


 

Később egyszerre változik zöldebbé és kopárabbá a vidék: az uralkodó növény ugyanis a fenyőfa lesz, ahol viszont már és még nem uralkodik annyira nagyon, ott már egyre többször tűnnek fel a sziklák magukban, illetve csak apróbb zöldekkel borítva. Itt igazi kirándulós a vidék, amolyan fennsík ez, sok mesterséges tóval tarkítva. Kevésbé drámai, mint az út első fele, de nem kevésbé szép, csak másképp az. Nyugodtan szép.






Ha ennek az előző szerkezetnek van értelme, akkor még jobban igaz a Tamadabában kanyargó (és körbemenő) GC-216-os úton való végigutazásra, és az autót elhagyva az erdőben való kóborlásra. Egy kiterjedt kanári fenyő erdő ez, ami nyugati irányban tulajdonképpen az óceánig húzódik, északi oldalán pedig benyúlik a Valle de Agaetebe (valle=völgy). A kilátás is szuper, hol a végtelen óceán látszódik ki a fák közül, hol vadregényes tavak, és mellettük a minden lehetséges helyet kihasználó teraszos földművelés nyomai. Meg a Roque Nublo, meg a Roque Bentayga, meg a havas hegytetők és világvégi falvak...A fákon pedig madarak sokasága füttyög, mókusok szaladgálnak, közben besüt a nap a fák közé, egészen túlvilági hangulatot kölcsönözve a tájnak és az éppen ott lévőknek.





Idejutni könnyű; Artenara, a sziklalakásos városka felől San Nikolás felé kell indulni, aztán a balkanyar és a 210-es út helyett a 216-ost kell választani. De csak időlegesen: a GC-210-es Artenara és San Nikolás között, kötelező program!
Szokták Gran Canariát mini kontinensnek nevezni a változatossága okán. Van itt ugye sivatag (homok és kő), sűrű erdőség, mély völgyek, magas hegyek, óceán, félmilliós nagyváros, világtól elzárt aprófalvak, autópálya, 25 km/órás átlaggal járható, kanyarban visszatolatós, csuda kacskaringós szerpentin, mezőgazdasági ültetvények, és még ki tudja, mi minden; szerintem jobb név is lenne a mini-világ, mint a mini-kontinens.


Mindegy, a lényeg itt most az, hogy ez az út ebből a világból a Vadnyugat. Tényleg csak az indiánok, de legalább egy elszórt Gojko Mitics hiányzott, hogy teljes legyen a kép. Elmondani pedig azt tudom, amit elég sokszor szoktam: a képek csak nyomokban adják vissza ennek a vidéknek a megdöbbentő hatását. Egészen sokkoló a táj. Nagyon komoly mérnöki tudást és a kivitelezők részéről bátorságot is igénylő utakon haladok, hol felfelé, hol lefelé kanyargózva, gyakran drukkolva, hogy csak most, csak most ne jöjjön szembe senki. Időnként viszont jön, ilyenkor tolatás, centizés, rutinozás következik. :)
Erre is van víztározó, sőt, egy nagyon komoly gát is (csak hogy aláhúzza az Amerika-érzést). Ez már az út alsó szakasza, de még innen is eltart egy darabig, míg a nagyrészt jellegtelen San Nikolásba érünk - a harminc kilométer megtételéhez még akkor is szükség volna egy órára, ha sehol sem állnánk meg, ha sehol se esne le az áll. De meg fogunk és le fog.


 

Ehhez hasonló élménynek feltételeztem azt a GC-200-ast, ahová San Nikolásnál ez az út befut. És bár tényleg nem semmi, de délről észak felé végighajtva rajta, sokáig 'csak' szép volt, drámai hatású onnan lesz csak, míg végre a Terasz-kilátónál, vagyis a Mirador de Balcónnál ki nem ér az út az óceán partjára.
Vagyis, messze nem part ez. Magasan fent utazunk a hegyek oldalán, épp ezért a kilátás az alul háborgó óceánra, a partvonal néhol szabályos piramisainak tetsző csipkézett vonalára, na és a feljebb már mutatott, ezen a vidéken fotózott Teidére nagyon megkapó.
Itt is érvényes az, ami szinte az egész szigetre megáll, hogy az élményeket nehéz dokumentálni, és ott helyben kell, szemmel és aggyal megérezni és elraktározni, ugyanis megállni kevés helyen lehet. De innentől majdnem Agaeteig remek az utazás.







És az marad, csak jellegében megint megváltozik, ha innen behajtunk az Agaete-völgybe. Itt különösen zöld a táj, és bár csak egy viszonylag keskeny völgyről van szó, a mezőgazdaság is fejlett az itt fekvő pici kis falvak során. Na, ezen az úton is igaz, hogy a legszebb, leglélegzetelállítóbb részein semmi esély fényképezni. De nem baj, mert látni viszont igen, és van mit. A zöldellő, néhol szinte függőleges 'határoló' hegyek, az elképzelhetetlen helyeken is növő pálmák, a sok virág, a kedves kis falvak mind-mind vonzzák a tekintetet. Nagyon különleges az út végén a múltból itt maradt egykori szálló, ami még romjaiban is mutat valamiféle előkelőséget, és tulajdonképpen méltó lezárása ennek a zsákutcának - már, ami az autózást illeti. Innen, és a Valle de Agaete más részeiről is indulnak túrautak felfelé, a Tamadaba erdőbe.







Gáldar 'kívülről' nagyon jól néz ki, ahogy átölelik a sűrűn épített, színes házak a szabályos kúphoz hasonlító Pico de Gáldart. Mégsem mentem be a városba, mert helyette Guíát választottam, két okból is. Egyrészt felújított óvárosa műemléki védelem alatt áll, másrészt itt készül a 'virágzó sajt', a queso de flór. Különlegessége, hogy articsókalevet csurgatnak bele/hozzá.
Nos, Guía nem jött be. Valóban rendbe hozott a város központja, mégsem okozott semmiféle érzelmet. Tovább megyek: unalmas volt, az az igazság. Az ígért sajtüzletek sem voltak sehol (egyáltalán, emberek se tulajdonképpen), egyetlen egy helyen árulták mindössze. Ezen kívül csak utcai információs táblákon olvashattuk el, hogy mennyire büszkék rá.
Szó mi szó, az itt eltöltött időt elfecséreltnek éreztem.


Nem így a fövárosban töltött napot!
Bár Vegueta, Las Palmas óvárosa hasonlít Guíáéra abban, hogy kissé kísérteties mindkettő. Olvastam én ugyan, hogy Vegueta mennyire nyugodt, hogy többnyire idősek lakják, hogy főként hétvégén alig moccan valami, de más olvasni és más tapasztalni. Mert azért azt nem gondoltam volna, hogy egy félmilliós nagyváros óvárosa ennyire bezárkózó legyen, főként, ahol ilyen klíma van. A helyiek itt vagy teljesen a falak között élik életüket, vagy tényleg alig lakott már ez a rész. Mindenesetre a turistákon kívül szinte senki sem mozgott az utcákon.
Két kivétel azért akadt. Egyrészt a piac, na az nagyon jó volt, hihetetlen választék, hihetetlen termények, és barátkozós, közvetlen, mosolygós, kóstoltatós helyiek... és életem leghatalmasabb hagymája és diója. :)




A másik pedig a főtér és közvetlen környéke. Itt sokan voltak, családok, diákok ütötték el az időt. Többen láthatóan már a karnevál esti murijára készültek. Nagyon komolyan részt vettek ebben a helyiek egyébként; mindenféle korosztály beöltözött mindenféle szerelésekbe, már kora délutántól elindítva a felkészülést, minden értelemben. :)
A város talán legszebb épületei is itt emelkednek: a majd' négyszáz éven át épült, így persze igen kevert stílusú katedrális, a 'tanácsháza', és legfőképpen a Casa de Colón, azaz Kolombusz-ház. Ez egy remek, frissen felújított, 17. századi, ún. gyarmati stílusú épület, mely egykor a helytartó székhelye volt. Jellegzetesen kanári a fedett fabalkon, és nagyon egyedi a finom fapálcikákból készített rács a nyílászárókon, melyek egyfajta légkondicionálóként funkcionáltak, mert a szellőzést ugyan engedi, de a nap sugarait kint tartja.




Nagyon más a Veguetától északra fekvő Triana. Sokkal-sokkal pezsgőbb része ez a városnak, itt van a helyi Váci utca, és mintha mindenki, aki nem a tengerparton van, ide összpontosulna. Építészete szecessziós, így számunkra nagyon ismerős; azért nem igazán gondolom különlegesnek. Nem tudom, miért alakult ez így, hogy ekkora a különbség e két szomszédos negyed hangulata között, de nekem úgy tetszettek volna igazán, ha a kettőt össze lehetett volna gyúrni eggyé.




La Canterás a neve a főváros több kilométer hosszú, széles, homokos, kellemes hullámos városi strandjának. Szokás a Copacabanához is hasonlítani. Ehhez én sokat nem tudok hozzáfűzni, nagyvilági hely, az biztos, még az évnek ebben a téli, tél végi időszakában is, de gondolom azért nyáron az igazi. A partmentén vendéglátóhelyek hosszú-hosszú sora, olyan hatást kelt ez egyébként, mintha a Ráday utca vagy a Liszt Ferenc tér került volna az óceánpartra.



A partra vezető utcák majdnem kivétel nélkül sétálók, de legalább forgalom-csillapítottak, egészen a másik, vagyis a keleti oldalig, ahol a hatalmas kikötő található. Közben keresztezzük a Parque Santa Catalinát, ami nevével ellentétben nem park, hanem amolyan főtér. Most történetesen a karnevál színpada van itt, az egyik oldalán pedig a világ összes országának zászlaja, kis kövekből kirakva. Na most, ez úgy, ahogy van nagyon káeurópás - nyolcvanas évekes - szot-üdülő-előteres - lakótelepi-uszodás; annak minden előnyével és hátrányával. Mondjuk látni kell, az igaz. :)




Még azt elmondanám Las Palmasszal kapcsolatban, hogy a széleken és a magasságokon lévő külvárosok nagyon jól néznek ki, nagyon színesek, nagyon élőek, és közelről kicsit nápolyiasak is. Különösen igaz ez a déli San José negyedre.


Na most, visszaolvastam amit a városról írtam. Kezdtem azzal, hogy nagyon nem éreztem elfecséreltnek az itt töltött időt, aztán mégis majdnem végig élcelődtem rajta. Pedig tényleg nagyon jól éreztem magam. Közel sem tökéletes, nyilván nem Las Palmas miatt utaznak ide annyian, de benne lenni, pláne benne élni jó lehet (parkolás szinte csak parkolóházakban és parkolókban, bő két euró per óra, hosszabb tartózkodás esetén sincs kedvezmény).

Tejeda fent van a hegyen, de nagyon; az egyik legmagasabban fekvő városka a szigeten, ami még csak egy dolog, de a sziget legmagasabb csúcsai mellett-között fekszik, igazán festői környezetben. Aki vállalkozik a hegyi túrákra, szinte biztos, hogy keresztül fog menni rajta, pontosabban, hogy érinteni fogja, mivel maga a város a GC-60-as út mellett fekszik, természetesen a hegyoldalban. Érdemes be is menni (a főút mellett ingyenes parkolók), mert találni fogunk egy szép templomot, vakítóan fehér házakat, izgalmas cukrászdát, egyéb éttermeket kellemes teraszos kiülőkkel, és egy olyan szatócsboltot, amihez hasonlóak nagyon messzi és nagyon kicsi magyar falvakban még talán előfordulnak, de már nagyon csökkenő számban, és amelyekben annyira semmihez sem hasonlítható zsemléket lehetett kapni. Persze ilyesmi itt nincs; de minden más igen, ami csak jól jöhet, ha olyan helyen él az ember, ahonnan kissé körülményes naponta lekocsikázni egy nagybevásárlásra.



A csodálatos nevű Teror a sziget legszebb települése, mondják. És mondom én is. Kontrasztba állítva Guíával, amihez hasonlóan a teljes óvárosa műemléki oltalom alatt áll, hát egészen más kávéház.
Nagyon kellemes a város főtere a méretes katedrálissal, előtte egy hatalmas babérfával, oldalában egy még hatalmasabb pínea fenyővel, mögötte a városházával. A házak takarosak, zsindelyeikkel és fa teraszaikkal nagyon 'kanáriak', virágaikkal pedig hirdetik, hogy ez tényleg az örök tavasz vidéke. A katedrális igen nagy becsben van a szigeteken, sőt, messze földön híres. Ugyanis a 15. század végén pásztoroknak egy fenyőfában megjelent itt Szűz Mária, és e templomot éppen ott emelték, ahol ez az esemény megtörtént. Annyira komoly zarándokhely lett a városból, hogy ez az anyagi felemelkedésében is szerepet játszott.
Egyébként a Las Palmasból Terorba vivő út is nagyon ott van, de ez is olyan, amin megállni nem nagyon lehet. Így fénykép az nincs, csak az emlékek.

 

Végül visszatérek még Las Palmas közelébe. Tafira Alta tulajdonképpen a főváros 'agglomerációjához' tartozik, és arról nevezetes, hogy határában található a sziget (ingyenes) botanikus kertje. Én határozottan kedvelem az ilyen helyeket, de azért ettől annyira most nem hőköltem hátra. Néhol a rendezettségébe is bele tudtam volna kötni, különlegességeket is elsősorban a kaktuszkertben láttam. De azért az biztos, hogy elképesztően buja a kert, abszolút minden adott a növények növekedéséhez: kellemes időjárás, sok napsütés és sok eső. Nem állítom, hogy kihagyhatatlan látványossága ez a szigetnek, de egy-két órás programnak azért mindenképpen jó.
Ja, és dehogynem volt itt nagy truváj! Láttam egy legalább egy méteres pipacsot! :o  :)









És hogy Tenerife vagy Gran Canaria? Előbbi. Egy hajszállal. De magyarázatom az nincs hozzá. :)

2 megjegyzés:

  1. SZia geodo,
    lenyűgüző a havas Teide látványa. Nekem Tenerife marad a "kontinesek" sziget, mert a Teidével elérhetsz egy teljesenen más, magaslati, havas világba, ami Gran Canarián nincs.
    Azért az e kép sem semmi, ahol a kocsi mellett az út szélén ott a sok hó.
    Valóvan a kanyonok mind emrikai indiánflimes érzést keltettek bennem is. :-)
    A te képeiden látható víztározókban nem az aposhadt zöld víz van, mint nálunk volt, kicsit már élettelibba színe és magasabb az állása.
    Hatalas nagy kört tettek meg egy napon, mi ezt három napban felosztva tettük meg.
    A képeid nagyon tiszták, nekem mindig nagyon párás volt a levegő, ami távolabb feküdt, az nem jött le élesen a képeken.
    A fővárosra mi sajnos kevesebb időt szántunk és kevesebbet láttunk belőle.

    VálaszTörlés
  2. melyik napra gondolsz?

    igen, nem volt párás az idő. vagyis persze, mikor esős volt akkor persze igen, de érdekes volt látni, hogy eső után mindig azonnal nagyon kitisztult a levegő, nagyon élesek voltak a kontúrok.

    VálaszTörlés