Gran Canaria, beszámoló első rész (déli, dél-nyugati partvidék, dél-keleti partvidék , szállás, utazás, autóbérlés)

Két év után visszatértünk a szigetre, így az új élmények hatására felfrissítem a korábbi posztjaimat. Ami a 2018-as út tapasztalatait mutatja, azt ezzel a sárga háttérrel fogom majd jelezni.

 Roque Nublo, Pico de las Nieves, Barranco de Laurel, Arguineguin, La Meloneras, Bahia Felíz/San Augustín, Telde, Gáldar, Barranco de Guayadeque, Fatagá, Firgas, Arucas, Ciudad Jardín, régi és nem is olyan régi szikla- és barlanglakások többfelé is a szigeten.

Na, ezekről mind nem lesz szó. Vagy csak érintőlegesen. Ennek oka röviden és elsősorban az időjárás volt, de kezdjük az elején.

...Amikor megérkezünk repülővel a szigetre, az első benyomások nem arról szólnak, hogy valahogy fel tudja dolgozni az ember a rátoluló ingereket.

(Repülés odaúton Eindhoven, hazaúton Barcelonán keresztül, Wizz Air, Ryanair és Norwegian légitársaságokkal, összesen 120 euróért, odaúton négy és fél, visszaúton szűk három órás várakozással, szerencsére mindegyik járat pontos volt; bár ezek az információk kb. lényegtelenek, hiszen 2016 áprilistól már van közvetlen járat is a Ryanair jóvoltából, így ettől kezdve valószínűleg kevesen fognak átszállással utazni; aki viszont mégis, az meg nem innen fogja megtudni a lehetőségeket, tudja magától is.)

(Repülés odaúton Brüsszel/Charleroi-n át, három órás layoverrel, visszaúton közvetlenül. 31500 Ft volt a retúr, amiből a hazaút tett ki 18.500-at. Mindhárom szektor Ryanair.)

 

Gran Canaria messze legkiesebb részén fekszik a reptér, úgyhogy ahogy megteszi onnan az ember az első kilométereket és körbenéz, szürkés, a mostani párás időben porosnak tetsző, növényzettel tényleg csak elvétve borított, sziklatömböket és hegyeket és hatalmas, gyakran kissé szakadt mezőgazdasági ültetvényeket (hálósátrakat) lát. Meg pár resort-oázist, amik néha megmagyarázhatatlan módon vannak ott, ahol - a kietlen, sivár, kicsit kősivatagos környezetben.

(Autóbérlésnél a szigeteken eddig használt Autoreisen helyett a Plus Cartól béreltem az autót; egy hétre 89 euróért, ugyanez nem ment három számjegy alá az Autoreisennél. Az ügymenet ugyanaz, mint a jelzett cégnél, minden az árban, deposit, zárolás, önrész fel sem merül. Üzemanyag-politika sincs, féltankkal kapod, kb. úgy vidd vissza, ennyi. Nincs pultjuk a reptéren, ami azonban ez esetben nem lassítja, hanem gyorsítja az átvételt: megbeszélt helyen találkozó, onnan fél perc séta a reptéri parkoló azon része, ahol adják át és veszik vissza a kocsikat. Ketten-hárman is pörögnek, hogy minden flottul menjen, és úgy is megy: két aláírás, és már megyünk is a B kategóriaként kapott, 75 ezret futott Skoda Fabia kombival. Leadáskor dobozba - ami egy Nissan Micra buherált csomagtartója :) - a kulcs és mehetsz is. Így elsőre maximálisan ajánlott a cég. )

(Másodjára újra az Autoreisen biztosította az autót, most nyolc napot töltöttünk a szigeten, és ez is 89 euróba került)

Tenerifén is kopár a déli oldal; de azért ott a hegyek még délen is telis-tele vannak azokkal a jellegzetes fél-labda bokrokkal, bokrocskákkal, a bonszáj-szerű minifákkal, és ilyen-olyan kaktuszokkal. Nem mondom, itt is vannak ilyesmik, kaktuszok is, főként az a fajta, amit én a formája miatt churros-kaktusznak neveztem el. Mégis, Gran Canaria dél-keleti része jóval kietlenebb.

De ez esetben sem érdemes az első impresszióra hagyatkozni.

...Haladva tovább délnek majd dél-nyugatnak (esetemben Puerto Rico felé, itt volt a szállásom), kezd változatosabbá válni a környezet: színesednek a növények, elsősorban a rengeteg, hatalmas, ritkán látható színekben is pompázó bougainvilleáknak köszönhetően (persze a szintén államalkotó mennyiségű pálmafák sem rontják a hangulatot), miközben a hegyoldalakban mélyebbnél mélyebb, meredekebbnél meredekebb szurdokok sora mellett hajtok el. Lent, az óceánparton pedig kisebb-nagyobb, de azért inkább nagyobb turistatelepek sorakoznak - ez a vidék a sziget idegenforgalmi központja.
Nem ma kezdték. Több mint ötven éve épültek az első szállodák, hogy aztán a terjeszkedést a hetvenes-nyolcvanas évekre kimaxolják. Később ezt jelentősen visszafogták, elsősorban ésszerűségi megfontolásokból. A gyors építkezések helyett a kilencvenes évektől egyre inkább a környezetvédelem felé fordultak a helyiek, olyannyira, hogy mára energiaszükséglet szempontjából kvázi önfenntartóvá vált a sziget.

Véleményem szerint nem volt eredménytelen ez a változás. Még Playa de Inglés és Maspalomas, a két, fizikailag gyakorlatilag összenőtt turistavurstli nagy része is inkább tűnik egy hatalmas kertvárosnak, mint elviselhetetlenül zsúfolt, pihenésre alkalmatlan buliközpontoknak. Persze, vannak részek, ahol nyüzsög az élet, de még a partokhoz és a dűnékhez közeli területeken is volt sok szimpatikus rész. Mindenfelé hatalmas pálmafák sokasága, virágok, rendezett utcák...Talán eleve a február volt az oka, vagy a megszokottnál hűvösebb idő, de még csak tömegnyomorról sem tudok beszámolni, ahogyan parkolási mizériáról sem, pedig ez volt a karnevál időszaka (igen sok helyett ingyenes a parkolás - érdemes bemenni még a központban is a mellékutcákba -, de ahol fizetős, ott sem drága: 55 cent egy óra, és persze rövidebb idő is fizethető).

Bár előzetesen nem gondoltam volna, de tulajdonképpen tetszett ez a két település. Annyira, hogy nekem (Puerto de Mogán kivételével) abszolút egy szinten voltak a többi dél-nyugati településsel és parttal, teljesen meg tudom érteni, aki ezt válassza utazása központjául.
Fentiekhez ma már hozzáteném, hogy azért az, hogy Maspalomas kellemes, nem meglepő igazán. Playa de Inglés-szel összevetve egy annál jóval, hogy is mondjam, polgáriasabb negyed, csöndesebb is, zöldebb is. Oda tényleg bárki bátran foglalhat szállást szerintem.

A sivatagi homokdűnék pedig, melyek Maspalomas, és így a sziget déli végét borítják 418 hektáron, végképp teljesen lenyűgöztek! Nem tudom, hogy milyen lehet egy igazi homoksivatag, de az biztos, hogy én ilyennek képzelem. - persze kivétel, hogy itt vagy az óceán végtelensége, vagy északi irányban a település végeinél fekvő, buja kertekkel körülvett szállodák adták a hátteret. A területnek viszonylagos közelsége ellenére semmi köze a Szaharához, a homokot kagylók és korallok partra vetett 'morzsaléka' adja.

Sajnos a fényképek nem adják vissza a dűnék magasságait és mélységeit, pedig néhol több tíz méter magas képződményekről is szó van. Szerencsém volt itt viszont azzal, hogy nem sokkal korábban esett az eső: így ugyanis egyáltalán nem fújta a szél a homokot (ami eléggé rendszeres), és túlságosan forró sem volt, pont tökéletesek voltak a körülmények egy mezítlábas barangoláshoz.

A hatalmas terület csak kisebb részben járható. Nagyobbik területe a látogatóak előtt zárt, szigorúan védett, növény- és állatvilágának, ökoszisztémájának különlegessége és veszélyeztetettsége miatt. Így csak korlátok mögül tekinthető meg a terület nyugati határát jelentő brakk, vagyis (enyhén) sósvizű tó, ahol nagyon gazdag a helyi madárvilág - mondják, azért legalábbis egyedszámra nem tűnt annyira annak. Szintén csak korlátozottan látogatható a pálmaerdő, ami 'valódi', nem telepített kanári pálmákból áll.

Én egy kicsit tartottam a dűnéktől, tartottam attól, hogy kissé túl van hájpolva, és messze nem lesz annyira különleges. Alaposan tévedtem, ki ne hagyja senki, aki a szigetre utazik!

Ahogy Anfi del Mart, vagy régebbi nevén Playa de la Vergát se érdemes. Utóbbiból akkor vált előbbi, mikor mögé építettek egy hatalmas, igazán nagyviláginak tűnő apartmanhotel-komplexumot, és e komplexum tulajdonosa kitalálta, hogy az addigi, a Kanári-szigeteken általános vulkanikus, így sötét homok helyett valami karibi-hatású partot szeretne a szállodája elé. A módszer errefelé adott volt: ki kell bányászni az óceán mélyén meglévő sárgás homokot, kagylótörmeléket. Pechjére addigra folyamatban volt a környezetvédelmi fordulat, így nem kapott már engedélyt a műveletre. Erre, vagyonokért, egyenesen a Bahamákról hozatott ide homokot...

Munkája nem volt eredménytelen. Kétség kívül impozáns lett a mű. Még azt sem mondom, hogy nincsen saját arculata, mert még az is van. Ráadásul, a napernyők-napágyak nem közvetlenül a parton vannak, hanem kicsit hátrébb, így bárki bárhová simán ledobhatja a törölközőjét és élvezheti is a hozott hangulatot és az eredeti napsütést. Parkolás itt is úgy megy, mint Maspalomasban: 55 cent per óra (már ha nem sikerül az ingyenes részeken, amiknek a száma azért korlátozott; de időben érkezve nem rosszak az esélyeink).

Időjárási szempontból (az év úgy 362 napján) a dél-nyugati partvidék a legmelegebb, a legnaposabb - és a legszélvédettebb. Ez a rész kb. Arguineguintől Puerto de Mogánig terjed, és ennek a nem túl hosszú partvidéknek a turisztikai központja Puerto Rico. A város (ami teljes egészében a turistáknak épült, nem volt halászfalu-előkép meg semmi; csak a remek klíma) tulajdonképpen egy szurdok kijáratánál épült, aképpen, hogy a beach meghosszabbításában, a szurdok völgyében épültek a különféle szolgáltató létesítmények (egy hatalmas kiterjedésű bevásárlóközpont, boltok, éttermek, játszóterek, parkok), míg a völgy oldalába futnak messze fel az apartmanházak. Így az a remek helyzet fordul elő, hogy miközben minden jóság az ember rendelkezésére áll kettő percen belül (igaz, visszaúton edzős a menet a lépcsőkön fel, az is igaz :) ), addig a lakhelyén teljes nyugalom honol. Ezért a kettősség miatt bátran merem ajánlani mindenféle nyaralási módot választóknak, na persze autentikus hangulatot kár keresni itt (bocs a fotókért, igazából itt el is felejtettem 'rendesebben' fényképezni). 

Természetes növényzet itt is alig van, viszont telepített azért elég sok, ha nem is maspalomasi szinten. Ezzel együtt a település kifejezetten jó kondíciónak örvend. 

(Igaz volt ez az airbnb-n éjszakánként 44 euróért foglalt szállásomra is, mely tökéletesen megfelelt az igényeimnek. Frissen felújított, ízlésesen berendezett stúdió (egy huszonéves norvég pár tulajdonolja...), remek, óceánra és a városra is néző terasszal, külön hálószobával, amerikai konyhás 'nappalival', kertjében medencével. Újra pozitív élmény volt az airbnb (20 euró körüli kuponért ha van kedved regisztrálhatsz itt), és újra itt találtam a legjobb árat is.) 

(Na másodjára nem sikerült ilyen jól szállást találni. Mármint, a szállás maga teljesen rendben volt, módfelett tiszta, modern, ízléses, kényelmes, és egy nagyságrendileg tíz százalékkal olcsóbb is volt, mint két éve. Viszont Vecindarióban volt, ami azon túl, hogy nem a sziget legszebb részén fekvő nem a legszebb települése, baromira szélérzékeny.)

Puerto Ricót széles, szürkés-homokos, minden földi jóval ellátott, mólókkal nagyon szélvédetté varázsolt strandjától egy impresszív sétaút indul a szomszédos partszakaszra, Playa de Amadoresre. Ez is karibi színben pompázik, így ez is nagyon különleges a szigeteken. És amit nem lehetett már Anfi del Maron, lehetett még itt: a partot az óceánból nyert homokkal szórták fel, melynek hatására ez is 'megkékült'. Kiváló beach ez, bár szelesebb, mint az előbb említett kettő. Viszont, itt a parkolás is teljesen ingyenes (ha időben érkezel; ha nem, akkor a mélygarázs marad, az már nem az: 1.75 az első óra, utána arányaiban már egyre olcsóbb, az egész napos se lehet több, mint 6.60 eur).

A (majdnem) mindig nyár van-rész északi vége Puerto de Mogán. Innen pár kilométer a névadó település, már a Cumbre kapujában, annak volt egykor ez a kikötője. Vagyis, most is kikötő, csak már nem a halászok vannak többségben: a sziget talán legnagyobb vitorlás, jacht, és főleg vitorlásjacht kikötője a város. A kikötő mellett pedig egy érdekes, csatornákkal is átszőtt településrész van, görögösen (valamiért a samosi Pithagoras jutott minduntalan eszembe) kék és színes, görögösen virágos, és sajnos görögösen kerti törpés épületekkel és kiskertekkel, mini parkokkal, kiülős beülős helyekkel. 

 

 

A tulajdonképpeni régi városka a domboldalakra fut fel, és itt bizony megváltoznak az épületek is: a színek kopottabbá válnak, a lenti zsivaly elcsendesül, imitt-amott egy-egy konyhába is beleshetünk, ahogy az éppen készülő ebéd mellett megvitatják a helyiek (nem halkan) az eseményeket.

A parkolás itt nehezebbnek tűnt elsőre, de nem volt az: ha éppen talál az ember helyet az utcán az itt is 55 cent per órával megy, de erre nem sok esély van. Kijelölt, sorompós parkolóban megállhatunk, de ott két euró az óradíj. Viszont, javaslat: ne foglalkozz ezekkel az eshetőségekkel, hanem menj előre, ameddig csak tudsz, a kikötőbe. Ott is menj tovább amerre az út megy, gyakorlatilag a gáton, a gát mellett. A végén elérsz egy parkolóhoz, ahová szintén sorompón keresztül lehet bejutni, és ami péntekenként a piacnak is helyet ad. Na, ha nem péntek van, akkor itt hagyd az autót, ugyanis bár itt is 2 euró egy óra ára, ám az első két óra ingyenes (már sajnos nem...illetve, csak akkor, ha az innen induló kirándulóhajókra szeretnél menni, akkor jár a kedvezmény. Azért az az előnye megmaradt ennek a parkolónak, hogy itt biztosabban van hely, könnyű parkolni, így én most is ezt ajánlom).

A strandokat leíró részhez még beszúrnám, hogy a második úton megnéztük San Augustín és Bahia Felíz partszakaszait is. Nos, abszolút vonzó részek szerintem, király partmenti sétálórészekkel, kiváló futóhelyekkel, szép épületekkel és sok-sok növénnyel. Ám ez a rész már igencsak kitett a szeleknek, így errefelé megszállni ennek tudatában érdemes csak.

 ...És még maradok 2018-nál továbbra is, hosszabban is, mert voltak olyan helyek is, melyek most újak voltak, de nem tudom egyik, korábban megírt részhez sem hozzáilleszteni. Ilyen például a Barranco de Guayadeque. Ez a sziget keleti oldalán található, az autópályától nem egy túl nagy túra. Egy keskeny szurdokról van szó, mely annak ellenére, hogy már az erősen vízhiányos részén van a szigetnek, meglepően zöld, éppen keskenységének köszönhetően. Azért igazi fából még viszonylag kevés van (azok többnyire eukaliptuszok), inkább cserjék és bokrok adják a növényzet nagyobb részét. 
Nagyon tetszetős kis túra ez, bár azzal érdemes számolni, hogy nem leszünk kevesen, eléggé népszerű hely. Ennek oka viszonylagos közelsége és egyszerű bejárhatósága a dél-nyugati turistaközpontoktól, másrészt a mai napig lakott barlanglakások sora. Mondjuk van ezek között olyan szerintem, ami csak kvázi-lakott, inkább turistalátványosság lehet, de tény, vannak bőven itt olyanok is, mely tényleg lakóhelyként szolgálnak. 

 

 

Szintén a déli részen, Vecindario felett kell behatolni a hegyekbe, hogy felfedezzük Santa Lucía környékét vagy éppen Fatagát. Előbbi egy csendes kisváros a Cumbre déli lejtőin, egy kis sétát megér, mondjuk szerintem egy picit kisebbet, mint Fatagá. 
Ez Santa Lucía:

És ilyen Fatagá:

Az út viszont, amin elérhetőek a települések, fantasztikusan szépek! Santa Lucía felé zöldebbek egy árnyalatnyival, legalábbis a de la Sorruida víztározó (spanyolul: Presa) környékén. Mondjuk képeken ez sokkal szebbnek tűnt, nagyon nem mindegy ugyanis, mennyi víz van benne. A szigeten jó sok ilyen presa van, most amiket mi láttunk, mindegyikben kevés volt a víz (esetenként semennyi sem volt bennük).
A szépséges táj mellett találunk erre guanche település-maradványokat is, ahogyan erre van annak az erődnek a helye is, ahol Gran Canaria meghódítása a 15. század végén végetért. 
Fatagától délre egészen sokkoló a táj, egyszerre vadnyugatos, nem tudom megmagyarázni igazából, de számomra valamiért ázsiaias, és persze nagyon is kanári.

A Cumbréval, Gran Canaria (természetesen vulkanikus felmenőkkel bíró) hegyi világával nem indult egyszerűen az ismerkedés. Szó szerint elzárkózott a közeledésemtől.
Tettem már említést az időjárásról. Sikerült hosszú évek legdurvább három téli napját megcsípni, további négy tulajdonképpen teljesen nyári klíma mellett. Folyamatosan nézegettem az időjárást az utazásom előtt, az egész tél annál is enyhébb volt, mint az elmúlt két, tenerifei utam során tapasztaltam (pedig panaszra akkor sem lehetett okom), de ez a február közepi időszak igencsak odavert (nem csak Gran Canarián egyébként, de a többi szigeten is, és nem csak a Kanárikon, de a szárazföldi Spanyolországban is többfelé alakultak ki szélsőséges időjárási körülmények a mínusz tíz foktól és havazástól az özönvíz-szerű esőzésekig, egy hatalmas és elég  makacs légköri frontnak köszönhetően).
Ez még az egyébként bolond biztosan napos déli, dél-nyugati részt is érintette: sokszor esett, hol viharral együtt érkezve, hol csendesen, áztatóan. Több órás napsütés és az ilyenkor általános téli 22 fok körüli meleg helyett a hőmérséklet a 15-öt se nagyon érte el, de volt egy nap, amikor Maspalomason mindössze 12 fokot mutatott a hőmérő.

...Így mikor az első teljes napomon azt terveztem, hogy Puerto de Mogán után felautózom a hegyekbe, akkor ezt már Mogán után nem sokkal fel kellett adjam. A GC-605-ös útra akkor már nem engedtek ugyanis fel a rend őrei senkit téli gumi nélkül, hanem visszafordították a nem megfelelő kocsikat. Mivel ilyen készsége a helyi autók úgy 100.6 %-nak nincs, viszonylag kevesen haladhattak tovább.

Mehettem volna mondjuk tovább a főúton, a GC-200-on San Nikolás és Gáldar felé. De minek, amikor szinte semmi sem látszott az útból, annyira alacsonyan voltak a terhüket módszeresen hullajtó felhők (Így alászedtem, és mentem Maspalomasba dűnézni, soha rosszabb üzletet! :) ).

Korábbi időpontban és/vagy más irányból fel lehetett menni ezen a napon is, este mutatta is a helyi tévé (ami egyébként teljesen bezsongott az időjárástól :) ), ahogy Cruz de Tejedánál és a Pico de las Nievesnél izzadnak a sofőrök, hogy békésen lecsorogjanak valahogyan a jégvilágból. Többször is esett hó, havas eső, jégeső aznap a Cumbréban, miközben a nappali hőmérséklet is kemény egy fok volt. Vastag jégréteg tapadt a kanári fenyőkre és a virágzó mandulafákra, na és persze az utak is áttetsző fehérek voltak a hó és a jég keverékétől.

Így elsőre a hegyvidékből a Molino de Viento, vagyis a Szélmalom, és az azt körbeölelő értelmezhetetlen szobrok vagy műtárgyak vagy nem tudom, mik jutottak, meg annak felismerése, hogy abban a percben, ahogy elhagyjuk a partvidéket, azonnal zöldellni kezd a táj, pálmák, eukaliptuszok, kaktuszok, pozsgások sokasága vonzzák a tekintetet. Ezzel zárom az első fejezetet (folytatás itt).