Madrid röviden

Egészen pontosan két nap és két este alatt. Utóbbi is fontos, ugyanis nagyon élénk, nagyon vidám, nagyon színes és nagyon fényes város sötétedés után (is..). Kellemes és érdemes ilyenkor beleveszni egy kicsit a forgatagba. Hely van rá bőven, ugyanis az esti programhelyszínek, szórakozó központok nem koncentrálódnak egy-egy konkrét környékre, sőt utcára (mint például Budapesten), hanem a város sok szeglete tud élni egyszerre.

Persze ez nem nagy meglepetés: Madrid igazán nagy város, legalábbis európai szinten; csak London és Párizs nagyobb nála. Több mint három millió lakosa (a szuburbán nélkül; azzal együtt bőven hatmillió fölött), komoly kiterjedése és így számos központi része biztosítja azt, hogy soha ne lehessen unatkozni.

A 'hely van bőven' úgy is igaz, hogy majdnem minden jó méretes is itt: a hatalmas tereknek, a rendkívül széles utaknak és sugárutaknak (kétszer kilenc sávos volt a legszélesebb, amit összeszámoltam) se szeri, se száma.

Még a 'Váci utca' se olyan, mint amilyen az ilyesmi lenni szokott. Neve Gran Viá, vagyis Nagy utca. Az egyik legjobb hely a városban este.
Nem tudom, a neve volt meg előbb és ahhoz építették aztán megfelelően grandiózussá, vagy fordítva, de egy biztos, abszolút méltó rá. Itt is van vagy hat sáv, de közel sem csak erre gondolok: százéves felhőkarcolók emelkednek az út mentén, olyan, mint a Telefónica (Gran Viá 28), mely az öreg kontinens első ilyen épülete volt; jellegében feltétlenül emlékeztet az Empire State Buildingre. Talán ezért is éreztem itt magam úgy, mintha egy amerikai nagyvárosban lennék (pontosabban: amilyennek gondolom, hogy ott milyen lehet).
Feltétlenül ideillik még a Gran Viá végén, a Plaza Espanya sarkán található Torre de Madrid is.

Amerikai nagyvárosi hangulat, mondom, de csak részben igaz ez; mert részben meg egy felfújt Rákóczi út is, keverve a modern Váci úttal. Ugyanis a hatalmasságok mellett csak úgy sorakoznak egymás mellett az érdekes, néhol izgalmas megoldásokat felvonultató, többnyire szecessziós, néhol azonban modern épületek. Magyarként ez mindig érdekes lehet, hiszen Budapest is, és többnyire nagyvárosaink nagy része is ebből a korszakból való. Jó játék összevetni a miénket a többivel, vagy konkrétan Madridban észrevenni, mennyivel más lesz az összhatás már önmagában attól is, hogy nem négy-öt-hat emeletesek e házak, hanem nagyrészt úgy dupla magasak.

Sajnos közvetlenül az utca elején, az egyes szám alatt található, 24 karátos arannyal bevont tetődísszel rendelkező, módfelett nagyvilági Metropolis teljes renoválás alatt van 2015 őszén, így ebből alig-alig látszott ki valami.
Mindegy. A Gran Viá az egyik legkellemesebb meglepetés volt nekem Madridban. Alapjában nem vagyok jó az ilyen konzumálós főutcákban, de ide nappal is, és este is eljöttem. Muszáj volt látni, megtapasztalni a látványbéli, hangulatbéli különbségeket, melyek cseppet sem elhanyagolhatóak - a nagyvilági bevásárlóutcából egy nagyvilági szórakoztató központ lesz, szemkápráztató, színes fényekkel, hömpölygő gyalogos- és autóerdővel. Itt valahogy most ez nagyon tetszett.

Méretben mondjuk szintén nagyon ott van a város főtere, melynek névadását pont annyira nem tolták túl, mint a Gran Viáét: Plaza Mayor, azaz Fő tér a neve. Na most az van, hogy nem nagyon vágom, ez mitől lett turista látványosság; akármelyik olasz kisvárosban szebb és unikálisabb a főtér, ezt merem állítani. Jó, este azért itt is sokkal jobb a helyzet. Minden épület meg van világítva, és igazán nagy az élet. Eleve sok a kiülős hely, de sokan vannak és szórakoztatni igyekeznek a kisebb-nagyobb művészetüket mutogatók, vagy éppen bicajtrükköket előadó fiatalok. Ráadásul, hiába főtér, hiába nagy, hiába nagy a választék a vendégváró helyekben is, mégis viszonylag meghitté válik miután lemegy a nap. Ám azért ezzel együtt is, sokkalta vonzóbb mondjuk Nagyszeben főtere, az nem is lehet kérdés. Éjjel is, nappal is.

Nem tartozik az esti fő központok közé, de mivel közel esik a Főtérhez, itt térek ki a Királyi palotára és a madridi Székesegyházra.
Bár számomra sokat dobott a környéken a sok park, ami körülveszi, de én nem estem ámulatba sem a palotától, sem az annak tőszomszédságában lévő nagy katedrálistól. A templom eklektikus, szó se róla, na meg monumentális is (104 méter hosszú, 76 méter széles), és rendesen szürke is. Sőt, szerintem elsősorban szürke... Engem mindenesetre nem érintett meg különösebben. Megéri viszont felmenni a kupolába, ennek hat euró az ára. Madridra talán innen esik a legjobb, legszebb kilátás.

A Királyi palotába 11 euró a beugró, kivétel hétfőnként késő délután, akkor ugyanis ingyenes. Bent jó sok szobát nézhetünk meg, és bár nem vagyok jó szőnyegben, de itt állítólag szépséges és híres szőnyegekkel is megismerkedhetünk (tényleg így olvastam ezt a felkészülés során; nehezen képzelve el azt a helyzetet, amikor egy szőnyeg híressé válik), porcelánok, festmények, a világ első számúnak mondott fegyverraktára és egy eredeti Stradivarius mellett.

Nem vagyok jó építészeti stílusokban sem, ám kívülről azért nem annyira különleges, azt hiszem. Mondjuk lehet az is az oka ennek, mert tudom, hogy 'csak' a 18. század közepén épült a jelenlegi épület, és ahhoz képest, hogy mennyire öreg királyságról van szó, ezt valahogy túl fiatalnak érzem ide.
Egyébként a királyi család ma már nem itt él, hanem egy szintén látogatható, külvárosi, és jóval kisebb palotában.

Az épület előtt is, mögött is, mellett is parkok vannak. Előtte az Oriente, mellette a Sabatini, mögötte a Campo del Moro. Az első kettőben tettem látogatást, és bár mondhatni, hogy eléggé nagy parkrajongó vagyok (így remekül elvoltam ezekben is), de azért extrém nagy truvájnak nem mondanám egyiket sem. Nem is túl nagyok, a növényzeti állományuk sem egyedi. Azért az Oriente hatalmas platánsorai igen szépek, most is, amikor már a sárgában és pirosban, részben már egy kicsit barnában játszanak a levelek. Na és felteszem tavasszal és nyáron, amikor minden bizonnyal virágba borul a park, még kellemesebb lehet itt a semmittevés.

A palota mögül szinte rálátni a Príncipe Pío mögötti dombra, ahol a Parque de la Montana emelkedik. Ez arról nevezetes, hogy a tetején egy eredeti egyiptomi templom van. Ajándék ez, cserébe, hogy Spanyolország segített a hatvanas években az egyiptomiaknak átköltöztetni jó pár antik építményt az országon belül, mivel eredeti helyükön akadályozták volna egy vízerőmű építését. Így ezt, a Templo de Debodot, mely eredetileg Kr. előtt a második században épült, megkapta Madrid. Belül kis múzeum található (ingyenes), és azoknak, akik jók hieroglifákban, igazi élmény lehet a hely, hiszen itt eredetiben szemlélhetünk meg belőlük számosat.
Az ide út kicsit melós viszont; tisztára olyan volt, mint mikor egy éve Athénben a Lükavitosz hegyen jártunk. Csak ott felfelé volt sikló, itt meg felfelé is a lábbusz volt a megoldás. Píneák, pálmák, agavék sorakoznak mindenfelé, és a városra is hasonlóan teljes kilátás nyílik innen is.
Azt olvastam, hogy a templom remek esti kivilágítást kapott (én erről lecsúsztam, mivel nem vettem figyelembe, hogy kétezer kilométerrel nyugatabbra vagyok Magyarországtól, ám ugyanabban az időzónában; és lusta voltam várakozni még egy félórát, órát), úgyhogy elviekben ez is olyan hely, ahová érdemes lehet sötétedés után is feljönni.

Ha van valami, ami Madridot feltétlenül kiemeli turisztikai vetélytársai közül, az a világhíres múzeumháromszög a város szívében (meg az Atocha vasúti főpályaudvar, persze az másként. De előbb a múzeumokról). Nem vagyok jó képzőművészetekben, de merem állítani, hogy a Prado, a Reina Sofia és a Thyssen-Bornemissza olyan helyek, ahová hozzá nem értők is bátran bemehetnek, nem fognak unatkozni. Az is igaz, hogy csak ahhoz, hogy e három múzeumot felfedezze az ember, napok kellenének. Mert nem elég, hogy az állandó kiállításai is nagyon gazdagok, de rendre nagyon nívós időszakos tárlatokat is szerveznek.
A Thyssen-Bornemisszában például egyszerre volt most egy Edvard Munch műveiből és egy 19.századi, elsősorban amerikai művészek alkotásaiból készített tárlat is, melyben az éppen alkonyuló vadnyugatot örökítették meg. Művészeti disszertáció írásától most eltekintenék, számomra azért a vadnyugatos érdekességi faktora volt a magasabb.

Egyébként ezek a múzeumok ahhoz képest, hogy mennyire unikális és nagyszerű tartalommal dicsekedhetnek, nem is igazán drágák. Már persze relatíve. A Pradóba 14 euró a belépő (hétfő és szombat este ingyenes), A Reina Sofiába 8 euró (és sokszor este ingyenes) Thyssen-Bornemisszába 10 euró (hétfő délután ingyenes), egy kombinált a három helyre 25.60 euró.

De fenti árak azért inkább csak tájékoztatók, mert mindenféle kevert jegyek is kaphatók. Például a Thyessennél lehetett a 10 eurós áron csak az állandó kiállításra jegyet kapni, lehetett csak a két időszakira, és lehetett kombinálni is, kb. tetszés szerint.

Maga az a környék, ahol e három múzeum fekszik, nagyon impresszív, és nagyon benne van minden, ami Madridnak jelleget ad. Az út, melynek két oldalán a múzeumok vannak, egy kétszer soksávos főút, mellette mindkét irányban szintén széles szervizút, közöttük pedig komoly park terül el. A parkban és szélén hatalmas, jellemzően (több)százéves platánsorok húzódnak. De a múzeumokon túl is jelentős épületeket emeltek itt, melyek ha nem is éppen antikok, de azért jelentősek, beszéljünk akár a nemzeti bank épületéről, vagy a Cibeles palotáról, vagy éppen az Atocha pályaudvarról.

Az utóbbi kettő vezeti be és zárja le e központi útszakaszt, és mindkettő kihagyhatatlan egy madridi séta során. A Cibeles palotában működik ma a madridi városháza, emellett kiállításoknak is helyt ad, illetve mindössze két euróért lehet felmenni a kupolába, amiből szép (ha nem is a legszebb) kilátás esik a városra; vagy legalábbis annak egy részére: az Atocha, a Gran Viá híresebb épületei, vagy észak felé a Kolumbusz-torony azért simán látszik.

A másik végén pedig ott az egészen újraértelmezett vasúti központ; nagyon jól jellemzi a hely a várost és annak elmúlt pár évtizedes fejlődését.
Az épület kívül egyértelműen emlékeztet a Keletire, persze jóval méretesebb nála. De belül! Az egykori csarnok pár vágányát megszüntették, és elé építettek egy sokvágányos indítóállomást. Ennek hangulata, kinézete is egy repülőtéré; még biztonsági ellenőrzés is van, és a vonatokhoz csak érvényes jeggyel lehet bejutni.
Az egykori csarnok pedig egy plazába-piacba-vurstliba öltött trópusi üvegházzá alakult, hatalmas pálmákkal és rengeteg teknőssel. Teknősök egy vasúti központban.

Hanem a Botanikus kert! A Prado tőszomszédságában fekszik, 8 hektáros területen. Azért ez már önmagában sem semmi, hogy a város közepén egy ekkora park van, de ez, bár nem vagyok jó botanikából, igazán gazdag növényállománnyal bír. Trópusi és szubtrópusi elsősorban a felhozatal, de 'sima' kontinentális növényekből is van számos.
Tenerifén van egy kert, melyet azért hoztak létre, hogy ott szoktassák a madridi klímához a trópusokról hozott növényeket. Bár ez a terv nagyrészt csődöt mondott, azért nem lepne meg, ha a terv az lett volna, hogy onnan ebbe a botanikus kertbe hozzák majd a megedződötteket (bár erre az összefüggésre nem találtam utalást egyébként). Ugyanis e park idén, 2015-ben ünnepli 250 éves alapítását - igaz, közben háborúságok miatt egyszer tönkrement, aztán hagyták leépülni is, de azért van a több mint ezerötszáz fa és vagy kilencvenezer egyéb növény között olyan, melyek tudnának nagyon régi dolgokról is mesélni. (Az amúgy megvan, hogy a karibi kii szigetállam, Grenada a gránátalmáról kapta a nevét? Legalábbis, ezt állította egy tábla a kertben; azért lehet, érdemes kétséggel viseltetnünk ezzel kapcsolatban. :) ).

 

A késő őszi időpont ellenére is vonzó volt a kert, ide azért később ér jóval a lombhullás szerencsére, mert kicsit aggódtam, hogy már majdnem minden kopasz lesz. Hát messze nem, színes volt szinte minden, a zöldtől (örökzöldtől) a sárga és a piros sok árnyalatán keresztül a barnás árnyalatokig minden volt; beleértve jó pár virágot is. A kertnek még háztáji, fűszernövényes, üvegház, valamint bonsai részlege is van. Aki erre jár, szerintem ne sajnálja rá a 3 eurós belépőt, ha meg mondjuk májusban érkezik, ki ne hagyja semmiképp!
És mi lehet egy ilyen kert mögött? Hát egy másik park. A hatalmas kiterjedésű Retiro (területe nagyobb, mint a Margitszigeté) több különböző részekre bontható; van andalúz része, rózsakertje, de jó pár pavilon, szobor, emlékmű is található ott. Legnagyobb területe azért nem más, mint egy átlagosan karbantartott, a helyiek sportolását és első randis helyét kiszolgáló, klasszik városi park - néhány figyelemre érdemes részlettel és sarokkal.

Kicsit megállnék, és pár szót ejtenék a városi közösségi közlekedésről is. Azért szentelek ennek külön részt, mert mindenütt azt olvastam és mindenkitől azt hallottam, hogy a madridi metró mennyire fantasztikus, keresztül-kasul behálózza a sok vonal a várost, és ez mennyire kényelmessé teszi a közlekedést.

Bár mindez lényegében valóban megáll, mégis kicsit cizellálnám ezt. Tényleg sok metróvonal van, az szent igaz; függően attól, hogy mit számítunk közülük egyrészt metrónak, másrészt madridinak, legalább van egy tucat belőlük. Van olyan, ami mindössze egy állomásköz hosszú. :) Viszont nem tudom, mintha kissé szervezetlenül születtek volna meg. Biztos nem így van, de tűnhet így is, az biztos. Ugyanis hiába keresztezik is egymást sok helyen, mégis nagyon gyakran esik úgy, hogy át kelljen szállni egyikről a másikra, gyakran többször is. És mivel az átszállások néha elég sokáig tartanak és akár sok gyaloglást is tartalmazhatnak, ez visszavesz valamennyit a metró hasznosságából.
Viszont javaslom nem elfelejtkezni a buszokról sem! Nagyon jól egészítik ki a metrót, sokat segíthetnek egy egyszerű(bb) eljutásban, főként, hogy bár jelentős volt a forgalom mindenfelé, így novemberben komoly dugót, beállt forgalmat én nem tapasztaltam.

Az egyik, ha nem a legkomolyabb hajtóerő, ami Madridba vezetett, az volt, hogy megnézzem a stadiont. És a környezetét. De nem ezt:

Sokkal inkább ezt:

Az oka nem az volt elsősorban, hogy akkora Atlético-rajongó volnék, mint mondjuk Ganxsta Zolee, bár ha már madridi futball, akkor azért részemről hatvanhétszer inkább ez a klub, mint a galaktikusok.

Viszont, ami ide vonzott, az ez volt:

Azt gondolom, az én generációmban kevés az olyan férfiú (sőt, még sok lány is fertőzött), aki ne lenne/lett volna rajongója ezeknek a filmeknek, aki ne tudna idézni pár örökbecsű szöveget,  maradandó jelenetet, vagy ne ülne ki széles mosoly az arcára, mikor meghallja egy-egy film fő zenei témáját. Nos, a 'Különben dühbe jövünk' volt az első, amit láttam, és maradt is  az egyik kedvenc a páros munkái közül.

E filmet, bár ezt kevesen tudják, nem valahol Itáliában, nem is Amerikában, mint pár későbbi alapművet, hanem Spanyolországban, Madridban forgatták. A fő helyszín egészen pontosan itt, a Vicente Calderón stadion tőszomszédságában, az Atlético otthona (de már nem sokáig) és a Puerta de Toledo között volt (de a városban többfelé is meg lehet találni a forgatási helyeket; a Főnök étterme ma egy négycsillagos hotel, míg a lépcsőn autózás történetesen a Calle del Rollon zajlott...).

Mondjuk fel kell készülni, hogy bármit is be tudjon azonosítani az ember. Gyakorlatilag a híd az egyetlen, ami támpontot tud nyújtani. Még a stadion se nagyon, mert ugyan már itt állt akkor (közvetlenül mellette volt a filmbeli vidámpark, így rendszeresen látható is a filmben), de alaposan átépítették, modernizálták; a nagyjából a mai pályaszintig emelkedő, sűrű kiosztású, viszonylag karcsú pillérek lehetnek az árulkodóak leginkább. 

A Rió Manzanares felett átívelő híd viszont abszolút segít. Ugyan az évszázadok (18.századi építményről van szó) porát, és a hatvanas-hetvenes évek benzingőzét letisztították róla, de természetesen azért könnyen felismerhető. Ennek lábainál volt Ben műhelye, és innen a stadion felé köröztek a kies homokbuckák között a buggykkal Kiddel.
Ma homoknak, kiességnek nyoma sincs már. Körben mindenfelé modern lakóépületek emelkednek, miközben a hajdani műhely környékén egy modern park van. Sőt, nem csak itt, de a folyó mindkét partján, hosszú kilométereken át. Olyasmi, mint a Kopaszi-gát Újbudán, csak sokkal nagyobb és hosszabb.
Szintén nem látunk már a Toledo-hídon remek hetvenes évek-béli Fiatokat, Seatokat, meg gömbölyített, gázolajzabáló teherkocsikat. Gyalogos híd lett belőle, kiváltották újabb, szélesebb hidak. Így lett cserébe ennek a kiterjedt parknak az egyik központja - a másik is egy gyalogoshíd, az ultramodern, szerintem nagyon szép Puente Arganzuela.
A park nagyon rendben van. Még most, november közepén is zöld a táj, a rózsabokrok és egyéb növények is még virágoznak-virágozgatnak, rengeteg a biciklista, a futó (érdekes módon, valamiért most túlnyomó többségben lányok voltak, amit cseppet sem bánt azért az ember).

Jó volt itt lenni nagyon. Egyrészt a nosztalgiázás is jól esett, elképzelni a forgatást, egyáltalán, az akkori állapotokat. De ettől eltekintve is remek része ez a városnak. Főleg 22 fokban, rövid ujjú pólóban.. :) Aztán izgalmas volt megfigyelni, egy adott, beazonosítható területen lemérni azt is, hogy mennyit változott bő négy évtized alatt Madrid a késői Franco-érától napjainkig.

Nos, hihetetlenül sokat. Azt hiszem okkal tartják az egyik legélhetőbb európai fővárosnak. Rendkívül sok, döbbenetesen sok a zöld, nagyon komolyan invesztáltak a közösségi közlekedésbe (meg a nem közösségibe is: soksávos, széles sugárutak, bonyolultnak tetsző, de jól irányított körforgalmak és kör-forgalmak vannak városszerte), széles körben újították fel az épületeket (és alakították őket drasztikusan át: lásd Atocha), és van itt három olyan múzeum, ami még a hozzám hasonló, khm, mondjuk átlagos művészeti tudással bíró arcok figyelmét és érdeklődését is felkeltik.

Madrid grandiózus - erről jut eszembe: a város északi részén található modern irodai negyedbe is javasolt kimenni - egy több értelemben is gazdag (és magát talán annak is látni szerető) nagy nemzet központja.

Nyilván azon nem tudtak változtatni, hogy az óváros annyira nem ó, hogy kevés az igazán nagy természeti és építészeti truváj, hogy egy olyan országban kell fővároskodnia, ahol van egy Barcelona, egy Sevilla, egy Cordoba, egy, egy, egy...; és innen még a tenger is nagyon messze van. Ám a spanyolok Madridból, főként hangulati és kényelmi szempontból, kihozzák, ami benne van.


-------------
Repülés: Wizz Air volt oda-vissza, valamelyik akcióban vásároltam a jegyet, 5.372 Ft volt mindkét irányban az ár. Madrid esetében ez jónak számít. 

Szállás: újra az airbnb-n keresztül (friss regisztráció 20 eurós kupont ér), mindenféle kuponokkal amiket kaptam a cégtől 69 euró volt két éjre egy abszolút központi, a Plaza Mayor sarkán lévő kis stúdió (ez határozottan jó árnak számít, a kedvezmények nélkül 90 euró lett volna; Madrid sajnos semmiképpen sem olcsó ebből a szempontból). Egy felújított, öreg ház első emeletén található, és maga a mini lakás is egy minimal stílus szerint felújított kis stúdió volt.

A tulaj is nagyon oda figyelt mindenre: várt egy üveg remek vörösbor, egy komplett kis könyv sok érdekes és fontos információval, és a kapcsolattartás is kifogástalan volt.