La Palma 7-10.nap (Los Tilos, északi oldal, Roque de los Muchachos, Santo Domingo, Fuencaliente, Las Nieves, San Andrés)

7. nap

La Palma 1-3. nap
La Palma 4-6. nap

Los Tilos (észak-kelet, La Galga felett), ami túra kiindulási pont, látogatóközpont, restaurante, miegymás. 

Ha már végeztem itt-ott az előbbekben párosításokat, akkor ez is összehozható az előbb említett, Los Tilostól délre található hellyel (lásd La palma 1-3-nál). Szintén egy szurdokvölgyben indulok - csak ez még sokkolóbb. Mélyebb is érzésre, és még zöldebb is, ha ez egyáltalán lehetséges, és az őserdőséget is jobban hozza.

A burkolt út vége a Centro Visitantes, túrautak azonban már korábban is indulnak; ahogyan parkolók is vannak már, érdemes is lehet élni ezekkel, az út végén ugyanis csak pár kocsinak van hely. 

Az utolsó kanyartól indul a pár száz méteres út a vízeséshez. Ez olyan, hogy részben félalagút, részben teljesen az, majd kiér magába a Barranco de Aguába. Amiben most alig csordogál egy kis víz, így nem nehéz a köveken és a mederben lépdelni felfelé. Az ide legyűjtött wikiloc-os útnál a készítő azt írja, ha éppen nincs is vízesés, akkor is megéri ide elsétálni. Nos, most nincs; és minden szavával egyetértek a készítőnek, mert bőven-bőven megérte! Cseppekben áll össze a pára, így permetezi a barranco mohával dúsan benőtt, így élénk zöld sziklafalait, melyek szinte már nem is függőlegesen, de homorúan, a fejem fölé ívelődnek, hihetetlen magasságokig. Ragyogó zöld minden, virágillat itt is van doszt ... Tényleg csak azért nem vigyorogva állok, mert az állam le vagyon esve.

A kilátóközpont mögött indul az 1.3 km-es (de eközben 250 métert emelkedő), végig iszonyat sűrű babérerdőben vezető (Los Tilos a legnagyobb 'babéros' La Palmán) túraút a Barandas kilátóba. Fent vegyes kép fogad. Miközben az út során a fák között is érződött, hogy süt a nap, és a miradornál is így van, az óceán felett és a hegyek csúcsain folyamatosan úsznak a passzátfelhők. Melyek, nyilván, a kilátást tulképp 'rontják'. Másrészt azonban egészen különlegessé is teszik; élőben feltétlenül. Remek látni, ahogy átbucskáznak a hegylánc ormain a páragombócok, majd szélesen elnyúlnak, vízszintesen folynak tovább, mintha lenne egy láthatatlan vonal, mely alá nem mehetnek.

'Valódi' eső ritkán esik; a passzátfelhőket 'csapolják' meg közvetlenül a növények,főként a babérfák, és ebből jut bőséges nedvesség a növénytársulás egyéb résztvevőinek is - így a simán derékmagasságú pipacsoknak is

A bázisterv az volt, hogy fenti túra után Gerafída,vagyis az észak-keleti csücsök felé fogok autózni az északi úton, de mire befejeztem a barandasi menetet, a felhők mégis átlépték a demarkációs vonalat. Az erdő viszont nem hogy így is teljes értékű, de pontosan ugyanannyira szép, csak másképp, mint verőfényben lenne, így egy másik, egy irányban 2.8 km-es mirador-elérésbe kezdek. Az Espigon Atravesado a cél. Bár jóval hosszabb ugye, mint az előző, de időben kb. ugyanannyi megtenni. Már nem emlékszem, hogyan választottam ki a Mirador Barandast, ez elém került-e egyáltalán, mindenesetre: ha csak az egyiket csinálná meg valaki, feltétlenül az Espigon Atravesado legyen az (persze a vízeséses kis kirucc mellett)!

Tényleg minden van: óriás páfrányok. Rendkívül sűrű vegetáció. Nézek felfelé, aztaaa, mennyire alacsonyan vagyok!, nézek lefelé, aztaaa, mennyire magasan vagyok!...

Átmegyek alagúton itt is, sziklák között is, csüngenek a babérokról az ágak, az egész olyan, mint egy természetfilmben, szinte hallani Attenbourgh hangját tényleg.

A kilátótól nem várok igazán sokat a felhők miatt, de ennél nagyobbat nem is tévedhetnék. Komolyan könnyek szöknek a szemembe, annyira szép, annyira vad, annyira messze, de messze a mindennapi életünk feletti a látvány.

És közben a nap is újra rendesen előkerült! Így nyomom is az LP-1-sen, egészen Roque del Faro térségéig. Csoda egy sziget ez. Harapni lehet a zöldet erre is, a hatalmas hegyeket szűk és végtelen mélynek ható völgyek szabdalják, melyeken át és között kanyarodik, sőt, inkább már csavarodik az út, annyira kevés az egyenes. Északra a végtelen óceán kékje a mérvadó szín, mindegyik másik irányban csak zöld, zöld és zöld.

Nem érdemes kihagyni az LP-109-et sem. Az LP 1-ből nyílik és abba is csatlakozik vissza.  Az eredeti célja nincs meg, lévén nincs közben település, és nem is rövidebb, mint a két csatlakozás közötti távolság a főúton. Mindegy is. A lényeg, hogy van. Érint két miradort, két piknikező helyet, miközben bent fut, bent az erdőben, a Taburiente északi meredélyének úgy derekán...csodálatosan szép tájon.

8. nap

Minden infó szerint a Roque de los Muchachos-hoz korán érdemes menni. A parkolóhely kevés, ha betelt, az út szélén nem könnyű a megállás, és ezért. És ezért ma keltem magam, hogy időben felérjek a sziget tetejére. Majdnem kétezer-ötszázon van ugyanis a hely. A hely, ami egyrészt kilátó is, illetve csillagászati központ is - és nyilván, túrautak is indulnak innen illetve ide. 

Az út a szokásos: fantasztikus. Változatos. Komplett. Előbb brites, virágos mezők, bokrok uralják a felszínt. Később beérek, és hosszú időn keresztül haladok a fenyőerdőben. Sajnos a fényviszonyok nem kedveznek, így értelmesen megörökíteni nem tudom a repülős látványt, miszerint alul a felhők, felette a napsütés (és a brutál zöld táj).. 

Kétezer méter felett előbb a klasszikus, mediterrán-sivatagos, lapos, szétterülő bokrok jönnek, hogy lassan ez a növényzet is megritkuljon, és a vad, kies, vulkanikus táj maradjon, melynek felszíne mégis ezer színben-árnyalatban játszik.

Negyed 11-kor parkoló bőven van még. Viszont fényképezni korlátosan lehet, vagyis korlátosan van értelme, lévén szembe süt a nap. Lehet késő délután visszajövök még valamikor. 

Egyébként ahol most vagyok, az a második napon El Pilarnál, és még inkább a negyediken, a Taburientében készített fotókon is látható, mint egy hatalmas, erődfalként húzódó...hegyvonulat. Ahonnan ezt írom, látom is megcsillanni a taburientei parkolóban álló autók üvegeit az erős napsütésben. Onnan tényleg nem gondolja az ember, hogy ez a  fal valójában mennyire szabdalt, mennyi rétege van.
Ja, és egyben ez a csillagvizsgáló központja is.

Felfelé keletről jöttem, lefelé pedig nyugatnak tartok. Az észak-nyugati csücskére a szigetnek, Santo Domingóba. 

Út, mint fent, csak fordítva: kopár-bokros, fenyves, tavaszi mezős. Utóbbi itt nem lep már meg, hiszen ez ugyanaz a vidék, ahol tegnapelőtt délután jártam, és amiről azt írtam, hogy bár igazolni képekkel nem tudom, de talán a legkellemesebb vidéke a szigetnek. Ez az érzés most elmélyül jól.

Santo Domingo is borzasztó kedves - és szomorúan kihalt. A rendőrségen hallok hangokat az épületen belül, de érdekes, mert olyan kívülről, mintha zárva lenne: ajtó becsukva, zsalugáterek behajtva. Illetőleg egy másik házból gitár- és énekhang szól, de itt is csukva minden.

Egy-két kávézó és étterem; totál bezárva. Templom, lakat.

Ám közben a házak tök jó állapotban vannak, számos láthatóan nem rég esett át legalább külső karbantartáson. Furcsa így ez a kettősség.  

Egyébként valóban komoly elvándorlás van innen. Na nem feltétlenül nagyon messzire, de a sziget vérkeringésébe jobban bekapcsolt részeibe. Villa de Garafía (ez Santo Domingo másik neve; hol így, hol úgy van kiírva) ugyanis a fővárostól úgy 100, Los Llanostól 80 percre esik. 

Azért én el is határozom gyorsan, hogy ide, az egyik, lassan zölddé nemesedő kockaköves utcájába költözöm majd nyugdíjasnak, hátha olcsón adják itt a végeken. Nagyon tetszik itt nekem.

Hanem céllal jöttem ide. Innen három km-es túra a Sárkányfák földje (Dragos Salitierra vagy Bosque Dragos el Palmar). Oda indulok. A közeg határozottan rulal. Kakas-kukorékolás, kecskék (utóbbiak hálóhelye egy szurdokvölgy két oldalán, a sziklába vájva van, emellett halad el az út), nadrágszíj parcella, banán, avokádó, ánizs...és vagy elhagyatottság, vagy szembeszökő szegénység.

Az út sem éppen kiépített az utolsó fél km-en, keskeny ösvény csupán, egykori telkek végei között. 

Végül elérem a célt. Erdőt messze nem alkotnak a sárkányfák, de valóban sok van itt, kisebb ligetre azért elegendő a számuk. Nem is feltétlenül csak miattuk, de jó ötlet beleveszni picit ebbe a végtelen tájba.

Strandolás előtt még a Santo Domingo melletti Playa de Bujetén melletti puertót közelítem meg. Előbb egy remek szerpentinen, ahol egyrészt látható az itt nagyon vad, sziklás partvonal, másrészt láthatóak az itt hatalmas, két-három méter magasságig hatoló, csodaszép, általam a szerintem meglévő hasonlóság okán sárkány bokroknak elnevezett növények, melyek általában kb. derékig érnek.

Az út végi parkolótól pedig ötszáz métert lehet még ereszkedni lefelé. Az előbb említett bícshez azért nem megyek, mert az út le van zárva. Állítólag megújítás alatt van, ennek semmi nyomát nem láttam. Mindenesetre értem a tiltást, tömény életveszélynek tűnt a 30-40 centi széles ösvényen lebotorkálni úgy, hogy mellettünk több tíz méter mély szakadék van...

A puerto se közelíthető meg teljesen. Itt is vannak candeláriai sziklalakások, csak éppen talaverai állapotban; házakig lehet lejutni.  

9-10. nap

Nyolc napot töltöttem eddig itt, amiből egy nap kimaradt, vagyis egy hét alatt a sziget nagyjából bejárható; ugyanis tulképp amit terveztem, azt láttam. Így e két napban részben ismételek. részben lődörgök, nem igazán konkrét célokkal. Így megnézem közelről a fuencalientei világítornyot, és még inkább mellette a sólepárlót, amely - ellentétben a lanzaroteivel - teljesen működik is. És van egy tök jó írott és audio guide is, ami (ingyenesen) körbe is vezet a létesítményen, tökre expertté képezve az embert párolgási és kristályosítási medencékből. Mocsok jó volt. Pedig alig akartam lejönni ide. 

Aztán még végig kanyarogtam a kedves kis villákkal keretezett LP-206-oson..

Az LP-202-esen és 401-esen...

Utóbbin pedig célba ejtettem Las Nievest, ami egy kis falu, és a sziget legnagyobb templomának helyszíne. A Las Nieves-i Mi asszonyunk kegyhely története a középkorban kezdődött (a mostani épület persze jóval fiatalabb), mikor is a közeli szurdokvölgyben az első spanyol hódítóknak megjelent a szűz, és ezért építették itt ezt templomot.

...Végül a 'pici ékszerdoboz' elcsépelt, de pontos jellemzésére méltó San Andrésbe is eljutottam.

Még Fuerteventura és El Hierro maradt ki a hét (La Graciosával együtt nyolc) kanári szigetből. Nem föladat persze, mégis azért biztosan el fogok gondolni azon, melyik mennyire tetszik, és fel tudok-e állítani egyfajta sorrendet közöttük. Nos, La Palma egészen az elején lesz ennek a listának. Egy izgalmas, módfelett változatos sziget - e változatosság ráadásul nem csak a természeti 'felépítésére' igaz, de pl. a látszó mindennapi életre is. Alapjaiban ápolt, tiszta, rendezett hely, ahol a jó mód érezhető - ám ezzel együtt az is, hogy még a kanári élet sem feltétlenül olyan egyszerű és könnyű. Nagyon élhető, őszinte sziget. A legmesszebbmenőkig merem ajánlani.