Barcelona 2.0

A februári út során nagyon tetszett Barcelona, így azóta is napirenden volt a valamikori visszatérés. 

Nem annyira főszezonban, több okból sem: egyrészt, ugye Görögország. :) Másrészt, Barcelona semmikor sem számít túlságosan olcsónak, értelemszerűen legkevésbé nyáron. Sem a repülőjegyek, sem a szállások nem mozognak akkor abban a tartományban, amik az én tűrőhatáromon belül lennének. De ez egyáltalán nem probléma, mivel rendkívül kellemes klímájú városról van szó: még január-februárban sem kell ahhoz túlságosan nagy szerencse, hogy 10-12-15 fokot tapasztalhassunk, nem beszélve az év egyéb időszakairól. Az időjárással így október legeslegvégén sem volt probléma-sőt. De erről majd később.

Mindenek előtt, az utazásról: szerencsés együttállása volt a csillagoknak, hogy minden szükséges szektort meg tudtam volna egyszerre vásárolni, nem kellett volna várni egyiknél sem áresésre: olcsó volt a bgy-bcn-bgy retúr, és a bud-bgy-bud is. Ám itt sajnos már nem először estem bele a sokat-akar-a-szarka hibába, így a bud-bgy jegyet nem vettem meg csak a többit, bízva abban, h lesz az még jobb is.
Nem lett. :)

Így B-tervet kellett felállítani, ami pénzben nem jelentett igazából rosszabb deal-t, mint az eredeti megoldás. Ám érezhetően fárasztóbb volt, a korai kelés és a plusz átszállás és várakozás okán (Olaszországba már gyakorlatilag ugyanakkor értünk, mint, ha Pestről érkeztünk volna): bekerült ugyanis egy Charleroi átszálló, vagyis Bergamot bud-crl-bgy útirányon értem el (persze tudom, hogy vannak közvetlen járatok is Budapest és a katalán főváros között, ám annak díjszabása miatt ez most nem volt valós alternatíva számunkra).

Szóval, szombat hajnalban indultunk crl felé, még éppen belefért egy gyors reggeli a lounge-ban, továbbra is első osztályú a croissant-juk. :) Majd spuri az A3-hoz, vagyis busszal közelítettük meg a repülőt, megmutatva a különbséget a két ultra low-cost társaság között, hiszen a Ryanair utasainak a dobozon át kellett megközelíteni az ugyanakkor induló crl-járatukat. :)

Mivel a kapu elvi bezárása 5.40 volt, a lounge pedig 5.30-kor nyitott, így a kapuhoz majdnem a legutolsóként értünk. De a két buszt egyszerre indították (remek lehetett a sor elején állóknak: ácsorogtak a sorban is vagy húsz percet, hogy elöl lehessenek, majd a buszon is vagy tízet, mire a komplett csapat felsorakozott a buszokra), melyek a hátsó ajtóknál álltak meg, így most fordult a kocka: az utasok 3/4-e tülekedett a hátsó feljárónál, a többiek pedig-átverekedve magukat a sorba tülekedőkön- elöl kényelmesen felsétálhattak a fedélzetre…:)
A gépen sokan utaztunk, 80%-a biztosan tele van az üléseknek, és fogyasztás is jelentős volt viszonylag.

Charleroin a szokásos időjárás fogad: felhős ég, szitáló eső, barátságtalan az egész. :) Természetesen az elmúlt pár hét alatt nem sok minden változott a reptéren, továbbra is jópofa dolog az étkezős hely mellé kihelyezett zongora, ami elé bárki leülhet játszani.
Az indulást picit elrontották a belgák: a bgy járatra a 9-es és a 10-es kaput is kiírták, persze csak az egyik, a 10-es volt helyes. A 9-esről indult egy franciaországi járat, így ott igazán tumultuózus jelenetek alakultak ki ahogy keveredett a két közönség.

Az út Bergamo felé csodálatos, fantasztikus látványt nyújtott a svájci majd az olasz Alpok, különösen a sok-sok kisebb-nagyobb tó és tengerszem. A megérkezés előtt pedig a már lentről megismert Comoi- és Iseo-tó különösen üdítő, jó visszaemlékezni a korábbi élményekre: az ott Lecco, az pedig Varenna, itt pedig már az Iseo parti települések, fedezzük fel a már ismert látnivalókat.

Bergamoban is eső fogad, így másra nem marad lehetőségünk, mint oriozni egyet. Egy finom latte macchiato, kis iperezés, aztán lassacskán megyünk is vissza a reptérre, irány végre Barcelona.
A kapunk mellől indult a Wizz varsói járata, ahová négy babakocsis is várakozott. Mind beállt a priority sorba, közülük háromnak valószínű volt is erre jogosultsága, mert mehettek fel a gépre, a negyediket azonban a sor legvégére zavarták. Nos, ismerem a véleményeket, mely szerint nem kell kivételezni, igenis fizessék meg az elsőbbségi árát a kisgyermekesek is. Szerintem viszont ez nettó bunkóság, ráadásul még rövidlátó szemlélet is, mert a fedélzeti nyugalmat is befolyásolni fogja a baba és a többi gyerek között kényszerűen szaladgáló mama és/vagy papa.

Barcelonába is sima utunk volt, mindössze fél házzal, kis fogyasztással.

Mivel késő este érkeztünk a városba, és majd korán reggel is kell elindulnunk, a reptér közelében kerestem szállást. Vagyis, nagyon keresni nem kellett: itt szálltunk meg februárban is, fórumos tipp alapján. A hely a Centre Esplai hostel, ami egy jellemzően fiataloknak készült, általuk is használt, minimalista design szerint épített, modern, környezettudatos hely.

Hátránya, hogy borzasztóan vékony falakkal rendelkezik ami ráadásul elsőrangú akusztikával párosul: a füldugó és a jó alvóka alapvető ahhoz, h itt pihenni is tudjon az ember. :)
Előnye a remek reggeli (és ha még reggeli idő előtt hagyja el a szállót az ember akkor kap egy érdemleges, reggelinek vehető kis kajacsomagot is).
Az időjárás az érkezéskori késői órán is megmutatta már, mi vár ránk: a fő problémánk az volt, hogy már nem működik a klíma a szállodában, pedig szükség lett volna rá.. :) Így egész éjjel nyitva volt az erkélyajtó, hogy egy kis friss levegő jöjjön be a szobába. Egy póló és papucs elég volt éjjel is, reggel is, mindig. Egy szó, mint száz, teljesen nyár volt!

Miután mindössze pár perc a reptér, kell egy fél óra buszozás, h innen a városközpontba utazzon az ember. De ez nem igazán probléma, miután átszállásokra nincsen szükség: a szállótól egy percre van a buszmegálló, ahonnan a jó 10 percenként közlekedő 65/165-ös buszokkal lehet elérni a Pl. Espanyat (a különbség az, hogy utóbbi gyorsjárat, de csak hétköznap közlekedik)

Apropó, buszok: Barcelona tömegközlekedése elsőrangú. Nagyon sok hosszú útvonalú, a várost keresztül-kasul behálózó buszjárat van, ehhez kapcsolódik rengeteg metró és elővárosi vasút, abszolút kényelmessé téve az utazást. Bár vannak napi- meg kétnapijegyek is, gazdaságosabb megoldásnak tűnik a T10 használata. Ez (békávés terminológiával élve) egy tíz utazásos gyűjtő jegy (csak éppen egy darab kártya az egész: érvényesítés után a hátoldalára nyomtatja rá annak időpontját és azt, hány utazásra használható még az adott kártya), amit egyszerre több személy is használhat (értelemszerűen annyiszor kell érvényesíteni ahányan utaznak).
Ráadásul, átszállni is lehet vele, feltéve, ha az össz. utazás nem haladja meg a 75 percet. Figyelni kell azonban arra, hogy hiába érvényes a jegyünk, új utazásnál akkor is be kell tenni az érvényesítő masinába (csak éppen ilyenkor nem fog rápecsételni semmit de érzékeli a ’jelenlétet’).
Még egy dolog: metróról metróra csak akkor lehet átszállni anélkül, hogy ne érzékelje új utazásnak, ha nem jövünk fel a metróból a felszínre, hanem azonnal átszállunk. Ez a jegytípus 9.80 euróba kerül.

Na, de térjünk vissza a városba való bejutáshoz. A busz először El Pratban bolyong, jó alaposan feltárja az alvóvárost, mely egy rendezett helynek tűnik, eszméletlen sok játszótérrel, sportpályával (tudomásom szerint sok bevándorló is lakja, de amennyire észrevettem ők még kijjebb, a hostelen túli részeken élnek inkább, sajnos arrafelé picit gettósodva...). Áthajtva a Llobregat folyón picit ipari zóna hangulatú területen haladunk, aztán autópálya, modern irodaházi övezet az útitárs, végül feltűnik a már belvárosnak tekinthető rész.
Szerte Barcelonában feltűnő a mediterrániumban szokatlan rendezettség és tisztaság: kevés a graffiti és az elhullajtott szemét, sok a szelektív szemétgyűjtő (körülöttük sincs az, ami mondjuk Olasz-, Görög-, na és Magyarországon megszokott), a buszok is tiszták, ápoltak, modernek, működik az utastájékoztatás…ja, és jönnek is, menetrend szerint… :)

A természet alig-alig kezdett még csak el őszülni: a platánok kivételével, melyek azért már erősen sárgák és hullajtják a leveleiket, a többiek szinte még üde zöldek, na jó, inkább fáradt zöldek.
A Pl. Espanya ragyogó előkészítés a további élményekre: meglehetősen nagyszabású a tér, bikaviadal arénára hajazó bevásárló központtal, két lenyűgöző velencei harangtoronnyal, és sok-sok szökőkúttal.

Utóbbiak mellett elsétálva pedig, tulajdonképpen már a Montjuic lábainál hever a Font Magica, mögötte pedig a Katalán Nemzeti Múzeum csodálatos, fényűző épülete. Mindenütt sok a fa, parkok és ligetek, hatalmas platánokkal, és sok-sok örökzöld növénnyel. Rengeteg az ember: turistából mindig sok van errefelé (talán január és februárban vannak viszonylag, de csak viszonylag kevesebben), de helyiek is kint vannak, benépesítik a parkokat és játszótereket. Egyenesen csodás a hangulat!

Folytatjuk utunkat felfelé a Montjuicre, ami nem igazán fárasztó miután van felfelé menő, hosszú mozgólépcső az elfáradt vándoroknak (is :) ). A ’dombtetőn’ találhatjuk a botanikus kertet, majd felsorakoznak egymás mellett/mögött az olimpiai létesítmények: maga az Olimpiai stadion,

a Palau Jordi-sportcsarnok, 

 az uszoda, a műugró torony, a lángot tartó ’fáklya’ 

és persze a vonatkozó múzeum. Igazán modern a közeg, mindez növényekkel dúsan átszőve, lenyűgöző.

A kilátás is fantasztikus, amerre csak kilátás mutatkozik: dél-keleti irányba, ahol felhőkarcolók na és a tenger látható, vagy ha tovább haladunk a Tereferic (libegő) és a sikló felé északi irányba, előbb rá a városmagra, majd északi irányba egészen Barcelonetáig.

Ha befejezzük a sétát a Montjuic-ön több lehetőség is áll az utazó előtt: a 150-essel vissza a Pl. Espanyara, 55-sel a Pl. Catalunya-ra (ahonnan sétatávolságra van ezernyi minden: a Grácia negyed, a Casa Battló és a Casa Milá, vagyis a két, talán legismertebb Gaudí-ház (leszámítva persze a Sagradat), és a Rambla.

Módunkban áll a tereferic-kel gyakorlatilag a tengerpartra libegni (illetőleg a másik irányba még feljebb, a Castell de Montjuic-höz; a tengerparti út ára 11 euró, retúrban 16.50), valamint a funicolar-ral le a Paral.lel nevű metrómegállóhoz.
Annak ellenére, hogy a célunk a tengerpart, mi a siklót választottuk. Egyrészt, a tereferic-et kipróbáltuk az év elején, míg akkor éppen felújítás alatt volt a funicolar. Másrészt, erre jó a T10, így sokkal gazdaságosabb is, időnk pedig van. :) 

A Paral.lel-nél csatlakozás van a 64-esre, mely egyenesen Barcelonetába, a San Sebastian beach-hez szállít minket, ami egy durvahomokos partszakasz, ami belül, a vízben viszont már inkább kavicsossá, ’sóderessé’ válik.

És ahol eszméletlen sokan vannak, nem is könnyű helyet találni. A víz igazán kellemes hőfokú, nagyon hullámos, élvezet minden perc benne. Az összképet szerintünk rontja, hogy kvázi egy plazában érezzük magunkat, csak itt nem mi járunk boltról-boltra, hanem a boltok jönnek hozzánk. Elképesztő a kínálat: napszemüveg, órák, kendők, egyéb ruhaipari jóságok, ékszerek, bőrből készült cuccok, koktélok, sangria, kókusz szeletek, sör-kóla-ásványvíz, henna, masszázs…

De ha el is távolodunk a parttól arra nem érdemes számítani, hogy kevesen legyenek: a város nagyon él, minden szegletében szinte: sok-sok turista és sok-sok helyi, játszó kisgyerekek, futó, bicajozó, segwayező vagy csak andalgó sokaság mindenütt. Sok helyütt szól a zene, utcazenészek húzzák a talpalávalót (szó szerint: jó pár helyi táncra is perdül alkalmasint), akik körül bizony akár komolyabb tömeg is képes kialakulni. Mindenünnen árad az életigenlő, mediterrán hangulat. Nem véletlen, hogy Barcelona sorozatban végez a legelső helyeken a legélhetőbb városokat összevető ranglistákon.

Múltkor nem de most módunk volt úgy igazán megnézni az estét, ami különösen csodálatos: emberből persze nincs kevesebb, sőt. A kivilágítások viszont meleg sárgába öltöztetik a tereket és utcákat, zene szűrődik ki sok-sok épületből, kerthelyiségből vagy éppen az árkádok alól…remek. :)

Másnap az időjárás egy picivel még rátett egy lapáttal: az utcai jelzők napközben 31 fokot mutattak, ami azért október legeslegvégén határozottan nem rossz! :) 

Így hát a nap első felét ismét a tengerparton heverészéssel töltöttük, majd felkerekedtünk, hogy előbb belevesszünk nappal is a gótikus negyedbe (mert, hogy az előbb említett esti/éjszakai andalgás fő helyszíne is ez volt), ami már télen is elvarázsolt, majd felkeressük a februárban kimaradt Güell parkot.

Szóval, Gótikus negyed…keskeny sikátorok, és sok kis tér alkotja, majd’ mindegyiken egy egy ’főtéri’ fával.

Különösen lenyűgözött a Santa Maria del Pi, mely egy 10. században épült kápolna helyén a 14. század elején emelt, (persze) gótikus templom. Itt tényleg egy másik világba kerül az ember ha meglátogatja. Nem csak a hely szelleme miatt, hanem azért is, mert bárhová néz, nyúl az ember szinte érzi az elmúlt évszázadokat. És mindenhez még hozzáadódik a szűk helyek között különösen hatalmasnak tetsző épület.

Mielőtt ’güelleznénk’, bemegyünk a piacra. Nos, mindenkinek azt ajánlom, vagy teli pénztárcával vagy jóllakottan térjen be oda, különben okozhat problémát a lemondások sorozata.. :)

A Güell parkhoz többféle útvonal is adódik, mi a metrózást választottuk. A Vallcarca megállónál kell leszállni az L3-ról, innen csak a ’turistajelzéseket’ kell követni, pár perc alatt ott lehetünk. Igaz, ez egy elég combos túra lenne ha nem menne felfelé majdnem végig mozgólépcső itt is: vannak részek ugyanis, ahol 25 %-os az emelkedő… elsőrangú testedzés lehet fellépcsőzni és vissza. :)

A Güell park kétség kívül Barcelona egyik legérdekesebb része. Ott kezdődik, hogy a növények összetétele de például a talaj színe is egyértelműen Görögországra emlékeztető, ez minket eleve segített hangolódni. :) Az pedig egy csoda, ahogy mindent át meg átszőtt Gaudí ’keze’, vagy inkább szelleme (barátja megrendelésére ő tervezte, bár eredetileg nem parknak, hanem egy új városnegyednek. Aztán abból gazdasági okokból nem lett semmi, ám kapott a város egy unikális kirándulóhelyet): házak és épületek/építmények (közte az, ahol húsz éven át élt és ami a nem megvalósult negyed első háza lett volna), furcsa viaduktok, színek, formák. Szédületes. Ennyire:

A park maga ingyenes, ám ezért az építmények és a híres terasz csak fényképező-távlatból látható. Bejutni 8 euróba kerül, további 5.50 a Gaudí-ház belülről.


Ilyen volt ez a második Barcelona-túra. Bőségesebb, mint az első, de még mindig alap dolgok is kimaradtak, mert én nem tudom (legalábbis nagyon úgy tűnik) másképp felfedezni ezt a várost, mint lassan, lépésenként. Remélem, a jövő év folyamán lesz módom egy-két napra újra odautazni.


Gondolkoztam rajta már a februári látogatás során is és most újra, mi teszi annyira vonzóvá ezt a várost. Nos, azt hiszem az, amit már korábban, még a városba bejutásnál érintettem: hogy miközben minden szegletében mediterrán, mégis van benne valami a németes rendszeretetből. És e kettő, alapjaiban eltérő hangulat kölcsönhatása teszi egyedivé, élhetővé, barátságossá ezt a várost.

Egy biztos: ha tehetném, receptre íratnám fel Barcelonát mindenki számára. Bizonyítás: egy harmadik beszámoló.


Végül a hazaútról.
A kapunál módfelett alapos csomagellenőrzést hajtottak végre: négy hölgy járt végig, és egy jó csomó olyan csomagot is belepróbáltattak a ketrecbe, mely szemmel láthatóan kisebb volt, mint a szabályos. Majd beszálláskor egy ötödik szúrópróbaszerűen újra kipécézett pár embert, érdekes módon olyanokat is, akikkel egyszer már belerakatták… A ’mi’ hölgyünk mikor elkérte a beszállókártyát, egy kedves mosollyal és egy nagy köszönöm-mel adta azt vissza. :)

Bergamoba sima út, kivétel az utolsó 15 percet, ami nagyon élvezetesre sikeredett, mivel picit hullámvasúton érezhettük magunkat, az elég nagy turbulenciának köszönhetően.
Olaszországban újra csak esik…ha nem is annyira, ahogy az előrejelzések alapján ígérték, de ahhoz igen, hogy ne merjen az ember különösebb programba belekezdeni. Mindenesetre nem véletlen, hogy annyira zöld Lombardia-több eső esik, mint pl. Londonban, és ez nem vicc!
Az öt repülés közül a legtöbben a Budapestről induló és oda érkező járatokon voltunk, szinte telt ház volt a bgy-bud-on is, átlagos fogyasztással.

Megjegyzem még, hogy a nov. 1-től a Ryanairnél már érvényes az a szabály, hogy kora reggeli és esti gépeken nem lesz már a díszkivilágítás-mivel az öt repülésből négy ilyen időszakra esett, így behatóan érzékelhettük (nem mintha ne tudtuk volna amúgy is persze), hogy mennyire kellemes változás lesz ez.