Tenerifén 2. (Los Gigantes, Teno-hegység, Masca, Garachico, Villaflor, La Laguna, Santa Cruz, Anaga-félsziget)

(Első rész általános infókkal, valamint a délnyugati sarok üdülőövezetével itt)

Los Gigantes elnevezésekor mondjuk egészen biztosan nem ücsörögtek a névadók heteket a négyszögletű kerekasztal felett és körül: odamentek a kérdéses helyre, ránéztek, elkiálthatták magukat, hogy jéé, ez aztán tényleg gigantes, és már meg is lehetett a név.

Ugyanis (sajnos a fotóim nem tudják ezt visszaadni), tényleg hangelakasztó amit lát előttük állva az ember. Az óceánból szinte derékszögben kiemelkedő, átlagosan 500-700 méter magas (legmagasabb része 800 méter fölé emelkedik...), rozsdabarna sziklahegyek lélegzetelállító látványt nyújtanak-különösen igaz ez a víz felől, ahová kirándulóhajók sokasága indul, 15-30 eurós árakon.

A mellette lévő kisváros is kellemes, vannak sétafikálók, bennük üzlet üzlet hátán, és sok-sok hotel és apartman, persze többségük a szoba mellé megkapja azt a lélegzetelállító kilátást is melyet ezek a sziklák biztosítanak.
Ahonnan az előbb jelzett kirándulóhajók is indulnak egy békés, amolyan 'halászkikötős kikötő', csupa-csupa kisméretű hajóval, és valami elképesztően tiszta vízzel. Bár lehet nem is a tisztasága a különleges, hanem a halban gazdagsága (bár nyilván a kettő között van kapcsolat :) ).

De legyen bármennyire is unikális Los Gigantes, csak bevezető lehet mindahhoz képest ami ezután következik, folytatva az utat északnak, át a Teno-hegységen, Masca felé, majd Mascán át és túl: értelmezhetetlen formájú, hegyességű, színű sziklafalak, hegyek, hegyláncok, ormok, horhosok, szurdokok tűnnek fel mindenfelé ahogy kanyarog a (Santiago del Teidétől) már igencsak keskeny, de jó minőségű aszfaltcsík, rajtuk a már megemlített növényzet (kaktuszok és bonzai-fácska), kiegészítve elég sok (Masca felé egyre több) pálmafával is, melyeket ennyire vadregényes környezetben, kvázi akácfaként nőve másutt még nem igazán láttam. 

Mindezek hátterében pedig ott trónol az innen is tökéletesen látható, havas sipkás Teide, mely valóban egy állandó viszonyítási pont a szigeten.

Masca mára az egyik legismertebb turistalátványosságává vált Tenerifének; egy valamikori koldusszegény, elzárt kistelepülésről van szó, melyből egy afféle kirakatfalucska lett, ékszerdoboz, picit mint a krétai Spilli, csak sokkal-sokkal elzártabb, nehezebben megközelíthető, mint az. E felvezetőből tán úgy tűnhet, nem tetszett nagyon, túl turistás volt vagy nem tudom; nos, de, nagyon tetszett. Olyannyira, hogy talán a legjobban ez tetszett a sziget sok-sok látnivalója közül. Igaz, itt nem csak a falucskára, hanem az egész Teno-hegységre gondolok: Los Gigantestől Bueanvistáig folyamatosan csak a fejünket kapdostuk, nem lehetett betelni a látvánnyal. Nagyon durván vadregényes vidék.

Ahogy elhagyjuk Mascát még pár kilométeren keresztül felfelé vezet jobbára az út, onnan viszont már, ha egészen lassan is, de lecsendesül táj, a hegyek egyre hátrébb kerülnek az úttól, míg nem beérünk Buenavistába. A képet hatalmas banánültetvények uralják, melyek időnként vonzóak (már csak számunkra unikális mivoltuk okán is), de többnyire nem: akkor igen, ha nincsen rajtuk a szinte mindig toldozott-foldozott fólia/háló, és akkor nem, ha rajtuk van, aminek következtében más se látszik a termesztésükből, mint végeláthatatlan, hatalmas fóliasátor-mező.

Buenavistában mi nem sokat, szinte semmit nem időztünk, áthajtottunk csak rajta, ugyanis célpontunk itt sokkal inkább Garachico volt:

Kisváros ez, tán inkább falu csak; rendkívül hangulatos, bár a település múltja nem túl szívderítő: egykoron itt volt a sziget legforgalmasabb kikötője, ám ezt az állapotot 1706-ban, a felette lévő Montana Negra vulkán kitörése egyszer és mindenkorra megszüntette, szinte teljesen elpusztítva az egykori várost; a földmozgás méretére jellemző, hogy a leömlő láva létrehozta azt a félszigetet, ahol a mostani település (valamint a szomszédos Los Silos és Buenavista) is fekszik...

E kitörés azért szerencsére épen hagyott pár épületet, mely a mai óváros ékkövei; Érdekes látvány volt a templomkapu, melyen nem volt ajtó: csak egy vastag szövet (gyakorlatilag egy faliszőnyeg) védte a bentieket (gondolom elsősorban) a széltől. Szintén felkeresésre lehet érdemes az egykori városkapu helyén/maradványain egy picike, de gazdag emlékpark, hiszen szinte esőerdős sűrűségű a növényzet. Végignézve a maradványokat érdemes itt picit megülni, és rágódni az idő múlásán...Na persze csak pár percet, hiszen a modern embernek nincs ideje ilyesmire, menni kell tovább, csak egy hetünk van. :))

Elérve a partot jön Garachico másik nevezetessége,a sok-sok, akár fürdésre is alkalmas természetes medence (vannak lépcsők, vízbe jutást segítő létrák is kialakítva); a láva megkövesedése során alakultak ki, melyekbe be-becsap az óceán. Mit becsap: akár több méter magas hullámokkal érkezhet a víz. Érdekes viszont, hogy nem egyszerre mindbe: miközben egyikben-másikban hatalmas vihar tombol tehát, van, melyben ezzel szemben teljes a nyugalom, kis halacskák úszkálnak, mintha csak egy nagyra nőtt akvárium lenne. Mindez úgy, hogy a két medencét mindössze pár méternyi lávatömb választja el egymástól...

Innen elérjük még Icod-ot is, de az ezeréves sárkányfa most kimarad: kevés az egy hét, mindenre képtelenség időt szakítani.

A második szállásunk fölött nem messze van Spanyolország legmagasabban fekvő települése, Villaflor. Erre olvasmányaim alapján büszkék is a helyiek, meg egyébként is érdemes itt sétát tenni-mondom, az olvasmányaim alapján. :) Ugyanis szerintem pedig eléggé semmilyen a hely; leginkább a főtere, na meg déli óceánpartra nyíló kilátás lehet benne vonzó: ám ekkor itt fent nem volt túl jó idő, így ez utóbbi is csak tipp. Érdekes volt viszont ezen a környéken (is) a teraszos művelés ennyire direkt megnyilvánulása: teljesen sík 'szintek', a szinteket pedig komoly kőfalak tartják. Hiába, rendkívül komolyak a szintkülönbségek, tényleg meg kell valaminek tartania  a felső emeleteket.

Tehát a település minket kicsit sem nyűgöz le, viszont az út innen felfelé, tovább, a Teide Nemzeti Park felé (erről a harmadik posztban lesz majd szó) és még jó darabig lefelé, San Isidro felé is annál inkább: Kanári fenyők (melyekről én készséggel elhiszem, hogy külön faj, de, h látványra-és illatra!-semmiben sem különbözik a görögországi píneáktól, az bizonyos :) ) alkotta erdőkben (talán azért inkább ligetekben, pagonyban) visz az út, csodás illatok között, miközben nagyon szép színekben úszik a látóhatár, melyet a napsütés a fenyők ágain megtörve képez, háttérben valahogyan keveredve a hatalmas vízfelülettel, és a fák között imitt-amott megmaradó páratömbökkel.

La Laguna, a régi főváros most egy álmos, ám minden ízében színes, nyugodt, élhető kisváros képét mutatta (annak ellenére, hogy egy jóval több, mint százezres lélekszámú városról beszélünk).

Színes, mondom, egyrészt persze a sok-sok növény és virág okán, de az épületek is mindenféle színben előfordulhatnak (ebben egyébként van egy kontraszt a tenerifei falvak és városok között: míg előbbiekben inkább a fehér az uralkodó-ha nem is andalúz szinten azért-addig a városokban abból szinte csak elvétve van).

Határozottan kellemes és így andalgásra érdemes az óváros: szépen felújított épületek, a lakóházak gyakran nyitva vannak, hogy a faszerkezetes, mívesen kidolgozott erkélyekkel épített és díszített patiokat is megcsodálhassák az érdeklődők (ám, ellentétben majd La Orotavával, ezekben nincsenek kis üzletek, szatócsboltok berendezkedve).

Inkább lenyűgöző, mint szép az éppen felújítás alatt lévő, huszadik századi nagytemplom. Sokkal érdekesebb a város legrégebbi ilyen műintézménye, az 1496-ban elkészült templom, és főként 7 emelet magasságú harangtornya, melyben kilátó is működik. 

Santa Cruz, a sziget fővárosa, egy La Lagunánál kétszer nagyobb, Debrecen méretű település. Itt már álmosságnak, nyugodtságnak nyoma nincs, egy lüktető nagyváros, külső részein szinte lakótelepekkel, melyek tényleg emlékeztettek némely hazai, de felújítás utáni városrészekre. A belváros határa itt nem igazán egyértelmű: túlságosan 'ó' rész azt hiszem itt nincs, viszont nagyon kiterjesztették a  sétálóövezetet, így van tér és idő barangolni benne: érdemes is, ugyanis azt hiszem kell egy pici idő, hogy Santa Cruz elérje az embert.

Egyébként, mi fenti két város látogatását egy napra tettük, és ha csak nem akar valaki minden épületbe behatolni, minden templomot megnézni, minden kávézóba becsücsülni, akkor szerintem érdemes is ezt így tenni. Már csak azért is, mert ha az egyik helyen sikerül leparkolnunk, akkor hagynjuk ott a kocsit végig, és inkább a két város között közlekedő, pályája jelentős részét gyepes síneken megtevő villamost választani.
A jegy, ahogy az első posztban fényképen is mutattam 1.35 euró/fő. Bliccelni nem csak nem menő, de nem is érdemes: komplett csapatok járják a szerelvényeket, és ilyenkor addig el sem indul a tuja, míg meg nem történik az ellenőrzés. Ha kifogás van, akkor van is hová fordulni mindjárt, ugyanis közeg is támogatja az ellenőr csoportot.. :) A megállókban persze van működő automata, mely aprót és bankjegyet is elfogad, de a kártyás fizetéstől sem ijed meg...

Szóval, azért akad látnivaló is itt bőven. Mi a Plaza Espanahoz közel szálltunk le a villamosról, onnan kezdtük az óváros, vagyis tehát inkább a belváros felfedezését.

E térhez közel találjuk mindjárt a kikötőt, ahol hatalmas óceánjárók horgonyoznak (kevés hajós út hagyja ki a Kanári szigeteket ugye). Innen bevetettük magunkat a sétálóutcák erdejébe a Plaza de la Candelaria felől, innen tehát jó sokáig mindenfelé szinte csak azok vannak, üzletekkel, kávézókkal gazdagon ellátva.

Ami megszakítja/lezárja a sétálóutcák sokaságát az egyrészt az itteni La Rambla, ami nevéhez hűen egy sugárút, és hasonló az elrendezése is mint a sokkal híresebb katalán rokonnak. Pavilonok is vannak itt szép számmal, ám ezzel együtt meg sem közelíti a látogatottsága, élénksége a barcelonait. 

Aztán, sok-sok kisebb-nagyobb park: kettőt emelnék ki, egy kisebbet és egy nagyobbat. Előbbi a Plaza del Príncipe Asturias, melynek különlegességét csempével borított, régi reklámokat idéző (és meglepően kényelmes) padjai adják-valamint a környező utcák, melyek telis-tele vannak (olvasmányaim szerint) gyarmati stílusú, szerintem pedig picikét (de tényleg csak kicsit) az Andrássy út külső részén látható palotákkal, házakkal rokon épületekkel. 

És a környező épületek:

Előzőnél jóval nagyobb, konkrétan hatalmas park, a Parque Municipal Garcia Sanabria. Egészen elképesztően gazdag itt a növényzet, kaktuszkert, bougainvilleák sokasága, természetesen mindenféle méretű, formájú, fajtájú pálmafák...és nem csak úgy, ledobálva, hanem komolyan komponálva és rendszerbe szedve...mindez ráadásul ingyenes is. Csodálatos hely. A park méretére jellemző, hogy 'kisvonat' jár benne körbe, rendkívül durva, 1 eurós árért cserébe. :)

Mindenféleképpen meg kell még emlékeznem a város egyik építészeti nevezetességéről, a hangversenypalotáról, melyet mi csak autóból vettünk most szemügyre, és első (meg második, meg harmadik..) pillantásra is szerintem sokakban előhozza a láttam-már-valahol érzést. :)

Ha már erre járunk, folytassuk az Anaga félszigettel. Mikor ide utaztunk, az egész úton gyönyörű idő volt, egészen La Laguna külsőig, ahol is elérjük az Anaga-hegységet: onnan párás, ködös, misztikus időjárás vette kezdetét, gyakran a szó legszorosabb értelmében vízszintes, sőt, időnként mintha már-már felfelé 'eső' csapadékkal. Nem volt ez erős, inkább egy kiadós szitálás, mindenesetre érdekes élmény volt. 

Specális, sőt furcsa helye ez a szigetnek: a legelzártabb, a legvadabb, és leginkább olyan, mint amilyen az egész sziget lehetett jó pár évszázaddal korábban. Ennek oka pont a szilajsága, borotvapenge élességű hegyvonulatai: mivel nehéz volt ide eljutni, a fakitermelés sem lett ipari szintű. Olyannyira nem, hogy már-már őserdői sűrűséget ér el nyugati oldalán a babérfa kolónia. A keleti oldala más, az kb. olyan, mintha a hegyláncokból csak a csontvázuk maradt volna. Ugyanis az erozió itt megtette a magáét, a már korábban többször is megemlített 'zöld sziklák' láthatóak mindenütt, vagyis az erdőket bokrok, bozótosok és ezerféle kaktuszok váltják-ám ez csak fokozza a táj erejét.

Sokfelé lehet itt kóborolni, de semmiképpen sem érdemes kihagyni a vicces nevű Tagananát. Egyrészt maga a falucska is jó hely, a hegyre messze felfutó házacskáival, nagyon erősen érzékelhető időtlenségével. A part a közelében nagyon vad, látványra, a felszíni formák milyenségére is, de az óceán is dolgozik: hatalmas, több méteres hullámok csapkodják a partot. Ennek ellenére errefelé is vannak playák, így felteszem nyáron azért csökken ez az intenzitás.

Azért nem mindenfelé ennyire érintetlen ez a vidék sem: hiszen itt találjuk San Andrést, mely valamikor egy csöndes kis halászkikötő volt, ma pedig a sziget talán leghíresebb strandjának helyszíne: a plázs neve de las Teresias, szügyig van telepítve pálmafákkal, és igazi, hamisítatlan (nyugat-) szaharai homok borítja.

1970 óta van ez így, azóta hordják ide újra és újra a homokot (hiszen azért a víz az úr, így pótolni kell mindazt amit elmos az óceán, vagy éppen tova röpít a szél), hogy a turistáknak (és az ide állítólag nagy számban tévedő) helyieknek ne kelljen itt is a vulkanikus, fekete, szürke homokban ejtőzniük, hanem kaphassak valamiféle karibi vagy nem tudom milyen hangulatot. 

Hogy e hangulat megmaradjon, érdemes tekintetünket az óceán felé (jó eséllyel ekkor megpillanthatjuk Gran Canariát) vagy keleti irányba fordítani. Ha nem így teszünk és Santa Cruz felé nézünk, akkor jelentősen romolhat a paradicsomi összkép, lévén közel e strandhoz található Tenerife hatalmas teherhajó kikötője valamint olajfinomítója. :)

E rész egyébként januárban nem turistaparadicsom, mint a sziget legnagyobb része: San Andrés teljesen kihalt volt, de a parton is csak joggingolók, kirándulók voltak: itt nem alkalmas az időjárás nyárias tevékenységre.

Még egy poszt a szigetről, benne a Teide Nemzeti Parkkal, és a két északi nagyvárossal itt.