...Mindig meg akartam írni ezt a bejegyzést, aztán mindig volt valami frissebb posztolni és utazni való. És mivel már tök sokat írtam erről a remek vulkanikus kanári szigetről, könnyű volt odázni e 'feladatot'. De most, mikor is már jó ideje nem lehet utazni, jó dolog legalább így foglalkoznia az embernek a hobbijával. Úgyhogy végül most beszámolok a második lanzarotei utazásom azon részeiről, melyek újdonságok voltak a korábbi üdüléshez képest.
Korábbi bejegyzések: Utazás és első két nap és harmadik naptól a hazautazásig.
Omar Sharif-ház
Másképpen, LagOmar. Lanzarotén vagyunk, úgyhogy nyilván César Manrique ötlete volt az építés, de ezt nem ő, hanem Jésus Soto tervezte egy Sam Benady nevű brit számára. Ám mikor a Sharif a szigeten forgatta a Rejtelmes sziget cím filmet, beleszeretett a helybe és meg is vásárolta jól.
A legenda szerint nem sokáig: Benady ugyanis kihívta a kártya őrült színészt egy bridzspartira, elhallgatva előle a játék kimenetele szempontjából nem elhanyagolható tényt, miszerint ő egy bridzsbajnok. Az eredmény: elbukta a házat azonmód jól (a ház további történetét lásd alább a fényképen)
Akárhogy is, Sharif érzéseit képes vagyok osztani, fantasztikus alkotás az egész közeg, Manrique (és itt Soto) lenyűgöző, barátságos és a maga speciális módján mégis igazán otthonos építményt alkotott.
La Graciosa
Ha úgy tetszik, a nyolcadik kanári-sziget, de mivel a hetediktől, El Hierróhoz képest is csak tized akkora, lényegében Lanzarote-külsőként szoktak rá hivatkozni. Átjutni persze Lanzarotéról lehet, méghozzá annak keleti végéből, Orzolából. Két hajótársaság jár kvázi felváltva, a Romero és a Biosfera Express. Kapitalizmus nincs, 26 euró a retúr mindkettőnél. Szűk félóra a hajóút, ami az esetek többségében nem unalmas: a két sziget közötti szoros, az El Rio szinte mindig nagyon komolyan szeles, több méteres hullámokon hasít át a hajó, ami így, hogy felkészült vagy és tudod, hogy ez fog jönni és ez a normális, kifejezetten élvezetes volt, de egyébként lehet, hogy hajlottam volna a beijedésre.
A hajóról Lanzarote:
És La Graciosa:
Hanem a sziget. Következő van: négy vulkán, sárga homok, egy és egy fél 'falu', pár strand. A homok és a település kapcsolatát úgy kell érteni, hogy azokban is az van: burkolt út nincs, az utcákban is homokban trappol az ember. Lehet bérelni dzsipes túrát is, de az igazán autentikus itt a bringa. Jó sok helyen adnak, úgy emlékszem, 15 euró volt egy napra. Bár a távolságok nem nagyok, mégsem annyira könnyű a tekerés, egyrészt a domborzat is beleszól azért, és - surprise, surprise - a homok. Ami többfelé mély, erősen kell izzadni, hogy ne kelljen leszállni és - tolni. Valamint ott van még a szél, ami mintha mindig szembe fújna...
A másfél településből az egész az a khm, a főváros, Caltea del Sebo. Mint előbb már írtam, az utak homokosak, amit pedig előbb nem írtam, hogy az épületek pedig fehér kockák. Muszáj vigyorognod, annyira jó a hangulata, egyáltalán: annyira van hangulata.
![]() |
Mintha Mexikóban lennél |
![]() |
Helyi Felcsút |
A 'fél' pedig Pedro Barba (am. 'Pedro szakálla' :)) ). Igaz, valóban vannak házak, viszonylag egy rakáson, de ott jártamkor legalábbis gyakorlatilag lakatlan volt az egész. Látszik azért itt-ott, hogy afféle nyaralóként használatban van némelyik birtok, de a legtöbb mintha hosszú ideje lakatlan volna már.
Strandok. Playa Francesa és Playa de Cocina délen (azért csak linkek, mert ide nem kerekeztem el), aztán Playa del Salado a fővároshoz közel,
...és első legjobban a sziget északi oldalán található Playa de las Conchas, ami erősen esélyes jelenleg is még a Legszebb Strand címére, Amit Nekem Módom Volt Látni Európában (ez egy ilyen hosszú nevű díj). Szépséges víz, a vulkanikusság szürkéje és feketéje erős kontrasztban a vakítóan sárga homokkal, szemben a vízen a Montana Clara sziklatömbje, strand mögött a Montana Berjema vulkán emelkedik...áh, brutális, na. Érdemes az én fényképeimen túl is megnézni még ezt a strandot, mert a fotóim (pláne telefonnal, amelyek ezek készültek) csak hangulatában adják vissza a valódiságát.
Végül, La Graciosa-járd körbe két keréken, kikötőtől kikötőig:
![]() |
mintha csak festve lenne... |
![]() |
homok, homok...és tűzhányók |
Imádtam mi is 2018 .februárjában jártunk itt Lanzaroten amikor még volt közvetlen járat
VálaszTörlés