Chios, 5-6.nap (Makria Ammos-Tigani, valamint az Ag. Markos és a Nea Moni monostorok; Amani hegy; Esouda, valamint Volissos, Ag. Gala, Agiasmata, Leptopoda

További chiosi posztok:
1.nap
2.nap
3.nap
4.nap
7-8.nap
9-10.nap

5.nap

Azt hiszem nem a mai lesz a leghosszabb bejegyzésem. Persze nem lesz rövidebb nap a mai, viszont kevesebb lesz a megjegyzésre való. Ennek oka, hogy délután, miután elhagyom a sziget nyugati, észak-nyugati partján található ikerpartokat, nevezetesen Makriá Ammost és Tigánit (képek picit lejjebb lesznek bőséggel), hozok egy kevésbé jó döntést. Bár az eredeti tervem az, hogy felmegyek Volissós városába (ami szintén egy középkori település, tetején bizánci romokkal; a leírások alapján eléggé 'hilly' településről van szó, ezért marad ma ki), végül a közeli beacheket járom végig;

Viszont ezek a partok - először tapasztalok itt ilyet - olyan semmilyenek voltak. Annyira, hogy a legutolsó, Markella kivételével:

még csak fotózásra sem késztettek. Szürke homokos-kavicsos strandok ezek (egyébként helyileg: Limiá, Límnos térsége), amikkel tulképp semmi baj nincs (Leszvosz legtöbb részén könyörögnének ilyenekért), de itt, Chioson tényleg tucatjával vannak jobbak. Ráadásul eddig ez a sziget legkevésbé szép vidéke: a kopárság itt nagyon rideg, kedvetlen sárga, szürke. 

Hanem a nap első felében...

Mivel délután egy órától a sziget leghíresebb, világörökségi védettséggel is rendelkező, nevével ellentétben nagyon régi, XI. századi alapítású kolostora, Néa Moní bezár a látogatók elől, így ide indulok elsőként. Elhagyva a fővárost, csodaszép hegyi utakon kanyargózom fel a monostor felé. Ám mielőtt odaérek, útba ejtek még egyet. A főúttól csak picit kell menni a burkolt, ám a partoldalból kődarabokkal rendesen megszórt úton felfelé Agios Markos sokkal fiatalabb, de meseszép környezetben fekvő kolostoráig. Népszerű is lehet, legalábbis sorban jönnek-mennek a látogatók. 

Innen pár perc a változatlanul nagyon vonzó, hol kopár, hol görög fenyőkkel pöttyözött környezetben elérni Neá Monít. A 11. században alapította IX. Konstantin bizánci császár. Kiemelt jelentőségű (és gazdagságú..) volt szinte mindig, függetlenül attól, hogy a genovaiak vagy az ottománok uralkodtak a szigeten, viszonylag széleskörű autonomiát élvezett - megint csak a sorsfordító 1822-es esztendőig, amikor is az ide menekült jó kétezer chiosira szó szerint rágyújtották a főtemplomot. Ezután korábbi fényét már sosem nyeri vissza az épület együttes, sőt, egy késő 19. századi földrengés további károkat okoz. Ma majdnem lakatlan, három apáca él itt mindössze.

Viszont az idő, az tényleg megérinti az embert itt. Megfogja az ódon falakat, beleszippant a levegőbe, elképzeli az elvileg most is folyó ásatások nyomán a ma már kevésbé látható részeket, az egykori gazdagságot és mindennapi életet és lassan elveszik picit a gondolataiban. 

Innen rántja vissza a fő templomban éppen zajló restaurálás; érdekes volt nézni, mennyire aprólékosan és finoman helyezik vissza a különböző részeket, milyen eszközökkel, milyen mintákkal dolgoznak.

A monostortól akkor irány lenne a nyugati part, de annyira hívogató a jobbra nyíl az út mentén (ha jól emlékszem) az Arvanitis kápolna felé, hogy nem tudok ellenállni. Ugyan az úgy hét km-es (beton)út végén nagy kapu zárja el a bejutást, de cseppet sem bántam meg a lépést: teljesen igaz volt itt, hogy nem feltétlenül a cél, hanem az odavezető út számít igazán. Az pedig nagyon ott van: hol visszanézek Ag. Markosra, hol két hegyorom mögött Inousses szigete tűnik fel, miközben végre! felkiáltással fejezem ki örömömet, hogy látok a domboldalon kecskét, ami annyira hozzátartozik a görög nyárhoz, ám Chioson eddig teljességel hiányoztak. Mondjuk most is csak egyet látok, az igaz. :) (Spoiler: este hazafelé, Elinda beach környékén látok még jó párat; aztán a további napokon már minden nap elém kerülnek, de szerintem Chioson kevesebb él belőlük, mint szerte az országban).

Mielőtt (gondolom még ekkor..) Volissósba mennék, kéne találni egy alkalmas futó helyszínt majd fürdeni egyet. E kettő ezúttal találkozik, mert Makriá Ammos és Tigáni partvidéke remek lesz szaladgálni is, fürdeni is. Itt közelről is megnézek egy kémlelőtornyot, közben hangos kabócazene kíséretében teljesítem a mai futópenzumot, majd bevetem magam Tigáni szépséges, kellemes, csodaszép vizébe. Ja: Tigáni át is veszi Salágonától a kedvenc chiosi strandom-vándordíjat.

a közelebbi Makriá Ammos, a távolabbi öböl Tiganí

Tiganí

Makriá Ammos

6. nap

Tulajdonképpen kár volt hazajönni tegnap; hiszen reggel immár tényleg Volissósba indulok.

Valóban melós picit feljutni a várromig, de azért leküzdhető, és így jut idő szemrevételezni az északi rész legnagyobb városát. Egy modernebb alsóvárosban indulok, de nagyobb részt ez sem az a szokásos, építészetileg semmilyen rész, mint az máshol megszokott. Tényleg egyedi ebből a szempontból Chios, na. A rom alatti óváros pedig itt is középkori, ahogy az itt ugye sztenderd. De van bajom vele mégis. Hol nagyon elhanyagolt, ami szomorú, kár érte. Sok épület, sőt teljes tömbök is szépen felújítottak viszont; csak ezeknek meg olyan skanzen hatása van. Nekem semmi nem jó.

Aztán rájövök az okra is: null koma nulla embert láttam, hallottam... Miközben Pyrgi, Mesta, stb. él és mozog, itt, legalábbis a felsővárosban, ezt nem tapasztalom. 

Andalgok itt picit, keresve a feljutást a várhoz, végül megvan, ami a kilátásért feltétlenül megéri - még ha tegnap óta nem változott a véleményem, talán a legkevésbé vonzó sarka ez a szigetnek. A várból megtudom, hogy bár bizonyítva nincs semmivel, mégis úgy gondolják, hogy a VI. században kezdik építeni, a XI. században pedig már biztosan áll. A középkorban, mikor a genovaiak uralkodnak a szigeten, átépítik, ekkor nyeri el végső formáját. Amiből túl sok nem látható ma már.

Volissósból hajtok tovább északnak. A terv az, hogy az itt észak-nyugaton emelkedő Amani hegységet járom körül. Bár erre nincs sok fürödhető part (főként könnyen, személyautóval megközelíthetőek), de azért ebből is lesz egy-kettő elvileg. 

Kies tájon haladok, picike, öreg, alig-alig életet mutató falvakkal pöttyözve.

Később egy kies bekötőútnál egy, csak görögül kiírt tábla mutatja, hogy hol lehet letérni Esouda öbléhez. A tegnap délutáni tapasztalás alapján nincsenek nagy reményeim, de csalatkozom szerencsére. Nem úgy szép ugyan, mint a korábbi chiosi partok, de nagyon egyedi, picit fura hangulatú hely ez. Meglepnek az épületek, egy egész picike (bár kietlen) Mykonos költözött az öböl sarkára.

A beach maga nem könnyen fürödhető, nagyok a kövek; a víz pedig (ahogyan a tenger mikroklímája következtében ezen a részen, úgy Metochitól kezdve észak felé) borzasztó hideg. 

A következő megálló Agia Gála (Szent Tej; tényleg. :). Egy barlangtól kapta a nevét, amiben egy fehér, gyógyhatásúnak tartott folyadék folyik). A barlang mellett az itt található templom is, és a felettük lévő (sokkolóan szegény) falu is erről kapta a nevét. A barlang vezetéssel látogatható, fél óránként indul.
Szépséges a környék. Innen már komoly erdőség kezdődik, köszönhetően az errefelé gazdag vízfolyásoknak. 

Amit lehetett, kihoztak a helyből. Gyerekeknek 'kalandpark' (egy db mászófal), bio növénytermesztés, egy remek ligetben lévő kávézó,

és lepke bemutató is van. Khm, nos utóbbi az ilyen:

Így. Fotók egy centis deszkán, leszúrva a talajba. Ennyi. Nem köll a cifra.
(és nem lehet nem szeretni ezt a világot... :) )

Innen Agiásmata a cél, fürdési gondolatokkal. A táj marad meglepően zöld, fenyők, eukaliptuszok, ciprusok alkotják a növényzetet elsősorban, de még lombullatók is vannak. A kis települések közül Kourouroúnában állok meg. Van itt egy taverna, ahol a nénin kívül, aki kb. mindent (is) csinál, nincs egy lélek sem. Úgy értem, talán a faluban sem... Feltétlenül itt fogyasztok valamit. A menü nem túl széles, a zöldeken kívül grill, homemade húsok vannak. Nagyon ízlik, a kilátás az északi partra pedig elsőrangú....

...És végig ilyen üde marad a világ Agiásmatáig. Ami erről 'híres':

Ez kérem egy gyógyfürdő. Fogalmam sincs, működik-e, de az biztos, hogy az állagmegőrzése hellaszi, és sokkal szegényebb lenne a világ enélkül a... Szóval, enélkül. Szép.

A part nagyon semmilyen, nem csábít fürdésre, bár persze kristálytiszta. Ja, van még uniós pénzből sétány is, ami nagyon kell ide:

Mondjuk a csacsikért megérte.

Innen még elautózom a világ végére. Úgy hívják, Leptópoda, innen már nem visz út tovább, bár ki van írva, hogy csak 8 km Kambiá beach és 13 km Kambiá falu... De még terepjáróval se nagyon lehetséges az átjutás. Tény, ez a szakasz hiányzik ahhoz, hogy átjárható legyen a sziget északon is.

Innen délnek veszem már az irányt, az Amani-hegy keleti oldalán érem el ismét Volissóst. Egészen sokkolóan szép az út. Vagyis nem is jó szó a szép. Tényleg inkább sokkoló. Az út mellett egy mély, oliva ligetes völgy van, hogy a másik oldalon már a sziget legmagasabb hegye, a Pelineo súlyos, szürkésfehér monstruma emelkedjen majdnem 1300 méteres magasságba. Kíváncsi vagyok, milyen lesz majd azon az oldalon végigautózni.